Hogy élte meg az elmúlt hetek, napok eseményeit?
A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényt a köztársasági elnök aláírta. A törvénytervezetről, a módosításokról, a Magyar Színházi Társasággal, a MASZK Országos Színészegyesülettel, a Független Előadó-művészeti Szövetséggel, a magyar színházi társadalom három reprezentatív szakmai szervezetével az elfogadás előtt nem egyeztetett senki. De nem folytattak egyeztető tárgyalást, pedig törvény írja elő, a NEÉT (Nemzeti Érdekegyeztető Tanács) tagjaival sem: a zeneművészet, a táncművészet, a színházművészet szakmai képviselőivel, és a színházi városok önkormányzatainak képviselőivel. A törvényjavaslat már a parlament előtt volt, de a NEÉT ülés tagjainak csak délután háromkor osztották ki a törvényjavaslat több oldalas paragrafus-tengerét, hogy ott, azonnal egyeztettessen a tanács. Ez a megalázó eljárás teljes elutasításba torkollott, és a tanács követelte, hogy a tervezet kitalálói, kodifikálói jöjjenek oda, és adjanak számot arról, hogy miért, mi okból, milyen céllal szavazták meg, alig 50 órányi idő alatt, ezt a törvényt? Hiszen bő évtizede, az előadó-művészeti terület „alaptörvénye”, az előadó-művészeti törvény két éven át tartó nagyon alapos szakmai vita után született meg. Az említett NEÉT ülés óta a válaszadásra nem jutott ideje senkinek.
Politikusok és néhány színházi ember is azt mondják, hogy ezt a folyamatot a Gothár-ügy katalizálta.
Ez nem így van. Három éve, a debreceni országos színházi évadnyitón, az egyik kultúráért felelős politikus nyilvánosan elmondta, hogy nem lenne ördögtől való, ha az állam nagyobb befolyással bírna a színházak adminisztratív irányításában. Tehát nem hiszem, hogy ez mostani gondolat.
Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke arról is beszélt, hogy ők már régen készen álltak erre a változtatásra, de a politika most lett erre vevő. Mit gondol erről?
Nyilván erősen gyorsította ezt a döntést az október 13-i önkormányzati választás eredménye. Ez a törvénymódosítási projekt készen volt, csak meg kellett nyomni a gombot. A főváros előző főpolgármesterét korábban nem akarták előnytelen pozícióba hozni, de az új helyzet rapid döntést indukált.
És itt újra szóba kell hozni a zaklatási ügyet, amely pillanatok alatt politikai fegyverré vált.
Egyrészt minden ilyen cselekedetet egyének követnek el. E cselekmények jogi és morális kérdéseket vetnek fel. De a jog ebben az esetben színvak, nem minősíthet egy cselekményt annak alapján, hogy aki megvalósította, milyen világnézeti alapon áll. Ő egy ember. Pont. És nekünk minden körülmények között az áldozatok mellett kell kiállnunk, mert az emberi méltóság mindenek fölött áll! De az ön által említett eset jogi, és morális alapon minősítendő, és külön-külön mindig az egyes ember, az egyén felelősségét veti fel. Minden ebből levezetett, közösségeket megpecsételő, durva, rágalmazó általánosítás ugyanolyan erkölcstelen, mint a jogsértő, megalázó magatartás.
Ön és a Vígszínház is megélte korábban a Marton-ügyet, de akkoriban a zaklató színház kifejezés még nem vált divattá.
Nem is értem, mit jelent ez a szó. Gúnyt űz a magyar nyelvből. Egy nagyobb színházban dolgozik körülbelül 350 ember, nők és férfiak. És van, mondjuk 350 ezer nézője ennek a nagy színháznak évadonként. Ez a sok-sok csodálatos ember, külön-külön és együtt - alkotók, műszakiak, adminisztrátorok, és a nézők –, A SZÍNHÁZ. De ki itt a zaklató? Ezt a gyalázatot, a nézők és a támadott társulatok nevében is határozottan visszautasítom. Aki hatalmi helyzetben visszaél a szavakkal, az a hatalommal él vissza.
Ön Marton Lászlóval nagyon közeli munkakapcsolatban volt évtizedeken át, de dolgozott Gothár Péterrel is.
Igen. Gothár Pétert a közös munkák során fantasztikus érzékenységű, zseniális rendezőnek ismertem meg. A mi összetartozásunk mindig egy-egy művészi munka inspirációja alapján történt. Aztán a köztes időkben nem volt közöttünk szoros kapcsolat. De más munkái, amiket láttam, mindig lenyűgöztek. Az egyetemen is kollégák voltunk, ő a filmintézet egyik legnagyszerűbb tanára volt.
Mácsai Pál nyilatkozta egy interjúban, hogy nagyon megviselte az egész Gothár-ügy. Ön Marton Lászlóhoz állt közelebb.
Lacival évtizedeken át tartó munkakapcsolat és művészi barátság kötött össze. Ha visszanézek a pályámra, a legjelentősebb feladatokat az ő rendezéseiben kaptam. Rengeteget tanultam tőle, szerettem a közelében lenni. Az idő szorításában mindig aktuális feladatunkra koncentráltunk. Nála finomabb és tapintatosabb embert nem ismertem.
Nem is kérdezte meg őt arról, amivel vádolták?
Sohasem beszéltem vele olyanról, amiről ő nem akart. Fáj, hogy ő már nincs köztünk. Nagyon megrendített az, ami vele történt. De Lacit ma is családtagomnak érzem. És én a családtagjaimmal úgy vagyok, hogy sodorja őket bármilyen helyzetbe is a sors, én jóban-rosszban szeretem és szeretni fogom őket, úgy ahogy bennem élnek.
A mostani történések után Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója is célponttá vált. Erről mit gondol?
Egy színház az egy láthatatlan szellempalota, nem csupán egy épület. Egymást követő, egymást felnevelő nemzedékek együttműködéséből épül, gyarapszik, gazdagszik, újul meg, válik közönsége által belakhatóvá, és így lesz őrzője, éltetője, tehetséges működtetője a nyelvnek, szellemnek, képzeletnek. A színház képes arra, hogy megváltoztassa a közönség fantáziáját, ráébresztve arra, hogy az emberlét lényege a polifónia, a másságunkban rejlő többszólamúság. Minden művészi, tudományos jelenség hiperérzékeny. Pillanatok alatt le lehet rombolni. A Katona József Színház óriási hagyománnyal bíró, csodálatos, szabad szellemi műhely. Kultúránk ékköve.
Máté Gábor is elismerte, hogy korábban is léphetett volna a Gothár-ügyben, hiszen tudott róla.
A történet részleteit nem ismerem. De Gábor döntéseit igen, s azokat a jogszerűség és az emberi méltóság figyelembevétele, és tisztelete mentén hozta meg. Európa egyik legjobb színházának tartom a Katonát. Egy elítélendő emberi tett nyomán nem lehet egy ilyen intézményt veszélybe sodorni, megsemmisítésére törni.
Nem késő a szolidaritás? Ön kint volt a tüntetésen a Madách téren?
Igen. Aznap este héttől a Várkertben verseket mondtam volna Borbély Alexandrával és Nagy Ervinnel. Megkértük a közönséget, hogy fél órával később kezdhessünk. Elmentünk a Madách térre hárman, ott voltunk több mint tízezren, aztán visszamentünk a Várkertbe. A nézősereg megvárt minket, és amikor felmentünk a színpadra, a szolidaritás jeleként megtapsolt bennünket. Tudták, hogy a sorsunk a tét.
Arról, hogy kimegy tüntetni, egyeztetett az igazgatójával Eszenyi Enikővel?
Kellett volna?
Ő, mint utólag kiderült, nem ment oda.
Nem egyeztettem. Én mint Hegedűs D. Géza voltam jelen.
A Vígszínházban demonstráltak is Eszenyi lépése ellen.
Ezzel kapcsolatban Enikő elmondta a véleményét, és szerintem ezt tiszteletben illik tartani, ha elvárjuk, hogy a mi szavainkat is tiszteletben tartsák. Weöres Sándor gondolatait ajánlanám azoknak, akik színházi életünk „karácsonyi ajándékát” kodifikáltak. Ő azt mondja: „Mindegyik rendszer önmagát nevezi a kultúra megmentőjének, és a többit kultúra rombolónak. De a mai ember, ez a minden realitásról elrugaszkodott negatív idealista, hiába akar a kultúráért rajongani, rajongása üres szóhalmaz, intézkedés-garmada, hadonászás, saját ásításainak folytonos takargatása; és a kultúrát is vásári handabandának nézi, szakadatlan ember-, nép-, közösségmentésnek...A kultúra, sztatikus, nyugodt, nem intézményesíthető; az izgő-mozgó mai ember minél többet ugrál körülötte, annál jobban széttapossa...mennél inkább „menti és védi”, annál inkább látszik, hogy ő szorulna annak védelmére.”
A Színház- és Filmművészeti Egyetemet is megtámadták, ahol ön harminchárom éve tanít.
Ezt ugyancsak méltatlannak és megalázónak tartom. Akik rágalmaznak, fogalmuk sincs arról, milyen minőségi oktatás folyik az egyetemen, világklasszis tanárok és válogatott tehetségű hallgatók együttműködésével, a diákok integritásának mélységes tiszteletben tartásával. A saját eszközeinkkel fel kell lépnünk a támadások ellen. A mostani tiltakozásnál megmutatta a szakmánk az ő arcát. Bátor volt, öntudatos, és méltóságteljes. Ezen az esten, a közönség pártfogásába vett bennünket. Aki ott volt, megértette azt, hogy az életünkről, a sorsunkról van szó, és hogy a szakmai összefogás, szolidaritás a legnagyobb jövőbe ható, megtartó erő.
