hegedű;Lajkó Félix;

2019-12-19 16:38:51

Megtalálták Lajkó Félix ellopott hegedűjét

A hírek szerint már vissza is juttatták a művésznek a hangszerét, ami egy Domenico Montano hegedű, és az 1800-as évek elején készült.

A Szerbiai Belügyminisztérium munkatársai Újvidéken letartóztatták a temerini N. S.-t és az ópázovai P. J.-t, akiket nagy értékre elkövetett lopással gyanúsítanak. A gyanú szerint a két letartóztatott személy november elsején Péterrévén egy személygépkocsiból ellopott egy XIX. században készült hegedűt, amelynek az értékét félmillió euróra becsülik a szakértők – írja a Szabad Magyar Szó.

A rendőri intézkedés során az egyik gyanúsított, akinél a hegedű volt, megpróbált elszökni, és el is hajította a hangszert. A rendőrség gyorsan utolérte, és letartóztatta. Mindkét gyanúsítottat negyvennyolc órás előzetes letartóztatásba helyezték, és bűnvádi feljelentést tettek ellenük, az ügyük pedig az óbecsei ügyészség előtt folytatódik majd.

A szerb sajtó értesülései szerint a hegedű Lajkó Félixé volt, s a hírek szerint már vissza is juttatták a hegedűművésznek a hangszerét, ami egy Domenico Montano hegedű, és az 1800-as évek elején készült.

November elején mi is beszámoltunk arról, hogy Lajkó Félix Szerbiában, a Topolyához közeli Péterrévén, a temető melletti utcában parkolt le az autójával, és családjával együtt besétált hozzátartozóinak sírjaihoz a temetőbe, ez alatt feltörték a kocsit, és elrabolták a zenész hegedűjét. A rablást azonnal jelentették a rendőrségnek. „A nyomozás érdekében a részletekről nem beszélhetek, de bízom a rendőrség munkájában, és hogy a hegedű előkerül majd” – nyilatkozta Lajkó a Magyar Szónak. Hozzátette: az eset kapcsán többektől is hallotta, hogy a temetők környékén pórul jártak. Voltak, akik korábbi esetükről, mások a napokban történtekről számoltak be neki.