Előfizetés

Szüdi János: Az ügynök és a karácsony

Szüdi János
Publikálás dátuma
2019.12.21. 15:38

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Az „ügynökösdinek” szép hagyománya van hazánkban. Jelene és jövője is ígéretesnek látszik. Lehet, hogy ez is a történeti alkotmány vívmánya?
Hazánkban az ügynök szóról nem a házaló, nem a hírszerző jut az emberek eszébe, hanem az, aki besúgóként segítette a rendőrség, egészen pontosan az Államvédelmi Hatóság, majd a Belügyminisztérium állambiztonsági szolgálata munkáját, az ellenzék megfigyelésében, „fülön csípésében”. A kialakult sztereotípia szerint, az ügynök rossz ember, méltó a társadalom megvetésére, ám az ügynökkérdést sem lehet fekete-fehér válaszok alkalmazásával megoldani. Bár az ügynöklista nyilvánosságra hozatala és ehhez kapcsolódóan az ügynökök közfunkciókból történő kitiltása ügyében többször csaptak össze a politikai pártok, indultak vizsgálatok, készültek törvényjavaslatok - mindeddig eredménytelenül –, az ügynökkérdés érdemi megvitatása, mint annyi más ügyé, elmaradt. Amikor véletlenszerűen kiderült valakiről, hogy ügynöki tevékenységet folytatott, a politikai széljárástól és a politikai hovatartozásától függően vált az illető páriává, vagy úszta meg a leleplezést szerecsenmosdatással.
Miután az ügynöki rendszer felszámolása óta közel harminc év telt el, miután az emberi méltóság az ügynököt is megilleti, miután soha, senki nem kérte a kémek jegyzékének nyilvánosságra hozatalát, miután a magyar jog ismeri az elévülés intézményét, miután (a kémkedés ügynöki tevékenységgel ellentétben) a besúgás ügynöki tevékenység soha nem volt bűncselekmény, érdemes lenne elgondolkozni magán az ügynökjelenségen. Ki, miért vált, válhatott ügynökké? Milyen hatással van az „ügynökösdi” az ügynök életére? Nem kizárt, a válaszok ismeretében nem az lesz a központi kérdés a jövőben, lehet-e közszereplő, aki ügynök volt, hanem az, mit kell tenni annak érdekében, hogy ne keletkezhessen többé ügynöklista?

A besúgóvá válás

A besúgó, spicli, tégla, vamzer, spion fogalmak mind-mind ugyanarra a becstelen cselekedetre utalnak: valaki, szántszándékkal másról, annak tudta nélkül információt közvetít valakinek, aki ennek birtokában a bemártottat hátrányos helyzetbe hozhatja. Besúgók, mióta a világ-világ mindig voltak, s feltehetően, mindaddig lesznek, ameddig be nem következik a világ vége. A besúgás kétszemélyes „játék”, saját fülébe még senki sem sugdosott. Így, ha nem lenne információra éhes fül, nem lenne mibe suttogni. Az informátorok két nagy csoportba sorolhatók: az egyikbe kerülnek azok, aki saját elhatározásuk alapján művelik ezt a tevékenységet, a másikba pedig azok, akik valamilyen kényszer hatására kerülnek ebbe a körbe. A saját elhatározásuk alapján besúgóvá válók indítékaik alapján további – egyébként bővíthető - csoportokra oszthatók. Vannak, akik meggyőződésből, vannak, akik bosszúból, féltékenységből, vannak, akik valamilyen előny megszerzése érdekében vállalkoznak erre a cselekedetre. A kényszernek is sok fajtája létezik, a zsarolástól kezdve a kínzásig, a megfélemlítéstől, az ijesztgetésig. Az információkat átvevőket is két nagy csoportra lehet osztani: a hatalom képviselői és a privát körbe tartozók csoportjára. E két csoportot is lehet, de jelen elmélkedéshez szükségtelen tovább bontani. Ügynöki szempontból mellőzhető azoknak az eseteknek a végiggondolása, amikor az információ a magánszférában marad. Ez nem változtat azon, hogy a pletykálkodás nagy veszélyeket rejthet magában. Rossz fülekbe jutva a fecsegés bajba keverheti azt, akit szájára vett a falu. Sőt, az sem kizárt, hogy a pletykálkodó, a gondatlan fecsegő akaratán kívül besúgóvá, esetleg áldozattá, nem kizárt, hogy mindkettővé válik.

Egyéni és közös ügyek

Vizsgálni azt a helyzetet érdemes, amikor a hatalom gyűjti az információkat. A hatalom és annak gyakorlása az emberiség közös találmánya. Kezdetben a hordákba szerveződött emberek közösen alakították sorsukat, közösen döntöttek ügyeikben, közösen döntöttek akkor is, ha valaki megszegte a szabályokat. Minden megváltozott, amikor az emberek úgy gondolták, közös dolgaik elintézését átruházzák a legalkalmasabbnak tartott személyre, hogy nevükben és helyettük hozza meg a közösség érdekeit szolgáló, lehető legjobb döntéseket. Amikor a döntésre kiválasztott megérezte, nem rossz dolog, hogy ő diktálhat, megalkotta az elméletet: csakis ő lehet erre a feladatra a kiválasztott. Elkezdte védeni pozícióját, elhitetve, nélkülözhetetlen. Közösségi üggyé változott a hatalom megtartásának ügye, s azzá vált a hatalom és a hatalom gyakorlójának a védelme is. Ennek következtében, aki szembeszegült a hatalom gyakorlójával, az a köz ellenségévé vált. Így fejlődött tovább az elmélet: aki a hatalmat, a hatalom gyakorlóját védi, az a közösséget védi. Megszületettek a tilalmak és azok megszegői büntetését meghatározó szabályok. Létrejöttek a szervezetek a szabályok megfogalmazására, betartatására, a szabályszegők felderítésére és megbüntetésére. Létrejött az állam. Az állam rendeltetése: szervezni és védeni a társadalom életét, amelybe beletartozik saját működésének és védelmének a megszervezése is. A társadalom közös ügyeinek megszervezése magába foglalja mindazokat a feladatokat, amelyek biztosítják az adott közösség biztonságát, boldogulását, gyarapodását. A közös ügyek mellett léteznek azok az ügyek, amelyek az egyén érdekkörébe tartoznak, amelyek körében az állam felelőssége és kötelessége annyi, hogy tiszteletben tartsa azokat, segítse érvényesítésülésüket, szükség esetén biztosítsa védelmüket. Az államnak lehetnek, vannak saját érdekei. A társadalom zavartalan működésének alapja: a közös ügyek és érdekek, illetve az egyéni ügyek és érdekek összhangja. Zavar akkor keletkezhet, ha az állam a társadalom egésze helyett csak meghatározott kör érdekeit szolgája, ha az államérdek előbbre valóbbá válik a közérdeknél, ha az állam rátelepedik a magánügyekre. Amennyiben a társadalom működésében zavar keletkezik, kialakul az állami paranoia, mindenki gyanússá válik, aki él. Ezért az állam mindenről tudni akar, mindent látni szeretne. Bekövetkezik az „ügynökhelyzet”. Az „ügynökhelyzet” az ügynökhadseregre épül. A büntetőjog szabályainak alakulása sok mindent elárul arról, léteznek-e zavarok a társadalom működésében. A közös ügyek, közös érdekek védelme mellett szükség van a tulajdon, az egyén személyének a védelmére. A büntetőjognak védenie kell – a köz érdekében – az állam zavartalan, rendeltetésszerű működését. A gondok akkor jelentkeznek, amikor az egyén szabadságjogait a büntetőjog eszközei korlátozzák. Súlyos a helyzet, amikor az emberek meghatározott csoportját származásuk, világnézetük, vallásuk, vagyoni helyzetük miatt veszi üldözőbe a hatalom. A társadalom életében bekövetkezett zavar jelzésére kiválóan alkalmasak a szaporodó tiltások, különleges és rendkívüli eljárások, a feljelentési kötelezettség elrendelése, amikor az állam saját érdekeit kezdi el védeni. Amikor az állam igényt tart arra, hogy az egyik ember figyelje a másikat, s az állam által megkívánt esetekben akár még a rokonok is feljelentsék egymást. Mindezek a folyamatok nyomon követhetőek hazánk büntetőjogának alakulásában is.

A büntetőjog alakulása

A magyar jogalkotás közelmúltjának felületes áttekintése alapján is nyomon követhető az a folyamat, amelynek során egyre nőtt az állam igénye a lakosság bevonására a társadalom tagjainak megfigyelésébe, a hatalomra veszélyesnek tartott cselekmények leleplezésébe. Szaporodtak a tiltások, a feljelentésre kötelező és a feljelentésre ösztönző rendelkezések. Az első magyar büntetőtörvénykönyv az 1878. évi V. törvénycikk a felségsértés bűntett körében ír elő jelentési kötelezettséget azok részére, akik olyan időben szereznek tudomást az előkészületről, amikor az még megakadályozható. Nem terheli ez a kötelezettség a hozzátartozót. Nincs ilyen kötelezettség előírva még a legsúlyosabb bűntetteknél, mint a hűtlenség, a lázadás, a pénzhamisítás sem. A háború esetére szóló kivételes intézkedéseket megállapító 1912. évi LXIII. törvénycikk lényegében korlátlan felhatalmazást ad a végrehajtó hatalomnak arra, hogy „háború idején, sőt ha szükséges, már a háború fenyegető veszélyének okából elrendelt katonai előkészületek esetében is, kivételes hatalmat” a szükség mértékéhez képest igénybe vegyen. Korlátozza a jogorvoslat igénybe vételének lehetőségét. A törvénycikk alapján lehetőség van a politikai jellegű népgyűlések, felvonulások korlátozására, lapok betiltására, az egyesülési jog korlátozására, tárgyak használatának, forgalomba hozatalának megtiltására. A népköztársasági államforma védelméről szóló 1919. évi XI. néptörvény büntetni rendeli a népköztársasági államforma erőszakkal történő megváltoztatását, e bűncselekményre szóval, sajtótermék vagy képes ábra útján történő felhívást, az államforma elleni lázítást, mozgalom szervezését. A néptörvény mentesíti a büntethetőség alól azt, aki a hatóságnál kellő időben feljelentést tesz. Az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvénycikk büntetni rendeli az állam és a társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés kezdeményezését. Büntetni rendeli azt is, aki e bűncselekményekről hitelt érdemlő tudomást szerez és erről a hatóságnak, amint lehetséges, jelentést nem tesz. A demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről szóló 1946. évi VII. törvénycikk rendelkezései alapján bűncselekményt követ el, aki az 1946. évi I. törvénycikkben megalkotott demokratikus államrend vagy demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló cselekményt követ el… Nem büntethető, aki mozgalomtól vagy szervezkedéstől eláll, társait a mozgalom vagy szervezkedés abbahagyására igyekezett rábírni vagy a mozgalmat, illetőleg a szervezkedést a hatóságnál feljelentette. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény szerint aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy összeesküvés, lázadás, kártevés, rombolás, merénylet, hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása vagy kémkedés elkövetése készül, avagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, jelentést nem tesz, bűntettet követ el. Az antiszemitizmus államfilozófiává emelése felhívás táncra: besúgással állás, vagyon megszerzésére. A zsidók jogait korlátozó törvények megtartatása, rendelkezéseik megszegőinek bejelentése érdekében állt mindenkinek, akik úgy gondolták, hogy a zsidóság miatt nem tudnak ötről hatra jutni. A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938. évi XV. törvénycikk korlátozza a kamarai tagságot: a „sajtókamara, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamara, az ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarák tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg.” A tilalom kiterjedt meghatározott vállalatok értelmiségi munkaköreire. Ezek a rendelkezések annak ismeretében értelmezhetőek, hogy az e területeken történő foglalkoztatás előfeltétele a kamarai tagság. A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. törvénycikk már konkrét tilalmakat határoz meg: „tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába. (…) Az egyetemek és a főiskolák első évfolyamára zsidót csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó hallgatók (növendékek) száma az egyetem vagy a főiskola illető karára (osztályára) felvett összes hallgatók (növendékek) számának hat százalékát (…) ne haladja meg.” A házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről szóló 1941. XV. törvénycikkben foglaltak szerint „Nemzsidónak zsidóval házasságot kötni tilos.” Az izraelita vallásfelekezet jogállásának szabályozásáról szóló 1942. évi VIII. törvénycikk rendelkezései szerint bevett vagy elismert vallásfelekezetből az izraelita vallásfelekezetre áttérni, vagy vallásfelekezeten kívül állónak az izraelita vallásfelekezetbe belépni e törvény hatálybalépése után nem lehet.

Korunkról szólva

Nehéz azt állítani, hogy Magyarországon ma nincs ügynökhelyzet, annak ismeretében, hogy a hatalom a félelemre építi uralmát. Ennek szimbóluma a jogrend sarokkövének kikiáltott alaptörvény (nem véletlenül kisbetűvel írva) idegen népesség betelepítését tiltó rendelkezése. Ennek szimbóluma az Európa közepén felhúzott szögesdrótkerítés. Ennek szimbóluma a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére történő elrendelése és fenntartása időpontjának (2016. III. 9.) kormány általi hatodik alkalommal történő meghosszabbítása 2020. III. 7-ig. A válsághelyzet fennállása széles körben tartalmaz felhatalmazást a végrehajtó hatalomnak rendkívüli intézkedések megtételére, illetve lehetővé teszi az elismerést kérők jogainak a csorbítását, többek között az ország területén való tartózkodási és munkavégzési joguk megvonását. „Természetesen” a hatályos Büntető Törvénykönyv a szokásos körben – alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, az ellenség támogatása, kémkedés, szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés, stb. – tartalmazza a feljelentési kötelezettséget és elmulasztása esetén a szabadságvesztés büntetés lehetőségét. Az ügynökhelyzet kialakulásához élesztőként funkcionálnak azok a törvények, amelyek államilag kreált „szakmai” kamarák kötelező tagságát rendelik el. Ilyen ajándékot kaptak azok az állami alkalmazottak, akiknek kordában tartása államérdek, mint például az állam által foglalkoztatott pedagógusok, akiket a Nemzeti Pedagógus Karba tömörítettek. Kötelező tagság alapján működik a Magyar Rendvédelmi Kar is, összefogva – többek között – a rendőröket, a fegyőröket, az adó- és vámhatóság dolgozóit, a katasztrófák ellen küzdőket. Mind a két területen van etikai kódex és van etikai eljárás. Nagyszerű találmány az állami ellenőrzési rendszer, amelyben az ellenőrök az ellenőrzöttek köréből kerülnek ki. Jó példa erre a köznevelés tanfelügyeleti rendszere, amelyben a mesterpedagógus – kiemelt díjazásért - négy napot a nevelőtestületben tölt, esetleg figyelve a közhangulatot, egy napot pedig a hivatal munkatársaként szakmai ellenőrzést végez, esetleg feltárva az államilag kiadott tantervektől való szabálytalan eltérést. Az „ügynökösdinek” szép hagyománya van hazánkban. Jelene és jövője is ígéretesnek látszik. Lehet, hogy ez is a történeti alkotmány vívmánya?

Egy ünnepi jókívánság

Kevés olyan ügynök lehet, akinek nyugodt az álma. Tiszta lelkiismerettel nem lehet a kopók kezére adni ártatlan embereket. Miután az ügynökhelyzetért a fő felelősség az államot terheli, teremtsünk magunknak olyan államot, amely nem szorul ügynökökre. Nem szorul ügynökökre, mivel nem a hadakozást tekinti fő feladatának, hanem a megbékélést. Nem szorul ügynökökre, mivel nem kíván beleszólni lelkiismereti kérdésekbe, mivel nem akar belesni a hálószobák ablakán, mivel nem akarja eldönteni, mit gondoljunk helyesnek, mivel nem tapasztja szánkra a kezét. Az ilyen állam vezetője nem fél az emberek közé menni páncéling nélkül. Nem költözik a Várba, hogy megközelíthetetlenné váljon. Nem tömi a pénzt az egyházakba, hogy megnyugvást és támaszt találjon. Az ilyen állam vezetője nem hoz diktátorokat látogatóba, akik csak akkor mernek az utcán közlekedni, ha leforrasztják a csatornák fedelét, amerre autójukkal elhajtanak. A közelgő karácsony alkalmából, kívánjunk magunknak olyan államfőt, olyan kormányfőt, akik Göncz Árpád(i) bölcsességgel, megértéssel, szeretettel és szerénységgel igazgatják az országot.

Kentaurbeszéd - Csányi Vilmos: Az Ünnep szeretete

Csányi Vilmos
Publikálás dátuma
2019.12.21. 10:00

Fotó: Marabu
A szeretet közösségi tulajdonság. Az evolúció csavaros fordulatai miatt jól megférhet a közösségen kívüli fajtársak iránt érzett ellenszenvvel vagy a kifejezett gyűlölettel.
Különös nézni a karácsonyi képeket, fenyőfával, hóval egy trópusi táj valamelyik fürdőhelyén. Ez a keresztény ünnep sokfelé eljutott, és függetlenül a vallási hovatartozástól, afféle általános "szeretet ünnepe" lett az egész bolygón. Két lényeges mozgatója van, ezek az emberi természet alaptulajdonságaiban lelhetők meg. Minden kultúra, mondhatjuk, minden ember, elfogad, követ rítusokat. A karácsonyi ünnep is rítus, elemei a várakozás, az ajándékozás, a baráti, családi kapcsolatok felújítása vagy megerősítése, kellékei pedig az egyszerűbben vagy gazdagon díszített fenyőfa, az ajándékok, az ünnepi vacsora. Minden rítus tartalmaz követendő pontos szabályokat és a szabályok érzelmi csomópontokhoz kötődnek. Ajándékokat bármikor vehetünk szeretteinknek és veszünk is születésnapon, házassági évfordulón vagy más emlékezetes alkalommal. Ezek az alkalmak személyes rítusként épülnek fel, mindenkinél másképpen. A karácsony ünneplése kollektív rítus, mindenki vesz fenyőfát, valami kisebb-nagyobb meglepetést szeretteinek és a rítust egyetlen naphoz, egyetlen nap ünnepélyes estéjéhez kötjük. A rítusok nagyon fontos szerepet játszottak az emberi közösségek kialakulásánál. A sokféle napi elfoglaltságot megszakítják és érzelmileg, értelmileg egyetlen kiemelt szociális kapcsolatra koncentrálnak. Az esküvő, a ballagás, a temetés, a születésnapi megemlékezés is hasonló rituális alkalmak, de a karácsony mindenkié. Kisebb és nagyobb csoport együttes hiedelme. A jól szervezett hiedelmek segítik a csoport tagjainak életét, a csoport pedig gondoskodik a hiedelmek generációról generációra történő átörökítéséről. A modern ember mindennapi életében csak 2-3 ember társaságában tölt néhány órát szorosabb kapcsolatban, miközben sok órát van együtt több száz másikkal az utazásai, munkaórái vagy a városi élete során. Ma már nem tudjuk elképzelni, mit jelentett egy csoporttársadalomban fejlődő gyermek számára, hogy ébrenléte idején folyamatosan nyolc-tíz felnőtt társaságában volt. Már többször felidéztem a kalahári busmanokat, akiknek harminc-negyven fős csoportjában nyolc-tíz különböző korú gyermek él. Elképesztő az a türelem, ahogyan a busmanok a gyerekekkel bánnak. Karácsonykor, gyerekeink és unokáink körében jusson eszünkbe az a történet, amikor a busman férfi nyílhegyet kalapál. Odamegy hozzá egy éppen totyogó gyerek és az ujját a nyílhegyre teszi. A férfi nem löki el a gyerek kezét, nem szól rá, nem sóhajt fel, hanem türelmesen vár addig, amíg a gyerek elhúzza a kezét. Akkor kalapál tovább. A következő ütésnél a gyerek megint odateszi az ujját, megint türelmes várakozás következik, és ez így megy teljes negyven percen keresztül. A szocializáció ilyen körülmények között egészen más erkölcsű, viselkedésű embert eredményez, mint az a szocializációs folyamat, amely a modern élet sivár tanodáiban vagy a zaklatott családokban megy végbe napi néhány óra alatt. A türelem szeretet. A szeretet türelem. Egy zárt embercsoporton belül a tanítás a gyermek életében mindennapos dolog. Nemcsak „valamire” tanítják meg, egy technikára, egy ismeretre, hanem apró interakciókban, kis részletekben a csoport egész kultúráját, hiedelemrendszerét átadják neki, annak minden finom részletével együtt. Az átadás-átvétel hátterében érzelmi folyamatok állnak. Nem arról van szó pusztán, hogy valamit meg kell tanulni, hanem arról, hogy milyen jó vagy kellemetlen, vidám vagy szomorú élmény fűződik az adott ismerethez. Csak az élmény teszi az ismeretet maradandóvá. A másik fontos mozgató a szeretet kifejezése. A közösségekben élő ember úgy formálódott, hogy megtanulta nemcsak elfogadni, megtűrni társait a mindennapokban, hanem kialakult az a vágy, késztetés, hogy együtt legyen velük, együtt cselekedjen, és közösen gyakoroljanak valamilyen hiedelmet. Emberszeretet nélkül nem létezne közösség és társadalom. Ha egy páviáncsapat megy a szavannán és valamelyikük rosszul lesz, vagy csak nagyon elfáradt és nem kölyök, akiről az anya gondoskodik, akkor lemarad a csapattól, otthagyják és a ragadozók prédája lesz. Egy embercsapat akár a legrégebbi időkben is segítette a lemaradozó társat, valaki cipelte csomagját, belekarolt, ha kellett, közösen vitték és ma is így teszünk. Ez az állatvilágban, amelynek tagjai vagyunk, egészen elképesztő és különös cselekedet. A segítők mindannyian kisebb-nagyobb hátrányokat szenvednek, mert nem csak magukkal törődnek. A közösség egésze pedig a legtöbbször valamit nyer a szeretet, a segítség különös aktusaival. A beteg felgyógyulhat, az elfáradt kipihenheti magát és újra hasznos tagjai lesznek a csoportnak. Az ember az egyetlen faj, amelynek kórházai, orvosai vannak, vért adunk, ha szükséges, felneveljük közösen az árva gyerekeket. A szeretet közösségi tulajdonság. Az evolúció csavaros fordulatai miatt jól megférhet a közösségen kívüli fajtársak iránt érzett ellenszenvvel vagy a kifejezett gyűlölettel. A közösségen kívüliekkel úgy viselkedünk, mint a vadállatok. Ha nem térnek ki utunkból, ha akárcsak jelenlétükkel fenyegetnek, minden eszközt alkalmasnak találunk eltávolításukra, megszégyenítésükre, akár az életük elvételére is. A szeretet-gyűlölet párosát mindig a közösség és nem az egyén tartja egyensúlyban. A közösség határozza meg, ki tartozik hozzánk, méltó a szeretetünkre, és ki az, aki idegen és hogyan kell vele bánnunk, hogy ne legyen ártalmunkra. Az evolúcióban kialakult emberi természet sok-százezer évig működhetett ellentmondások nélkül. De az egyre bonyolultabb emberi agy, a közösségi kultúrák által kifejlesztett technológiák az utolsó evolúciós pillanatokban, néhány ezer éve, kaotikus állapotokhoz vezettek. Ennek éljük a napjait. A szeretetre való képességünk olyan erős, hogy még akkor is működik, amikor a valódi közösségek eltűnnek és helyüket valamilyen cél érdekében kialakított szervezet, gyár, iskola, egyház, állam, párt veszi át. Beléphetünk egy vállalathoz dolgozni, ahol nem közösségi szabályok, hanem a cég elképzelései szabják meg, mit és hogyan kell tennünk, nem a teljes napunkat töltjük társainkkal, akikről alig tudunk valamit, és ha nem jól teljesítjük a mások által meghatározott feltételeket, kirúgnak, mert a szervezetnek a saját célja a fontos, nem az alkalmazott jóléte. Ennek ellenére valahogyan megvagyunk együtt, és keressük azokat az alkalmakat, amikor kollégáink iránti szeretetünket valahogyan, ha kis mértékben is, kifejezzük. Együtt örülünk a sikereknek, együtt háborodunk fel a sérelmeken. Egy nem létező közösségben eljátszunk a közösség eszméjével, emberszeretetünket nem tudják kioltani. A szervezetek ügyködése nemcsak azért ellentmondásos, mert hiányzik belőlük a szeretet kifejezésének igazi lehetősége, hanem azért is, mert gyakran éppen a gyűlöletünket igyekeznek saját céljaikra felhasználni. A pártkatonáktól az igazi katonákig, az ipari kémkedéstől a terrorizmusig minden megtalálható a szervezetek gyűlöletkeltésének, bűnbakképzésének palettáján, és néha már úgy érezzük, hogy teljesen embertelen világban élünk, amelyben emberségünk és szeretetünk felesleges.
Szerencsére még léteznek a szeretet közösségi rítusai. Erősítenünk kell ezeket, hogy a kultúránk valamiféle emberszerető formát öltsön, mert az emberi természetben minden adottságunk megvan hozzá.

Bóta Gábor: Időskori szerelem

Bóta Gábor
Publikálás dátuma
2019.12.21. 09:57

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A Macskajáték valahogy annyira telibe találja a mi élethelyzetünket, hogy még soha nem untam. Ezúttal is élvezettel, időnként lenyűgözve, néztem.
Kezdetben furcsa nekem Udvaros Dorottyát idős szerepben, Orbán Bélánéként látni, Örkény István klasszikussá nemesedett, Macskajáték című tragikomédiájában, Szász János rendezésében a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Veszélyesen karizmatikus, nagyon nőies nők sorát játszotta és játssza most is. A szív hídjaiban például sugárzóan szerelmes, gyönyörű nő, a Bánk bánban gyilkos tekintetű, elállatiasodott Gertrudis, aki bármennyire kemény, praktikáiba beveti női vonzerejét is, a Mégis szép című önálló estjében pedig szerelmetes dalokat búg rejtélyes talányossággal. És most lepukkant, megöregedett egykori úrinőt játszik, aki nem ad magára, rongyokban jár, összeragad a haja, otthoni papucsban is lecaplat az utcára, elhagyja magát. Vagy talán mégsem? Örkény zsenialitását az is mutatja, hogy megteremtette ezt a jellegzetesen közép-kelet-európai alakot, aki lerobban, végletesen elkeseredik, de közben mégis hihetetlen energiák dúlnak benne, amikkel csak továbbvonszolja magát az életben, küzd és megint csak küzd, hiszen ezen a fertályon erre igencsak szükség van a puszta létezéshez. És közben Orbánnéban feléled a szerelem. Ekkor Udvaros elemében van. Azt nem állítom, hogy igazán eljátssza a tramplit, akire jobb rá se nézni, de a lázasan égő szemeket, a hevesen kapkodó mozdulatokat, a hadarva, remegve kiejtett mondatokat, a belső tüzet, ami meggondolatlan cselekedetekre ösztönöz, a szerelemmel járó reményt és kétségbeesést, remekül adja. Bánsági Ildikóban szintén kamaszokat megszégyenítő energiák dúlnak. A Házasság Palermóban előadásában többször keresztül-kasul rohangássza a színpadot, a Mennyei hangban pedig olyan dilettáns énekesnőt alakít, akinek tehetség nélkül is kifogyhatatlan energiái vannak az érvényesüléshez. De most ő a tolószékbe kényszerült, Németországba szakadt Giza, aki meglehetősen jó körülmények között él a fiánál, mégis magányosan. Méltósággal, egyenes derékkal ül a tolószékben, a Szakács Györgyi tervezte finoman disztingvált ruhájában. Mozdulatai kimértek, arca is ritkán rezdül, ő egyáltalán nem lepukkant, sőt még inkább úrinővé vált, az eseménytelen jómód „lenyomatává.” Ahogy mondja magáról, élete téli álom volt, mert nem volt bátorsága semmihez. Mérték ő testvére, Orbánné számára, akire bizonyos pontig hallgat. De azért benne is mozog a kisördög, rászánja magát egy műtétre, amiről tudja, hogy sikere a reménytelenséggel határos, de hátha mégiscsak lábra tud állni. Bánsági érzékelteti a vívódást, a feszültséget, a reménysugárba való kapaszkodást, és azt, mennyire aggódik a húgáért, aki szerelemféltésből valóságos ámokfutásba kezd. Barátnője, a Tóth Auguszta által megelevenített Paula ugyanis elcsaklizza Orbánnétól Csermlényi Viktort, a kiérdemesült operaénekest, aki eltitkolt szeretője volt asszony korában, de a férje műtétje, halála után az énekessel való szeretkezések helyét átvették a csütörtöki vacsorák. A nagy trakták. Csermlényit Blaskó Péter adja a szokásosnál szikárabban. Tekintetében viszont ott vannak a vágyai, szinte felfalja szemével Orbánnét, amikor ő éppen Paula intencióinak megfelelően kezd magára adni, jobban öltözködik, szőkére festeti a haját. Aztán majd Paulát kebelezi be a nézésével. 
Ez egy olyan szerelmi háromszög, amiben idősek őrlik fel egymás idegeit. Szép, hogy még ennyire harcolnak, nem adják fel, hogy valamit még nagyon akarnak és ezzel némiképp elodázzák a halált. A Macskajáték lényegében szerelem a halál árnyékában. Viaskodás az életért, a megcsillanó boldogságért. Kicsit az amúgy elviselhetetlen közép-kelet-európai lét felmagasztosulása is; annyira sok az akadály, hogy bele is lehet halni, de kiszámíthatatlanul izgalmas az élet. Talpraesett, jó problémamegoldó képességű, érdekes személyiségű embereket termel ki magából. És elesetteket, leszakadókat ugyanígy. Az ő „prototípusuk” Orbánné társbérlője, Egérke, akit megunt az ura és kilökött az utcára. Jó lelkű élhetetlen. Éppenhogy csak eltartja magát kalapvarrásból. Egymásba kapaszkodnak. Hatalmasakat nyávognak, utánozva a szomszédban lakó adjunktusék macskáját. Macskapárharcot folytatnak, ez a bevált játékuk. Ettől csinál majd be Giza, amikor meglepetésszerűen megérkezik a húgához, annak sikertelen öngyilkossága után. Ez egyszerre tragikus és komikus pillanat. Nincs szokva az ilyen nagy „mulatságokhoz.” Az Egérkét remekül formáló Nagy Mari és Orbánné négykézláb rohangásznak a földön, és hatalmas átéltséggel, egymásnak válaszolgatva nyávognak és nyávognak. Teljesen belefelejtkeznek kedvenc tevékenységükbe, szinte elélveznek. Megható is, humoros is. Szász János rendezése inspirálja, helyzetbe hozza a színészeket. Jól elemzett, szépen kijátszott szituációk vannak. Nem a szokásos, kissé ódon polgári berendezést látjuk, Vereckei Rita foncsorozott üvegekből mozgó tükörrendszert tervezett, ami szükség szerint szabdalja a teret. A két testvér nem mindig a szín bal- és jobboldalán helyezkedik el, érzékeltetve az országok közti távolságot, hanem bemozog, illetve tolókocsival olykor begurul a másik játékterébe, az egymásra való fokozott reagálást is lehetővé téve. Tímár Éva Bruckner Adelaida, Csermlényi ősöreg, fiát még mindig leuraló, rövid pórázon tartó, keményen rideg anyja. Orbánné rá figyelni nem tudó lánya Katona Kinga, az ő szintén igencsak elfoglalt férje Mátyássy Bence. A némi empátiáról tanúságot tevő pincér Szeri Martin. Az előadást olykor Károly Kati érzékeny zongorafutamai kísérik. Bármennyire is jól játszik, ezek lírai hangulata néha zavar, szerintem Örkény darabja elementárisabb, nem ennyire elérzékenyülő. De ez nem módosít azon, hogy a Macskajáték most is jelentős siker. Először a Pesti Színházban vágott mellbe, Székely Gábor mára klasszikussá vált rendezésében, Sulyok Mária felejthetetlenül megrázó, és mégis harsányan nevettető alakításában. Láttam aztán például Psota Irénnel a Játékszínben, Dajka Margittal filmen, Pogány Judittal az Örkényben, a békéscsabai színpadra nyolc év kihagyás után visszacsalt, áradó humorú Felkai Eszterrel és a már több mint két éve meghalt, kiváló nagyváradi színésznővel, Csíky Ibolyával, aki aztán igazán tudta, mi is az a kelet-európai lét. A Macskajáték valahogy annyira telibe találja a mi élethelyzetünket, hogy még soha nem untam. Ezúttal is élvezettel, időnként lenyűgözve, néztem.