Amilyen szeretetteljes, meghitt, lelket kivasaló a karácsony, olyan szomorú is lehet. Elvis Presley ezért vette fel 1957-ben közreadott ünnepi albumára a Blue Christmas című dalt. A számot már Amerika-szerte ismerték, mert a színművész-gitáros Doye O'Dell – aki néhány filmben együtt játszott Ava Gardnerrel, Jack Lemmonnal vagy éppen „a nemzet színészével”, az utóbb elnökké lett Ronald Reagannel – 1948-ban lemezre énekelte, majd a szintén texasi, sőt egyenesen „texasi trubadúrnak” nevezett Ernest Tubb 1950-ben feldolgozta a népszerű szerzeményt.
Világhíressé azonban az Elvis-verzióban vált a lírai darab. Attól fogva olyannyira kapós lett, hogy egymást követték az átiratok – a Brooks és Dunn country-kettősétől Celine Dionéig, Freddy Fenderétől Bette Midleréig, Bill Haley-étől Ringo Starréig –, s a Beach Boys, majd Shakin' Stevens olyan sikert aratott vele, hogy 1964-ben az amerikai lista harmadik, illetve 1982-ben a brit lajstrom második helyén találta magát.
Elvis előadásában az Egyesült Királyságban a tizenegyedik, az Államokban a negyvenedik helyig jutott a dal, amelynek szövege szerint a „király” karácsonya azért bánatos, mert a kedvese nincs vele, s még a díszek a fán is megindítóan mások a hiányzó hölgy távollétében. A melankolikus szám megannyi szívet facsart, jóllehet a rockernek az ötvenes évek vége felé jóval nagyobb dobásai is voltak. Ötvenhetet például – az év hatodik napján – az Ed Sullivan Show-ban elénekelt hét számmal kezdte, a karácsonyt pedig az amerikai lista második helyén töltötte a Blue Christmasnál kevésbé csüggeteg Jailhouse Rockkal, amellyel november 4. és december 9. között az élen állt.
Ekkortájt ilyesmik jelentek meg róla a tengerentúli lapokban: „egy lengő csípőjű, gitározó tornádó száguldott át a színpadon, az Elvis hurrikán”; „amikor bejelentette első számát, az I Was the One-t, hosszú hangos, fájdalmas sikoltozás kezdődött a közönség körében”; „az első sorban ültem, de nem hallottam semmit, mert a lányok soha nem hagyták abba a visítást”; „azok tízezren, akik akik részt vettek a tömeges hisztériában, egyáltalán nem lehetnek biztosak abban, hogy emlékeznek-e bármire is”.
A fergetegre jellemző: noha Elvis első stúdióalbuma 1956-ban látott napvilágot, a rock and roll tupelói uralkodója már 1957 márciusában megvette – akkoriban felfoghatatlanul nagy összegért, 90 ezer dollárért – Gracelandet. Abban az évben három filmet forgatott: bemutatták a Loving You-t, amelyben – a címadó számon kívül – felhangzott a Mean Woman Blues, a Teddy Bear, vagy a Fats Dominótól kölcsönzött Blueberry Hill; Hollywoodban elkészítették a Jailhouse Rockot a Treat Me Nice-cal, a Baby I Don't Care-rel vagy a Don't Leave Me Now-val; s hozzáfogtak a King Creole című mozidarab felvételeihez is, minek köszönhetően hiába küldtek Presleynek behívót, katonai szolgálata megkezdésére 1958 márciusáig halasztást kapott.
Idehaza a Börtönrockot nem játszotta a rádió, ám nálunk is egy filmdal aratott ötvenhétben: a Berki András komponistát alakító Zenthe Ferenc énekelte az Ács Éva patikust megformáló Galambos Erzsinek a Csendes otthon című filmben – a Fényes–Brand szerzőpártól –, hogy „összecsendül két pohár, muzsikája csengve száll...” Az esztendő másik nagy magyar slágere az Utazás a világzűrbe című revüből származott, és a Zsoldos–Szenes kompozíció, a Mondd, mért szeretsz te mást kétszer futott be kiemelkedő karriert: először Záray Márta, majd a hetvenes évek végén Máté Péter tolmácsolásában.
De maradjunk Elvisnél, akinek rettenetes oka volt rá, hogy – minden jó, minden szép ellenére – szomorú karácsonya legyen ötvenhétben. Amint befejeződött a Jailhouse Rock forgatása, elbűvölő játszótársa, a huszonnégy esztendős Judy Tyler autóval hazaindult New Yorkba második férjével, a mindössze tizenkilenc éves Greg Lafayette-tel, ám a Wyoming állambeli Rock River városa közelében a pár autóbalesetet szenvedett, és szörnyet halt.
Azóta is úgy tartják, Elvis soha nem nézte meg a Jailhouse filmet.
