Gulisio Tímea: Érték

„Ötvenöt és hatvan közötti, szakállas. Ha éppen nem eszik, akkor újságot olvas. Vagy úgy tesz, mintha olvasna. Gyanús, nagyon gyanús. Talán kém. Vagy terepet felderítő tolvaj.”

Feltűnt, hogy mindig csak egy ember ül az étterem teraszán. És hogy mindig ugyanaz az ember. Ötvenöt és hatvan közötti, szakállas. Ha éppen nem eszik, akkor újságot olvas. Vagy úgy tesz, mintha olvasna. Gyanús, nagyon gyanús. Talán kém. Vagy terepet felderítő tolvaj.

– Látom, ízlik az itteni menü, hogy mindennap idejár – kezdtem a beszélgetést.

– Kicsit már unom.

– Akkor miért nem megy máshová?

– Mert ez van legközelebb.

Egy pillanatra el is hittem. Aztán tovább kérdeztem.

– Itt lakik az Alagúton túl?

– Túl, jó túl.

– Ezt hogy érti?

– Miért érdekel egy szép, fiatal lányt a magamfajta csóró vénember? Nincs pénzem.

– Nem kell mindjárt rosszra gondolni. Csak az érdekel, miért ül mindig itt.

– Őszintén? – Itt lehalkította a hangját. – Ez a munkám.

– Pincér? És ilyenkor lóg? Nem árulom be.

– Ha pincér lennék, többet keresnék. És karcsúbb is lennék. Én csak egy bérevő vagyok.

– Mi?

– Bér-e-vő – szótagolta. – Azért fizetnek, hogy egyek.

– Hát ez jó meló! Nem kell belőle még egy? Hova küldjem az életrajzomat? – örvendeztem.

– Egy fenét jó! Idáig vagyok – mutatott a feje fölé, és állítását egy böfögéssel is alátámasztotta. – Gondolja csak el. Enni, enni, tíztől nyolcig.

– Tíztől?

– Aha, az a reggeli turnus. Hattól nyolcig pedig a vacsora.

Három műszakos vagyok.

– Mondom, szívesen átveszem az egyiket.

– Ezt csak az éhes gyomra mondatja magával.

– Lehet. De azért napi egy-két ebédet kibírnék.

– Tizenkettőt. Gyomorrepedésig. Az elődöm abba halt bele.

Az ő elődje pedig megfulladt egy halszálkától.

– Brr! És legalább jól fizetnek?

– Falatonként két forintot.

– Az nem túl sok. És honnan tudja, hány falatot evett aznap?

– Számolom. Az eredményt pedig felírom egy szalvétára.

– Nem fárasztó ennyit számolni?

– Matematikus voltam.

– Én költő.

– Akkor biztos leír engem is.

– Lehet.

– Ezért még számolunk – élcelődött.

– Kér egy szalvétát?

– Köszönöm.

És már körmöltem is.

Jól elbeszélgettünk, gyűltek körülöttünk az emberek. A vidám villacsörgés közepette észre se vettük, hogy két srác leült mellénk. Gyrostálat rendeltek.

A csípős-joghurtos lé jóízűen csorgott divatos kis kecskeszakállukról. Megtörölték a szájukat. A matematikus számaival. Az én versemmel.