Soros György;sorosozás;

2019-12-27 10:28:46

Soros a világ ura!

Pillanatnyilag nincs jobb ötletük. Az illiberális magyar hatalom teljes kommunikációs apparátusa, kutatóknak álcázott propagandisták, hírlapírók, a kormány hivatalos szóvivője és a kancelláriaminiszter nem talál magának jobb elfoglaltságot, mint Soros Györgyöt szidalmazni. A Századvég szerint Soros - szervezetei révén - bomlasztja a NATO-t. Kovács Zoltán főszóvivő úgy véli, az Európai Unió Magyarország elleni, a 7. cikkely alapján folyó vizsgálatát Soros irányítja. Soros csapatai szabják meg kormányok sorának uniós költségvetési terveit. Szerintük Soros szab kereteket a világ civil szervezetei számára szuperkáros tevékenységükhöz, és Soros ingatja meg a magyar emberek hűségét hazájukhoz, kormányukhoz (ami Orbán szerint ugyanaz). Soros a világ ura! Ez nyilvánvaló.

Csaba László közgazdász még tavaly év végén mesélte egy interjúban: állítólag egy korábbi Fidesz-frakcióülésen Gulyás Gergely - minthogy a vizes vébé alatt eltűntek az utcáról a Soros-plakátok - megkérdezte: „Minek nekünk az öreg zsidó akkor?” Mire Orbán azt válaszolta volna, hogy augusztus van, és semmi nem jutott eszünkbe helyette, marad a Soros. Si non e vero, e ben trovato: a történet, ha nem is igaz, de jól van kitalálva. Jellemzően.

Az EU parlamenti választások előtt a Soros György elleni visszataszító akció a brüsszeli bizottság hivatalos tiltakozása nyomán némileg alábbhagyott, majd rövid időre eltűnt, de mostanában a kormány propaganda csapatának újfent nincs jobb ötlete. Ugyan mire jó ez Orbánnak? Külföldön a sorosozás nagyon rossz visszhangot kelt, de Orbán Viktort ez szemlátomást nem érdekli. 

A Soros elleni, felújított hadjárat alighanem Magyarországnak szól. A Fidesz az önkormányzati választásokon korábbi hívei sokaságát veszítette el a nagyvárosokban, s elhatározott szándéka, hogy szavazóit visszaszerzi. Ennek eszköze a sorosozás a már ismert, egyszerű képlet szerint - lévén Soros György zsidó. Magyarország szavazókorú népességének mintegy 20 százaléka a CNN tavalyi felmérése szerint masszívan antiszemita, további mintegy 20 százalék amolyan szalon-antiszemita, vagyis nem kedveli a zsidókat. A zsidók lélekszámát mind Magyarországon, mind a nagyvilágban túlbecsülik, befolyásukat (ha a zsidóságnak egyáltalán van ilyen) túlértékelik. 

Ezeknek a honfitársainknak szól Orbán Viktor sorosozása. Illiberális rablóállamát, az uniós jogrend állandó megsértését, a demokratikus normák visszatérő felrúgását nem képes még határainkon belül sem érvekkel, tényekkel igazolni. De Soros mindenre jó bűnbak, mert ha zsidóról van szó, a magyar választók számottevő része már egyáltalán nem mérlegel, hanem fenntartás nélkül hisz Orbán Viktornak. Arról pedig, hogy a Fidesz hajdanán Soros anyagi támogatásával született meg, és a fél Fidesz-vezérkar az ő pénzén tanult, nem esik szó, amint arról sem, hogy Soros György Mádl Ferenc államelnöktől magas kitüntetést kapott. 

A Fidesznek tehát kell Soros György. Isten tartsa meg még 89 évig!