Mészáros és Tsai

Élcelődik a 444.hu Mészáros Lőrincen. Illetve lehet, hogy nem is Mészároson, hanem inkább a miniszterelnökön. Az apropót a Forbes magazin listája adta; a lap immár hatodik alkalommal állította össze az ötven leggazdagabb magyar sorrendjét, amelyben – nála – továbbra is a felcsúti vállalkozó áll az élen, mégpedig majd’ 408 milliárd forinttal. A 444 így ír erről: „Az élen továbbra is a felcsúti gázszerelőből lett dollármilliárdos, Mészáros Lőrinc áll (407,7 milliárd forintos vagyonnal). Ez minden magyar adózó közös sikere, de a leginkább a pár 100 ezer forintos megtakarításával kuporgó miniszterelnöké, aki a hatalmas vagyoni különbség ellenére is jó barátságot ápol Mészárossal.”
Habár inkább fordítva lehet igaz a dolog; a gazdaggá lett emberek szokták faképnél hagyni a szegénységbe ragadt egykori barátaikat, ám ez esetünkben nem történt meg. Mészáros a nagy vagyoni különbség ellenére büszkén vállalja a barátságot, sőt egyenesen szerencsésnek tartja magát Orbán Viktor kitartó figyelméért. Pedig a közöttük lévő – ha nem is társadalmi, de vagyoni – különbség alapján igazán hátat is fordíthatna Orbánnak, kiváltképp mostanság, amikor annak már leáldozóban van a csillaga. Az önkormányzati választások megtépázták a tekintélyét, bár igaz: Mészáros sem zár igazán jó évet. Alig 26 milliárddal tudta növelni idén a vagyonát, és noha ezzel a szerény eredménnyel még nem veszítette el első helyét, Csányi Sándor erősen veszélyezteti pozícióját. Az OTP vezére kétszer akkor pluszt ért el 2019-ben, mint Mészáros. 
A magazin szerkesztői egyébként nem tudni, milyen módon vették figyelembe a Mátrai Erőművet, amely az idén veszteséget termelt, de a tulaj – Mészáros Lőrinc – mégis tudott üzletet kötni az állammal; ismeretlen áron, de eladta a köznek az Erőművet. (Amúgy kíváncsi lennék arra, miként is történik egy ilyen üzleti tranzakció. Mészáros egyszer csak felkeresi az államot – az állam én vagyok, így Orbán – , és eladási ajánlatot tesz: most olcsón hozzá lehet jutni egy jó kis erőműhöz?) 
A lényeg mégiscsak az, hogy Mészárosnak még karácsonykor is sikerült jó alkut kötnie. Milliárdosnak lenni olyan, mint egy üzemszünet nélküli cégnél dolgozni, még ünnepnapokon sincs megállás. Feltehetően ennek a szorgalomnak, a folyamatos készenlétnek köszönheti sikereit Mészáros, akit gyakran vádolnak azzal, hogy valójában Orbán Viktor strómanja. De ha így lenne, már rég kiderítette volna valamelyik tényfeltáró portál, hisz Magyarországon semmi nem maradhat titokban. Kiváltképp a nyilvánosságra oly érzékeny kormányzat mellett, amely annyira fontosnak tartja ezt az átláthatóságot, hogy a sajtó kilencven százalékát ellenőrzése alatt is tartja. 
Vagyis, nyugodjunk csak bele, a csoda valós, még ha meseszerűnek tűnik is. Íme, van egy olyan ország a Földön, ahol egy egyszerű iparosból néhány év alatt az ország leggazdagabb embere lesz, miközben ugyanezen idő alatt ugyanezen ország miniszterelnöke szinte semmivel sem gyarapszik. Legfeljebb a gazdaggá lett vállalkozó kitartó barátságával.
Szerző
Németh Péter

Homokvár

Egy jó szakember nem csak attól sikeres, hogy kitűnően ért a szakmájához. Értenie kell ahhoz is, hogyan kamatoztassa tehetségét, munkáját hogyan tegye mind ismertebbé, keresettebbé szélesebb körökben. Az önreklám, az önmenedzsment elengedhetetlen. Nem elég jó asztalosnak, fafaragónak lenni. Házalni is tudni kell. 
A hazai szakképzési rendszer hamarosan induló, ki tudja, hanyadik reformjában erre is fel akarják készíteni a szakmunkástanulókat. Kötelező vizsgaelemként portfóliót kell majd készíteniük, amelyben az iskolában töltött három évük lényeges állomásait, fejlődésüket, eredményeiket kell majd bemutatniuk. Ezzel együtt azt is be kell bizonyítaniuk: megfelelnek a tanult szakmájuk követelményeinek. 
A portfóliókészítésnek fejlettebb társadalmakban nagy hagyománya van, valóban sokat segíthet a munkavállalónak; nemcsak az „önfényezésben”, hanem az önértékelésben, a szakmai fejlődés nyomon követésében, a további célok tisztázásában is. Az önmenedzsment már-már alapkompetenciának tekinthető. S mint ilyet, ezt is tanulni, fejleszteni kell. 
Kérdés, a hazai szakképzésben, ahova számos fiatal súlyos írás-olvasási, számolási hiányosságokkal és más hátrányokkal kerül be az általános iskolából, mennyire reális ezt elvárni. A cél üdvözlendő, de mintha az oktatásirányítás nem venné észre: a szakmunkástanulóknak úgy kellene tovább haladniuk a következő szintre, hogy az oda vezető lépcsőfokok közül három-négy is hiányzik. 
Az óvodának, az általános iskolának, a közép- és felsőfokú oktatásnak egymásra épülve kellene utat biztosítania, ám a kormányzat ahelyett, hogy egységes rendszerben tekintene az oktatásra, az óvodát, a közoktatást, a felsőoktatást és most már a szakképzést is külön buborékban kezeli. Reformok jönnek, mennek, egyvalamin mégsem változtatnak: továbbra is homokra próbálnak várat építeni.
Szerző
Juhász Dániel

NGO

Ha nem NGO, akkor GO, nem? – próbálta értelmezni a sógorom Erdő Péter bíboros karácsonyi interjújának legfelkapottabb mondatát. És tényleg: lám, ha valaki – mint immár a családom kétharmada – kellő messzeségből, mondjuk ezerötszáz kilométerről nézi ezt az országot, akkor a szavak visszanyerik az eredeti jelentésüket, célzatos használatuk mögül pedig előbukkannak a sanda szándékok.
Az NGO – emlékeztessük magunkat – azt jelenti ugyanis, hogy nem-kormányzati szerveződés. Az tehát, ami nem NGO, eszerint kormányzati, igaz? Hogy a katolikus egyház esetében ez fogalmilag kizárt, elvégre az állam és az egyház szétválasztása a felvilágosodás óta olyan cél, amelyet a demokráciák legalábbis igyekeznek megvalósítani? S hogy a bíboros úr nem is így értette, hanem csak kikacsintott, gesztust gyakorolt, amikor a kormányzati kommunikáció egyik kedvenc szitokszavát alkalmazta?
Hát persze. De azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a magyar katolikus egyház feje miféle értelmezési rétegeket emelt be a karácsonyi interjújába ezzel a három betűvel. Elvégre mi itt pontosan tudjuk, mire utal a Fidesz-nyelvben az NGO: a sorosista, civil, migránsbetelepítő, ellenzéki, szólásszabadságot és szabad választást követelő kisebbségre. Az ellenségre, ha már itt tartunk. 
Az NGO az, aki nem eszik a tenyerükből, aki az istennek sem hajlandó beállni a sorba, és akit nem lehet megtörni. Mondjuk ilyen Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, amelyet a kormány formálisan is kipiszkált a bevett vallási közösségek közül, és a számos nemzetközi pervesztesség ellenére maholnap kerek évtizede akadályoz abban, hogy hozzájuthasson a neki járó és az állampolgárok által neki szánt támogatásokhoz. 
A mélypszichológiai magyarázatokon túl ezt a makacs törvényszegést nem indokolja semmi más, mint a tény, hogy Iványiék például a legősibb módon fogják fel a keresztények feladatát - segítenék a rászorulókat, tanítanák a tanulni vágyókat. 
Kétségtelen: a kormánytól a lehető legfüggetlenebb módon.
Szerző
N. Kósa Judit