Más ligában tanulunk - De mit tudnak nálunk sokkal jobban az éltanuló országok?

Kína fejlett régióinak diákjai éveket vernek teljesítményben a magyar gyerekekre, Európa éltanulója Észtország lett, mi pedig legfeljebb Szlovákiával vagyunk versenyben a régiónkban. Nem maradtak el a meglepetések a legfrissebb PISA-eredmények nyilvánosságra kerülésekor sem, sovány vigasz, hogy Magyarország esetében az egyetlen meglepő elem, hogy nem romlott tovább a tanulók teljesítménye, pedig a szakértők nagy része előzetesen erre számított.

Az először egy év híján két évtizede megrendezett nagyszabású teszt – amelyen az OECD-tagokon kívül bármelyik önkéntesen jelentkező ország 15 éves tanulói részt vehetnek – az első időszakban azzal döbbentette meg a világ közvéleményét, hogy a világ nagyhatalmaihoz képest jelentéktelennek tűnő skandináv országok oktatási rendszereit találta a legeredményesebbnek. A finn oktatási csodát azóta is keresztbe-kasul elemzik, és sok ország igyekezett a minta szerint megújítani az iskoláit. Az érdeklődés akkora, hogy a finn állam már pénzt szed az érdeklődőktől, akik 1200 eurót fizetnek, ha meg akarnak nézni egy iskolát. Az utóbbi felmérések meglepetése viszont Ázsia, és azon belül is Kína már-már nyomasztó fölénye a többi résztvevőhöz képest. A 2019-es összesített szövegértési eredmények szerint Kína négy fejlett tartománya, Szingapúr, valamint a szintén Kínához tartozó Makaó és Hongkong végzett az élen, az első valóban OECD-ország a listán Észtország, amit Kanada és Finnország követ (a matematikai és természettudományos eredmények figyelembevételével is nagyon hasonló a sorrend).

Szigorúan ellenőrzött gyerekek

De vajon hogyan érdemes értékelni Kína eredményeit annak fényében, hogy csak a legfejlettebb tartományok vettek részt a tesztben? És érdemes-e bármit eltanulni tőlük, tudva, hogy oktatási rendszerük finoman szólva sem gyerekbarát? Legutóbb például a Wall Street Journal videója keltett megütközést, amelyben azt látni; vörös nyakkendős általános iskolások pánttal a fejükön tanulnak a tanteremben. A pánt valójában egy EEG, vagyis az agyi aktivitást mérő eszköz, amelyen egy változó színű lámpa jelzi, hogy a tanuló eléggé koncentrál-e. A cél a propaganda szerint az oktatás hatékonyabbá tétele, mivel a tanárok valós időben láthatják, éppen mely feladatoknál mennyire koncentrálnak vagy kalandoznak el a gyerekek. Az adatokat a szülők is megkapják, az egyik gyerek bevallotta: megbüntetik otthon, ha a pánt által küldött adatok alapján nem figyelt eléggé az órákon. A rendszer még csak néhány iskolában működik, de a példa jól mutatja, milyen technológiai újításokat vetnek be Kínában az oktatás minél eredményesebbé tételére.

„Elképesztőek az adatok, amiket egyes kínai régiók produkálnak. Úgy tűnik, hogy ez a rendkívül teljesítményelvű, a gyerekeket brutálisan beszorító oktatás bizonyos kompetenciák fejlesztésében nagyon sikeres tud lenni. Ugyanakkor óvatosan kell bánni ezekkel az adatokkal, mert amit a kínai tanulók teljesítményéből ismerünk, az messze nem fedi le az egész országot” – jelzi Radó Péter oktatáskutató, hogy csupán a négy legfejlettebb kínai tartomány vett részt a PISA-tesztben, márpedig a hatalmas országban a különbségek is óriásiak lehetnek az oktatás színvonalában. Az adatokat szolgáltató Pekinget, Sanghajt, Csiangszut és Csöcsiangot magába foglaló keleti partvidék a világ egyik legfejlettebb régiója, ennek fényében nem csoda, ha az itt tanuló gyerekek köröket vernek az egyébként sokkal kevésbé szigorú, a gyermeki lélek igényeit sem figyelmen kívül hagyó országok tanulóira. A magyar gyerekek tudásszintjénél például három évvel járnak előrébb. Ugyanakkor valójában szinte semmit nem tudunk arról, hogy mi folyik ezekben a kínai iskolákban, vannak-e olyan technológiák, módszerek, amik átvihetőek lennének máshová.

„Ne akarjunk kínai oktatást. Az európai kulturális értékek, eszmények és hagyományok teljesen összeegyeztethetetlenek a kínai típusú oktatással, ami szintén több ezer éves hagyományra épül. Ha a kérdés úgy vetődne fel, hogy hajlandó lennék-e beáldozni 10 pontnyi szövegértés-teljesítményt azért, hogy egy európai értelemben vett szabad társadalomban éljek, gondolkodás nélkül az utóbbit választanám. A kínai oktatás ugyanis abban is nagyon jól teljesít, hogy egy olyan társadalmat épít és olyan normákat örökít tovább, ahol totális digitális kontrollt vezethetnek be az emberek tömegei fölött, pontrendszer alapján értékelik az állampolgárokat, akiknek a nagy része ezzel még egyet is ért” – hívja fel a figyelmet Radó Péter, és megjegyzi: nem az oktatás „csinálja” a társadalmat, hanem a társadalom csinálja az iskolát, ami mindig az adott kulturális környezet szabályai szerint működik.

Finn után észt csoda

Az utóbbi felmérések európai éltanulója nem kis meglepetésre a volt szovjet tagállam, Észtország lett. „Észtország pont olyan skandináv kultúrájú ország, mint Svédország vagy Finnország. Amikor 1991-ben visszakapták a függetlenségüket, finn minta szerint szervezték újra az oktatásukat. Egészen néhány évvel ezelőttig szovjet minta szerint egységes, 12 osztályos iskolákat működtettek, ami viszont nagyon rugalmatlan volt, és sok problémát okozott. Jelenleg 9 osztályos általános iskolájuk van, mint a finneknek” – magyarázza Radó Péter. A skandináv oktatási modell egyik alapjellemzője a hosszú idejű egységes iskola, mely után csupán a közoktatás utolsó három évére kerülnek eltérő program alapján oktató intézményekbe a gyerekek.

Az oktatáskutató szerint azért tudják ezeket az iskolákat hatékonyan működtetni, mert a skandináv országokban a társadalmi egyenlőtlenségek nagyon kicsik, így az oktatási rendszeren nincs nyomás, hogy kezelje ezeket. Ez részben az országok kis méretének – vagy legalábbis kevés lakosának – köszönhető, és annak, hogy rendkívül jól működnek a kiegyenlítő, jóléti mechanizmusok. „Egy országban, ahol az iskolákat nem feszítik szét a társadalmi egyenlőtlenségek, nagyon könnyű egységesen magas minőségű oktatást működtetni” – teszi hozzá.

Szintén skandináv sajátosság, hogy nem működtetnek szigorú elszámoltathatósági rendszert az iskolák, pedagógusok felett, Finnországban például egyáltalán nincs tanfelügyelet. Észtországban pedig csak „kockázatalapú” tanfelügyelet működik, vagyis azokba az iskolákba mennek el értékelni, ahol az adatok alapján előzetesen problémákat érzékelnek. A skandináv modell utolsó pillére pedig az, hogy minden iskola saját tanulásfejlesztési célú projekteket csinál, és az önkormányzatok – amelyek az iskolák tulajdonosai – nagyon sok anyagi erőforrást és támogatást juttatnak számukra, hogy ezeket meg tudják valósítani.

Nem kifogás a szocialista múlt

Minél távolabb van egy ország tőlünk, annál kevésbé érdemes összehasonlítani velük az eredményeinket, ilyen értelemben Radó Péter szerint sem Finn- vagy Észtországhoz nem érdemes mérni magunkat, a mi „kulturális referenciacsoportunk” Ausztria, Csehország, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia. És mi ezekhez az országokhoz képest teljesítünk rosszul, pedig ez a közép-európai csoport, a 2009-es PISA-felmérés során még nagyjából egységes teljesítményt nyújtott. Egy évtizede Magyarország nem állt rosszul ebben a régión belüli összehasonlításban, azóta viszont leszakadtunk, jelenleg a szlovákokkal „játszunk egy ligában”, akik szintén bedöntötték az oktatási rendszerük teljesítményét, de még nem zuhantunk le a délkelet-európai országok színvonalára.

Van viszont egy ország, amelyhez vezető politikusaink is nagyon szeretik hasonlítgatni Magyarországot, ez pedig Lengyelország, ami szintén kiemelkedően jól teljesít az utóbbi felméréseken. Ők másképp zárkóztak fel, mint az észtek, egy teljesen másik típusú oktatási reformot vittek véghez, amivel eredményességben szinte felzárkóztak az észak-európai országokhoz. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a Jaroslaw Kaczynski vezette jobboldali konzervatív kormánypárt az utóbbi időben visszavonta az 1998–99-es iskolareform bizonyos elemeit és új oktatási törvényt fogadott el, de nem fordultak vissza az 1960-as évekbe, mint Magyarország.

Lengyelországban nagyobbak a társadalmi egyenlőtlenségek, így nagyobb a szerepe az elszámoltathatóságnak is. Ugyanakkor a lengyel oktatás nem szelektív, nincsenek benne jelen azok a menekülőutak – például egyházi vagy szerkezetváltó iskolák –, amik Magyarországon egyre nagyobb szerepet kapnak, így a tanulók valóban hasonló színvonalú oktatásban részesülnek, függetlenül attól, hova születtek. Lengyelország és Észtország teljesen különböző módon szervezte sikeresen újra az iskoláit. Példájuk azt bizonyítja, hogy az oktatás eredményességét – vagy éppen eredménytelenségét – nem lehet a volt szocialista múlttal magyarázni, erre hivatkozni ma már a probléma elkenése.