Az év emberei a világpolitikában

A 2019-es esztendőben is akadtak olyan politikusok, akik valamilyen oknál fogva kitűntek a többiek közül, akár pozitív, akár negatív szempontból. Őket próbáltuk számba venni szubjektív összeállításunkban, a teljesség igénye nélkül.

Boris Johnson

Egy évvel ezelőtt kilátástalannak tűnő helyzetben üldögélt a "mezei" képviselők hátsó padsoraiban, igyekezett kifundálni a legjobb taktikai húzásokat, melyekkel sem Theresa May ellenségének, sem a Brexit-ügy árulójának nem bizonyult, mégis újabb és újabb szögeket üthetett az ostromlott miniszterelnök koporsójába. Amikor a szigetország második női kormányfője három Brexit-voks elvesztése után távozott, az a Boris Johnson, akit három évvel ezelőtt szoros szövetségese, Michael Gove "jelleménél fogva alkalmatlannak" talált a pozícióra, a szavazásra jogosultak 66 százalékának támogatásával megszerezte a Konzervatív Párt vezetői tisztségét, így kormányfő lett.

Az 55 éves politikus óriási kockázatvállalással harcolta ki a december 12-én megvalósult előrehozott választást. Zseniálisan minimalista, egyetlen témát, a Brexit megvalósítását (Get Brexit Done) szajkózó kampány végén Johnson 1987 óta a legfölényesebb, 80 fős többséget biztosító győzelemre vitte a torykat. Etoni és oxfordi elitképzésének hátrányát éppúgy ledolgozta, mint az igazsággal hadilábon álló, politikai baklövésekre, rasszista felhangú megjegyzésekre is hajlamos, magánéletében pedig sorozatos házasságtörő hírnevét. Két héttel azután, hogy a súlyos napi gondokkal küzdő észak- és közép-angliai munkásosztály látványosan a pártjára állt, ismét az "igazi" Borist keressük.

Donald Trump

Igazság szerint nem Trumpot kéne a teflonhoz hasonlítani, hanem a teflont Trumphoz. Az amerikai elnök népszerűségi mutatóira semmi sem látszik hatással lenni. Ahogy még a 2016-ban kicsit csodálkozva megjegyezte, támogatói akkor sem fordulnának el tőle, ha lelőne valakit az 5. sugárúton.

Másrészt népszerűségi mutatóit logikusabb lenne népszerűtlenséginek nevezni: ő az első amerikai elnök, akinek támogatottsága soha, egy pillanatra sem érte el az 50 százalékot. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy a gazdaság szárnyal, amit nem csak a tőzsdecégek, hanem az "egyszerű emberek" is éreznek. A vámháborúval fenyegetett Kína hajlandónak látszik egy sor régi washingtoni követelés teljesítésére, és az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezményt is sikerült újratárgyalni. Rekord alacsony a munkanélküliség, kezelhető az infláció, az meg keveseket izgat, hogy újra meglódult az államadósság.

2019 első féléve a Mueller-vizsgálat jegyében telt. A különleges ügyész júliusban terjedelmes jelentésben foglalta össze, hogy Oroszország miként avatkozott be Trump oldalán a 2016-os választásba és az elnök hogyan igyekezett megakadályozni a tények felderítését. A dokumentum közzétételének másnapján Trump telefonon beszélt az új ukrán elnökkel,5 5 s az ott elhangzottak nyomán nem sokkal később impeachment eljárás indult ellene. És mégis, az elnök, aki 41,4 százalékos támogatottsággal kezdte az évet, december 26-án 42,7 százalékon állt. Legalább részben igaz, amit magáról mondott: stabil géniusz.

Ursula von der Leyen

Nem akármilyen pályát mondhat magáénak Ursula von der Leyen. Az év első felében még bukott politikusnak számított Németországban, aki védelmi tárcavezetőként a berlini kormány egyik legnépszerűtlenebb tagja volt. Egykor ugyan Angela Merkel utódaként is emlegették, ám a kettejük közötti jó viszonynak néhány éve vége szakadt. Azóta úgy látszott, leáldozóban von der Leyen csillaga. Aztán a júniusi uniós csúcstalálkozón, melyen egyértelművé vált, hogy Manfred Webernek, az Európai Néppárt csúcsjelöltjének nincs esélye az Európai Bizottság elnöki tisztségére a szociáldemokrata és a liberális pártcsalás ellenérzései miatt, Emmanuel Macron váratlanul előhúzta az ő nevét abból a bizonyos varázskalapból.

„Képes vagyok-e erre?” - tette fel egy ízben, más megbízatása kapcsán a költői kérdést az alsó-szászországi és a szövetségi kormányban már számos posztot betöltött politikus, s még most sem tudjuk a választ arra, vajon tényleg őt tekinthetjük-e a legmegfelelőbbnek a legbefolyásosabb uniós tisztségre. Tény, ügyesen tárgyalt, s már kinevezését is sikerként könyvelte el nemcsak a francia elnök, hanem a visegrádi államok is. Eddig azonban nem volt komolyabb kihívás elé állítva, köztük a magyar jelölt, Trócsányi László elutasítása miatt a Bizottság csak december elején állhatott fel, így a neheze most kezdődik a német politikus számára. Kései karrier az övé, de talán képes lesz élni a lehetőséggel. Nem lesz könnyű dolga, nem egyszerű közös nevezőre jutni a különféle országból, pártcsaládból érkezett biztosokkal.

Emmanuel Macron

Egy biztos, nem volt unalmas éve a francia köztársasági elnöknek. Mintha hullámvasúton lett volna, hol sikereket ért el, hol tűzoltásra kényszerült. Látható, hogy Macron sokkal jobban szereti a kül-, illetve Európa-politikát, mint a válságkezelést saját hazájában. Őt tartották a júniusi uniós csúcstalálkozó nagy győztesének, hiszen az ő szava döntött egyebek mellett Ursula von der Leyen bizottsági elnöki kinevezésénél, vagy annál, hogy Christine Lagarde örökölte meg az Európai Központi Bank (EKB) irányítását. Macron szerencséje, hogy Angela Merkel német kancellár fokozatosan háttérbe vonul, s mind kevésbé kíván Európa vezetője lenni.

A francia elnök az EU átalakítására vonatkozó reformelképzeléseit is közzétette, terveivel azonban nem nyerte el a német kormány tetszését. Macron esetében nem egyszer merül fel bennünk a gyanú: mintha szándékosan provokálná a német kormányzatot. Belpolitikai ténykedését már messze nem koronázta ennyi siker.

2019 kínkeservesen zárult számára, komoly szociális engedményeket kellett tennie a sárgamellényesek megmozdulásai miatt, most pedig a nyugdíjreformja ellen sztrájkoló szakszervezetek hozzák nehéz helyzetbe. A 2020-as év is nehezen indul számára, hiszen a sztrájk folytatódik. Népszerűségét azonban eddig nem különösebben tépázták meg az év végi megmozdulások, továbbra is a lakosság mintegy harmada támogatja.

Greta Thunberg

Egy semmiből felbukkanó intelligens lány, aki puszta megjelenésével képes a világ legnagyobb hatalmú vezetőit is felbosszantani – akár tündérmese is lehetne a 16 éves Greta Thunberg története. A svéd aktivista milliók bizalmát nyerte el azzal, hogy makacs és következetes kampányt folytat a klímavédeleméért.

Másfél éve stockholmi parlament előtt álldogáló magányos tüntetőként kezdte, azóta egy globális mozgalom vezetőjévé vált. Mára minden lépését óriási médiaérdeklődés övezi. Elemzők neki tulajdonítják a zöld pártok viszonylagos előretörését a májusi Európai Parlamenti választásokon.

A 16 éves lány mégsem változott semmit. Hű maradt az elveihez, nem kényelmesedett el: a gyors repülőút helyett a lassabb, de környezetkímélőbb közlekedést választja. Hidegen hagyják a politikai gesztusok, nem hízelgést vagy üres ígéreteket vár, hanem határozott cselekvést, és ezt bármelyik állam- vagy kormányfőn hajlandó is számon kérni. Greta Thunberg nem alkuszik, éppen ez teszi őt hitelessé és népszerűvé.

Habár sokak számára példaértékűnek számít elkötelezettsége, kritikusai is akadnak: bírálják, mondván túldramatizálja az éghajlatváltozás veszélyeit vagy azért, mert úgy vélik, hogy túlságosan leegyszerűsít egy összetett kérdést.

A svéd aktivistát gyakran érik nemtelen, személyeskedő támadások is. Mégis viszonylag kevesen merik kétségbe vonni kampányának fő üzenetét, miszerint mielőbbi klímavédelmi intézkedésekre van szükség. Greta Thunberg ugyanis már rég nem magányos tüntető, hanem tiltakozók millióinak képviselője, főként kortársaié, egy olyan nemzedéké, amely egy élhető Földön szeretne megöregedni.

Pedro Sánchez

Távolról sem biztos, hogy harmadik nekifutásra sikerül kormányt alakítania Pedro Sanchez ügyvivő spanyol miniszterelnöknek, az viszont igen, hogy akárcsak 2017-ben, tavaly is ő volt az európai politika talán legbátrabb, egyben leghumánusabb élvonalbeli szereplője. A 2018 júniusától kormányzó szocialista miniszterelnök e rövid idő alatt sokkal mélyebb változásokat eszközölt a spanyol társadalomban, mint több elődje együttvéve. Olyan változásokat, amelyek egész Európa számára példaértékűek lehetnének.

Noha eleve kisebbségi kabinettel vette át a vezetést volt bátorsága összeállítani a mélyen katolikus Spanyolország első női többségű kormányát és elérni azt, hogy a kormánytagok a vallási jelképek helyett először esküdjenek fel az alkotmányra. 17 miniszteréből 11 nő volt, ami egyedülálló Európa történelmében is. A menekültellenes európai közhangulat közepette befogadta a Matteo Salvini olasz belügyminiszter keménykedése miatt a Földközi-tengeren veszteglő Aquarius menekülthajót. Mindezt tette annak tudatában, hogy rövidesen parlamenti választással kell szembenéznie.

Tavaly az áprilisi előrehozott választás utáni kormányalakítási kudarc és az újabb előrehozott választás sem tántorította el attól, hogy ismét szimbolikus, kényes és politikai szempontból kockázatos kérdéshez nyúljon. Amint hatalomra jutásakor megígérte, kormánya elrendelte és megvalósította Franco tábornok exhumálását az Elesettek Völgyéből, azzal indokolva, hogy egy demokratikus országban nem őrizheti mauzóleum egy diktátor emlékét. A katalán függetlenségi mozgalommal egyelőre nem tud mit kezdeni, de elődjétől, Mariano Rajoytól eltérően nem erőszakkal és karhatalommal próbálja egyben tartani az országot.