Aján Tamás;Magyar Antidopping Csoport;Nemzetközi Súlyemelő Szövetség;

MACS: Hamis és elfogadhatatlan színben tüntették fel a doppingellenőreink munkáját

Kétségbevonhatatlan tisztességükért minden erővel küzdeni fognak, ha szükséges akár jogi úton is – reagáltak az ARD dokumentumfilmjére.

Hétfőn közleményben reagált a Magyar Antidopping Csoport (MACS) arra, hogy súlyos vádakat fogalmazott meg Aján Tamás ellen dokumentumfilmjében az ARD német közszolgálati televíziós csatorna, amely szerint korrupciós ügyek miatt indulhat büntetőeljárás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökével szemben. Az ARD dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, erről itt írtunk bővebben.

A MACS ezzel kapcsolatban egyebek mellett kiemelte: értetlenül és felháborodottan tapasztalták, hogy a dokumentumfilmben az általuk közölt tények egyáltalán nem jelentek meg, a Magyar Antidopping Csoport dokumentumokkal alátámasztott adatait a Német Közszolgálati Televízió teljes egészében figyelmen kívül hagyta, „sőt homályos, minden tényleges bizonyítékot nélkülöző, rosszindulatú célozgatások, és nem valós információk kifejezetten hamis, és elfogadhatatlan színben tüntették fel a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőreinek munkáját”.

A teljes közlemény:

A Magyar Antidopping Csoport tiltakozik, és a leghatározottabban visszautasít minden vádaskodást.

Az ARD (German Public TV) Televízió, 2020. január 05-én 18.45-kor, a Das Erste Televíziós Csatornán adásba került dokumentumfilmjében több utalás is történt a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) doppingellenőrei által végzett tevékenységre, melyre ezúton szeretnénk reagálni:

A Magyar Antidopping Csoportnak (HUNADO) a közvélemény naprakész tájékoztatása, illetve a transzparencia, az elvégzett doppingellenes feladatok átláthatósága és áttekinthetősége mindig kiemelten fontos feladatot jelentett és jelent ma is.

Az ARD Televízió oknyomozó újságírói munkáját nagyra értékeljük, és tiszteljük mindazt, amit eddig is tettek a versenysport megtisztulása érdekében. Éppen ezért a Televízió oknyomozó újságírói munkacsoportjának megkeresésére minden alkalommal rendelkezésre álltunk, és a feltett kérdésekre részletesen írásban válaszoltunk.

Azonban értetlenül és felháborodottan tapasztaltuk, hogy a 2020. január 05-én adásba került dokumentumfilmben az általunk közölt tények egyáltalán nem jelentek meg, a Magyar Antidopping Csoport dokumentumokkal alátámasztott adatait a Német Közszolgálati Televízió teljes egészében figyelmen kívül hagyta, sőt homályos, minden tényleges bizonyítékot nélkülöző, rosszindulatú célozgatások, és nem valós információk kifejezetten hamis, és elfogadhatatlan színben tüntették fel a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőreinek munkáját.

Ami tény:

1. A Magyar Antidopping Csoport Közhasznú Nonprofit Társaság, mely a HUNADO feladat- és jogkörét ellátó független doppingellenes szervezet, és a feladatát nyílt Európai Uniós Közbeszerzési Pályázaton nyerte el. A Magyar Antidopping Csoport (HUNADO), mint független, a WADA által auditált, jelenleg is teljes megfelelőségi (fully compliant) státuszt élvező szervezet számos külföldi partnerrel - Nemzetközi Sportszövetségekkel, kiemelt sportesemények rendező szervezeteivel, illetve a Nemzetközi Mintavételi Ügynökséggel (ITA) is együttműködik doppingellenőrzések szervezése és lebonyolítása terén. Ezen mintavételek alkalmával a HUNADO kizárólag mintavételi feladatokat lát el, és független mintavételi ügynökségként (SCA) vesz részt a vizsgálatokban, tehát a mintavételekre vonatkozó megrendelést, illetve instrukciókat a vizsgálatokat elrendelő szervezettől (TA) kapja, az eredményekre vonatkozóan, pedig semmiféle visszajelzést, vagy információt nem kap, az kizárólag az Eredménykezelő Szervezetet (RMA) illeti meg. Ez pontosan így történt a HUNADO-IWF együttműködés során is. Valamennyi a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség által megrendelt doppingellenőrzés a Magyar Antidopping Csoport és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség közötti együttműködési megállapodás keretében történt, és a mintavételek teljes dokumentációja az adatvédelmi szabályok betartása mellett a WADA Vizsgálóbizottsága számára bármikor hozzáférhető.

2. A doppingellenőrzések mindenkori WADA szabály szerinti, feddhetetlen elvégzése rendkívül fontos számunkra - éppen ezért a belső szabályzatunk értelmében minden esetleges panaszt, vagy sportolói megjegyzést, vagy akár a legkisebb szabálytalanságra is gyanút adható bejelentést szigorúan kivizsgálunk. A doppingellenőreinket folyamatosan képezzük és felelősséget vállalunk értük.

Ezúton kijelentjük, hogy nem érkezett hozzánk bejelentés arra vonatkozóan, hogy magyar doppingellenőr súlyos szabályszegést követett volna el, vagy olyan magatartást tanúsított, amely a minta tisztaságát, integritását veszélyeztette volna. Több Nyári Olimpiai Játékon is dolgoztak már a HUNADO doppingellenőrei az egyes szervezőbizottságok meghívására, és soha panasz nem érkezett a munkájukra, mindig elismerést vívtak ki maguknak és a HUNADO-nak.

3. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség 2015. november hónapban, Houstonban (USA) megrendezésre került Súlyemelő Világbajnokságának évében, tehát 2015-ben, a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) doppingellenőrei nem végeztek doppingellenőrzést Moldáviában. A magyar doppingellenőrök által végzett utolsó doppingellenőrzés egy évvel korábban, a Világbajnokságot megelőző évben, 2014. október 12-14 között, Chisinau-ban történt. A mintavételekre vonatkozó teljes körű dokumentáció, benne a mintavétel során tapasztalt körülményekre vonatkozó doppingellenőri jelentés, a WADA Vizsgálóbizottsága számára bármikor hozzáférhető.

4. Tévedés, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség 2015-ben Houstonban (USA) megrendezett Súlyemelő Világbajnokságán a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) nem vett részt, mivel a doppingellenőrzések közös munka keretében, az Amerikai Nemzeti Doppingellenes Szervezettel (USADA) való együttműködésben történtek. Ennek megfelelően a Houston-i Világbajnokság számos pozitív esetet feltáró doppingellenőrzésében a magyar doppingellenőrök tevékenyen részt vettek. Az USADA - HUNADO közötti együttműködés megismétlődött 2017-ben is, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) Anaheim-ben (USA) megrendezésre került Súlyemelő Világbajnokságán is.

Végezetül szeretnénk kijelenteni, hogy a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) doppingellenőrei felsőfokú végzettséggel rendelkező, az egészségügy különböző területein tevékenykedő, megbecsült, feddhetetlen szakemberek. Minden, a munkájukat érintő hamis, hazug, minden alapot és bizonyítékot nélkülöző hivatkozást és célozgatást határozottan visszautasítunk! A Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) megbecsüléséért, és a doppingellenőreink kétségbevonhatatlan tisztességéért minden erőnkkel küzdeni fogunk, ha szükséges akár jogi úton is!

A Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) nevében és képviseletében: Dr. Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató