Irán;Egyesült Államok;Donald Trump;

2020-01-06 14:11:41

Trump Irán elleni műveleteit korlátozó törvényjavaslatot nyújtanak be a demokraták

Elemzők szerint viszont kétséges, hogy ezt a republikánus többségű szenátusban is megszavazzák.

Donald Trump amerikai elnök Iránnal kapcsolatos katonai műveleteit korlátozó törvényjavaslat benyújtását jelentette be magyar idő szerint hétfő hajnalban Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház demokrata párti házelnöke.

A héten benyújtandó törvényjavaslat megerősítené a kongresszust jogaiban, miszerint

Elemzők szerint noha a javaslatot a demokrata többségű képviselőház vélhetően elfogadja, kétséges, hogy megszavazzák a republikánus többségű szenátusban is, amelynek az elmúlt napokban több tagja jelezte: támogatja Trump Iránnal kapcsolatos intézkedéseit.

Az amerikai elnök utasítására pénteken Bagdadban célzottan likvidálták Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Köztársasági Gárda elit egysége, az al-Kudsz Brigád a parancsnokát. Néhány nappal később Trump Twitteren csapássorozattal fenyegette meg Iránt arra az esetre, ha Teherán bosszút állna Szulejmáni likvidálásáért.

Pelosi az akciót követően arra figyelmeztetett, hogy a Szulejmáni elleni amerikai csapás „az erőszak veszélyes kiszélesedését” jelenti.

A házelnök egyúttal bírálta Trumpot, amiért a kongresszus hozzájárulása nélkül döntött a légicsapásról.

Donald Trump vasárnap a Twitteren azt írta, hogy bejegyzés révén értesíti a kongresszust arról, hogy ha Irán amerikai állampolgárok vagy célpontok ellen intéz támadást, akkor Washington gyorsan visszavág, és „talán aránytalan mértékben”. Erre reagálva, a képviselőház külügyi bizottsága azt írta a közösségi oldalon, hogy „ez a bejegyzés emlékeztetőül szolgál, hogy a háborúval kapcsolatos jogokat az Egyesült Államok alkotmánya a kongresszusra ruházza, és (az elnöknek) el kellene olvasnia a háborús jogokról szóló törvényt. És, hogy Ön nem diktátor” – írta az elnöknek a külügyi bizottság.

Az iraki parlament vasárnap megszavazta az Irakban állomásozó külföldi katonai erők jelenlétének megszüntetését célzó javaslatot. Válaszul Trump szankciókkal fenyegette meg Bagdadot.