Trump második, hazai frontja – Profitálhatnak kihívói a kiéleződött feszültségből

Publikálás dátuma
2020.01.08. 10:00

Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP
Az iráni konfliktus befolyásolhatja a novemberi választási esélyeket. Az elnöknek azonban előbb még a kongresszusi vádakkal is meg kell harcolnia.
Egyelőre nem világos, hogyan befolyásolja a választási év dinamikáját a múlt héten az Egyesült Államok által Iránnal kirobbantott konfliktus. Republikánus oldalon bíznak benne, hogy Donald Trump táborát még jobban összekovácsolja a háborús fenyegetés, s abban is, hogy érvényesül az ilyenkor szokásos, az elnök népszerűségét növelő tendencia. Ám a mondat első fele a Demokrata Pártnál is igaz: a békepárt várhatóan szintén energikusabbá válik. Trump kihívói közül rövid távon Bernie Sanders és Joe Biden profitálhat a kiéleződött feszültségből. Az előbbi azért, mert már 2002-ben is az Irak elleni háborús felhatalmazás ellen szavazott, vagyis bizonyított békepárti múltja van. Az utóbbi viszont azért, mert Barack Obama alelnökeként, illetve a szenátus külügyi bizottságának élén hosszú évek külpolitikai tapasztalata áll mögötte. A február 3-án, az iowai jelöltálltó gyűlésekkel kezdődő előválasztási folyamat előtt a demokrata párti elnökjelöltek utoljára kedden folytatnak tévévitát.  Egy friss felmérés arra utal, hogy a két oldalon egyelőre kevesek meggyőződését ingatták meg a múlt hét eseményei. A republikánus választási hajlandóságúak 84 százaléka egyetért Kászim Szulejmáni megölésével, a demokrata párti szavazók és szimpatizánsok 71 százaléka elítéli a tábornok likvidálását. A relatív többség 43:38 arányban helyesli a dróntámadást, ám a következő adatsor már nem ennyire kedvező Trumpnak: 57 százalék szerint növekedett a háború veszélye, 43:35-re vezetnek azok, akik szerint az elnök nem tervezte meg elég alaposan az akciót és 44:34 az eredmény a téren, hogy előbb kongresszusi felhatalmazást kellett volna kérnie. Összességében, arra a kérdésre, hogy jól kezeli-e az elnök az iráni válságot, 46 százalék felelt nemmel és csak 40 százalék igennel. Az, hogy a nemzetközi feszültség segíti vagy nehezíti Trump újraválasztását, döntően a következő hetek és hónapok fejleményeitől, bennük Irán válaszlépéseitől függ. Mindenesetre gyorsan előkerültek a milliárdos 2011-ben és 2012-ben adott nyilatkozatai arról, hogy szerinte Barack Obama meg fogja támadni Iránt, ha veszélyeztetve látja második mandátumát. Azt egyelőre kevesen állítják, hogy ő most pontosan ezt tenné. Ám a gyanú megjelent, s kiegészül azzal, hogy a Washington Post erre létrehozott munkacsoportja szerint az elnök beiktatása óta már több mint 15 ezerszer mondott vagy továbbított „téves” dolgokat, vagyis nem kifejezetten szavahihető. A két párt között továbbra is vita van az impeachment szenátusi procedúrájáról. A helyzetet azonban két új fejlemény is befolyásolja. Egyrészt napvilágra kerültek a Fehér Ház költségvetési hivatala és a Pentagon illetékesei közötti e-mailek eddig kitakart részei. Ezekből kiderült, hogy a védelmi tárca felhívta a figyelmet az Ukrajnának megszavazott katonai segély visszatartásának törvénysértő jellegére, másrészt többször rákérdeztek arra, ki és miért adott utasítást a halasztásra. Az egyik válasz egyértelműen tartalmazza, hogy az elnök személyesen akarja így. Ezzel megdőlt az a republikánus védekezés, hogy nincs bizonyíték Trump közvetlen részvételére a folyamatban. A másik fejlemény az, hogy John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó váratlanul jelezte: ha beidézik, kész tanúskodni a szenátusi eljárásában. Mivel a képviselőház idézésre megtagadta a vallomást, ő olyan új, érdemi ismeretekkel rendelkező tanú lenne, aki korábban nem állt rendelkezésre.

Négy plusz egy republikánus kulcsszereplő

Sajtóforrások szerint van legalább négy republikánus szenátor, aki szeretné meghallgatni, mit mond az ukrán botrányról John Bolton. Lisa Murkowski, Susan Collins, Mitt Romney és Cory Gardner el is tudná érni a volt nemzetbiztonsági tanácsadó megidézését - ha együtt szavazna 45 demokrata párti és két független kollégájával. Csakhogy mind a négyen azt is mondták, hogy a tanúkról való előzetes megállapodás nélkül is meg lehetne kezdeni a szenátusi eljárást - ami éppen Mitch McConnell többségi frakcióvezető álláspontja. Vagyis a négyek egyszerre vannak mindkét oldallal.

Szabad szemmel: itt az idő, hogy Tusk elengedje Orbán kezét és a Fideszt végre kirakják a Néppártból

Publikálás dátuma
2020.01.08. 07:00

Nemzetközi sajtószemle, 2020. január 8.
Guardian Hogy az Európai Néppárt nem távolítja el soraiból Orbán Viktort, az az alapvető értékek elárulása, ám Donald Tusknak, a legnagyobb strasbourgi pártcsalád elnökeként előbbre kell sorolnia Európát, mint régi barátját, a magyar kormányfőt. Erre figyelmeztet a varsói Haladó Tanulmányok Intézetének igazgatója, a német Külkapcsolati Tanács munkatársa, a Politikai Kritika nevű mozgalom alapítója. Slawomir Sierakowski a vendégkommentárban emlékeztet arra, hogy a lengyel politikusnak az Európai Tanács előző elnökeként jól működtek a reflexei egy sor kulcskérdésben, így a Brexit, a menekültválság kapcsán. Ezek után a lengyelek közül sokan bíztak abban, hogy megbízatása lejártával hazatér és majd jól lenyomja Kaczynskit, ám ő a kedvezőtlen közvélemény-kutatási eredmények láttán másként döntött. De semmi kedve sincs visszavonulni, így az EPP első embere lett. Ily módon azonban szeretett Európa-terve oldalán olyan kihívással került szembe, amely még a brit kilépésnél is nagyobb. Ugyanis meg kell oldania azt a dilemmát, amit még senki sem tudott kezelni: Orbán Viktor, a populista Fidesz éppen szétzúzza a liberális demokráciát, felkorbácsolja az antiszemitizmust, olyan állammá változtatja Magyarországot, ahol a politikát maffia módjára csinálják. A miniszterelnök összeszűri a levet Kaczynskival, nehogy az EU helyre tudja állítani a jogállamot a két országban. Természetesen, a magyar kormánypártot ki kell rakni az EPP-ből, ám annak gerinctelen irányítói erre idáig nem voltak képesek. Ezáltal pedig megengedték, hogy túsz legyen a legnagyobb, demokratikusan megválasztott európai politikai csoportosulás. Tusk szemszögéből azonban mindezen felül azért tragikus a dolog, mert igazi barátság fűzi Orbánhoz, amit soha nem is titkolt. A magyar vezető a PiS-szel szemben azt támogatta, hogy ő legyen az Európai Tanács elnöke. Ezúttal azonban a lengyel politikusnak választania kell az általa nagyra tartott demokratikus értékek, az EU létalapja, illetve egy olyasvalaki között, aki nem érdemli meg a barátságot. Eközben azt kockáztatja, hogy őt vádolják majd, ha az EU még jobban széttöredezik. Ám az alapnormák ügyében nem lehetséges semmiféle kompromisszum.    
Financial Times Különutas külpolitikájával Magyarország próbára teszi az EU diplomáciai egységét, miközben sokan úgy gondolják, hogy ily módon csupán nagyon befolyáshoz igyekszik jutni a szervezeten belül. Az Orbán-kormány egy sor kérdésben jó ideje a közös álláspontot feszegeti, a migránsokkal szembeni bánásmódtól kezdve a jogállamig. Jelenleg pedig az unió külpolitikai pozícióira próbál hatást gyakorolni a nemzeti érdekekre hivatkozva. Az ellenfelek szerint azonban ezzel sokat árt Brüsszelnek, amikor az éppen erős nemzetközi tényezőként akar megjelenni. Budapest az utóbbi fél évben nyilvánosságra hozta, hogy nagyköveti szintre kívánja emelni kapcsolatait Szíriával. Azon volt, hogy meghiúsítsa az izraeli településpolitikát, illetve a Észak-Szíria elleni török inváziót elítélő együttes állásfoglalást. Befogadta a Moszkva által alapított Nemzetközi Befektetési Bankot, továbbá a fő Nato-szövetségesek ellenkezése dacára Kína-barát politikát folytat. És a negatív példákat még lehet bőven sorolni. Ezzel pedig Budapest kiélezte a vitát arról, van-e értelme továbbra is egyhangú döntésekkel alakítani az unió külpolitikáját. Krekó Péter mindezt úgy foglalja össze, hogy egyre nagyobb a nyugtalanság az ország miatt az EU-n és a Nato-n belül. De ettől még Orbán tavaly találkozott jóformán az összes nagyhatalom vezetőjével, és magyar siker az is, hogy Várhelyi Olivérnek jutott a bővítési poszt az új Bizottságban. Azon kívül ügyesen alkalmazza a megosztást, ily módon növelve a magyar fél külpolitikai mozgásterét. Abból indul ki, hogy ha nem tudják, miként szavazol, akkor külön a többieknek külön kell tárgyalniuk veled. Mindezt éppen akkor csinálja, amikor jogállami eljárás zajlik a kabinet ellen, az Európai Néppárt pedig a Fidesz kizárását fontolgatja. Szíjjártó Péter nem talál semmi kivetnivalót a magyar megközelítésben, egyes ügyek kapcsán pedig kettős mércét emleget a Nyugat részéről. Több EU-nyilatkozat megvétózását azzal magyarázta, hogy nem okvetlenül kell mindenről közös véleményt nyilvánítani. Egyben azt fejtegette, hogy Budapest ugyan szoros kapcsolatokat ápol Moszkvával, de sosem szegte meg a szankciókat. Elemzők és diplomaták szerint a manőverezéssel Orbán az uniós támogatások csökkentésének igyekszik elejét venni, miközben folynak a tárgyalások a következő hosszú távú költségvetésről. Mármint nehogy a szubvenciókat a jogállami normákhoz kössék. A politikus híres a pávatáncról. Azaz hogy félig-meddig visszalép a vitatott kérdésekben, és így ami lesz belőlük, az a végén kompromisszumnak tűnik. Viszont a kvóták kapcsán tanúsított elutasítás igazolja, hogy nem sokat kockáztat odahaza, ha felrúgja a közös álláspontot, sőt, talán még profitálhat is belőle, mutat rá egy uniós diplomata.
Financial Times Nagy-Britannia a népszavazás óta igen szoros kapcsolatokat tart fenn Orbán Viktorral – írja lap azzal a botránnyal kapcsolatban, amelyet a brit miniszterelnök egyik választási tanácsadójának múlt decemberi budapesti előadása váltott ki. Montgomerie ugyanis intenzív együttműködést szorgalmazott a magyar vezetés és az Egyesült Királyság között. A „Boris Johnson, Magyarország és az európai jobboldali populizmus” c. kommentár rámutat, hogy a NER vélhetően az EU legantidemokratikusabb rendszere és éppen erről a rezsimről beszélt a szakértő oly melegen. A Munkáspárt felháborodása viszont pont azért meglepő, mert a jó viszonyban nincs semmi új, így volt ez már Theresa May alatt is. Sőt, igencsak ül a Duna Intézetben tartott előadásnak az a megállapítása, hogy nagyon sok közös van Johnsonban, a nacionalista Orbánban, a jobboldali-populista Trumpban, valamint Farage-ban, a brit kilépés gonosz szellemében. De nyugodtan mondhatta volna azt is, hogy minél inkább populista és nacionalista vonalra állnak rá a brit konzervatívok, annál inkább hasonlítanak a PiS-re. Mindkettő hazafias konzervativizmusával tűnik ki, ezen felül extra szociális juttatásokat és magasabb minimálbért ígér. A párhuzam azonban még ezen túl is érvényes Budapest, Varsó és London között. Merthogy a jobboldal vidéken erős, viszont gyenge a három liberális fővárosban. De nagy a hasonlatosság Johnson és a keményen jobbos Salvini között is. A Brexit azonban csupán leplezte, hogy a harc valójában a nemzeti identitás, a szociális értékek, valamint a globalizálódásból és a pénzügyi válságból eredő gazdasági gondok közül folyik. A válaszok országonként különböznek. Ugyanakkor abban egyedülálló Nagy-Britannia, hogy a hónap végén el akarja hagyni az uniót. Ebben még a némiképp euroszkeptikus magyar, lengyel és olasz vezetők sem kívánják követni.    
Independent A brit Munkáspárt egyik parlamenti képviselője nagy bajnak tartja, hogy olyasvalaki vall igen veszedelmes nézeteket az Orbán-rezsimmel kialakítandó szoros kapcsolatról, aki igen közel áll a brit kormányhoz. Montgomerie a magyar fővárosban külön is méltatta a magyar vezetést, amiért az már jó ideje gondolkodik a liberalizmus korlátain. Majd később tanulmányozásra ajánlotta a magyar családpolitikát. Bírálók szerint azonban annak igencsak konzervatív felhangjai vannak. A lap ezek után úgy mutatja be Magyarországot, hogy a miniszterelnök a szélsőjobbos Fidesz élén saját maga, illetve szövetségesei kezébe összpontosította a hatalmat, lecsap a civil társadalomra, monopolizálja a sajtót. Különösen Soros György kapcsán antiszemita kampánnyal is vádolják, de iszlámellenességet is a szemére vetnek. Azt is megjegyzi az újság, hogy a tanácsadó véleménye aligha elszigetelt a toryknál, hiszen hatalomra jutása után Theresa May az egyik legelső meghívót Orbán Viktornak küldte. Azon kívül a konzervatívok nem szavazták meg, amikor az EP a Magyarország elleni jogállami eljárás megindításáról döntött.  
Independent Lehet, hogy Orbán Viktor megnyerte magának a brit jobboldali politikusokat, ezzel együtt azért Nagy-Britanniát még nem lehet Magyarország 2.0-ának tekinteni. Erre figyelmeztet a Brit Külpolitikai Csoport elnevezésű független elemző intézet vezetője. Sophia Gaston úgy gondolja, hogy Boris Johnson, a jobboldali, populista magyar kormánnyal ellentétben kitart a liberalizmus mellett, legalábbis egyelőre. Erre abból következtet, amilyen gyorsan a Downing Street reagált a Montgomerie-ügyre, miután a tanácsadó a szellemi rokonságot hangsúlyozta a két politikus között. A konzervatívok és a magyar kormánypárt viszonyát azóta figyelik árgus szemekkel, hogy a toryk Strasbourgban a 7-es paragrafus alapján megindítandó eljárás ellen voksoltak, amellyel az EP azt igyekszik megakadályozni, hogy Magyarország átcsússzon az illiberalizmusba. Az igaz, hogy Johnson populista kampányt folytatott, akárcsak Corbyn, meg az sem tagadható, hogy a populizmus veszélyes és síkos lejtőt jelent a megosztás, valamint a bizalom lebontása felé. És az is áll, hogy igen sok vonatkozásban felületes az összehasonlítás a nem működő brit politikai rendszer és az igazi, jobbos populista pártok felemelkedése között a földrészen. Orbán rendkívüli módon elbűvölte azokat, akik a posztliberális kontinens elképzelésével küzdenek. Az a vélemény róla, hogy a maroknyi, igazán intellektuális vezető közé tartozik, ám közben egyaránt vonz és taszít az a tény, hogy pályafutása során liberális ellenzékiből a kontinens egyik legnyugtalanítóbb illiberális demokráciájának építőmestere lett. Ékes példája annak, miként lehet mozgósítani az államgépezetet, hogy saját ellenőrzése alá vonja a bíróságokat, a médiát, az egyetemeket és az egész demokratikus folyamatot. Putyinhoz és Kaczynskihoz hasonlóan pontosan tudja, hogy hasznos lehet a látszatellenzék a demokratikus keretek egy bizonyos szintjének megőrzéséhez. Az égbekiáltó korrupció része, hogy cimboráknak adja sajtóorgánumok jól fizető vezető állásait, míg a magyarok csak nehezen jutnak hozzá a hivatalostól eltérő hírforrásokhoz. Drámai politikai programja kiterjed az élet minden területére, és nem csupán a demokratikus változásra összpontosít, hanem a mély társadalmi machinációra is. A migráció létveszélynek állítja be, a történelmet átírja, hogy minimalizálja az ország szerepét a holokausztban. Sorost és a CEU-t kiűzték. Montgomerie kijelentésének az az egyik legaggasztóbb része, hogy kiállt a magyar családpolitika mellett, noha az részben a választók megvesztegetését, részben a női szabadságjogok burkolt visszaszorítását célozza. A születések számra egyre csak csökken és hatalmas tömegek vándorolnak ki, Orbán mégis azt hiszi, hogy ha szülésre ösztönzi az asszonyokat, akkor ily módon visszaállíthatja az egyenjogúsítás során elvesztett hagyományos családot, illetve megúszhatja a vendégmunkások behívását. Ez EU egyre nagyobb rémülettel figyeli az egész magyar átalakulási folyamatot. Minden újabb lépés csupán további szög azoknak az álmoknak a koporsójába, amik a rendszerváltás utáni demokratikus megújuláshoz fűződtek. Orbán maga a jelek szerint a liberális terv kudarcát testesíti meg.  
Financial Times A vezércikk olyan politikai kísérletnek nevezi Ausztriában a konzervatív-zöld kormánykoalíció megalakulását, amely tanulságokkal, sőt precedensül szolgálhat Németország számára is. Merthogy vegyíti a jobboldali gazdaság- és kulturális politikát a haladó környezetvédelemmel. Ezt a felállást három szempont miatt is üdvözölni kell: 1. bizonyítja, hogy az ország ki tudott kászálódni a nagy koalíció csapdájából, miután az elősegítette a többi közt a populizmus felemelkedését 2. az jó, hogy Kurz búcsút intett a szélsőjobbos Szabadságpártnak, hiszen az bebizonyította az előző másfél év során, hogy alkalmatlan kormányszövetségesnek és bizalmatlanságot keltett Ausztria iránt az európai szövetségesek körében 3. igazolhatja, hogy a szavazók többsége nem vágyik a szélsőséges nacionalisták, a piacvédők és az elitellenes populisták csodaszerére. Ehelyett a jóléti kapitalizmus, az ellenőrzött globalizáció és a klímaváltozás kezelésére irányuló lépések érzékeny keverékét pártolja. A közös program bíztató vonásokat mutat, mégis sajnálatos, hogy az ÖVP teljesen feleslegesen ragaszkodott két, intoleráns javaslathoz. Egyrészt a menedékkérőt előzetes őrizetéhez, ha az indítvány benyújtója veszélyesnek minősül, másrészt ahhoz, hogy a lányok továbbra se viselhessenek fejkendőt. Ám ha a német zöldek be akarnak kerülni a kormányba, akkor az eddiginél jobban számot kell vetniük a hatalom könyörtelen tényeivel a biztonság- és védelem politika ügyében. Így azzal, hogy az országnak többet kell költenie katonai célokra, illetve nagyobb szerepet kell vállalnia a külföldi békemissziókban.    
NZZ Európán belül a visegrádi csoport polgárai a legkétkedőbbek, de egyben a legderűlátóbbak is. Ez abból az átfogó felmérésből derül ki, amelyet Pew, illetve a YouGov végzett el, utóbbi a Nyílt Társadalom Alapítvány megbízásából, a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából. Az összkép alapján a négy államban egyaránt van ok aggodalomra és reményre, de amúgy pontosan ezt tapasztalni a földrész nyugati felén is. Közép-Európa polgárai teljesen egyértelműen lelkesednek az EU-ért. Ebben a tekintetben a lengyelek a listavezetők, a csehek viszont elmaradnak az átlagtól. A nemzeti konzervatívok számára viszont Brüsszel ellenségképként szolgál. Ám egyik ország sem kívánja otthagyni az uniót. Nagyon is jól tudják ugyanis, mekkorát léptek előre az eltelt 3 évtizedben, részben a közösségi milliárdok, a szabad mozgás és az új gazdasági lehetőségek révén. Magyarország pl. a GDP-t tekintve ma a nyugati szint 58 százalékánál jár, miközben 89-ben 31 százalékról indult. Ugyanakkor a csalódottság azzal függ össze, hogy nem halad gyorsabban a felzárkózás, nem minden rétegre terjed ki, és nem emelkednek jobban a bérek. Borúlátás övezi a piacgazdaságot is. A magyaroknak és a szlovákoknak csupán egyharmada van róla jó véleménnyel. Idetartozik, hogy a magyaroknak, cseheknek és lengyeleknek csak jóval kevesebb, mint a fele bízik a kormányban, ami alaposan cáfolja a nemzeti konzervatívok állítását Budapesten, illetve Varsóban, mármint hogy ők a népakaratot képviselik. Ehelyett erősen megosztott társadalmak képe rajzolódik ki. A belső súrlódások ily módon a jövőben is erősen gátolják a közmegegyezést. A Nyílt Társadalom Alapítvány nyugtalanul állapítja meg, hogy keleten igen nagyfokú a bizalmatlanság. Az emberek már nem bíznak az intézményekben és az elitben, ez pedig kedvező lehetőséget nyújt a populista-tekintélyelvű pártoknak. Hogy a hitet miként lehetne visszaállítani, arra nézve nincs semmilyen recept. Magyarországon, ahol Orbán egy évtizede néptribunusként kormányoz, igen alacsonyak a bizalmi pontszámok. Csak a szlovákoknál rosszabbak ezek az értékek. Ráadásul az emberek nagyon aggódnak a demokrácia állapota láttán. A megkérdezetteknek csupán egyharmada gondolja azt, hogy a választások szabadok és tisztességesek voltak, ami negatív rekord a térségben. Még aggasztóbb, hogy a magyarok 63 százaléka úgy véli, árthat magának, ha bírálja a hatalmat, és ez nem is alaptalan, tekintve, hogy a kormánykörök mekkora gazdasági és politikai erőt összpontosítottak a kezükben. Ugyanakkor a magyar lakosság éllovas abban vonatkozásban, mennyire fontosnak tartja az olyan demokratikus értékeket, mint a tisztességes jogrendszer vagy a szólásszabadság. Hogy az igazságszolgáltatás ennyire lényeges, az azzal függhet össze, hogy a bíróságokat erős ellenerőnek tekintik a politikával szemben. A közvélemény kutatás alapján Közép-Európa tele van viszályokkal, ráadásul jelentős változás előtt áll. A magyar önkormányzati választások eredménye azt sugallja, hogy elégedetlenség jelentkezik az orbáni hatalomkoncentrációval szemben. Az autoriter út egyáltalán nem a természettől fogva való. Ugyanakkor döntőnek látszik egy másik tény, amire most derült fény: a 40 évesnél fiatalabbak jobban odafigyelnek a politikára, nyitottabbak a világra és liberálisabbak, mint az idősebbek. Már most lényeges politikai szerepet töltenek be, de hogy így marad-e, az nagyban függ attól, még hányan vándorolnak ki közülük. Hogy őket megtartsák, az tűnik a kormányok legsürgetőbb feladatának.
Szerző
Frissítve: 2020.01.08. 08:44

Két rakétatámadást indított Irán Irakban lévő amerikai támaszpontok ellen

Publikálás dátuma
2020.01.08. 06:45
Iráni rakéták útban Ain al-Aszad légitámaszpont felé
Fotó: AFP
Ezzel Irán letudta a Szulejmáni likvidálása miatt kilátásba helyezett válaszcsapásokat.
Irán rakétákat lőtt ki szerda hajnalban az amerikai erők által használt Ain al-Aszad iraki légitámaszpontra, megtorlásul amiért Washington egy dróncsapásban megölte Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda tábornokát, egyúttal figyelmeztette az Egyesült Államokat és minden régióbeli szövetségeseit, hogy ne próbálják az iráni támadást megtorolni. Az iráni Forradalmi Gárda közlése szerint a rakétacsapásai "teljesen lerombolták" az amerikai erők által használt iraki Ain al-Aszad légitámaszpontot. Amerikai tisztségviselők megerősítették a támaszpontot ért légicsapásokat, a Pentagon közlése szerint amerikai katonák nem sebesültek meg a támadásban. A Sky News - Arabíja tévécsatorna szerint az iraki hadsereg egy tisztje meghalt, további öt katonája pedig megsebesült.   Az Irak nyugati, Anbár tartományában található légibázisra mért csapást, a Forradalmi Gárda "minden tekintetben teljes sikernek" minősítette. Az állami IRNA hírügynökségben kiadott nyilatkozatban a Forradalmi Gárda azt írta: "Figyelmeztetjük Amerika minden szövetségesét, aki rendelkezésére bocsátotta saját területén lévő bázisait, hogy Irán célpontnak fog tekinteni bármilyen területet, ahonnan támadó cselekményt indítanak ellene." A nyilatkozatban Izraelt is megfenyegették. Az Irak nyugati, Anbár tartományában található Ain al-Aszad légitámaszpontot az amerikai erők először a Szaddám Huszein iraki diktátor megdöntésére indított 2003-as invázió idején használták, de később a Iszlám Állam terrorszervezet ellen folytatott iraki és szíriai hadműveleteikhez is igénybe vették. Nem sokkal később Irán  két ballisztikus rakétát lőtt a kurdisztáni Erbílre is. A CNN kurd biztonsági tisztektől származó értesülései szerint az egyik rakéta a kurdisztáni Erbíl nemzetközi repülőtere mellett csapódott be, de nem robbant fel. A másik rakéta pedig Erbíltől mintegy 33 kilométernyire nyugatra csapódott be, és nem okozott sebesüléseket. Szintén a CNN jelentette elsőként, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett Maszúr Barzánival, az autonóm iraki Kurdisztán miniszterelnökével. Az iraki válság fejleményeit vitatták meg, és az amerikai sajtó információi szerint Barzáni javaslatokat tett arra, hogyan lehetne enyhíteni a kialakult feszültségeket. A telefonbeszélgetés után Barzáni a Twitteren közölte: "egyetértettünk az iraki feszültség visszafogottság és párbeszéd révén történő enyhítésének fontosságában".
Szerző