A szavakkal is visszaélnek

A kommunikáció csodákra lépes. A tájékozódás globális világunkban egyre fontosabb. Ezért érzem úgy, hogy ha a kommunikációt az emberek megtévesztésére, a tények elfedésére, vagy megmásítására használják, az megbocsáthatatlan. Nézzünk két példát.

A kormány mindenütt hirdeti, hogy Magyarország jobban teljesít. Hogy mi vagyunk Európa motorja. Mi visszük előre Európát. Most, amikor az Unió növekedési üteme lassul, arra figyelmeztetnek, hogy a mi teljesítményünk is visszaesik. Az 5 százalékos növekedéssel folyton dicsekednek, de nem szólnak arról, hogy a szakértők szerint abból 4 százalék az általuk sokat szidott Uniótól kapott támogatás. A százalékértékek összevetésénél is illene vigyázni. Még a korai szocializmusból való vicc, hogy az amerikai és a kínai kisgyerek is kap egy-egy ceruzát. Előtte az amerikainak már száz ceruzája volt, míg a kínainak csak egy. A kommunikáció természetesen úgy adta el a történetet, mint hatalmas sikert, hiszen a kínai gyermek ceruzáinak száma 100 százalékkal nőtt, míg szegény amerikai társának csak 1 százalékkal. De melyikükkel cserélnénk?

A parlamentben interpellált vezetőink ugyancsak kimerítik a kommunikációval való visszaélés fogalmát. Ha egy kérdés arra vonatkozik, hogy bizonyos, káros jelenség miért fordul elő, és mit kívánnak tenni ellene, az adott válaszok két főcsoportba bonthatók. Az első csoportba tartozó válaszok megkérdőjelezik a kérdező tisztességét, alkalmasságát, hivatkoznak előéletére, kapcsolatba hozzák még a „Lenin fiúkkal” is, s azt gondolják, ennyi elég válasz gyanánt. A másik variáció a ködösítés. Kijelentik, hogy leghőbb vágyuk a probléma megoldása, az utóbbi 10 évben ennyit meg ennyit költöttek erre meg arra, és ez több, mint amit elődeik erre fordítottak. Nyilván a kérdés itt is nyitva marad, a „válaszolót” párttársai megtapsolják, a jól sikerült hárítást innen-onnan még vidám kacagás is kíséri. Hogy ez a „többletköltés” mire fordítódott igazán, titok marad. (Új, de működésképtelen struktúrák létrehozása, túlárazott beruházások, melyek révén a NER lovagok milliárdokkal gazdagodtak, használhatatlan, de méregdrága tanulmányok, inflációs hatás stb. mind okai lehetnek a magasabb ráfordításnak.) Pedig az, hogy valamit esetleg régen is rosszul csináltak, ugyancsak nem válasz, hisz a Fidesz tíz évvel ezelőtt azzal az ígérettel győzött, hogy velük, általuk minden jobb lesz.

A tisztességes válasz elszabotálása, a mellébeszélés csak a saját párttársak körében kelt elismerést, vidám kacagást - az az állampolgár, aki becsületes tájékoztatást vár, elgondolkodik. Lehet, hogy a szövegértéssel nemcsak iskolásaink küszködnek, hanem a kormánytisztviselők és egyes képviselők is? Vagy – és ez egy még sokkal rosszabb lehetőség – annyira semmibe veszik képviselő társaikat, s általuk az őket megválasztókat is, hogy a mellébeszélést, csúsztatást, személyeskedést is megfelelő reagálásnak tartják?

Mindkét lehetőség szánalmas, de valós képet fest a NER mindennapi gyakorlatáról.

A szerző nyugdíjas