A születés minisztériuma

Ötvenhétezer gyereket vállaltak a párok a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) szerződéseiben novemberig, és a lelkesedés nem lankad. Leírhatatlan öröm lesz minden apróság, aki szerető családba kerül. De az öröm nem lesz maradéktalan. Vagy azért, mert a családtámogatás csak szuperállampapír-hozamokat szül, vagy mert nem jön össze a baba, vagy mert elválnak a felek. A jeleket látja a családsegítő, a pénzügyi tanácsadó aggódik, a szociológus hitelkrízist jósol. A nép közben viccelődik: van, ahol csak Tető néven említik a leendő gyereket.

„Erős üzenetet küldhetnek Brüsszelnek: azt, hogy Európa megújulása elképzelhetetlen a családok megerősítése nélkül, és Magyarország nem akar bevándorlást, nem akar népességcserét.” Forintos kérdésnek is gyenge, így fellebbentjük a fátylat: kormánytag hívta imigyen bevándorlásellenes csatába a magyarokat, és mikor máskor, mint a családvédelmi nemzeti konzultáció másfél évvel ezelőtti bejelentésekor. A népességfogyás megállítására tett kormányzati nekirugaszkodás beharangozásában az első szavak közé került a multikulturális uniónak bevitt menetrend szerinti gyomros és a színmagyarság éltetése.

A csokként emlegetett lakáscélú támogatás, a családi otthonteremtési kedvezmény 2015 nyarán indult el, a fent említett felturbózása után a faluk lakóira szabott változattal és babaváró hitellel is bővült. A program jelentős forrásokat mozgósított a népességfogyás megállítására, a gyermekvállalás ösztönzésére. Az eredmény ígéretével. Az elmúlt négy és fél évben 2019 novemberéig 120 ezer család igényelte a csokot, amely átlagos gyerekszámmal csaknem félmillió embert jelent. A támogatást igénylők mintegy fele két-, 37 százaléka háromgyermekes. Tíz új építésű lakóingatlanból kilenchez, míg a használt lakásoknál minden nyolcadik vásárláshoz veszik igénybe a csokot. A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják a családok, tudatta a kormány az év végén.

Adó, mentő, presztízs

Csokgyerek. A Google sokat látott keresőmotorja szerint új fogalmat alkottunk, amikor beírtuk ezt a kifejezést vad izgalomba hozva az érdeklődésünket pásztázó cookie-kat, mostantól kapjuk a pelenkareklámokat és hitelajánlatokat számolatlanul. Az egyelőre ismeretlen kifejezés a következő években bizonyosan meghonosodik, hiszen ha a szocpolgyerek létezik a szociológiai szakirodalomban, akkor miért éppen az annál combosabb csok ne vívná ki e rangot?

Tóth Olga szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa évtizedek óta kutatja a szülővé válás szociológiai-demográfiai összefüggéseit. Egy amerikai modellt a hazai viszonyokra vetítve írt a gyermekvállalás motivációiról, köztük az előnyök által vezéreltekről: ilyen a felső középosztály számára az adógyerek és a presztízsgyerek (mert megengedhetjük), a szocpolgyerek (a testvére lesz a csokgyerek), a leszakadók körében élő segélygyerek, valamint a vallásgyerek (szülessen meg minden megfogant magzat). De a körülményektől és a szükségletektől függően ismert a kapcsolatgyerek, a mentőgyerek (maradjunk együtt valahogy), a testvérgyerek, a fiú/lánygyerek (van már fiú, kellene lány is), valamint a szeretetgyerek fogalma is.

De lehet-e, szabad-e utódot vállalni a pénz, a csok miatt? Célravezető, ha egy kormány így ösztönöz, generál? Nincs szakirodalom, amiben – vagy kutató, akiben – meglenne a válasz. Az általunk megkérdezett budai családterapeuta tapasztalatai is szerteágazók. „A gyermekáldás jöhet nagyon jókor, és ha az állam ehhez segítséget ad, az semmi más, mint üdvös. De a döntés nem lehet csak anyagi kérdés, és jó esetben egy életre szól. A tapasztalataim szerint miután sok házasság jön létre pénzügyi előnyökért, sok fog emiatt válással végződni. A hűtlenség, elhidegülés bármikor előállhat, és ha válság van, tízezrével szűnnek meg munkahelyek, akkor gyakorta nincs az a szeretet, ami egyben tart egy veszekedő, végrehajtókkal hadakozó párt” – mondja a családterapeuta.

„A kezdetektől szörnyű eladósodási katasztrófa lehetőségét érzem a csok miatt” – fejezi ki aggodalmát Tóth Olga szociológus. „A támogatási rendszer arra a gondolatra épül ugyanis, hogy biztosan megszületnek a vállalt gyerekek, megmarad a hitelt felvevők stabil állása, és együtt marad a fiatal pár. De ezek egyikére sincs garancia. Borúlátóan azt jósolom, hogy 5-10 éven belül tömegesen sodródnak ismét hitelfelvételi katasztrófába azok a családok, amelyeknek a csok felvétele miatt megoldhatatlanná válik az élethelyzetük.”

A válások száma ugyan csökkenést mutat, de ebben lehet számítás is. A válság után sok család választotta a különélést a válás hivatalos útja helyett. Mivel legtöbbször a nők kezdeményezik az életközösség megszakadását (és többnyire a házasság első évében), „a csok, csakúgy, mint a családi adókedvezmény, a férfidominanciára épülő családi berendezkedést erősíti, és gazdasági okokból együtt tart olyan párokat, akik boldogabbak lennének egymás nélkül”. Így fogalmazott Elek Zsuzsanna és Szikra Dorottya az Új Egyenlőségen áprilisban megjelent tanulmányában.

Tőkét halmoz az állam

Tóth Olga úgy látja, a kormánynak határozott családpolitikája van, amit pénzzel és ideológiával is erősen támogat. Van egyfajta törekvése a népesedési helyzet javítására és arra, hogy a gyerekes családok egy része jobb helyzetbe kerüljön. Ezek a törekvések azonban szerinte a gyerekvállalási helyzetben és korban lévő fiataloknak csak egy igen szűk körét érintik, elsősorban a stabil állásban lévő, magasan képzett és jól fizetett fiatalokat. Igaz ez az autóvásárlási és az otthonteremtési támogatásra is. „Azokat támogatják, akik már most sincsenek rossz helyzetben. Azzal persze semmi baj, ha ők még jobba kerülnek, a baj az, hogy a fiatalok jelentős része még csak gondolni sem tud családalapításra és gyerekvállalásra. A kedvezmények nem érintik őket, a helyzetük nem javul. Rájuk nem gondol a kormány, ami lehet tudatos politikai döntés.

Kutatóként azonban sajnálatosnak tartom, hogy azok a fiatalok, akik az átlagbér körül vagy az alatt keresnek vagy közmunkából élnek, azoknak a családalapítás és a gyerekvállalás elérhetetlen vágy. Nem történik előrelépés a tekintetben, hogy az ország egészére nézve javuljon a népesedési helyzet.”

Elek Zsuzsanna és Szikra Dorottya is hasonlóra jutott: az Orbán-kormány a családpolitika lehetséges és Európában bevett céljai közül (a gyerekszegénység csökkentése, a nők és férfiak közötti egyenlőség növelése, a bajban lévő családok szociális és pszichés megsegítése) csupán egyre koncentrál, és ez a jobb helyzetű családokban a születések számának növelése. Szerintük bár valódi segítséget nyújthat a középosztályhoz tartozó, többgyerekes családok előrelépésében a jobb, új lakás, valójában államilag finanszírozott tőkefelhalmozás történik a legjobb helyzetű családoknál.

Tóth Olga kutatási adatai szerint a társadalom leggazdagabb és legszegényebb rétegei vállalnak leginkább gyereket, számukra jelent ugyanis ez előnyt. „Sokat szidják azokat a családokat, amelyek a gyerektámogatásért, a családi pótlékért – ezért az egyébként iszonyatosan kevés pénzért – vállalnak gyerekeket, ők a legszegényebb rétegek. A társadalom másik végpontján pedig megjelentek a csokos családok és gyerekek, ahol valóban azért születik a harmadik vagy negyedik gyerek, hogy igénybe tudják venni a nagyvonalú családtámogatást. Ismereteim szerint a mintegy 120 ezer igénylő család kétharmada már a meglévő gyerekeire vette vagy veszi föl a támogatást. Ettől tehát nem várhatja senki, hogy több gyerek fog születni. A pályázóknak mintegy harmada, nagyjából 40 ezer család kért majdan megszülető gyerekre támogatást. Tehát részben jó helyzetben lévő, háromgyerekes családok kapnak plusztámogatást, és a bevállalt gyerekek évi 5–8 ezerrel növelhetik a születések számát. Ez nagyon fontos, de messze nem fordítja meg a népesedési trendeket” – véli Tóth Olga.

A szociológust arról is kérdeztük, hogy a kormánytagok által népszerűsített nemzetmentő nagycsalád motivációja lehet-e gyermekvállalási ok. „Nehezen tudom elképzelni, hogy a szülők azért vállaljanak gyereket, hogy a magyar nép ne haljon ki. Fura és életidegen megközelítésnek tartom ezt a XXI. században.”

Menő macsó

Manapság azokban az országokban születik a legtöbb gyerek (Franciaország, Svédország, Írország), ahol a nők munkavállalását és a férfiak gyermeknevelési szerepvállalását támogatja az állam, és mindenütt elérhetők a jó színvonalú bölcsődék, közoktatási intézmények. A szociológus véleménye e tekintetben is lesújtó a – hozzátesszük: a fenti „liberális eszméket dédelgető” országokkal migrációs állóháborút viselő – kormány felfogásáról. „A magyar társadalom szembemegy a világ trendjével, amikor annál jóval merevebb, macsóbb, patriarchálisabb irányba halad. Ezt a kormány ideológiailag is felvállalja akár a gendertudományok szitokszóvá silányításával, akár a témába vágó kutatások elutasításával” – hangsúlyozza a szociológus. Szerinte muszáj lenne belátni, hogy a modernebb, egyenlőbb családi munkamegosztás és a férfi és női szerepek mindennapokban való közeledése elengedhetetlen a népesedési trendek megfordításához. „Nem az otthonülő nő fog gyereket szülni. Nem a családfenntartó férj köré épülő patriarchális viszonyokba rendeződött családokban fog gyerek születni, hanem azokban, ahol egyenlőbb munkamegosztás alakult ki, ahol a nők is használják a szakképzettségüket, és ahol elérhető és megfizethető gyerekintézmények vannak. Egyik tekintetben sem látok nagy előrelépést.”

Tóth Olga szerint hallani ugyan időnként hangzatos szólamokat arról, hogy mennyi új bölcsődei hely lesz. Csakhogy itt nem arról van szó, emeli ki, hogy a családok beteszik az utódokat egy szobába, szakképzett gondozók, biztonságos körülmények kellenek. Eközben Magyarországon az óvodapedagógusok és a bölcsődei gondozók kevesen vannak, túlterheltek és szégyentelenül keveset keresnek ahhoz képest, milyen borzasztóan fontos munkát végeznek. „A kisgyerekekkel foglalkozók munkáját tartom az egyik legfontosabbnak, beleértve az alsó tagozatos tanítókat is. Ehhez képest alulfizetettek, túlterheltek, frusztráltak. Egy szülő számára nem biztos, hogy jó megoldás, ha egy túlzsúfolt óvodába adja a gyerekét most már kötelezően, és nem érzi, hogy az óvónők olyan szinten tudnak vele foglalkozni, ahogy kellene. És ha országosan a bölcsődei férőhelyek számának növekedéséről hallunk, az sem segít azokon, akik egy olyan országrészben élnek, ahol az önkormányzat nem képes támogatni egy bölcsődét, illetve nincs szakképzett gondozó. Ebben sem látok javulást. Nem látom, és ezt az adatok is bizonyítják, hogy a társadalom nagy többségét kitevő középrétegbe tartozó családok biztonságosan tudnának gyereket vállalni. Szerintem pedig ez kiemelten fontos lenne.”

Pénzért csinált tesók

Az általunk közösségiportál-csoportban megszólított családok vegyesen fogadták a kérdést: szerintük vállalnak-e gyereket a családok babaváróért, csokért? Viktória szerint a lehető legrosszabb opció, ha valaki csak a pénz miatt vállal gyereket. „Remélem, ilyen eset nincs is. Politikai véleményformálás nélkül jó a csok, mi is felvettük a pindur pandúrra, de tudok olyan családról, ahol már a gyerek is azt mondja: a harmadik testvér neve Tető lesz, mert arra kell a pénz. Amikor felvettük a hitelt, azt mondta az ügyintézőnk, hogy boldog-boldogtalan felveszi a falusi csokot, ezeknek a kétharmada bele fog bukni: válás, nemfizetés, nem lesz gyerek stb.” – írja Viktória.

„A csok (meg úgy általában a családtámogatási rendszer) igazából egy bújtatott szavazatvásárlási akció. Az adófizető réteg újratermelése, a nyugdíjrendszer összeomlásának megakadályozása nem jöhet össze, hiszen a sokgyerekes családok nem túl sok adót fizetnek a gyerekek után járó adókedvezményeknek köszönhetően. Azt viszont elérték, hogy az ingatlanárak megfizethetetlen magasságba szöktek a kettőnél nem több gyermeket vállalók és az egyedülállók számára – tehát visszatértünk a középkorba, ahol a párkeresés és családalapítás motivációi közt az első helyen a gazdasági szükségszerűség állt. Juhé!” – véli János.

Fruzsina, aki 10 hónapos kisfiú édesanyja, és két Facebook-csoportban is beszélgetett a témáról, azt találta, hogy szinte minden tag röhögött azon a felvetésen, hogy a csok miatt bárki is szülne. „Ez egyszerűen városi legenda, mert szeretjük azt gondolni a szegény falusiakról (főleg a cigányságról), hogy ennyire hülyék. Nem azok. Ennyire senki sem az.” Júlia mást tapasztalt. „Nyilván nem írnék nevet, de elmondásaik alapján 5 ismerősből 3 a pénz miatt csinál tesót. És 5-ből 5-nél nem megoldott a válás utáni helyzet…”

A valóság persze valahol félúton van. Akik 2 vagy 3 gyerek után vették fel a csokot, miközben még csak egy gyerekük volt (vagy egy sem), hittek benne, hogy jó lesz a nagy család. Balázst például egy nagy szerelem elején érte a kormány csokbejelentése. Mivel mindketten elmúltak már 35 évesek, hamar belevágtak a családalapításba – az első gyerek már a kapcsolat első évében megfogant. Boldogok voltak, hamar jött az esküvő, a 40 négyzetméterről való továbblépéshez viszont kellett a támogatás. „Komolyan gondoltuk, hogy nekünk való lehet 3 gyerek, mindketten eladtuk, amink volt, és szép, tágas, új építésű lakást vettünk a csok segítségével. Hamar összejött a második gyerek is, még másfél év sincs közöttük. A bajok ezután kezdődtek” – meséli Balázs. Bár imádják őket, két kis gyerekkel az élet kőkemény, a házasságuk pedig nem is olyan lassan elkezdett tönkremenni. „Azt hiszem, nem voltak meg a biztos alapjaink. Több időre lett volna szükségünk, hogy hozzászokjunk a szülőséghez, de nem volt megállás, tudtuk, hogy nekünk teljesíteni kell a feltételeket. Mire megtaláltuk volna magunkat a szülői szerepben, már jött is a második, és mi egyre többet, egyre durvábban veszekedtünk.” Az már teljesen biztos, hogy harmadik gyerek nem lesz Balázséknál, csoda lesz, ha a házasságukat meg tudják menteni. Ha nem sikerül, kilátástalan helyzetbe kerülnek, valamelyiküknek „ki kell fizetnie” a másikat, ha a lakásban akar maradni, és még a csokot is vissza kell fizetni a banknak. Ebbe egyelőre bele se mernek gondolni.

Pénzügyi blogok számításai szerint a 3 gyerekesek családtámogatása adókedvezményekkel együtt akár a 70–100 millió forintot is elérheti, ehhez azonban a párnak a felső középosztályba kell tartozni, ahonnan nemigen van kizuhanási opció egy állás elvesztése miatt. Ahol a gyesen lévő anya mellett az apa hónapról hónapra megszerzett bevételén múlik minden, ott a kockázat hatalmas.

A gyerekvállalás fedőnév alatt a befektetők is megjelentek. Csaba azt mondja, „pár kollégája esetében annyit változtatott a csok, hogy befektették állampapírokba. Nem emiatt vállaltak gyereket, de ha már jött, akkor kihasználták. Beszélgettem velük a témáról, és azt mondták, maximum annyit módosít ez náluk, hogy a második gyerek vállalása (amit egyébként is terveztek) valószínűleg kicsit hamarabb lesz.” Mária ismerősi körében úgy vették fel a családtámogatást, hogy 8 nappal volt fiatalabb a gyerek a felső korhatárnál, a szülők közelebb jártak az 50-hez, mint a 40-hez, új gyerek eszük ágában sincs, de lett egy nagy házuk, amiből két gyerek már „kirepült”. „Remélem az államnak megérte” – írja szarkasztikusan.

Migrációs klímában

Úgy tetszik, akár egy nemzeti konzultációnál is komolyabb fórumot megérne a kérdések számbavétele, kibeszélése. Volna mit. Nem beszélve azokról a tényezőkről, amelyek ezt az intim misztériumot, a születés kérdését az ausztrál kontinenslángolás és a migrációs kataklizma fényébe helyeznék. Tóth Olgának erről is van gondolata. „Minden tudásom szerint azt gondolom, a migrációs és a klímaválságnak is lehet hatása a gyerekvállalásra. Azt viszont számok igazolják, hogy amíg húsz éve alig volt Magyarországon olyan fiatal pár, aki tudatosan gyerektelen életre készült volna, addig ma mintegy 10 százalékuk gyerek nélkül képzeli el az életét. Azt nem tudom, hogy emögött a klímakatasztrófától vagy a migránsoktól való félelem, esetleg egy individuálisabb életformára berendezkedés vágya áll-e. Mindegyik elképzelhető. Az viszont tény, hogy akkor tud valaki nőként gyereket vállalni, ha úgy érzi, megbízható társat talált ehhez. Azt látjuk, hogy a társkeresés lehetőségeivel is vannak gondok. Azzal, hogy valaki megtalálja azt, akivel nekivág egy olyan életre szóló programnak, mint a gyerekvállalás.”