Tükör

Új műfogsorával mustrálja magát a tükörben George Bowling biztosítási ügynök. Ábrándozik, hátha nem látszik negyvenöt évesnek, és csíkos flanelöltönyében brókernek nézik. A Dagi (ez a beceneve) ad a látszatra, kínosan ragaszkodik alsó-középosztálybeli státusához és annak szimbólumához, a hitelbe vásárolt kertvárosi családi házhoz. Titkon irigyli a prolikat, mert azoknak nem kell aggódniuk a törlesztés miatt, önfeledten berúghatnak.

Felesége, Hilda idegesítő teremtés. Mindig tud mondani valami lehangolót, megszállottan spórol, olykor féltékenységi jeleneteket rendez. Egyetlen szórakozása, hogy a bulvárlapban olvasott bűnügyeken és katasztrófákon csámcsog. George megjárta a flandriai lövészárkokat, átélte a gazdasági válságot; nincsenek illúziói. Mégis alapvetően derűs fickó. Szereti a sört, a mentaszószos borjúsültet és a vadvirágos rétek illatát. Titkos öröme is van, az a tizenhét font, amit sikerült eldugnia az asszony elől. Ám az élet apró szépségeit baljós előérzet árnyékolja be: nyakukon az újabb háború.

Bowling regényhős, George Orwell 1939-ben megjelent Légszomj című művének elbeszélője. Az angol újságíró, polgári nevén Eric Blair (1903–50) azelőtt jóformán ismeretlen volt. Önkéntesként harcolt a spanyol polgárháborúban, megsebesült, majd riportkötetet írt élményeiről Hódolat Katalóniának címmel. Ezután kölcsön pénzen Marokkóban lábadozott, közben új regényén dolgozott az enyhe afrikai télben. Márciusban tért haza, a kéziratot nyomban elvitte kiadójának. Júniusban jött ki a könyv, alig három hónappal azelőtt, hogy Danzignál valóban kitört a cselekményében jósolt háború.

Klasszikussá váló műveit majd csak ezután írja Orwell. Az Állatfarm némi késedelemmel, a náci Németország fegyverletétele után jelenik meg; addig nem publikálták, nehogy Nagy-Britanniára haragítsa Sztálint, a kényszerű, ám létfontosságú szövetségest. A magnum opust, az 1984-et halálos ágyán fejezi be a tuberkulózisban szenvedő, csupán 46 esztendős szerző, a totalitárius rendszerek kivételesen érzékeny megfigyelője. E két regénye tette világhírűvé, posztumusz.

Kevésbé ismert, de tanulságos olvasmány Légszomj is. Nemcsak azért, mert ráhibázott a közelgő háborúra. Az a levegőben lógott: sok kortársa látta, hogy a müncheni egyezmény csak tovább növeli Hitler mohóságát és önhittségét, hogy a tétlenség, a megalkuvás katasztrófába torkollik. Ám a könyvbéli Bowling elhessegeti félelmeit, mondván „semmi sem valódi, csak a gázszámla, a tandíj, a kelkáposzta és a hétfői munkakezdés”. A lakókörnyezetüket ész nélkül pusztító újgazdagokról az jut eszébe: „Szemetesvödrünk a sztratoszféráig ér.”

Ijesztően aktuális mondatok ma is, egy olyan korban, amelynek hovatovább közhelyes jelzője lett az orwelli. Aki hajlamos sötét próféciaként olvasni a nyolcvan évvel ezelőtti szöveget, beleborzong. „Minden valóra válik. Minden, ami ott lapul valahol a tudatunkban, amitől rettegünk, amit csak rémálomnak hiszünk, ami csak más országokban történhet meg.” Orwell tükréből szánalmas, elhízott kispolgár bámul vissza, műfogsorát villogtatva.