novella;termékszavatosság;

- Légrádi Gergely: Szavatossági idő

„Már éppen arra az elhatározásra jutott, hogy a legbiztonságosabb megoldás, ha minden ajándékot bontatlanul dob ki, ügyelve arra, hogy még véletlenül se lássa meg a lejárati dátumot, de mégis úgy döntött, ezt most még megnézi.”

A lejárati időt figyelte. Bármilyen termékért nyúlt, azt nézte meg elsőként, mit írtak rá. Meddig tart a szavatossága. A legtöbb étel, konzerv, csomagolt termék jóval a lejárati idő előtt elfogyott a házban. Valójában, amint megvette, már nem érdekelte, meddig kell elfogyasztani, felhasználni. Ellenben vásárlás közben sokáig forgatta az árut, kereste, nézte az időpontot. Aztán számba vette, mit csinálna, ha pont annyi ideje lenne, mint az adott termék szavatossági ideje. Mit tudna befejezni egy hét alatt, mi az, amibe még belefogna, ha húsz napja lenne hátra. Ha tehette, keresett egy másik joghurtot vagy vajat, ami akár két hétig vagy éppen másfél hónapig volt szavatos. Két hét mégis több, mint hét nap, nem beszélve másfél hónapról. Abba, úgy számolta, már nem csak a teljes összerámolás, nyitott ügyek elintézése, barátokkal találkozás, de egy-két bakancslistás tétel is beleférne. A hűtést nem igénylő tartós tejeknél, a szemes kávéknál még több időt töltött el. Hat hónap vagy akár egy év esetén egy jó darabig tudomást sem venne az elmúlásról, gondolta. Mindent tenne úgy, ahogy szokta. Vagy pont fordítva, szakítana a mostani életével és csak utazna. Vagy önkénteskedne valahol.

Egyedül élt, így nem volt gondja se társra, sem kutyára. Akkor mehetett más irányba, amikor akart. A bankban tartott elég pénzt a temetésre, az ilyenkor szükséges ügyintézésre. A lakásában gondosan kifüggesztette, mit hol keressenek. A közjegyzőnél pedig végrendeletet hagyott, a lakás és az abban található értéktárgyak miatt.

A legizgatottabb mégis akkor volt, amikor a gyógyszertárba ment. Ott ugyanis soha nem tudta előre, hogy a gyógyszerész milyen lejáratú készítményt tesz le a pultra. A leggyakoribb időtartam az egy-másfél év volt, de nemegyszer történt, hogy a gyógyszer dobozára több mint három évvel későbbi dátumot nyomtattak. Három év, sőt! Egész testét átjárta a bizsergés, a gyermeki önfeledtség, hogy még valamivel több mint harminchat hónapja van hátra. Ennyi idő alatt akár kitanul egy szakmát, belevág egy új karrierbe, közben pedig segít összeszedni a szemetet akár több túraútvonalon is. A leértékelt árukat viszont messze elkerülte. Tudta, a legtöbb esetben túl közeli dátumot találna rajtuk. Bár korrektnek tartotta, hogy az áruházak figyelmeztették a vásárlókat, hogy az olcsóbb ár nagy valószínűséggel rövid eltarthatóságot jelent. A szavatossági idővel rendelkező ajándékokkal is óvatosan bánt. A megajándékozók ugyanis a legtöbbször nem ügyeltek a lejárati időre, így könnyen előfordulhatott, hogy veszélyes közelségű dátum szerepelt a „minőségét megőrzi” feliratnál. Úgy érezte, nem tudná elviselni, ha egyszer… de elharapta a mondatot, jobb nem is gondolni rá.

Történt egyszer – bár Isten se tudja, hányadik érzéke azt súgta, vigyázz –, egy meggyes bonbont kapott ajándékba. Születésnapja volt. Már éppen arra az elhatározásra jutott, hogy a legbiztonságosabb megoldás, ha minden ajándékot bontatlanul dob ki, ügyelve arra, hogy még véletlenül se lássa meg a lejárati dátumot, de mégis úgy döntött, ezt most még megnézi. Végtére is, a születésnapja van. Ráér majd utána bevezetni az új szabályt. Izgatottan fejtette le a csomagolást, majd megfordította a dobozt. Nem hitt a szemének. Szédült, forgott körülötte a világ. Hát hogy lehet ilyet csinálni? Leragasztani a lejárati időt, egy fekete kis matricával eltüntetni a kapaszkodót? Lerogyott a székre és eltolta magától a dobozt. Előre begyakorolt mondatokat morzsolt magában, majd amikor nagyjából megnyugodott, kinyújtotta a kezét. Rendben, akkor legyen így. Bizonyára így kell lennie. Pont a mai napon. Hát persze. Ahogy annak lennie kell. Lehunyta a szemét, és egy határozott mozdulattal feltépte a leragasztást. Amikor ránézett, először nem látta pontosan, mit nyomtattak a dobozra. Amint a szeme megszokta a fényt, elolvasta a dátumot, és visszafojtott lélegzettel figyelte, mi történik. Semmi. Ötig számolt, még mindig semmi. Mosollyal a szája szélén lassan fújta ki a levegőt, majd a következő levegővétel után már jól hallhatóan ismételgette, hogy köszönöm és köszönöm, aztán egy bonbonért nyúlt, megszagolta, bekapta, milyen régen nem evett már csokoládét, ekkor már nevetett, miközben hangosan kántálta, hogy, hát ez már lejárt, ez a dátum már a múlté, és én milyen jól vagyok, jobban, mint valaha, mindenki láthatja, nem csupán élek, de kutyabajom, és már két marokkal tömte a szájába a bonbont, amíg a félig összerágott csokoládé- és meggydarabokat félre nem nyelte.

Megérdemelné, hogy újra és újra felfedezzék, megformálják, előadják és újrajátsszák, hogy a közönség minél szélesebb rétegei szembesülhessenek vele – írta róla Závada Pál. Novák Eszter rendező morális tettként aposztrofálta. A hollandiai magyar roma prostituáltak sorsát költőien, ugyanakkor szociografikus pontossággal feldolgozó dráma, A Nyíregyháza utca megjelenésekor az Évad Legjobb Magyar Drámája lett. Szerzőjével, Szilágyi Eszter Annával beszélgettünk.