Kövér László;megfélemlítés;rettegés;ateisták;

2020-01-16 15:33:24

Kövér László miatt rettegésben élnek a magyar ateisták

De nem hagyják magukat.

"Az istentelenektől is meg akarja védeni a nemzetet az Országgyűlés elnöke – vagyis a magyar állampolgárok legalább harmadától" - írtuk tavaly decemberben, amikor Kövér László kissé harciasan üzent az ateistáknak, a hazaárulóknak és a nemzettagadóknak. 

A három csoport közül az előbbiek valóban komolyan vették egy komoly intézmény komoly vezetőjének komoly kijelentését, a Magyar Ateista Társaság szerint ugyanis a házelnök szavai megfélemlítésre alkalmasak voltak, és következmények nélküli fizikai erőszakkal fenyegettek, ami átlépi a szólásszabadság kereteit, ezért feljelentették Kövér Lászlót. Komolyan.

Az ügyészség azonban elutasította a feljelentést - írja most a társaság Facebook-oldala -, az ítélet szerint a hivatkozott kifejezések használata nem alkalmas bűncselekmény megvalósítására.