kézilabda;Magyarország;Európa-bajnokság;

2020-01-16 17:16:31

Férfi kézi: erre senki sem számított

A férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik legnagyobb meglepetését – a dánok és franciák kiesése mellett – okozta a magyar válogatott a csoportkör megnyerésével.

Rendkívül visszafogott várakozásokkal engedte útjára a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) a férfi kézilabda-válogatottat az osztrák, norvég, svéd közös rendezésű Európa-bajnokságra. Ennek oka az volt, hogy a sorsolásnál három, a magyarnál sokkal magasabban jegyzett együttest – Dánia, Izland, Oroszország – kapott Gulyás István szövetségi kapitány együttese. Ezek ismeretében az MKSZ konkrét célkitűzés nélkül, csupán azt kérte, a jelentősen átalakult és megfiatalított csapat tegyen meg minden tőle telhetőt, ami magyarra lefordítva annyit jelent, ne szenvedjen nagyon súlyos vereségeket. 

Ebből az lett, hogy a magyar válogatott két győzelemmel és egy döntetlennel az első helyen jutott be a középdöntőbe, ráadásul magával vitte az Izland elleni győzelemért járó két pontot és hatos csoportjában a második helyről várja a folytatást. Ha ezt a pozíciót sikerül megőrizni, akkor éremért játszanak a torna végén Mikler Rolandék. Nem volt olyan szakember, szurkoló, játékos, aki ezt elképzelhetőnek tartotta volna az Eb előtt. 

Az eddigi fantasztikus menetelés titka Mikler világklasszis kapusteljesítménye mellett a rend és az egység. Világosan leosztott feladatkörök, az ellenfelek nagyon profi és alapos feltérképezése, illetve egymásért küzdő játékosok alkotják a mostani magyar válogatottat. A nagyon erős egységnek köszönhető, hogy Izland ellen akkor sem esett kétségbe a csapat, amikor az ellenfél öt góllal elhúzott. 

„Hazudnék, ha azt állítanám, számítottam a továbbjutásra – mondta Gulyás István szövetségi kapitány a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának a csoportkör megnyerése után. – Most jön még négy meccs a középdöntőben, tapasztalatszerzés szempontjából nem is lehetne tökéletesebb. Óriási dolog, hogy ilyen ellenfelek ellen tudjuk tovább építeni a magyar válogatottat.”

A magyarok Norvégiával, Szlovéniával, Svédországgal és Portugáliával találkoznak a középdöntőben, nem kell költözniük, maradnak Malmőben, ahol a felejthetetlen csoportmeccseket játszották. A másik ágon – nehezebbnek tűnő hatosban – Horvátország, a címvédő Spanyolország, Ausztria, Németország, Csehország és Fehéroroszország csatázik egymással.