Mélykúton egy férfi több késszúrással meggyilkolta a barátnőjét, majd magukra gyújtotta a házat, de őt a tűzoltók megmentették. Mint utóbb kiderült, a nő néhány órával korábban bement a jánoshalmi rendőrőrsre segítséget kérni. Azt mondta, a férfi többször megfenyegette, ezért szeretné, ha elhagyná a házát. Mivel fizikai bántalmazás addig nem történt, nem tett feljelentést a zaklatás miatt, csak azt szerette volna elérni, hogy a férfi elköltözzön. Nem sokkal később már halott volt. Karácsony előtt egy a börtönből frissen szabadult férfi, aki azért ült, mert korábban baltával támadt a volt feleségére, megölte saját fiát és nevelt lányát, majd magával is végzett – ez az eset váltotta ki a legnagyobb visszhangot. Január negyedik napján egy férfi besétált a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, hogy bejelentse, megölte élettársát.
Ez csak néhány kiragadott példa az elmúlt egy hónap esetei közül. 2019-es adatokkal még nem tudtak szolgálni, de 2018-ban 23 olyan emberölést és 837 olyan testi sértést regisztrált a rendőrség, ahol a tettes az áldozat barátja, élettársa, házastársa volt – tudtuk meg az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Huszonhárom olyan végzetes tragédia történt, ami akár megelőzhető lett volna. „Most is legalább 220 ezer nőt bántalmaznak Magyarországon fizikailag, és akkor még nem beszéltünk azokról, akiket érzelmileg terrorizálnak” – teszi hozzá Spronz Júlia jogász, a PATENT Egyesület jogsegélyszolgálatának vezetője. Tapasztalatai szerint a legtöbb áldozat, ha kér, sem kap megfelelő támogatást, és a tetteseket sem vonják felelősségre. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület és a PATENT decemberben rendezett, 25 éves jubileumi szakmai konferenciáján az Országos Kriminológiai Intézet munkatársától elhangzott: a hatóságok gyakran garázdaságként vagy könnyű testi sértésként kezelnek olyan ügyeket, amelyek a jóval szigorúbb büntetéssel járó kapcsolati erőszak kategóriájába tartoznak. A kapcsolati erőszak 2015 és 2018 közötti bejelentéseinek vizsgálatából kiderült: csupán 651 eset került hivatalos útra, pedig a becslések szerint a valós szám évi kétszázezernél is több lehet.
A nők gyakran tapasztalják, a rendőrségen próbálják őket lebeszélni arról, hogy feljelentést tegyenek, és inkább „oldják meg otthon” a problémát. Legtöbbször nincsenek tisztában azzal, milyen jogaik vannak az áldozatoknak. „Nagyon sok az akadály, amit egy átlagos partnerkapcsolati erőszak áldozatának meg kell ugrania, ha úgy dönt, hatóság elé viszi az ügyét. A rendőrségen olykor az ügyeletes tiszten sem jut túl, mert elküldi őt azzal, hogy ez nem bűncselekmény – pedig az. Az áldozathibáztatás is mindennapos. A rendőrségnél gyakran megkapja a sértett, hogy ő választotta a férfit, minek szült neki gyereket, ha már az elején is problémás volt és a megfélemlítés sem ritka. Sok nőnek azt mondják, ha nem tudja kezelni a helyzetet, kénytelenek szólni a gyámügynek, hogy kimentsék a gyerekeket a veszélyeztető közegből” – sorolja Spronz Júlia. Ez pedig erős visszatartó erő.
A rendőrség egyébként a helyszínen kiadhat ideiglenes megelőző távoltartást, de ennek időtartama csupán 72 óra. Az ORFK-tól megtudtuk: 2015-ben 1749, 2016-ban 1410, 2017-ben 1427, 2018-ban 1052, tavaly december 15-ig pedig 1383 ideiglenes megelőző távoltartást adtak ki, ami nagyon kevés az áldozatok valós számához képest. A bíróság pedig 3 napon belüli döntésével akár 60 napra is elrendelheti a bántalmazó megelőző távoltartását. Ez, ha nem is véglegesen, de egy időre komoly segítséget jelenthet egy kiélezett helyzetben. Már ha sikerül betartatni, ez sajnos már problémásabb. Erről Brigitta is mesélt, akit volt párja a szakítás óta folyamatosan zaklat. „Éjszaka többször is odajön a házhoz azzal, hogy megöl, fenyegeti édesanyámat, hívogat, üzenget, rugdossa a kaput, a kutyát, letörte egy barátom kocsijának tükrét. Ittasan és kábítószer hatása alatt vezet ide, de mikor sokadjára kihívom a rendőröket, még csak ideiglenesen sem tartóztatják le, helyette hazaviszik” – mondja. A nőnek kiadták ugyan a távoltartási végzést, az őt zaklató férfi továbbra is küldözgeti neki az üzeneteket, nyilvánosan szidja a Facebookon, nem állt le. Brigitta segítségért a rendőrséghez fordult, hiszen ez is a távoltartási végzés megszegése, de ott azt mondták neki, akkor szóljon, ha a férfi már a kapun belül van. Az egyébként 44 kg-os nő mozgásképtelen édesapjával él, attól fél, ha a férfi a kapun belül kerül, már késő. „Semmit sem segít a távoltartási végzés. Tényleg várjam meg, hogy elvágja a torkom? Mégis, mit csináljak vele, ha bejön a kapun? Elköltözni nem fogok, itt van a családom, a munkám, nem megyek el miatta. Miután ő nyilvánosan szid engem, én is elkezdtem nyilvánosan megosztani az üzeneteit. Másfél hét alatt legalább 900 levelet kaptam a Facebookon, sokan mesélték el saját történeteiket, de megoldás nincs. Nem tudom, egyáltalán hogyan lehetne a megfelelő törvényi támogatás nélkül” – meséli Brigitta.
Mérő Vera, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-közösség alapítója szerint gyakori, hogy a távoltartási végzéseket az agresszorok nem veszik komolyan, mert legtöbbször a rendőrség sem ellenőrzi hatékonyan a betartásukat.
A hatóság is tehetetlen
A probléma rendszerszinten megjelenik az egész országban, de azt a hivatalos szervek nem ismerik el. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) lapunknak tagadta, hogy csak akkor intézkednének, ha már „vér folyik”. Mint írták, minden állampolgári bejelentésre érdemben reagálnak, vizsgálják az eset körülményeit, és elrendelik a megfelelő eljárást. Mint a lapunknak nyilatkozó áldozat példája mutatja: ez nem mindig elég. Az áldozatok vagy az ő családjaik, barátaik sokszor csalódnak, amikor a rendőrséghez fordulnak, rengeteg példa van arra, hogy a hatóság rosszul vagy sehogy sem kezeli a helyzetet. Mérő Vera szerint ehhez fontos hozzátenni, hogy a hatóságok nagyrészt tehetetlenek. Egyrészt nem áll rendelkezésre mindaz a protokoll, amit az Isztambuli Egyezmény – amit a magyar kormány továbbra sem hajlandó ratifikálni – biztosítana. (Az egyezményről lásd keretes írásunkat.) De még azt sem lehet mondani, hogy ne lennének rendőrök, akik tudják, hogy hogyan kell pontosan eljárni, Vera hallott már egészen pozitív példákat is. Ők viszont jelenleg főleg magánszorgalomból tanulhatják meg ezeket a technikákat, pedig a sokat emlegetett Isztambuli Egyezmény értelmében erre minden rendőrt fel kellene készíteni. Az ORFK-tól megtudtuk, hogy a rendőrök számára vannak képzések, melyeken a családon belüli erőszak kezelését tanulják, és szerintük a jelenlegi jogszabályok megfelelő hátteret nyújtanak az események kezelésére, a szükséges intézkedések megtételére – a civil szervezetek ezzel nem értenek egyet.
„Tisztességes, rendszeres, emberi jogi alapú képzésre volna szüksége a rendőröknek és a többi jogalkalmazónak is, hogy a szemléletmód is változzon. A szakmai apparátus gyakran fel sem ismeri ugyanis a családon belüli erőszak egyes fajtáit, mikor a finomabb típusok, például manipuláció vagy a gyerekek felhasználása zajlik. Ezeket észre sem veszik, nemhogy értékelni tudják. A pedagógusoknak, szociális munkásoknak is szükségük lenne ilyen irányú képzésre. A 2010-es évek elejéig volt egy fellendülés, akkoriban nagyon jó együttműködése volt a rendőrségnek és a nőszervezeteknek, gyakran mentünk előadásokat tartani. Aztán ahogy elindult a civil- és jogvédőellenes propaganda, úgy szorultunk ki mi is. Majd 2018-ban, a bevonásunk nélkül megváltoztatták a belső utasításukat is, aminek eredményeként jelentősen felpuhult az addigi szigorúbb rendszer, ami megint az áldozatok kárára válik” – panaszolja Spronz Júlia. Még 2003-ban fogadtak el egy olyan ORFK-intézkedést, ami célzott útmutatást adott arra, hogyan kell kezelni ezeket az eseteket. Ezt írták át 2018-ban a civil szervezetek totális semmibe vételével. „A győri tragédia is rávilágít arra, hogy milyen nagy baj, ha nem veszik figyelembe egy családjogi perben azt, ha családon belüli erőszak van. Előfordul, hogy egy bíró a családjogi perben felügyeleti jogot ad olyan apának, aki ellen büntetőper is folyamatban van kiskorú elleni erőszak miatt. Volt olyan esetünk, mikor felügyelt láthatást kapott egy apa, aki ellen vádemelés volt folyamatban a lánya ellen elkövetett szexuális visszaélés miatt” – hozza a példákat a jogász. Emlékeztet Seres Barbara tragédiájára is, akinek hat hónapos kisfiát bántalmazó apja dobta ki a negyedik emeletről, majd ő is utána ugrott. Esetében ugyan a férfit korábban zaklatásért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a szakértő megállapította: elmebeli fogyatkozása nincsen. Így korlátozás nélkül láthatta a gyermekét, melynek lehetővé tételére nem győzte a büntetőbíró felhívni a megfélemlített anya figyelmét.
Megússzák felfüggesztettel
A győri gyerekek tragédiája mellett már a kormány sem mehetett el szó nélkül. Varga Judit igazságügy-miniszter precízen komponált imázsvideóban tette közzé, hogy 2020 az „áldozatsegítés éve” lesz. És több intézkedést is bejelentett. „A győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés főbb megállapításai alapján az Igazságügyi Minisztérium (IM) a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását tartja indokoltnak. (…) A büntetőjogi szabályozás szigorításán felül a továbbiakban az Igazságügyi Minisztérium komplex szabályozási felülvizsgálatot tervez a kérdésben érintett jogterületeken. A bírói joggyakorlat felülvizsgálatát kezdeményezzük a szülői felügyelet és kapcsolattartás, valamint a gyermekelhelyezés tekintetében egyaránt. A gyermekvédelmi jelzőrendszer működését is felül kell vizsgálni mindezzel összefüggésben” – írta kérdéseinkre az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az áldozatok állami kárenyhítést, valamint azonnali pénzügyi segélyt, az érdekérvényesítés elősegítése keretében jogi, érzelmi és más jellegű segítségnyújtást, védett szálláshelyet és tanúgondozást igényelhetnek. A jelenleg működő három áldozatsegítő központban – Miskolcon, Szombathelyen és Budapesten – szakképzett pszichológusok állnak rendelkezésre. Ezekről a lehetőségekről azonban kevesen tudnak, és egyáltalán nem biztos, hogy az érintettek tudomást szereznek róluk. Az IM azt írta lapunknak: a kormány 2020-tól kezdődően évente három új központot kíván létrehozni.
„Amíg Varga Judit nem is hajlandó kimondani azokat a problémákat, amelyekre egyébként az Isztambuli Egyezmény megoldási javaslatokat kínál, csak például a szabadlábra bocsátás feltételeinek szigorításáról beszél, a megelőzésről egyáltalán nem, addig hiába foglalkoztat ez egyre több embert, nem lesz valódi változás. Amíg a bántalmazott nem érzi azt, hogy érdemes rendőri segítséget kérnie, addig az ezzel foglalkozó civilek szélmalomharcot vívnak” – kommentálja a bejelentést Mérő Vera. Ugyanilyen súlyos problémának tartja, hogy az elkövetők számára sincs visszatartó ereje a jelenlegi gyakorlatnak. Szintén az elmúlt hetek híre, hogy egy férfi ,miután a volt feleségét egy éjszakán át fogva tartotta, ütötte-verte, rugdosta, életveszélyesen fenyegette, késsel vagdosta, a haját levágta, mindezzel dobhártyaszakadást és más, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozva neki, jogerősen 1 év 4 hónap büntetést kapott, amit 2 évre felfüggesztettek. „Amíg azt látja a potenciális elkövető, hogy az ilyen tettek következménye egy viszonylag rövid felfüggesztett büntetés, addig inkább csak ötleteket adnak egymásnak” – teszi hozzá.
Mérő Vera szerint ugyanakkor nem a jogszabályainkkal van a legnagyobb baj, bár Varga Judit igazságügy-miniszter nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy a magyar jog jobban védi az áldozatokat, mint az Isztambuli Egyezmény. „Ha a magyar törvényeket megfelelően alkalmaznák a joggyakorlatban, a helyzet valamivel jobb lenne. Halász Pálma egy civil szervezet élén 2012 és 2013 között kőkemény munkával és lobbitevékenységgel elérte, hogy a kapcsolati erőszak önálló jogi tényállás legyen. Ez már jó régen történt, Varga Judit a videójában mégis összemossa a kapcsolati erőszakot az életellenes bűncselekményekkel. Pedig nem véletlenül lett ebből önálló tényállás, a jogalkotók is elismerték, hogy ez egy speciális bűnelkövetési forma, nem hasonlítható ahhoz, amikor egy kocsmában két ember összeverekedik. Egészen más az élethelyzet, más a motiváció. Ehhez képest a magyar bírói gyakorlatban elenyészően ritkán állapítják meg ezt a tényállást” – mondja Mérő Vera, aki maga sem tudja ennek pontosan az okát, viszont az Isztambuli Egyezmény ratifikálása például abban is segítséget nyújtana, hogy letisztázódjon a bírói gyakorlat. Emellett a büntetési tételeket is érdemes lenne átgondolni, hiszen a fentebb említett esetben a bíró nem csinált mást, mint saját belátása szerint mérlegelte az ügyet, és a kiszabható egyik legenyhébb ítéletet hozta, mert a jelenlegi jogszabályok értelmében megtehette. Mérő Vera úgy gondolja, a jognak követnie kellene a társadalmi igényeket. A lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián 11 év letöltendő börtönbüntetést kapott a Kúrián – ez a kiszabható büntetés maximumát közelíti, a közvélemény széles körben mégis kevesli az ítéletet. Hozzá kell tenni, hogy ha az elkövető nem fellebbezett volna az első fok után, amikor 4 évre ítélték, már régen szabad ember lenne.
Testi sértés vagy emberölési kísérlet?
„A családon belüli, azon belül is a nőket és a gyerekeket érő erőszak problémájának gyökere évezredes társadalmi beidegződésekben keresendő, de ma már egyre többen, egyre többet beszélünk arról, hogy ez nincs így rendjén. Ahhoz, hogy ez változzon, társadalmi összefogásra van szükség, és ehhez igenis kell a politikai akarat. Hiszen a legtöbb embert mégiscsak a kormány képes elérni” – mondja Mérő Vera, aki szerint Magyarországon még mindig nem kellőképpen elítélt társadalmilag a párkapcsolati erőszak, és ezen változtatni kell – ez lenne a mindenkori kormány feladata.
„Ezeknek az eseteknek az alapja az a jogosultságtudat, hogy a bántalmazó birtoktárgyakként tekint a családtagjaira, azt hiszi, többlethatalma van velük szemben, azt csinál velük, amit akar. A távoltartás üzenete, hogy ezt nem teheti meg, mert az állam megvédi a családtagokat, és ez olykor elegendő visszatartó erő. Persze nem minden elkövetőnél működik. A súlyos bűncselekmény veszélye esetén az őrizetbe vétel és az előzetes letartóztatás vagy házi őrizet, esetleg a lakhelyelhagyási tilalom segíthet, de ezt nagyon ritkán alkalmazzák a mi ügyeinkben. Bármennyire fenyegető is egy helyzet, a partnerkapcsolatok esetében Magyarországon inkább távoltartásit rendelnek el, miközben, ha idegenekről lenne szó, könnyedén elrendelnék az előzetes letartóztatást. Erre tökéletes példa Orosz Bernadett esete is” – mondja Spronz Júlia. Mint ismert, az asszonyt volt barátja 2019 novemberében a felismerhetetlenségig összeverte, azonnal műteni kellett, a verés a fojtogatás miatt normális esetben ez emberölési kísérletnek minősülne, de itt csak testi sértés miatt folyik a nyomozás. Pedig ha nem érték volna tetten az elkövetőt, akkor a fejét érő rendkívül súlyos trauma következtében Bernadett meghalt volna. A hatgyermekes édesanya rendőri védelmet kért a szabadlábon tartózkodó elkövető ellen, de nem kapott. Sőt, miután levelet írt Varga Judit igazságügy-miniszternek, a minisztérium pszichológust és jogi segítséget ajánlott neki. Orosz Bernadett úgy nyilatkozott: az elszenvedett bűncselekmény rendkívül súlyos sérelmet okozott neki és az egész családnak. Hat gyermeke közül három kiskorú, és mindegyiküket kizárólagos felügyeleti joggal ő neveli. Az elkövető azonban, akivel szemben távoltartás van érvényben, mégis üzenettel zaklatja a kiskorú gyermekét. Orosz Bernadett esetében a Pásztói Rendőrkapitányság súlyos testi sértésként minősítette a bűncselekményt, nem pedig emberölési kísérletként. Utóbbi esetében K. Istvánt nem engedték volna szabadon.
Bár az Orosz Bernadettéhez hasonló esetek segítenek abban, hogy az áldozatok a nyilvánosság elé álljanak, még mindig nagyon kevés eset kerül napvilágra. Ráadásul a nyilvánosság nem áll be minden érintett mögé, aki ilyen módon kér segítséget – hívja fel a figyelmet Mérő Vera, aki egy közelmúltbeli példával támasztja ezt alá. Egy kórházi dolgozó írta ki a közösségi oldalára, hogy a munkahelyén egy brutális rendőri bántalmazás tanúja volt. Mivel a takarító erősen hibás helyesírással tette közzé a történetet (ami az eset súlyából és jelentőségéből semmit nem vesz le), az internetes közösség egy része őt kezdte el szidalmazni. „Elképesztő rasszizmussal szembesültem, mivel ez a kórházi dolgozó roma volt, és nem tökéletes helyesírással tette közzé a történetet, el sem hitték neki, hogy igaz lehet, amit ír. Ezt az esetet azért tartom árulkodónak, mert jól mutatja: nem egyértelmű, hogy aki a nyilvánossághoz fordul, segítséget fog kapni a közösségtől, mert sajnos ez sok mindenen múlik” – mondja.
Teljesítőképességük határán a civilek
A PATENT és a 25 éve működő Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) ingyenes segélyvonalai szinte folyamatosan foglaltak. Spronz Júlia szerint már legalább 10 éve elérték a kapacitásaik maximumát, sokkal többen keresik őket, mint amennyi önkéntes tudja fogadni a hívásokat, 100 százalék a kihasználtság, nincs üresjárat. „Egyébként is sokan keresnek minket, de egy médiamegjelenés után még többen hívnak minket, sokkal több segítségre lenne igény, mint amit mi jogsegélyszolgálatként térítésmentesen nyújtani tudunk. Nagyon szomorú, hogy a civil szervezeteknek kell biztosítani azt, ami valójában az állam feladata lenne. Ezért mi semmiféle juttatást nem kapunk a magyar államtól, ahogy a NANE esetében is önkéntesek veszik fel a telefont a segélyvonalon” – mondja a jogász. Arra a kérdésre, hogy mi tart a kapcsolatban egy bántalmazott nőt, Spronz Júlia úgy válaszolt: rengeteg válasz van erre a kérdésre, melyekben egy a közös: mind logikus, érthető, racionális érv. Magyarországon sajnos nincs kiépített állami infrastruktúra és segítőrendszer, mely megkönnyítené a nők helyzetét abban az esetben, ha kimenekülnének. Külföldön azok az áldozatok, akik kapnak egy ideiglenes, titkos helyen lévő lakást és pénzbeli támogatást arra az időszakra, míg összeszedik magukat, nem maradnak a bántalmazóval. Akiknek ez nem adott, nem feltétlen tudják otthagyni a bántalmazójukat és teljesen újrakezdeni az életüket.
Egy ilyen helyzetben óriási segítség lehet az a program, amit Baranyi Krisztina, a fővárosi IX. kerület frissen megválasztott független polgármestere szeretne bevezetni. A tervek szerint védett lakásokat jelölnek ki az önkormányzat saját lakásai közül, ahol menedéket találhatnak a családi erőszak áldozatai. Ferencvárosban felvilágosító kampányt is terveznek a témában. A cél, hogy más önkormányzatok is követnék a példájukat. Baranyi Krisztina lapunknak úgy nyilatkozott: „Mikor 2014-ben Magyarország aláírta az Isztambuli Egyezményt, még az Együttben politizáltam. Már akkor szerettük volna, hogy ezt ratifikálják, de azóta sem sikerült. Azóta több tragikus haláleset is volt a családon belüli erőszak miatt, de valódi előrelépés a jogalkotásban, törvényhozásban nem történt. Az esetek száma ugyanis egyre nő. Az utolsó csepp nekem a kettős gyermekgyilkosság volt, és a tény, hogy az új év első napjaiban több gyilkosság is történt. Ezért a körzetem parlamenti képviselőjén keresztül kezdeményeztem a ratifikálást és polgármesterként a saját eszközeimmel is próbálok segíteni a menedékházakkal. Nagyon sok áldozattal, szociális munkással és a családsegítővel is beszéltem, mindenhol azt a visszajelzést kaptam, valódi segítség lehet, ha van hova menni a fenyegetettség elől. Arra biztatok más polgármestereket is, saját hatáskörben, az önkormányzatok szintjén akár csak 1-1 ilyen krízislakással és időszakos támogatással segítsék az áldozatokat, akiknek így lehetőségük lehet újra talpra állni. Egy ilyen program szinte nem kerül semmibe, de valós segítséget nyújt” – hangsúlyozza Baranyi Krisztina. Várhatóan márciustól lesznek elérhetőek a védett otthonok, de már most nagyon sok felajánlást kaptak önkéntesektől, akik jogi segítséget vagy a lakások felújítását vállalták, ingyen. Mérő Vera szerint Baranyi Krisztina ötlete az önkormányzati bérlakások ilyen célú felhasználásáról jól bizonyítja, hogy akár önkormányzati szinten is sokat lehet tenni az áldozatokért.
Nem akarnak számonkérést
Bár Varga Judit imázsvideójában nem ejt szót arról, hogy a magyar kormány miért nem hajlandó ratifikálni a minden szakember által várva várt Isztambuli Egyezményt, a felette lévő szövegben azt írja: „Nem ratifikáljuk a migrációt is támogató egyezményt, amely azt is állítja, hogy az emberek nem férfinak és nőnek születnek, hanem léteznek társadalmi nemek.” „Valójában az egyezmény csupán annyit kér, mint amit az 1951-es Genfi Egyezményben már lefektettek. Például abban az esetben, ha egy kapcsolati erőszak áldozatának a tartózkodási helye a bántalmazó házastársától függ – vagyis családegyesítés útján került az adott országba –, akkor az ő státusát függetlenítsék a partnerétől. Nehogy azért maradjon benne egy bántalmazó kapcsolatban, hogy elkerülje a kitoloncolást. Emellett azt kéri még az Isztambuli Egyezmény, hogy szintén ne legyen visszatoloncolható egy nő az országba, ahonnan elmenekült, ha feltételezhetően ott szexuális erőszak, kínzás fenyegeti. Mindez nyilván csak azokra igaz, akik már legálisan beléptek az országba és menekültstátuszért, oltalomért folyamodtak. Ezt értelmezi a kormány a migráció támogatásának” – magyarázza Mérő Vera, aki szerint éppen ezért ez az érv valójában csak kifogás a kormány részéről. Úgy gondolja, a valódi ok, ami miatt nem akarják ratifikálni a dokumentumot, hogy ez esetben Magyarország bekerülne egy speciális ellenőrző rendszerbe, amely rendszeresen és módszeresen mérné a bevezetett intézkedések hatásfokát. Ez pedig számonkérhetővé tenné, hogy mit tesz az ország a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséért és felszámolásáért. Az egyezmény ratifikálásához kapcsolódó intézkedések szakértői számítások szerint 8 milliárd forintba kerülnének. Ez a probléma súlyát tekintve nem tűnik rettenetesen nagy összegnek – különösen, ha összehasonlítjuk a kormány egyes látványberuházásaival –, de a Varga Judit által emlegetett „reform” 600 millió forintos tervezett költségéhez képest látványos a különbség.
