Újabb tanulmány igazolta, aszteroida miatt haltak ki a dinoszauruszok

Publikálás dátuma
2020.01.17. 12:12

Fotó: Julius Csotonyi / AFP/Novapix/Leemage
Nemzetközi kutatás cáfolja meg azt a korábbi elméletet, amely szerint vulkánkitörés számlájára írható a kipusztulásuk.
Egy Földnek ütköző aszteroida okozta a tömeges fajpusztulást 66 millió évvel ezelőtt - állapította meg egy új nemzetközi kutatás, a tudósok egyben cáfolták azt a korábbi elméletet, amely szerint vulkáni tevékenység számlájára írható a kihalás.
Régóta tart a vita arról, hogy a dél-indiai Dekkán-fennsíkon zajló vulkáni tevékenység lehetett-e a fő oka a tömeges kihalásnak. A Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a tűzhányók tevékenysége időben nem esett egybe a fajpusztulással. A Dekkán-fensík vulkáni gázainak legalább a fele lényegesen korábban került a légkörbe, mint amikor a tömeges kihalás volt – mondta André Bornemann, a német Földtudományok és Nyersanyagok Szövetségi Intézetének (BGR) geológusa, a tanulmány egyik szerzője.
A nemzetközi kutatócsoport az Atlanti-óceán északi és déli részein, valamint a Csendes-óceánban végzett mélytengeri fúrásmintákat vizsgálta meg, a kréta és a paleogén földtörténeti időszakok közötti, 66 millió évvel ezelőtti határszakaszt vették szemügyre, amikor az állatfajok mintegy 75 százaléka kihalt. A tudósok többek között a korszak rekonstruált időjárási változásait, a kövületeket és a szénkörforgás modelljeit vizsgálták meg.
"A késő kréta időszak vulkanikus tevékenysége mintegy 2 Celsius-fokos globális felmelegedést idézett elő, de nem tömeges kihalást. Számos faj az Északi- és a Déli-sark felé vándorolt, de vissza is tért még az aszteroida becsapódása előtt" - mondta Michael Henehan, a Yale egyeteme egykori kutatója, aki a hőmérsékleti változások tanulmányozta. A Dekkán-fennsíki vulkáni tevékenység a nagy kihalás előtt 200 ezer évvel egy rövid felmelegedést okozhatott, ennek azonban nem voltak hosszú távú hatásai az élővilágra és a klímára - mondta Bornemann.
A 66 millió évvel ezelőtti Yucatán-félszigeti aszteroida-becsapódáskor keletkezett mintegy 200 kilométer átmérőjű kráter ma is látható. Az ütközéskor szökőár, bozóttüzek keletkezhettek, és óriási mennyiségű kén szabadult fel. Az aszteroida okozta kihalás hipotézisét nemrég amerikai tudósok is megerősítették, akik a kráterből vett mintákat elemezték.
Szerző

Lassabban öregít a zsírszegény tej

Publikálás dátuma
2020.01.17. 11:42

Fotó: Peter Steffen/dpa Picture-Alliance / AFP
A teljes tejet fogyasztó felnőttek biológiai életkora gyorsabban nő, mint azoké, akik sovány tejet isznak egy tanulmány szerint.
A sovány vagy egyszázalékos zsírtartalmú tejet fogyasztó felnőttek szervezetének biológiai életkora lassabban nő, mint a kétszázalékos, illetve teljes tejet fogyasztó társaiké - derült ki egy új tanulmányból. A Utah állambeli Brigham Young Egyetem professzora, Larry Tucker az úgynevezett telomerek hossza, valamint a tejfogyasztás gyakorisága (napi, heti vagy kevesebb) és az elfogyasztott tej zsírtartalma (teljes tej, kétszázalékos, egyszázalékos vagy sovány) közötti kapcsolatot vizsgálta 5834 amerikai felnőtt bevonásával - olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon.
A telomer a DNS-t "becsomagoló" makromolekula, a kromoszóma végén helyezkedik el és feladata, hogy óvja a kromoszómát és megakadályozza, hogy sejtosztódáskor sérüljön a genetikai információ. Ahogy az ember öregszik, a telomerek rövidülnek, szerkezetük gyengül. A Oxidative Medicine and Cellular Longevity című folyóiratban publikált tanulmány szerint minél több magas zsírtartalmú tejet iszik az ember, annál rövidebbek a telomerei.
A tanulmány szerint az egyszázalékos zsírtartalmú tejet fogyasztó felnőttekhez képest a kétszázalékos tejet fogyasztók telomerei 69 bázispárral voltak rövidebbek, ami több mint négy év pluszt jelent a szervezet biológiai életkorában. A teljes tejet fogyasztó felnőttek telomerei pedig 145 bázispárral voltak rövidebbek, mint a sovány tejet fogyasztó felnőttekéi.
A tanulmányba bevont emberek csaknem fele naponta, negyedük legalább hetente egyszer iszik tejet. Majdnem egyharmaduk teljes tejet, másik 30 százalékuk kétszázalékos zsírtartalmú, 10 százalékuk egyszázalékos zsírtartalmú, 17 százalékuk pedig sovány tejet fogyaszt. Nagyjából 13 százalékuk pedig nem iszik tehéntejet. Tucker azt is kimutatta, hogy a tejet nem ivók telomerei rövidebbek, mint az alacsony zsírtartalmú tejet fogyasztókéi.
Szerző
Témák
tej zsír életkor

A klímaváltozás miatt több lehet az erőszakos bűncselekmény

Publikálás dátuma
2020.01.16. 13:48
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterestock
Évente akár több tízezerrel is több bántalmazás, rablás történhet a globális felmelegedés hatására – figyelmeztettek amerikai kutatók
"Attól függően, hogy milyen gyorsan emelkedik a hőmérséklet, akár két-három millió erőszakos bűncselekménnyel is több történhet mostantól a század végéig ahhoz képest, mintha egy nem felmelegedő világban élnénk" - mondta el Ryan Harp, a boulderi Coloradói Egyetem Környezettudományi Kooperatív Kutatóintézetének kutatója, az Environmental Research Letters folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.
Harp és a tanulmány társszerzője, Kris Karnauskas, az egyetem légköri és óceántudományi karának adjunktusa 2018-ban az FBI bűnügyi adatbázisát és az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) klímaadatait elemezte, kapcsolatot keresve a felmelegedés és a bűncselekmények aránya között, különösképpen a téli időszakban. A melegebb teleken ugyanis több erőszakos bűncselekmény, bántalmazás és rablás történik, valószínűleg azért, mert a kevésbé rossz idő több alkalmat nyújt az emberek közötti interakcióra - számolt be a tanulmányról az eurekalert.org portál.
A kutatócsoport 42 klímamodell és a korábbi kutatásaikban feltárt matematikai összefüggések összekapcsolása révén próbálták meghatározni a jövőben bekövetkező bűnesetek számát. A kutatók olyan faktorokat is figyelembe vettek, amelyeket korábban nem, köztük a bűnözés arányának az évszakok közötti és az ország különböző régiói szerinti eltéréseit. "Egyelőre csak a felszínt kezdtük kapargatni azzal kapcsolatban, hogyan hat a klímaváltozás az emberekre, különösen a szociális rendszerek és egészség révén. Egy olyan jövőt látunk, ahol ezek az eredmények hatással lesznek a tervezésre és az erőforrások elosztására az egészségügyi, a bűnüldözési és igazságszolgáltatási közösségek körében is" - fogalmazott Karnauskas.
Szerző