Tóth József;BÖK;Nemény András;

2020-01-17 15:19:06

Nemény András váltja Tóth Józsefet a BÖK élén

Nemény András szombathelyi szocialista polgármestert választotta elnökéül a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) - jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP pártelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

A baloldali polgármestereket és képviselőket tömörítő érdekképviseleti szervezet élén a budapesti XIII. kerületi polgármestert, Tóth Józsefet váltja Nemény, hangzott el a BÖK tisztújító ülése után. 

- értékelte az elmúlt időszakot a leköszönő BÖK-elnök. Tóth 2003 óta töltötte be a tisztséget, idén már nem indult a tisztújításon. Döntését nem indokolta, a BÖK céljáról beszélt inkább: mint részletezte, a szervezet az európai önkormányzati chartának a szellemiségét hozná vissza, azaz, azt szeretnék elérni, hogy "az önkormányzás az állampolgárok közösségének jogát jelentse". Tóth ugyan nem elnökként, de továbbra is részt vesz a szervezet munkájában, nyilatkozta.

- fogalmazott sajtótájékoztatón Nemény, azt részletezve, hogy az októberi választás új helyzetet hozott a számos ellenzéki győzelemmel. Amellett, hogy az ezzel járó felelősségnek szeretne megfelelni, az új elnök arra is kitért, hogy a szolidaritás és a klímapolitika megjelenítése is célja. Nemény ezért munkára hívott minden önkormányzati képviselőt is, de a munka részleteit ennél nem fejtette ki bővebben.

A Baloldali Önkormányzati Közösség alelnökei Aller Imre, Kóny polgármestere, Kozma József, az MSZP szegedi frakcióvezetője, Máté Antal, Nyírbátor polgármestere és Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere lettek.