Fohász

Nincs okunk szerénykedésre: néhány klíma-vonatkozású témában az Orbán-kormány tényleg kiugró teljesítményt nyújtott. Mármint kiugróan gyengét, de mint Matolcsy Györgytől tudjuk, a negatív növekedés is növekedés. Az energiahatékonyság, vagyis az egy lakásra, egységnyi GDP-termelésre jutó energiafogyasztás terén az utolsó tizedbe tartozunk, a változás tempójában pedig tökutolsók vagyunk. Amíg más tagállamok az uniós támogatások és az állami költségvetés szabad szemmel látható hányadát a lakások energetikai korszerűsítésére költötték, a mi kormányunk azért harcolt Brüsszellel – sajnos sikerrel –, hogy az EU-tól erre a célra kapott ingyenpénzt is másra költhesse. Pedig a már idézett Matolcsy György (ugyanaz, aki a napokban teljesen elhibázottnak nevezte a kormány lakáspolitikáját) 2010-ben a Fidesz választási programjában írásba adta: „évente a lakásállomány 10%-ának felújítása az országnak kevesebb, mint 10 év alatt megtérülne, továbbá környezetvédelmi vállalásainkat is megoldaná”.

Erről a jelek szerint lemarad(t)unk, a kormány frissen nyilvánosságra hozott energia- és klímastratégiája ugyanúgy nem foglalkozik vele érdemben, mint ahogy Orbánékat is csak az első kétharmad megszerzéséig érdekelte. A mostani dokumentumokban épp az a legriasztóbb, hogy nyoma sincs bennük fordulatnak. Vagyis tovább várunk a soha föl nem épülő Paks 2-re (ami azt jelenti, hogy legalább 2032-ig nem nyúlunk érdemben az energiarendszerhez, miközben az éghajlatváltozás már itt van a nyakunkon), megtartjuk a már eddig is sok kárt okozott napelemadót – amelynek köszönhetően a borongós Skócia is előttünk jár a napenergia-hasznosításban –, meg a tényleg semmivel nem magyarázható szélerőmű-tilalmat. Igaz, így legalább kidomborodhat a magyar klímapolitika keresztény jellege: imádkozunk, és várjuk a csodát.