Szelestey Lajos;
külföldi sajtó;Szabad szemmel;
2020-01-18 07:05:06
Szabad szemmel: Orbán egyre jobban elszigetelődik az EPP-ben
Nemzetközi sajtószemle, 2020. január 18.
Orbán Viktor egyre jobban elszigetelődik az Európai Néppárton belül, miután az EP két napja nagy többséggel elítélte az igazságszolgáltatás, a szólásszabadság és a kisebbségi jogok elleni támadásokat Magyarországon, illetve Lengyelországban. A képviselők azt is sürgették, hogy vonják be őket a kérdéskörrel kapcsolatos meghallgatásokba, amelyek zárt ajtók mögött zajlanak Brüsszelben. A határozat meghozatala előtt egy nappal heves vita volt a kereszténydemokrata frakción belül a kemény fellépés hívei, illetve Orbán francia, olasz és spanyol pártolói között, akik úgy gondolják, hogy el kell kerülni a szakítást, mert saját berkeken belül jobban meg lehet nyesegetni a magyar vezető túlkapásait.
Viszont a szavazás után megindultak a találgatások, hogy a fideszes törvényhozók kiválnak a pártcsaládból. Orbán az év eleje óta újra a jobboldal szövetségének összekovácsolásán ügyködik. Pár napja találkozott Jarosław Kaczynskivel és az utóbbi csaknem egy évben többször is mutatkozott Matteo Salvinivel. Utóbbi felsült, amikor a múlt májusi európai választások előtt megpróbálta létrehozni a nacionalisták nagy koalícióját. Mostani frakciójának 73 tagja van, főként a Liga, Le Pen és az AfD emberei. Lehet, hogy egy új szövetséggel elkerülhet a politikai perifériáról és nőhet befolyása a földrészen.
Orbán a jelek szerint kivár, mert „nehéz tárgyalásokat” folytat Donald Tuskkal, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellárral. A Fidesz azzal fenyeget, hogy rácsapja az ajtót az EPP-re, bár a tényleges lépésig még nem jutott el. Képviselői az esetek 98 százalékában a néppárti kollégákkal összhangban voksolnak Strasbourgban, és egy bennfentes szerint nem is szeretnének más frakcióba átülni. Manfred Weber pedig nemrégiben azon kesergett előttük, hogy azok nem képesek jobb belátásra bírni a miniszterelnököt.
Fölöttébb bizonytalan a Fidesz jövője az Európai Néppártban, Orbán Viktor azonban folytatja a provokációkat. Tegnap már arról beszélt, hogy egyetlen centiméter választotta el a kormánypártot a kilépéstől, miután az EP egy nem különösebben fontos és nem túlzottan meglepő állásfoglalást fogadott el a jogállam magyarországi és lengyelországi helyzetéről. A magyar párt tagságát tavaly tavasszal a Juncker és Soros elleni kampány miatt függesztették fel. Utána jött a CEU kipaterolása, majd állami irányítás alá vették az MTA kutató intézeteit. Megszüntették a parlamenti képviselők jogát, hogy szabadon csatlakozzanak a frakciókhoz, most pedig a rendszer a színházak finanszírozása kapcsán számolják fel a jogbiztonság maradékát. Ezek után nem csoda, hogy az Európai Parlament arra a következtetésre jutott: csak még rosszabb lett a magyar jogállam állapota.
Orbán fel van háborodva azon, hogy a kereszténydemokraták nagy többsége támogatta a strasbourgi indítványt. Ám világos, hogy csupán a saját híveit igyekszik lelkileg ráhangolni a lehetséges kiválásra. Ezt szolgálják a drámai kijelentései, merthogy mentené az arcát, ha a Néppárt a közeli hetekben a Fidesz tagságának helyreállítása ellen, netán a kizárásra voksol. Egyidejűleg nyilvánvalóan tudatosan feléget minden hidat a pártcsaládhoz. Pénteki rádiónyilatkozatában is Sorost tette felelőssé a fejleményekért, de bizonyítékkal nem szolgált az összeesküvés elmélet alátámasztására.
A jobboldali-konzervatív Orbán Viktor tombol az Európai Parlament döntése miatt, árulásnak minősítette, hogy azt a néppárti frakció is megszavazta. Pedig a strasbourgi eljárás csupán válasz arra, hogy a magyar és a lengyel kormány aláássa a jogállamot és a demokráciát. De a vége elvileg az lehet, hogy megvonják a két kormány szavazati jogát az EP-ben. Hasonló okokból fagyasztotta be a kereszténydemokrata pártcsalád tavaly tavasszal a Fidesz tagságát. Ám nincs könnyű helyzetben az EPP. A magyar párt jelentős erőt képvisel a szövetségben. Így inkább azzal számolnak, hogy Orbán maga veszi a kalapját, amint látja, hogy hamarosan menthetetlenül kiteszik a szűrét.
Kapcsolatai egészen kitűnőek PiS vezette konzervatív frakcióval, illetve a jobboldali populisták tömörülésével, Salvinival az élen. Azt azonban egyelőre nem árulta el, össze akar-e állni bármelyikükkel. Ám jobbközép körökben ebből indulnak ki, illetve ettől tartanak. Az utóbbi időben ugyanis többször is nyilatkozott a lehetséges kizárásról. Nemzetközi sajtótájékoztatóján feltételeket támasztott a maradás fejében.
Újabb vádak merültek fel a cseh miniszterelnök ellen, miután az EU érdekütközést állapított meg Andrej Babisnál és kiderült, hogy Orbán nagy barátja még Magyarországról is kapott anyagi támogatást. A politikus azonban továbbra is tagadja a Bizottsággal szemben, hogy bármi rosszat csinált volna. Ám így is lehet, hogy Brüsszel a vizsgálat lezárultával 11 millió eurót követel vissza tőle. A magyar szálról a HVG jelentett, ez esetben a kormányfő abból profitált, hogy igen jó a viszonya budapesti kollégájával. Például vállvetve küzdenek a menekültek befogadása ellen.
Amikor megválasztották, Babis formálisan átadta a tulajdonát képező Agrofert holdingot két vagyonkezelőnek, de az EU azt állapította meg, hogy utána is nagy befolyást gyakorolt azok működésére. Több mint 200 cégről van szó, közülük csak az IGR Agrár Kft éve jó 300 millió eurós forgalmat bonyolít le. A magyar üzlet azután indult be igazán, hogy a Fidesz 10 éve ismét hatalomra került. A HVG szerint a cseh politikus olyan támogatást kapott, amiről a nagy nemzetközi vetélytársak legfeljebb csak álmodhattak. De arra ügyelt, hogy ne sértse a magyar oligarchák érdekeit, legyen szó akár Mészárosról, akár Csányiról.
Egy zöld EP-képviselő azt mondja, Orbán tökéletes partner a cseh vezető számára, mert mindkettő oligarchiát épített ki és azon keresztül használja ki az unió nyújtotta lehetőségeket. Az OLAF már évek óta nyomoz Magyarország ellen szubvenciók körül elkövetett csalás gyanújával.
A kommentár arra figyelmeztet, hogy az orosz és a kínai elnök a Nyugatot fenyegeti, amikor élete végéig hatalmon akar maradni. Mindketten évek óta a világ legerősebb tekintélyelvű vezetőjének számítanak, miközben gyakran összetűzésbe kerülnek Amerikával, illetve Európával egy sor kérdésben, a gazdasági kémkedéstől a demokráciáig és az emberi jogokig. Hogy most életük végéig gyakorolni kívánják a hatalmat, az tükrözi erős személyiségüket, illetve elszántságukat, hogy helyreállítsák országuk korábbi dicsőségét, miután úgy vélik, hogy a Nyugat megalázta őket. Szándékuk beleilleszkedik abba az irányzatba, hogy egy sor államban erős emberek vették át az irányítást, Magyarországtól kezdve, Brazílián át a Fülöp-szigetekig.
Moszkva és Peking természetesen más szintet képez a nemzetközi porondon elfoglalt helyét tekintve, mint a többiek. Rendszerük minden hasonlatosság ellenére is igen sok mindenben különbözik. A kínai kommunisták szétzúzták az ellenzéket, fokozzák a gazdaság és a civil társadalom maradékának ellenőrzését, bár kifelé a teljes egység látszatát sugározzák. Oroszország viszont legalább formálisan megőrizte a többpárti demokrácia formáit, de a frankót Vlagyimir Putyin, a titkosszolgálat és az oligarchák kasztja mondja meg. Az államfő drákói törvényekkel, bírságokkal és önkényes letartóztatásokkal javarészt le tudta nyomni az ellenállást, de a külföldi szankciók által előidézett gazdasági visszaesés és a népszerűtlen reformok miatt időről időre vannak tüntetések. Viszont a most előterjesztett reformjavaslat annyira homályos, hogy kevesen szólaltak fel ellene nyilvánosan.
Hszi és Putyin stílusa is más és más. A kínai vezető általában száraz, előre megírt beszédekben fejti ki, hogy az ország erős és gazdag lesz, míg orosz kollégája már jóval bőbeszédűbb. Azon kívül sokszor belemar bírálóiba, illetve a Nyugatba, míg Peking ura ezt a feladatot inkább ráhagyja pl. külügyminiszterére.
Az újság rámutat, hogy ha az Európai Bizottság a jövőben tényleg a geopolitikára kívánja helyezni a hangsúlyt, akkor azt először a saját háza táján kell kezdenie, hiszen az EU épp most packázta el jó időre Albánia és Észak-Macedónia felvételét. A csatlakozás persze mindig is kényes kérdésnek számított, de a 2004-es nyitástól sokan remélték, hogy újraegyesült a földrész. Ám valójában csak újabb törésvonalak alakultak ki a Kelet és Nyugat között. Diplomaták nemigen válogatják meg a szavukat, amikor arra panaszkodnak, hogy a tagság alig-alig csillapította a korrupciót a románoknál és a bolgároknál. Most pedig – Marcon közbelépése folytán – az albán és az észak-macedón ügy mutatta meg, hogy a bővítés mekkora indulatokat képes kiváltani.
Jelenleg javában folyik a kármentés. A Bizottság a hónap végén akarja közzétenni javaslatát a felvételi folyamat megújítására, hogy kiengesztelje Párizst és szövetségeseit. De a válasz jelentősége jóval túlmegy ezen, hiszen megvilágítja, hogy a szervezet képes lesz-e a jövőben érdemi szereplőként megjelenni a nemzetközi politikában. Mert ha nem tud stratégiai szemlélettel közelíteni a saját hátsó udvarához, akkor miként tudna kulcsjátékosként fellépni globálisan? Macronnak persze igaza van abban, hogy Tirana és Szkopje felkészültsége még jócskán hagy kívánnivalót maga után. Lásd a korrupciót vagy a sajtószabadságot.
A nyitás geopolitikai kérdés. Ha elhibázzák, akkor annak következményei jól láthatóak azon, hogy például Törökország már kikerült az EU befolyási övezetéből. Hiszen napjainkra megfordult a dolog és inkább Ankara szabja meg Európa jövőjét, a többi közt Szíria és a migráció kapcsán. Arról nem beszélve, hogy nemigen van kedve olyan európai vezetőkkel társalogni, akik félrevezették. Igazából az a tét a Nyugat-Balkánon, hogy mekkora lehet ott az unió befolyása. Ha nem tesz eleget az ígéretének, akkor Oroszországot és Törökországot hozza helyzetbe, illetve Kína felé fordítja az érintett államokat. A bővítés körüli vitát meg lehet oldani, de jelenleg úgy áll, hogy aligha egyhamar, és ez nagyban kihathat Európa helyére a világpolitikában.
A lap főszerkesztője úgy véli, agyrém az, amit a Bizottság kitalált az éghajlat védelmére, mert Európának még sokba kerülhet, ha azt hiszi, hogy központosítással és utasításokkal fordulatot érhet el a tagállamok energiapolitikájában. Az egészből azután csak Kína és az USA húz hasznot. Erich Guyer szerint Ursula von der Leyen azt a módszert alkalmazza, ami Berlinben szokásos az állam befolyásának növelésére. Az általa meghirdetett Nagy Zöld Megállapodás óriási összegeket mozgatna meg, hozzá képest a német újraegyesítés alkalmi vétel volt. Csak éppen politikusok és EU-diplomaták kétlik, hogy 2050-re tényleg klíma semleges lehet-e a kontinens. Viszont igazolásul szolgálhat a brüsszeli bürokratáknak, hogy immár legálisan ütik bele az orrukat a tagok dolgába.
De lehet, hogy bejön. Viszont a globális versenyt torzítja, hogy Ázsia és Amerika nem nyomja le ugyanilyen mértékben a szén felhasználását, vagyis gazdasági előnybe kerül Európával szemben. Ennek ellensúlyozására az unió vámot kíván kivetni a kevésbé környezetbarát módon megtermelt árukra. Márpedig ez kőkemény protekcionizmus, noha szinte lehetetlen áruról árura pontosan belőni az igazságos mértéket. Viszont Washington és Peking bizonyosan ellenlépéssel reagál.
Ugyanakkor kérdéses, Brüsszel mennyire tudja keresztülvinni akaratát Európában. A menekültválság óta világos, hogy a földrész mélyen megosztott. A németek nem tudtak megegyezni a magyarokkal és a lengyelekkel a kvótákról, úgy hogy szépen a klinikai halál állapotába került a menedékkérők egész elosztási rendszere. A klímavédelem esetében szintén mélyek az árkok. A siker a tagállamoktól függ és ők általában csak nehezen jutnak kompromisszumra.
Az sem világos, miért kell Európának az éllovas szerepet vállalnia, amikor egyedül nem képes megállt parancsolni a felmelegedésnek. Itt kevés az erkölcsi kötelezettségre hivatkozni. Továbbá mintha ez esetben a piac húzná a rövidebbet a központi akarattal szemben, miközben a magángazdaság már ma is igen nagy szerepet tölt be az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásának csökkentésében. Szóval érdemes volna vele szövetségre lépni a nagy cél érdekében, elkerülve a dirigizmust.
Napjainkban Budapest nagy és eleven zsidó közösséggel büszkélkedhet, de az antiszemitizmus állandó problémának számít, írja a hírügynökség az egykori gettó felszabadulásának 75. évfordulóján. A holokauszt több mint félmillió áldozatot követelt és megsemmisítette az országban az egykor szép napokat látott zsidó kultúrát. A CNN két éve készült felmérése szerint azonban az emberek csaknem 20 százaléka ma sem szereti a zsidókat. Az évforduló alkalmából a Dohány utcai emlékfalnál tartott ünnepségen a neves túlélő, Fahidi Éva, aki 49 családtagját vesztette el, azt hangsúlyozta, hogy nem szabad gyűlölni, mert az csak újabb gyűlöletet kelt és az ördögi körnek sosincs vége.
Magyarország viaskodik a múlt terhével. Orbán Viktor először a német megszállásra hárította a felelősség egy részét a történtekért, majd gyakorlatilag elismerte a magyarok közreműködését a népirtásban. És a számvetés folytatódik, amint azt Pokorni Zoltán példája is mutatja.