Elhunyt Makkai Ádám

Publikálás dátuma
2020.01.18. 18:44
Makkai Ádám 1935-2020
Fotó: Czimbal Gyula / MTI
A kétszeres Kossuth-díjas költő, nyelvész, műfordító életének 85. évében halt meg.
Életének 85. évében szombaton elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő, nyelvész, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta a család az MTI-vel. Makkai Ádám a chicagói University of Illinois nyugalmazott professzora volt, aki sokat tett a magyar irodalom nemzetközi elismertetéséért. Makkai Ádámot az MMA saját halottjának tekinti. Makkai Ádám 1935. december 16-án született Budapesten, édesapja, Makkai János országgyűlési képviselő, újságíró volt, édesanyja, Ignácz Rózsa pedig költő. Bölcsészeti tanulmányait Budapesten kezdte az ELTE-n, majd 1956-ot követően – miután elhagyta az országot – az Egyesült Államokban, a Harvardon és a Yale-en folytatta. 1958 és 1960 között a hawaii, 1963-tól 1964-ig a Kuala Lumpur-i, 1965 és 1974 között pedig több amerikai egyetemen tanított. 1969-től 2004-ig az illinois-i egyetem rendkívüli professzora volt, de az 1985-1986-os tanévben Szingapúrban, majd 1988-tól 2002-ig a hongkongi Baptista Főiskolán tanított nyelvészetet. 1974-ben megalapította az amerikai nyelvészszövetséget, amelynek ügyvezető elnöke is volt. A Forum Linguisticum folyóiratnak is alapítója, kultúrtörténeti jelentőségű műve az angol nyelvű magyar költői antológia. 1965-ben írott disszertációja az angol nyelv idiómaszerkezetéről 1972-ben könyv alakban is megjelent a hágai Mouton kiadónál. 1995-ben Chicagóban alapította meg az Atlantis-Centaur kiadót. Metafizikába hajló, ironikus verseket írt. Fontosabb kötetei: Szomj és ecset (1966), K=13 (1970), Jupiter szeme (1991), Cantio Nocturna Peregrini Aviumque (1996), Úristen! Engedj meghalni! (2002), Az erő (2003), Jézus és a démonok imája (2005). A legszebb ezer vers (2002) válogatás költészetünk nyolc évszázadából. Cantio Nocturna Peregrini Aviumque című műve - amely a magyar állam támogatásával szerepelt az 1999-es frankfurti vásáron - nyolc nyelven egyenként 12 variációt tartalmaz Goethe A vándor éji dala című költeményéhez csatolt Egy hasonló című versére. Budapesten 2002-ben mutatták be A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából címmel ezeroldalas versantológiáját, amelyet tankönyvnek is ajánlottak, mivel a költők rövid életrajza is megtalálható a versgyűjteményben. Makkai Ádámot 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a magyar költészetet világszerte népszerűsítő műfordítói munkásságáért, a rendkívüli formakultúrájú és páratlan nyelvi leleménnyel megírt költeményeiért, életpályája elismeréseként. 2016-ban Kossuth Nagydíjjal tüntették ki világszerte nagyra értékelt és a magyar költészet rangját emelő műfordításai, illetve egyedülálló formavilágú és invenciózus költészete, kivételes művészi pályája, valamint értékteremtő oktatói és tudományos közéleti életműve elismeréseként. 2016-ban a Magyar Szent István Rend kitüntetésben részesült. 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjává választotta.
Szerző
Témák
Makkai Ádám
Frissítve: 2020.01.19. 11:43

Zenével az emberi együttműködésekért

Publikálás dátuma
2020.01.18. 10:00

Fotó: DALFUTÁR
Más-más területekről érkező zenei szakemberek mutatkoznak be csapatként Hajós András műsorában, a Dalfutárban. Az egyedülálló projekt dalaiból választja majd ki a Sziget idei fesztiválhimnuszát.
Végy egy zeneszerzőt, egy szövegírót, egy producert és egy énekest, adj nekik egy közös célt, és nézd meg mi sül ki belőle. A hazai zenei élet egyik legizgalmasabb kísérlete, a Dalfutár ezt a kihívást vállalja újra és újra. A Hajós András és Jeli András ötletéből kibontakozó zenei műsor 2016 novemberében még a televízióban indult, a második évadtól kezdődően azonban már a YouTube-on láthatóak az egyes felvételek. Míg az első részekben a műsorvezető, Hajós András egy-egy zeneszerzőt, szövegírót, zenei producert és énekest választ, hogy egymás munkájára építve, ám egymás kilétéről nem tudva írjanak egy dalt, addig a második részben azt láthatjuk, ahogy egy nap alatt a közös munka eredményéből megszületik a kész produkció. A műsorban a kezdetektől fogva minimum fele arányban szerepelnek a nagyközönség előtt kevésbé ismert zenei szakemberek is, s ez azért is működik nagyon jól, mert az ismertebb szereplőket is igyekeznek meglepőbb szerepekbe hozni, mondta el lapunknak Hajós András. – Mindenkit próbálunk egy kicsit kicsavarni, és a komfortzónán kívüli területeiről való képességeit is behívni. Ez egy játék, ahol olyasmit lehet csinálni, amit máshol nem, és mindenki megmutathatja egy másik arcát is.
A zenei műsor harmadik évada 2019 novemberében indult, és ez alkalommal a Sziget Fesztivál a négy csapat által összeállított dalból választja majd ki az idei év fesztiválhimnuszát. Ez csak még inkább izgalmassá teszi a programot, amelyben ezúttal is különböző mentalitású, más zenei területről érkező szakemberek álltak össze. Az évad első részében Puskás Peti zeneszerzőként, Süveg Márk Saiid szövegíróként, a The Qualitons producerként, és Papp Szabi énekesként alkotta meg az Érted című dalt.
Nem kevésbé rendhagyó összeállítású a második csapat sem – Szendrey-Nagy Olivér mint zeneszerző, Pajor Tamás szövegíró, Burai Krisztián (és Báder Jani) producer, és Kiss Flóra énekes – amelynek dala némi kritikus felhanggal a Műanyag sziget címet kapta. A harmadik csapat Valahol ott lakom címmel készült dala is különböző karakterek együttműködéséből született: a zeneszerzésért Jamie Winchester felelt, a szöveget Kiss Tibi írta, a produceri feladatokat Dorozsmai Gergő látta el, és Takács Nikolas szólaltatta meg a dalt. Míg a negyedik csapat metált visz színre, Henri Gonzo zenéjére Szendrői Csaba írt szöveget, amelyet aztán producerként Horváth Attila és Csongor Bálint alakított zúzós hangzássá, ezzel nem kis feladatot adva az énekesnek, Király Lindának. A különleges produkciók és rendhagyó munkafolyamataik már megtekinthetőek a YouTube-on, és február végén kiderül, melyiket választja a Sziget idei himnuszának.
Hajós András ennek kapcsán megjegyezte, úgy véli, a Sziget kettős szempontot mérlegelve fog dönteni: a választás részükről egy előadói csapat szimbolikus kiemelése is, illetve fontos lehet, hogy a dal valamilyen módon a fesztivál hangulatát is képviselje a közönség felé. A műsorvezető ugyanakkor megjegyezte, reméli, a személyes ízlés, és az egyéni lelkesedés is befolyásoló tényező lehet, s ez alapján a némileg kritikusabb Műanyag sziget, vagy a legutolsó csapat metál dala sem kizárható. A műsor rendhagyó struktúrája mellett bepillantást enged a nézőknek abba is, milyen folyamatok és küzdelmek mentén születik meg egy dal. A kérdés kapcsán, mennyire jelenthet ez újdonságot a nagyközönségnek, Hajós András elmondta, úgy érzékeli, egyáltalán nincs tisztában a közönség azzal, hogyan készül egy mű. – A művészetet mindig egyfajta nimbusz veszi körül, valami olyan, ami tiszteletet, csodálatot ébreszt, mi pedig, akik ilyesmivel foglalkozunk ezt az emberi misztikumot vagy rajongáshullámot lovagoljuk meg. Van azonban ennek árnyoldala is: a misztikum eltakarja a munkát. A mai internetzajban, ahol percenként tucatszám születik meg új dallam, könnyen siklunk el egy kattintással egy olyan alkotás fölött, amit más emberek kemény munkával hoztak létre. Ha belenézünk a műsorba, talán megérthetjük, hogy a dalszerzés is munka. És egyébként akár szerényebben tekinthetünk a saját alkotói tevékenységünkre is – hiszen ma már az interneten mindenki zeneszerző, énekes, DJ és filmrendező– részletezte a műsorvezető.
Hangsúlyozta, egyre többen értik, hogy a Dalfutár nem elsősorban azáltal szerethető, hogy milyen zene van, hanem a benne rejlő furcsa pszichológiai játék miatt. Hajós András elmondta, minél inkább szélesítenék a nézőtábort: különböző zenekartípusokat is szeretnének meghívni, és régóta tervben van, hogy a magyar zenei szakma nagyjai is megjelenjenek a műsorban. Emellett pedig elkezdték a formátum nemzetközi értékesítését is, ami további figyelemre adhat okot.
Titkos álmom, hogy a Dalfutár „tanítása” átmegy, mert ez a műsor a zene kapcsán az emberi együttműködésről mesél. A mi vendégeink úgy dolgoznak együtt, ami közéleti, vállalati, magánéleti, vagy családi viszonyokban is kívánatos lenne – emelte ki a műsorvezető. – Nagyon sok hátraléka, tanulnivalója van a kultúrának a tekintetben, hogyan bánunk egymással, és ez a műsor – ha jól sikerül –, tud jó példát mutatni. A műsorvezető hozzátette, vannak kommentelők, akik értik ezt, sokan írják, milyen jó lenne, ha így működnének a munkahelyek, vagy a politika is. Hozzáfűzte, a kereskedelmi televíziózás világában sok éven át tapasztalta, mintha elhinnék a műsorkészítők, hogy igazi nézettséget csak botránnyal lehet elérni. – Szerintem a Dalfutárban is van jó botrány, megalázás nélkül van dráma, feszültség, őszinteség, vannak exkluzív infók. Minden kereskedelmi elvárást tudunk teljesíteni, de közben nem alantas dolgokból, nem gonoszkodásból áll az egész, és ennek ellenére érdekes tud lenni. Nekem is nagyon jó, hogy olyat csinálhatok, amiben nem kell szót fogadni azoknak az otromba szabályoknak, ahogy látszólag a világ működik. A Dalfutár sokunk oázisa.
Szerző
Frissítve: 2020.01.18. 14:01

Csabai László kapta a Mészöly Miklós-díjat

Publikálás dátuma
2020.01.17. 14:58
Csabai László
Fotó: Sóki Tamás / MTI
Különleges szerkezetű novelláskötetéért, A vidék lelkéért ítélték Csabainak az elismerést. Szolláth Dávid szerkesztői munkáját emlékplakettel díjazták.
Mészöly Miklós Egyesület díját pénteken adták át 17. alkalommal Mészöly Miklós szülővárosában, Szekszárdon - írja az MTI. Csabai László az elismerést Szörényi László irodalomtörténésztől, az egyesület elnökétől kapta kézhez. Csabai díjazott, A vidék lelke című kötete 21 írást, úgynevezett hármasnovellákat tartalmaz; a múlt század második felének Magyarországán játszódó történeteket a szerző hármasával, egy-egy motívummal kapcsolja össze, vagy különböző nézőpontból írja le. Főszereplői nyírségi emberek, az írások - Kolozsi Orsolya irodalomtörténész szavaival - az ő szenvedéstörténetüket dokumentálják.

Kis-nagy emberek egymás közt

A civilben történelemtanár íróról és Vidék lelke című könyvéről írt lapunk is: "Gondosan ügyel a szociografikus hitelességre, ugyanakkor olyan irodalmi zamatossággal, nem utolsósorban pedig humorral szövi a valószerű – többnyire fikciós, néhol valósághű – történeteit, hogy a mondatai szó szerint etetik magukat." A teljes könyvrecenziót ide kattintva tudják elolvasni

Szkárosi Endre, az egyesület alelnöke méltatásában többek között arról beszélt, hogy Csabai László könyvében a novella, az elbeszélés és a regény formai elemei között közlekedik biztonsággal. Következetesen visszatér egy szűkebb tájvilághoz, amelynek központjában Nyárliget áll, ezzel "a mészölyi epikai modellt juttatja eszünkbe, amely a szekszárdi domboktól indulva (..) a magyar sors egyetemes, emberi dimenzióira nyitott metszetpontosságú panorámát". Csabai László az elismerés átvétele után megjegyezte: munkásságában nagy jelentősége van a helyeknek, gyűjti a városokat, keresi, "miből mit fog elvenni". "Történetvámpír vagyok, sokat olvasok, de emberekkel szeretek a legjobban találkozni, mindent elveszek tőlük, amit mondanak nekem, és gátlástalanul mindent felhasználok" - fogalmazott.
Csabai László átveszi a Mészöly Miklós-díjat Szörényi László irodalomtörténésztől vette át
Fotó: Sóki Tamás / MTI
Csabai László 1969-ben született Nyíregyházán, első elbeszéléskötetet A hiéna reggelije címmel 2006-ban jelent meg. A szakmai és közönségsikert Szindbád-történetei hozták meg számára, amelyek 2010 és 2017 között három kötetben láttak napvilágot a Magvető Kiadónál. 2014-ben Békés Pál-, 2018-ban Artisjus-díjat kapott. A Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó egyesület 2004-ben alapított elismerést kortárs magyar íróknak; 2005-től Márton László, Darvasi László, Macsovszky Péter, Cserna-Szabó András, posztumusz Baka István (1948-1995), Péterfy Gergely, Zalán Tibor, Szkárosi Endre, Győrffy Ákos és Borbély Szilárd (1963-2014), Danyi Zoltán, Szabó Róbert Csaba, Lábass Endre és Szvoren Edina kapta meg. A díj mellett idén is átadták a Mészöly Miklós-emlékplakettet, amelyet ezúttal Szolláth Dávid irodalomtörténész, kritikus, fordító vehetett át, aki a Jelenkor Kiadó által gondozott Mészöly Miklós művei sorozat szerkesztője volt, és "stabil támasza" a szekszárdi Mészöly Magasiskola íróakadémiának.
Szerző