Leckék az alázatról és a boldogságról

Publikálás dátuma
2020.01.20. 13:30

Fotó: Kölni Offenbach Társaság
Izgalmas, vidám zenéje sokkal megelőzte a komponista nevét. A tizenkilencedik század egyik legnagyobb európai zeneszerzője, Offenbach végre a megérdemelt reflektorfénybe került szülővárosában.
Noha Jacques Offenbach neve sokunk számára ismeretlenül csenghet, a kánkánról bizonyára mindannyian hallottunk már. S habár utóbbi a zeneszerző legismertebb szerzeménye, neve mégis a sokszínűséggel fémjelezhető leginkább. Ennek jelentőségére, és a kétszáz évvel ezelőtt született alkotó munkásságának ismertebbé tételére kívánt hangsúlyt helyezni az az egy éven át tartó, és a bicentenárium végével sem maradéktalanul megszűnő eseménysorozat, amelyet az Offenbach Társaság valósított meg Kölnben. Jacques Offenbach sokoldalúbb, mint talán bármely más komponista a tizenkilencedik századi Európában – nyilatkozta lapunknak Ralf-Olivier Schwarz, a Jacques Offenbach. Ein europäisches Porträt című kötet szerzője, a Társaság szakértő tanácsadója.
Offenbach 1819-ben született egy zsidó kántor fiaként, így zsidó háttérrel rendelkezett, beleértve az ezzel járó zenei tradíciókat is. A romantikus Németországban nőtt fel, erőteljesen befolyásolva édesapja és tanárai, Mozart és Beethoven által. Majd Párizsba költözött, ahol nagyon hamar bekerült a metropolisz művészeti életébe, nem csak zenei, hanem színházi, társadalmi, politikai téren is – részletezte a komponista életútját a szakértő. Mint elmondta, később óriási világsikert aratott zenei színházi kompozícióval, mint például az Orfeusz az alvilágban című operettjével. – Mi több, ő „találta fel” ezt az új műfajt, amelyet később magával vitt Bécsbe, Berlinbe, Budapestre és a világ számos pontjára. S mindeközben a francia szenvedély, a „La vie Parisienne” jellegzetes képviselője lett. Imádták, és egyszerre gyűlölték is, különösen a véres 1870-1871-es porosz-francia háborút követően. Ám továbbra is a tizenkilencedik század egyik legnagyobb európai zeneszerzője maradt – és az még ma is – jegyezte meg Ralf-Olivier Schwarz.
Ugyanakkor az elmúlt év során egy paradox helyzet rajzolódott ki, ismertette a szakértő. Mint elmondta, interjúkat készítettek a kölni emberekkel, és sokan egyáltalán nem tudták ki is Offenbach, nem, hogy Kölnből származott. Viszont a híres dallamokat – a kánkánt vagy a barcarolát – szinte mindenki ismerte. – Elképzelhető, hogy ez Offenbach imázsával és alkotásaival is magyarázható: izgalmas, vidám zene, élénk ritmusok és álomszerű dallamok által vezérelve. Ráadásul szinte teljes karrierjét Párizsban töltötte, s korán összekapcsolták a második Francia Császárság eszméivel. Mindez nem könnyítette meg, hogy komolyan vegyék a német tudományos életben: egyike lett az „operett” zeneszerzőknek, és nem a „komoly” komponisták sorába tartozott, akár Bach, Beethoven vagy Brahms. S mivel zsidóként született, neki és zenéjének is antiszemita előítélekkel kellett szembesülnie, olykor a történelem során is elutasították. Ezekkel a kérdésekkel közel nyolcvan évvel a nemzeti-szocialista korszak után örököseiként még mindig foglalkoznunk kell, hangsúlyozta Ralf-Olivier Schwarz.
Az elmúlt év számos eseménye, megannyi koncertsorozat (köztük több francia és német együttműködés), különféle – akár alternatív – színházi és operaelőadások, nyilvános panel- és szakértői beszélgetések, kiállítás, a zenéjével összehangolt tűzijáték fesztivál a Rajnán, vagy az egyhetes születésnapi eseménysorozat júniusban mind-mind lehetővé tették, hogy mostanra nincs, aki ne lenne tisztában azzal Kölnben, ki is volt Jacques Offenbach, jegyezte meg a szakértő. Úgy véli, nem csak azt az izgalmas oldalát mutatták be, amelyről az alkotó az egész világon ismert, hanem a rejtett, gyakran váratlant is: csodás kamarazenéjét, pompás operáit – túl a népszerű Hoffman meséin –, és azokat a német munkákat, amelyeket kölni tartózkodása során komponált. A szakértő megjegyezte, bár a jubileumi események sorát nem lehet folyamatosan fenntartani, remélik, hogy partnereik – Köln városa, a WDR, illetve a Kölni Opera – támogatásával tevékenységüket folytatni tudják: minden év júniusában szeretnék megrendezni az Offenbach fesztivált. Emellett fontos célkitűzésük, hogy a komponista zenéjét és szellemiségét, ne kizárólag Kölnben és Németországban, hanem másutt is egyre többen megismerjék. – Biztos vagyok benne, hogy az mostanra nyilvánvalóvá vált, érdemes játszani és színpadra állítani az alkotásait, jegyezte meg Ralf-Olivier Schwarz.
Mi sem mutatja jobban ennek igazságát, mint hogy az egész éves rendezvény nem csupán a komolyzene, vagy az operett kedvelőit vonzotta, hanem a legfiatalabb generációkat is. Offenbach vlogok, filmek, sőt még remixek is születtek a Jacques és én címmel meghirdetett, több ezer diákot és tanát megmozgató iskolai kihívás keretében, amelyet az Észak-Rajna Vesztfália oktatásügyi minisztériumával közösen szerveztek – számolt be róla a szakértő. – A fiatalok talán sokkal nyitottabbak a klasszikus zenére és a klasszikus oktatásra, bármi legyen is az, mindaddig amíg a megfelelő kép és üzenet kapcsolódik hozzá. A zeneszerző mindezt megtestesíti: könnyed és szelíd, ám mély és komoly is; emellett pedig időnként kritikus, néha akár politikai üzeneteket is közvetít, amelyek napjainkban is megállják a helyüket. Offenbach megmutathatja nekünk – és a fiatalok ezt valószínűleg nagyon jól érzékelik –, mennyire gyengék valójában a látszólag erősek, hányszor tévednek mindazok, akik ránézésre az igazságot birtokolják, s mennyivel felsőbbrendűek a kívülről nézve alárendeltek – hangsúlyozta Ralf-Olivier Schwarz. – Offenbach fontos leckéket tanít nekünk az alázatról, és mégis az abszolút boldogságba kínál bepillantást a zenéjén keresztül. Bármit is hoz a jövő, ez maradandó. Infó: Ralf-Olivier Schwarz: Jacques Offenbach. Ein europäisches Porträt, Böhlau Verlag, 2018. Cikkünk a budapesti Goethe Intézettel való együttműködés keretében valósult meg.
Szerző
Témák
Offenbach Köln

Abigél meghódítja Amerikát

Publikálás dátuma
2020.01.20. 12:30

Szabó Magda az elmúlt években már meghódította Amerikát, Az ajtó angol nyelvű kiadását hosszú cikkben ünnepelte 2015-ben a The New York Times Book Review, ahogy eheti, legfrissebb számában teszi az Abigéllel.
A cikk szerzője, Becca Rothfeld a Harvardon tanít filozófiát és a lap külsős irodalmi recenzense. Szerinte Szabó Magda regénye egyszerre szívszaggató és elbűvölő. A tizennégy éves Vitay Georgina történetét hosszan részletező kritika kiemeli a civil ellenállás szerepét, és emlékeztet arra, hogy Szabó milyen ügyesen tudja fenntartani a feszültséget az utolsó oldalakig azzal, hogy végigviszi a kislány nézőpontját. A kritikus azt állítja, hogy a magyarul 1970-ben megjelent, és azóta filmben és musicalben is továbbélő regény angol nyelvű megjelentetését legalább annyira várták már, mint amennyire  megkésett a kiadása,  ezért válhatott külföldön eddig Az ajtó a legismertebb Szabó-művé. (A szerző csak az angol-amerikai piacra gondolhatott, hiszen az Abigél 1974-ben csehül, 1977-ben lengyelül, 1986-ban németül, 1996-ban lettül, 2003-ban románul, 2007-ben olaszul, 2017-ben pedig már franciául is olvasható volt.) Meglátása szerint Len Rix fordítása ügyes, meg tudja formálni Szabó beszélgetős prózáját (a dialógusok és a belső monológok furcsa keveredését), mely most szinte háttérbe szorul a szövevényes cselekmény mellett, a titok hosszan és lassan tárul fel, így az olvasó bevonódik a nyomozás izgalmába.  A regény a Matula reguláinak bemutatásával egy igen divatos irodalmi áramlatba lép be, Margaret Atwood hívei biztosan szívesen borzonganak majd a kötelező hajvágáson, a rúzsbeszolgáltatási kötelezettségen  vagy éppen az előírás szerinti matulás szappan használatán. Ezeket a cikk szerzője is élvezettel sorolta fel a könyv erényeként. Abigél legendája, vagyis a problémamegoldó szobor története elvarázsolta az amerikai recenzenst, ahogy a különböző túlélési stratégiák könnyed kezű ábrázolása is. Szabónál ahány osztálytárs vagy egyéb fő- és mellékszereplő megjelenik, az mind-mind másfajta eszközzel él a nácik, a nyilasbarátok, a zsidógyűlölet és a kollégiumi terror legyőzése vagy egyszerűen kibírása érdekében. Mindeközben azt is bemutatja  a regény, hogy miként lehet néma belenyugvással, "tudatlanságnak" feltüntetett vaksággal legitimálni azt, amit nem lenne szabad. A könyv humanizmusát az amerikai kritikusa szerint  semmi sem teheti tönkre, de az igazság teljes megértése érdekében azt javasolja a leendő olvasóknak, hogy magát Abigélt kérdezzék meg. 

Infó

Az angol kiadás ABIGAIL Magda Szabo  New York Review Books Classics 

Szerző

Ki a szorításból gátak nélkül

Publikálás dátuma
2020.01.20. 11:00
A cselédlány sokszor kénytelen a tükörbe nézni. Mentes Júlia Virginia a Bernd Róza címszerepében
Fotó: PUSKEL ZSOLT
Bernd Róza a Thália Télikertben és Lady Chatterley szeretője a Trafóban, két alapvetően női sors, szabadságvágy és szenvedély.
Hauptmann Bernd Rózája több mint száz évvel ezelőtt született, ritkán játsszák, a nemrég nyílt Thália Télikertben Tarnóczi Jakab rendezte meg. A cselekmény egy zárt falusi közösség kettős terű menzáján (Díszlettervező: Kálmán Eszter) játszódik. Róza a cselédlány nagyon sokat dolgozik, akárcsak a többi falubeli, de ő talán még többet. Mégis ki szeretne törni ebből, a saját életét élni. Azzal lenni akivel akar, azt szeretni, akit éppen megkíván. Erre azonban nincs mód a szeretőket titokban kell tartani, férjet kell választani és eközben a lényeg tűnik el. Mindenki megfigyel ugyan mindenkit, de a fájdalom, a legbelsőbb érzések kibeszéletlenek maradnak. Innen nincs más út, mint a tragédia, pedig nem sokon múlna... A címszerepben Mentes Júlia Virgina igazi felfedezés. Önazonos, szenvedélyes, vad és bátor. Élni akar, csupán ennyi a bűne és ezért súlyos árat fizet. Fülsüketítően képes sikítani, mégsem hallja meg senki. Zayzon Zsolt, Schell Judit, Bán Bálint és Molnár Piroska, mindannyian erős karaktert formálnak. Nyelvileg emelkedett, sőt kissé nosztalgikus Varga Zsófia szövegkönyve, amelyet Hevesi Sándor fordítása alapján készített. Szintén erős hatásúak az előadásban megszólaló Bach egyházi kantáták. A szereplők összeállnak és többször együtt énekelnek. Azokra a pillanatokra látszólag közösséget mutatnak, miközben körülöttük minden szétesett. Ők maguk is.
A Lady Chatterley szeretője című előadásban szobaszínházi térben zajlik az erotika. Rába Roland és Kiss- Végh Emőke
Fotó: TRAFÓ
David Herbert Lawrence a Lady Chatterley szeretőjét 1928-ban írta, akkoriban pornográfiával vádolták a szerzőt, később azonban nagy siker lett, több filmváltozat is készült a történetből. Színházban nem nagyon játsszák, legalábbis nálunk, valószínű a szexjelenetek miatt is, a Dollár Papa Gyermekei elnevezésű független társulat azonban Ördög Tamás rendezésében a Trafó szobaszínháznyi terű stúdiójában színre vitte. A szereplők szinte valamennyien férfiak, akik gyertyafénynél szócsatákkal váltják meg a világot, csupán egy nő jelenik meg közöttük, Lady Chatterley (Kiss-Végh Emőke), akinek a férje (Schmied Zoltán) úgy tér haza, hogy elveszti a férfiasságát. Törley-Havas Sára dramaturg az eredeti fordítás alapján sokszor költői, de mégis természetesen mondható szöveget alkotott. Egy szobányi térben nem lehet hazudni, ezért is fontos, hogy az erotika, a testiség miként jelenik meg. Az előadás megoldja azt, ami általában megoldhatatlan. A folyamatra koncentrál, arra, hogy a feleség miként jut el addig, hogy beleszeressen egy másik férfiba, aki nem a fizikailag kiszolgáltatott, ám sármos és intelligens férje, hanem egy vadőr. Kiss-Végh Emőke és a vadőrt játszó Rába Roland színpadi találkozása nehezen feledhető. Rába Rolandra osztani a vadőrt elsőre ellen szereposztásként is értelmezhető, de csak elsőre. Egészen fantasztikus ugyanis, ahogy ők ketten egymásra reagálnak. Ahogy megérintik egymást, ahogy felfedezik egymás testét, ezáltal a sajátjukat is. Ahogy egymáséi lesznek, ahogy képesek az örvényszerű minden határt átlépő egymásra találást megmutatni. Többször szeretkeznek, vadul, önfeledten, aztán az a bizonyos esőben történő csupasz futás itt neonfénynél történik meg. Ez a jelenet az előadás egyik csúcspontja. A néző és a játszó között minden gát eltűnik. És talán  a színháznak mégiscsak ez az egyik lényege. Igaz, nagyon ritkán történik meg.

Info

Hauptmann Bernd Róza Thália Télikert Rendező: Tarnóczi Jakab Lady Chatterley szeretője Trafó Stúdió Dollár Papa Gyermekei Rendező: Ördög Tamás

Szerző