Előfizetés

A pávatánc vége

Nem vagyok jó a fogadásokban. Két láda sört vesztettem két kollégával szemben korábban azért, mert azt gondoltam, a kormány úgysem fogja végül elűzni az országból a CEU-t - na meg szinte biztos voltam benne, hogy az Egyesült Államok nem fogja hagyni. Szerencsére most nem fogadtam, mert ismét veszítettem volna minden jel szerint: ugyanis abban is erősen hittem, hogy a Fideszben végül felülkerekedik a józan ész, és maradnak az Európai Néppártban. Persze már maga az idióta Juncker-, és Soros-ellenes plakátkampány is ellentmondott minden rációnak, még ha a legcinikusabb módon mérjük is a politikai sikert: a magyar kormánypárt nagyon stabil győzelmét semmi sem veszélyeztette, a plakátok nélkül is ugyanúgy húzták volna be az EP-választásokat, mint így, és akkor nyugodtan maradhattak volna. Most – nagyon úgy tűnik – mennek, bár még mindig vannak, akik szerint nem dőlt el minden és kétségtelenül megfigyelhető az EPP részéről is egyfajta kettős beszéd: a pártelnök Donal Tusk, a frakcióvezető Manfred Weber folyamatosan bírálja Orbánékat, majd jön Antonio Tajani, a Néppárt alelnöke és azt mondja, hogy még mindig orvosolható a Fidesz helyzete, egyébként pedig szövetségesként tekintenek Orbán Viktorra. Persze, még mindig orvosolható – kérdés, a szándék megvan-e rá. A Néppárt vezetésének azt kell mérlegelnie, hogy ha esetleg bent tartják is a Fideszt, akkor tartós feszültségforrást teremtenek, hiszen ez nyilvánvaló politikai győzelem lenne Orbán Viktor számára, egyben megerősítése  eddigi politikájának.  A Fidesz a jövőben folyamatosan a Néppárt „belső lelkiismereteként” viselkedne, hiszen Orbán Viktor már most is ezt a szerepet vette magára: ő ostorozza állandóan a „gyökereit, alapértékeit vesztett”, „liberális”, „balra tolódó” EPP-t, ezzel erős megosztottságot keltve. Persze a magyar miniszterelnök azzal is nyerhet, ha kizárják. Akkor lehet majd azt mondani, hogy lám-lám, itt már meg sem lehet mondani az igazat a migrációról, Sorosról, a píszíbe fulladt dekadens ejrópai elit kiveti magából azokat, akik szembesítik őket a valósággal. Aztán egy másik szemétdombon királykodhatna a miniszterelnök. Igaz, ez jóval kisebb lesz, de hát Istenem, végül is a Fidesz lengyel barátai, a Jog és Igazságosság pártja is elvan ebben a periférikus frakcióban. Orbán nyerne, az ország meg veszítene, hiszen a magyar érdekérvényesítő képesség csökkenne erőteljesen ebben az esetben. Bár, kérdés, ez csökkenhet-e még tovább – éppen mai lapszámunkban mondja el Dobrev Klára, a DK EP-képviselője, hogy Orbán Viktor már így is jobbára magára hagyva ácsorog az Európai Tanács üléseinek szünetében, senki nem akar már odamenni hozzá parolázni és az ő közeledését sem fogadják túl szívesen, az oly fontos informális kapcsolatok már rég meglazultak. Vagyis lehet, hogy igazából semmi sem változna. Csak persze egy kicsit megint kijjebb kerülnénk az európai centrumból, és közelebb Orbán Viktor új barátaihoz a Türk Tanácsban. Szívesen veszítenék fogadást ebben az ügyben, még a két láda sört sem bánnám érte.
Kapcsolódó
Dobrev Klára: az orbáni diktatúrát itt akarjuk elkapni

A nyolcszor feltámadt ember hete

Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (a Kossuth rádiónak adott szokásos interjújában), hogy Európában azért nem beszélnek nyíltan Soros maffiaszerű hálózatáról, mert erősnek látják, és félnek tőle. „Engem nyolcszor öltek meg ezek az újságírók, álcivilek, én már nem félek ettől, mert ismerem”.
Ezzel szemben a tény az, hogy se egyszer, se nyolcszor nem ölték meg a magyar miniszterelnököt újságcikkekben, még akkor sem, ha ő esetleg ezt keresztre feszítésként élte meg. Azt állítani pedig, hogy Európa többi politikusa nem szokott hozzá a sajtó vagy a civil szervezetek bírálataihoz, sőt fél tőlük, és ezért nem meri fölemelni a szavát Soros-Lucifer ellen, enyhén szólva is abszurdum. Legföljebb ők nem közpénzből finanszírozott Soros elleni lejárató hadjárattal, valamint a média és a civilek megrendszabályozásával válaszoltak a kritikákra, mint Orbán. Akkor ki is itt a gyáva?
Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy „Soros György sok millió ember tönkretételéből szerezte a pénzét, politikai befolyást vásárol. Az ilyet a mi szakmánkban úgy hívják, hogy oligarcha”.
Ezzel szemben a tény az, hogy Soros nem tett tönkre sok millió embert, amikor 1992-ben térdre kényszerítette a brit jegybankot, és ezen mintegy egymilliárd dollárt keresett. Egyszerűen arra fogadott, hogy a font árfolyama abban a gazdasági helyzetben nem tartható sokáig, hiába ragaszkodik hozzá a kormány és a Bank of England, és miután bekövetkezett a font leértékelése, a már hosszú ideje szenvedő brit gazdaság is megindult fölfelé. Vagyis nemcsak Soros járt jól, hanem végeredményben a brit társadalom is (bár nyilván nem ez volt Soros célja). Amit pedig a brit kormány csinált, azt a mi szakmánkban úgy hívják, hogy politikai hiba.
Azt is állította rádiónyilatkozatában a kormányfő, hogy ha a Fidesz nem lenne a jövőben az Európai Néppárt tagja, ezzel nem csökkenne Magyarország érdekérvényesítési lehetősége, amikor a forrásokat elosztják, ezeket ugyanis nem pártközi, hanem államközi kapcsolatok határozzák meg, és különben is, a tagországoknak vétójoguk van.
Ezzel szemben a tény az, hogy de bizony csökkenne, mert a Néppárt legnagyobb frakcióját a német kereszténydemokraták adják, Németország pedig az unió legerősebb állama, vagyis a CDU-CSU-val szembeforduló Fidesz elvesztené legerősebb szövetségesét. Ha ráadásul élne a vétójogával is, akkor végképp a perifériára kerülne. Ott, a végeken milyen érdeket lehet érvényesíteni, tessék mondani? 
Azt állította ezenkívül Orbán (ugyanott), hogy a joggal való visszaélés, ha a rossz börtönviszonyokra hivatkozva az elítéltek a magyar államot kártérítésért perelhetik. Szerinte az európai szabályok a börtönbeli kínzásról lazák és abszurdak, és ebből jó üzletet lehet csinálni, ám az állam nem fog fizetni.
Ezzel szemben a tény az, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága egy 2015-ös ítéletében szólította fel a magyar kormányt, hogy szüntesse meg a megalázó börtönviszonyokat, és tegye lehetővé a kártalanítást. Az Európai Bírósággal szembefordulni jó üzlet?

Tetőzik az ifjúsági probléma

Már megint tetőzik. Mármint az ifjúsági probléma. Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa szerint „a hatvanas években nyár fele tetőzött az ifjúsági probléma”, ezúttal viszont ősszel. A kormánypárt akkor fedezte fel, hogy az önkormányzati választás kudarcairól a fiatalok tehetnek. „Az ellenzéknek a fiatalok nyerték meg a választást” – hangzott el a Hír tévé elemzőitől. Egy pici idő azért kellett a bűnösök azonosításához, először úgy nézett ki, hogy Budapest elvesztését az itt élő külföldiek okozták, ahogy Kósa magyarázta. Ez a kitűnő teória sajnos tarthatatlanná vált, amikor Jászberényben a megismételt választáson tönkreverték a Fideszt. Nehezen hihető, hogy a külföldi diverzánsok tömegei éppen ott telepedtek volna le. Másokat kellett aktuális bűnbaknak kijelölni. Egy egész generációt, harmincon alul. 
Igazság szerint már vártam. Az óra lassan körbejárt. Voltak már bűnbakok a csaló rokkantnyugdíjasok (némely lógós még a lábát is képes volt levágatni), a filozófusok, a romkocsmázók, a brüsszeli bürokraták, a civil szervezetek, a pazarló kórházigazgatók, Soros, a liberálisok, a baloldaliak, a zöldek, Károlyi, a migránsok és simogatóik, Gyurcsány, a szinglik, a multik, az import görögdinnye, a 68-asok, Tavares és Sargentini, a (zaklató) színházak, Greta Thunberg, a lábukat lógató akadémikusok, a hanyatló Nyugat, a gender, a Petőfi Irodalmi Múzeum, Harry Potter, a mindenféle hisztizők (ld. klímahiszti és hiszti az isztambuli egyezmény körül), a melegek, a bírók. Régi-új ötletként legutóbb a cigányok, majd pont ők nem.
Most jönnek a fiatalok. Ahhoz túl sokan vannak, hogy csak úgy ukmukkfukk nekik lehessen rontani. Nem vált be, amikor Bayer Zsolt korábban ezzel próbálkozott akár Nagy Blankánál („kretén, barom állat, ócska kis proli”), akár a Várban bérelt lakása előtt demonstráló momentumos diákoknál („beszédhibás, izzadó tenyerű kis köcsög, seggfejek, retkes prolik”). Ezzel valahogy nem sikerült igazán az ifjabb nemzedék rokonszenvét elnyerni. Hiába, nagyon el vannak kényeztetve. 
Így aztán differenciáltabb megközelítésre volt szükség, de sürgősen. A Fidesz elsőbbsége a fiataloknál látványosan inogni kezdett. Az egyetemistáknál már el is vesztette azt: a Momentum beelőzte. 30 alatt a biztos pártválasztóknak már csak a negyede szavazna a kormánypártra. Ha a pártokat külön-külön nézzük, ez még mindig az első hely, na de ha az ellenzéket együtt?! 
Már közhelynek számít, hogy a bezárkózás kultúráját a fiatalok között eleve nehezebb meghonosítani – ők már a (ha másképp nem, akkor az informatika segítségével) átjárható határok gyermekei. A nyelvi korlátok is kevésbé kötik őket, tetszik-nem tetszik, de az instagram, a mémek, piktogramok képi nyelve körükben szinte egyenrangú a verbális kifejezésmóddal. Nehéz elképzelni, hogy egy Kövér László, Németh Szilárd vagy Semjén Zsolt átütő hatást gyakoroljon rájuk. Persze, a hozzám hasonlók sem tudnának, de az ellenzék sokféleségének a nehézségek mellett előnye is van: a sokszínűségbe beleférnek az erre alkalmas személyek, szervezetek és főleg gondolatok is. Míg a monolittá fegyelmezett Fidesz az elmeszesedett csontjaival, dzsentris, kisúri tempóival, avítt nosztalgiáival egyelőre hiába próbálkozott ezzel.
Most megkésve, lázas tempóban keresik a hangot az elvesztett nemzedék visszahódításához. Van, aki atyai: az érett ember bölcsességével lesajnálja - lényegében lehülyézi - a „tájékozatlan”, „tapasztalatlan” ifjakat. „Felülnek az olcsó demagógiának” – csóválja fejét a Sajtóklub vendége. Mások az erkölcsi felháborodás, a sértett ártatlanság hangján dörögnek a hálátlanokra. „Szégyen, amit műveltek… ha nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnökünk”, akkor „az irigylésre méltó életetek” egyből odalenne – prédikál a 888. A jobboldali sajtó fenegyereke apokaliptikus jövővel fenyeget: a teljes Nyugatnak annyi, az új generáció egyszerre híve „a beteg, torz, deviáns individualizmusnak” és a „neokommunista egyenlősdinek”. Szerintem ez már a vég, a fiatalok a vesztünkre törnek, „fiam Brutus” ledöfi Caesart, Lear királyt elárulják a lányai, Goriot apót szégyellik gyermekei.
Ám egy kormánypárt nem sírdogálhat sokáig. Először is kirakatba állítottak néhány fiatal, szép, (pláne női!) kádert. A 22 éves államtitkárhelyettes megejtő őszinteséggel nyilatkozza: „Mi, fiatalok nem akarunk feltétlenül asztalt borogatni, egyszerűen csak azt kérjük, hogy adjanak még több széket az asztalnál!” Ha kortársai mégis borogatnának, még mindig elővehető a leszalámizás, az egymásnak ugrasztás módszere. Vannak a henye, városi ficsúrok és kékharisnyák, a „nagyszájú liberálisok”, és vannak a derék, egyszerű fiatalok – simogatja meg utóbbiak fejét a 888. „Ti nem semmittevő megmondó emberek akartok lenni, hatszáz bölcsészdiplomával!” Lesz még itt Levente, Turul Szövetség, Keresztény Munkásifjak Szövetsége, Attila Bajtársi Egyesület. Jobb a régi mintákhoz nyúlni, ha már a Fidelitas nem váltotta be a reményeket.
Tanulságos látvány. Ahogy egy újságíró fogalmazott: a Fiatal Demokraták Szövetsége számára a legnagyobb veszély épp a fiatal demokraták. Az igaziak. A szerző volt országgyűlési képviselő