darts;Fallon Sherrock;

2020-01-20 19:15:54

Sherrock: egy meccs a Premier League-ben

Első nőként Fallon Sherrock egy mérkőzést játszhat a világbajnokság utáni legkomolyabb darts-versenysorozatban, a Premier League-ben. A 25 éves brit versenyző február 13-án Nottinghamben Glenn Durranttel találkozik.

Sherrock volt az első női játékos, aki mérkőzést tudott nyerni a PDC-világbajnokságon. Ráadásul nem is egyet, hanem rögtön kettőt. A legjobb 32 között Chris Dobey azonban már túl erős ellenfélnek bizonyult Sherrock számára. 

A Premier Leauge-nek kilenc állandó résztvevője van, a mezőnyt a világranglista első négy helyezettje mellett a szponzorok, illetve az eseményt közvetítő SkySports felkérései alapján egészítik ki. Ezen kívül minden bajnoki fordulóra meghívnak egy vendégjátékost is. Sherrock a második körben kap szerepet. 

A Premier League-ben mérkőzésenként tizenkét leget játszanak, így elvileg döntetlen (6-6) is lehet a végeredmény. Kilenc forduló után (mindegyik Premier League-játékos egyszer játszik a másik ellen, és mindenkinek lesz egy mérkőzése meghívott vendégdartos ellen is), az utolsó helyezett kiesik, a versenyben maradt nyolc dartsos újabb körmérkőzéses sorozatban méri össze tudását. 

Ezt követően a legjobb négy folytathatja az elődöntőben, ahol a tabella alapján az első a negyedikkel, a második a harmadikkal mérkőzik, ezeknek a párharcoknak a győztesei játszhatnak a Premier League bajnoki címéért. Tavaly a holland Michael van Gerwen szerezte meg a végső győzelmet. Az idei Premier League-évadot a holland klasszis mérkőzése nyitja a skót világbajnok Peter Wright ellen február 6-án Aberdeenben.