Hídépítés kisbusszal

Publikálás dátuma
2020.01.26. 13:56

Fotó: Béres Márton / Népszava
„Régi vályogház, ócska, porlik. Ebbe nem szabad többet fektetni, el kell innen menni” – dohogja Józsi, s nyomatékul lyukat fúr ujjával a falba. A lincselésről elhíresült Olaszliszkán vagyunk, ide hozott ma adományt egy pesti alapítvány. Az Adománytaxi megálmodója szerint az adakozás számukra csak eszköz. Segít abban, hogy hidakat építsenek a nagyváros és a leszakadó falvak, a nélkülözők és a jólétben élők között.
Vasárnap reggel hétkor dugig tömött zsákokat pakolunk ki csatárláncban az Adománytaxi alagsori raktárából. A kapu előtt álló jókora mikrobusz rakterében egy termetes fiatalember tornyozza egymásra az érkező holmit, látszik, hogy nem először csinálja. Nyolcra színültig megtelik a kisbusz. Konvojba rendeződünk, az alapítvány vezetőjét rábeszéljük, hogy a mi kocsinkkal jöjjön – Olaszliszka 250 kilométer, addig lesz idő beszélgetni. „2015-ben Izraelben önkénteskedtem. Akkor zajlott itthon a menekültválság, s engem meghatott, mennyien mozdultak meg, mennyien hoztak adományt” – idézi fel a kezdeteket a harminckét éves, szociológus végzettségű Horn Tamás. „Arra gondoltam, itthon is vannak rászorulók, így hirtelen ötlettől vezérelve föltettem a Facebookra, hogy házhoz megyünk a fölösleges holmikért. A ránk zúduló felajánlások engem is megleptek, azonnal dolgozni kezdtünk, de bejegyzett alapítvánnyá csak két és fél éve váltunk. Eleinte annyit tudtam a szegregátumokról, hogy léteznek, konkrét ismereteim nem voltak. Az­óta óriási utat tettünk meg fizikailag és képletesen. Az évek során 45 településen jártunk, tavaly 164-en vettek részt valamilyen akciónkban (raktári munka, begyűjtés, sofőrködés stb.), önkénteseink életkora 19-től 65-ig terjed, többségük városi értelmiségi. Olaszliszkára eddig nem jutottunk el, ma a szívügyem, a Dzsi-Dzsu projekt miatt esett rá a választás. A Gypsi-­Jewish program keretében zsidó szervezeteknek mutatjuk meg a magyar vidéket, főként azért, hogy kimozdítsuk őket a komfortzónájukból. Olaszliszka jelentős zsidó emlékhely, mára ötven százalékban cigányok lakják, s erre az útra három rabbi, illetve rabbijelölt és néhány önkéntes tart velünk. Mi azt tekintjük célunknak, hogy különböző hátterű, társadalmi helyzetű embereket összehozzunk, párbeszédre késztessünk. Senkinek sem jó, ha burokban él, mindenkinek szüksége van új impulzusokra, mert ezáltal nőhet mozgalommá a szolidaritás. Én az Adománytaxival hivatást és hobbit kaptam. Hiszem, hogy attól, amit csinálunk, kicsit jobb lesz a világ.”   

Az árnyas oldalon

Fél tizenegykor csapatokba verődött hórukk legények várnak ránk az olaszliszkai kultúrház előtt. Bent a nagyteremben egymás sarkát tapossák az emberek. A hosszú asztalsor egykettőre megtelik zsákokkal, tetőfokra hág az izgalom. „Nyugi! Ne lökdösődjetek, mindenkinek jut minden. Amíg nem mondom, hogy lehet, senki ne turkáljon” – harsan egy érces hang a tömegben. A start után valóságos pankráció kezdődik, az élelmesebbje fölmenekül a színpadra a maga zsákjával. „Juj, ez nagyon menő! Miki egeres, imádom! – sikongat Szintia, nyakában egy körbetekert termosállal. Nyolc testvér közül a tizennyolc éves lány a legkisebb. A család huszonhat unokát számlál, elsősorban nekik válogatnak ruhát, cipőt. Leszólítunk egy kifelé induló koros házaspárt, ősöreg Opel Astrájukat a rozsda tartja össze. Menniük kell, délután ők vigyáznak az egyik dédunokára Tolcsván – magyarázzák. Frissen vakolt, patyolattiszta házban laknak, sehol egy hámlás, sehol egy repedt csempe. „Egész életünkben dolgoztunk, spóroltunk, és a kicsi pénzt, amit kerestünk, igyekeztünk jó helyre tenni. Kevés a nyugdíj, minden drága, ezért napszámba járunk a szőlőbe, amíg bírjuk” – mondja házigazdánk, Fercsák László. Aztán a fürge szavú Margó mama eldicsekszik a hat unokával, az öt dédunokával, s hozzáteszi: elkél az adomány, még magának is talált takarót és vastag kardigánt, ötven forint darabja, ennyiért semmit nem kap a boltban. A hatéves Virág közben egy tűsarkú körömcipőt gusztálgat. A zsákmány az anyjáé lesz, de alig várja, hogy ő is ilyet hordhasson. Jócskán elmúlt dél, mire visszaérünk a kultúrházba. Tájkép csata után: szerteszét heverő üres zsákok, kígyózó sorok hatalmas pakkokkal. „Ötvenkét darab, az annyi mint 2600 forint” – számol az egyik rabbi, s papírdobozba gyűjti a pénzt. A másik kasszát Fenyő Péter önkéntes kezeli. Péter ingatlanértékesítő, Tamás régi ismerőse, az első perctől segíti az alapítvány munkáját. Az adomány­utakon lelkesen fotózik, többek közt az unokaöccsének szokta megmutatni a képeket. Szívből reméli, hogy a kisfiú hallgat rá és legközelebb elkíséri őket, akkor testközelből láthatja, hogy az árnyas oldalon is élnek értékes emberek. „Őrült mennyiség fogyott, a cucc kétharmada gazdára talált. A maradékot Attila átviszi a szomszéd községbe, minden jó helyre kerül” – nyugtázza elégedetten Tamás. Az adománypiac rekordbevétellel zárt: 81 700 forint folyt be. Attila rögtön kihirdeti, hogy a pénz náluk marad, távolsági utazóbérletet vesznek belőle az iskolásoknak, ha a helyi közösség beleegyezik. Rákérdezek a folyvást pörgő szervezőre, milyen funkciója van a faluban? „Semmilyen. Közember vagyok” – feleli Balogh Attila. De időközben már hallottam másoktól, hogy a férfi táborokat szervez gyerekeknek, építőanyagot szerez, senkit nem küld el, aki hozzáfordul. „Valakinek csinálni kell. Maguk is most lejöttek ide saját költségre, ránk szánták az időt, a pénzt. Én csak annyit tettem, hogy egyenként bekopogtattam mindenkihez a vásár hírével” – szerénykedik. Majd odakiabál két fiút, beszéljenek inkább ők. „Attila 3-400 gyereket nevelt fel itt. Vitt minket táborozni, kirándulni, nyaralni, nagyon sok jót tett velünk. Engem elindított egy úton, van szép feleségem, három szép gyerekem és meg tudom mutatni nekik, amit ő mutatott meg nekem” – sorolja a huszonéves Dávid. Karsai József Csaba a negyvenhez közelít, ő volt az első, akit Attila fölkarolt. Öt-hat éves lehetett, Attila harminc méterre lakott tőlük, és Csaba örökké a nyakára járt, mert Attila figyelt rá, foglalkozott vele. „Ezt a mai napig csinálja a mostani gyerekekkel. Többre jutott volna, ha magának kapar, de ő szétosztott mindent, amije volt” – összegzi a fiatalember. Attiláéknál a nagyképernyős tévén régi táborok képei peregnek. A gyerekek kökényt, csipkebogyót, áfonyát gyűjtenek, tábortüzet raknak, próbálgatják a kosárfonást. „Olaszliszkán ma már a fiatal felnőttek többsége gyári munkás. Mennek a munka után Budapestre, Miskolcra, csak így alig vannak együtt a családok. Mi az élet iskoláját tanítottuk meg nekik, és elértük, hogy gyerekek lehessenek, mert nekünk nem volt gyerekkorunk, intézetben nőttünk fel. Első látásra egymásba szerettünk, a második napon összeköltöztünk, huszonhét éve együtt vagyunk, támogatom őt mindenben” – szólal meg mellettem Szilvi, Attila párja. Attila egyébként szőlőmunkás, 5500 forintot keres naponta. Ez a túlélésre elég, másra nem. Házuk jó állapotú, lakályos, a közeli közkútról hordják a vizet, fényesre sikálják a kerti budit – ennyi a komfortjuk.

Kitörési kísérletek

A háznál, ahová betérünk, annyi ruha szárad az udvaron, a zúzmarás télben, mintha egy hadseregre mosnának. Józsi és Ivett keresztnéven mutatkozik be, nem fotózhatjuk őket – ne lássa ország-világ, hogyan élnek. „Három éve lakunk ebben a vályogházban, amit tudtam, megcsináltam, többet nem lehet belőle kihozni” – kezdi Józsi az ablaktalan, félhomályos konyhában. „Kemény az élet két gyerekkel, szeretnénk innen elmenni. Eddig napszámba jártam, másfél hónapja eljártam dolgozni Miskolcra a Boschba, mert a falusi csokhoz három hónap bejegyzett munkaviszony kell. Pest közelébe költöznénk, ott jobbak a munkalehetőségek, biztosabb a gyerekek jövője. Szeretnénk följebb lépni, megérdemlünk egy esélyt.” Mercedesz szép szemű, beszédes asszonyka. Vegyes házasság az övék, Sándor, a férj cigány. Ő most nincs itthon, negyvennyolc órás beosztásban dolgozik a Boschnál. Nehezen indult a kapcsolatuk, Merci szüleinek nem azzal volt baja, hogy a lányuk választottja roma, hanem azzal, hogy túl fiatalok. Az ifjú pár hol Merciéknél, hol Sándoréknál lakott, ide született az első két gyerek. Négy éve lettek önállóak. Amikor Merci először meglátta jövendő otthonukat, majdnem elszaladt. Olyan volt, mint egy istálló, falat bontottak, betonoztak, kicserélték az ajtókat, ablakokat. Azután megérkezett a harmadik gyerek, és szűk lett a ház. „A helyhiányt még elviselnénk, a fő gond az, hogy az alvégen vagyunk. Nálunk a felvég és az alvég két külön falu. Karácsonyi kivilágítás is csak a felvégen van, aki az alvégről jön, azt nem becsülik, lenézik, nehezebben kap helyben munkát. Pedig a romák közt is vannak feltörekvő emberek, tapasztalatból tudom. De itt a faluban érezni a megkülönböztetést” – panaszolja Merci. Ők is a csokot célozták meg, márciusban adják be a papírokat. Nem mennek messzire, a felvégen vetnék meg a lábukat. Esteledik már, nyakig ér a köd, ha nem indulunk el, sose érünk haza. Állunk a kocsik mellett Olaszliszka határában, s Tamás búcsúzóul azt mondja: „Ahogy említettem, mi elsősorban a fejekben tudunk változást elérni. Hosszabb távon cégeket igyekszünk az ügy mellé állítani, meggyőzni őket arról, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében építsenek játszóteret, csináltassanak szemüveget, tartsanak képzéseket a leszakadó térségekben élőknek. Nem alapozhatjuk létünket a pályázati pénzekre, bevétel is kell ahhoz, hogy dolgozhassunk. Azt találtuk ki, hogy cégek magas rangú képviselőit ismertetjük meg a magyar vidékkel. Ez oda vezethet, hogy a wellness, paintball, kalandpark helyett a mi ötletünket választják, mert kiváló csapatépítő tréning az is, ha az ország egyik eldugott falujában töltenek néhány napot egy számukra ismeretlen világban. Mindenki nyerne: ők új élményekkel gazdagodnának, mi fizetett szolgáltatásként vállalnánk a szervezést, a vendéglátók élete pedig kicsit felpezsdülne.
Szerző
Frissítve: 2020.01.26. 14:04

„Próbálok éber maradni”

Publikálás dátuma
2020.01.26. 12:46

Fotó: Béres Márton / Népszava
Amióta az eszét tudja, színpadra készül. Tízévesen Dosztojevszkij-darabban szerepelt, az egyetem után nagyjátékfilmekben lett ismert. Brad Pitt-tel forgatott, londoni ügynöke volt, Hollywood felé kacsingatott, amikor a boldogságát mégis inkább ökoközösségekben kezdte keresni. Ha megvan a belső békéje, akkor sem hagyja nyugodni a környezet káosza. Tanul és tanít, dalokkal és olajokkal gyógyít, és keres nyughatatlanul.
„Ha lélekként visszanézek ide, a Földre, és azt látom, nincs már olyan gyermek, aki éhezik, nem jut tiszta ivóvízhez, szabad oktatáshoz, biztonságos otthonhoz, szerető közösséghez, és a hatalomhajhászás helyett bolygószinten az olyan közös kihívásokra kezdünk el koncentrálni, mint a fenntarthatóság, az ökológiai egyensúly visszaállítása…” – ez Egres Katinka válasza beszélgetésünk végén arra a kérdésre, mikor lenne igazán boldog. Ennyit persze a mindenkori világszépe is elmondhatna a mindenkori világdöntőben, és akár meg is hatódhatnánk tőle, mégsem hinnénk, hogy ezzel minden megoldódott. A fiatal színművész, énekes-dalszerző és elő­adó az életével igyekszik megmutatni, „hogyan tudjuk tettekké változtatni a szeretetünket és szavainkat”. Szerinte mindig dönthetünk úgy, hogy mindegy, mi van kívül, béke van belül, mert „a boldogság belső választás kérdése. Ez gyakorolható, meg lehet tanítani az idegrendszerünknek”, mondja, később bebizonyítva azt is, a „kívül maradt világért” is felelősséget érez.  

Brad Pitt után szabadon

Egres Katinka tizenhat éves korától mint az egykori kaposvári Toldi drámatagozatos gimnázium diákja, a Déryné Vándorszíntársulattal járta az országot falunapi előadások, ünnepi megemlékezések színész-énekeseként. Ez az „iskola” olyan művészeket nevelt, mint a Moszkva térből ismert Balla Eszter és Karalyos Gábor, a Made in Hungaria zenés vígjátékkal befutott Szabó-Kimmel Tamás vagy éppen Bartsch Kata, Török Anna. Elsőre vették föl az egyetemre 2006-ban Lukáts Andor és Jordán Tamás, a Kaposvár-jelenség egykori csikys művészeinek az osztályába. Az egyetem után vidéki és fővárosi színházakban játszott, de Koltai Róbert Megy a gőzös című filmjének cigánylánya, Böske szerepe hozta meg az ismertséget. A 9 és fél randi után úgy tűnt, pályája csak felfelé ívelhet. „Egészen másként éltem meg ezt az időszakot, és a folyamatos munka biztonsága nem volt az érzéseim között”, meséli az ökotudatosan választott Andrássy úti Ecocafe kávézóban. Egy ösztöndíjjal Máltára került, ahol rátalált a szerelem, és ahol végül három évet töltött francia zenetanár férjével. Itt született első gyermekük, Maya, akit öt évvel később Mateo követett. A művész akkoriban külföldi filmekben kapott szerepeket, majd egy színészügynök javaslatára Londonba költözött családjával. A metropolisz valósága kiélesítette, nem a természettől távoli, nyüzsgő emberáradatra vágyik, miközben a szerepajánlatok sem segítették a művészpályán maradást. „A kelet-európai színészekkel, köztük a magyarokkal általában zűrös, rossz arcú figurákat, gengsztereket vagy kurvákat játszatnak el”, emlékszik ügynöke intelmeire, amely jelezte, nem lesz egyszerű szétfeszíteni e skatulyát. Játszott több filmben, Brad Pitt-tel forgatott a Z Világháború zombithrillerben, és Los Angeles-i meghívást is kapott. Olyan feladat azonban, amihez szívesen adta volna az idejét és az energiáját, nemigen találta meg.  

Fontoknál fontosabb

„Az életidőnk és a figyelmünk: ez a két legfontosabb erőforrásunk, jól kell élnünk velük. Nem mindegy, hogy a belső értékrendünk és a napi cselekedeteink mennyire vannak összhangban egymással. Ha menny­országot is teremthetünk, miért mérgezzük magunkat és egymást minden létező szinten? Ha konstruktív hatást nem is tudunk mindig létrehozni, legalább ne ártsunk!”, mondja Egres Katinka, mosolyogva hozzátéve: a jelek szerint inkább pályát tévesztett filozófus lakik benne, semmint karrierista színész. Kasztingokra, ha hívják, a mai napig reménykedve megy el, sokszor neves kollégákkal versenyezve, néha a forgatókönyvtől tántorodva el. Elismeri, hogy ez hiba lehet, de sokszor mondott már nemet, ha úgy érezte, vállalhatatlan egy munka. Nem szeretne azonosulni egy magyar kiszerelésű Szex és New York-sorozat felszínességével, de azzal sem, hogy egy brit reklámfilmben 33 ezer fontos gázsi fejében, vidáman permetezze a filmbéli gyermeke környezetét valami fertőtlenítő „csodaszerrel”. „Próbálok természetesen élni, gyógyszereket nem szedek, gyógynövényi olajokkal gyógyítom magam és a családom. Szerintem a belső elégedettségérzésünk, boldogságunk kulcsa az, hogy a választásaink, döntéseink, napi cselekedeteink mennyire követik a lelkünk szavát. Az életemben rendben vagyok, de a pénzért az értékrendemmel ellentétes munkát végzek? Ez szerintem nem működik.” Akkoriban nagyot fordult vele a világ. Szervezett egy féléves európai túrát, és Walestől Olaszországon át Portugáliáig a természettel harmóniában élő, önellátásra törekvő ökoközösségekbe látogatott. Magyarországra hazatérve a Pilisben vágtak bele új párjával és azonos értékrendű családokkal a „paradicsomi létállapot” megteremtésére, majd Szentendrén szereztek hasonló tapasztalatokat. Szombaton a lelket, vasárnap a telket művelték, de hol az együttműködés világos keretei hiányoztak, hol a laptop fölött töltött idő nem állt egyensúlyban a kertgondozási hajlandósággal. Az idilli Domonyvölgybe költöztek ezután, ahol egyhektáros területen szereztek több tudást a gazdálkodásról, állattartásról. Közben egy évig tanult a somogyvámosi Krisna-völgy lakóitól, az ökogazdaság működésében, az ökoközösség szervezésében mélyedt el. Két legnagyobb tanítómestere mindig „a Természet és a Jóisten volt”.  

Lelkünk magjai

„A világon mintegy tízezer ökoközösség próbál visszatalálni azokhoz a gyökerekhez, amelyek nem a fogyasztásról, a szén-dioxid-kibocsátásról, a természet és egymás kizsigereléséről, hanem az önmagunkkal, egymással és a természettel való kapcsolat mélyítéséről és az egység újra felfedezéséről szólnak. A sokszoros elidegenedés helyett az „egész-séget” keresik, amellyel a testi, lelki és idegrendszeri bajok is orvosolhatók, megelőzhetők. Szerinte a növényt sem vagdosni kell, ha nem érzi jól magát, hanem az optimális környezetét kell visszaállítani a talaj újjáélesztésével például. „A talajtudatosság létkérdés, mert amink van, mind a termőföldből kölcsönözzük. A monokultúrás és vegyszeres gazdálkodás miatt azonban az elmúlt harminc évben 10-20 százalékról tizedére csökkent a föld mikrotápanyag-tartalma. A sejtjeink nemcsak az építkezéshez szükséges energiát nem kapják meg, de rengeteg mérgező anyaggal is találkoznak. A sejtszintű devianciák, a daganatos megbetegedések nagyrészt az étrendünkben kimutatható mikrotápanyag-hiányra, a sugárzásokkal tovább terhelt, természetdeficites és mozgásszegény életmódra, valamint a mérhetetlenül sok stresszre vezethetők vissza. Mindeközben annyi minden foglalja le az elménket, hogy alig vagyunk kapcsolatban saját magunkkal, ami szintén a test megbetegedéséhez vezet. Hiszen a test a lelket hivatott szolgálni, és ha letérünk a lélek útjáról, a test jelezni fog. Ehhez az újrakapcsolódáshoz le kell tudnunk csendesülni”, mondja Egres Katinka. Jelenleg annak az ökoközösségnek keresi a helyét a párjával, s maguknak a talpalatnyi földet, ahol a természetes életre és a tudásmegosztásra is lehetőségük van. Reményeik szerint most elég közel járnak a mindenben tökéletes tájegység megtalálásához és a partnerséghez a hely tulajdonosával. A boldogságot azonban nemcsak ebben képzeli el. „Nehéz úgy boldognak lenni, hogy jól érzed magad a bőrödben, de ha kifelé nézel, nem lehetsz nyugodt. Ha jól vagy, akkor következhet az empátia, a kifelé és a másokra figyelés. Én próbálok éber maradni.”  

Kvantumklubos gyógyhatás

Egres Katinka színész, énekes-dalszerző, előadó két éve kezdett elmélyedni a több mint 4000 éves múltra visszatekintő gyógynövényolaj-terápia világában. Erről a budapesti Kvantumklubban hetente tart workshopokat. Nem szakadt el az előadó-művészettől sem, spirituá­lis műhelyek, konferenciák közönsége előtt lép fel, máskor óvodában énekel gyerekeknek. Mint mondja, ezek számára a „szerelemdolgok”. A próza is megmaradt: James Allen brit filozófus Ahogyan gondolod és Élj szívből! című műveit fordította le és adta ki a Mitér Tudatműhely gondozásában hangoskönyv formában, az 1900-as évek elején írott művek a tolmácsolásában hangzanak el. Spirituális közössége a Mag Vagy Facebook-oldalon is követi.

Szerző
Frissítve: 2020.01.27. 12:51

Asszony vagy örök élet? - A cölibátus miatt támadják Ferenc pápát egyházbeli ellenfelei

Publikálás dátuma
2020.01.26. 12:00

Fotó: VINCENZO PINTO / AFP
A katolikus egyház őskonzervatívjai XVI. Benedeket használják fel a pápa ellen.
XVI. Benedek pápa már nemegyszer vált félreértés áldozatává. Többször is előfordult, hogy amikor meghökkentő kijelentés hangzott el az emeritus – vagyis nyugalmazott – pápától, titkárán, Georg Gänsweinen keresztül volt kénytelen tudatni: szavait rosszul értelmezték, kiragadták a szövegkörnyezetből. A legutóbbi botrány nyomán azonban felmerül a kérdés: mit szabad egy tisztségéről lemondott pápának és mit nem? Elvileg ugyanazok a jogok illetnék meg, mint egy bíborost, ő azonban nem mindig tartja magát ehhez és továbbra is a katolikus egyház fejeként viselkedik. XVI. Benedek legutóbb a „Szívünk mélyéről” című könyv társszerzőjeként bukkant fel, amelyben bírálták Ferenc pápa azon törekvését, hogy lehetővé tenné a nős férfiak pappá szentelését a gyéren lakott és sajátos klímájú Amazonas régiójában, így enyhítve a kínzó paphiányt. Miután híre ment, hogy XVI. Benedek lényegében utódját bírálta, titkára révén azt üzente, visszavonja nevét a szerzők közül. Erre a könyv ötletgazdája, Robert Sarah – ő kérte fel XVI. Benedeket arra, hogy a papi nőtlenségről értekezzen a műben – közzétette az emeritus pápával folytatott levelezését, amelyből kiderült: a lemondott egyházfő valójában tudott arról, milyen munka is készül és a könyv levonatát is elolvasta.  

Nem mindig volt elvárás

Vajon miért ragaszkodnak annyira egyes katolikus főpapok a szűzi életformához? (A keleti ortodox egyházakban például nősülhetnek a papok.) Maga a kifejezés a latin caelibatusból származik, amelynek jelentése: „házasulatlan állapot”. A katolikus egyház tanítása szerint a cölibátus „teljes férfit” igényel, a példa Krisztus és az apostolok, akik nőtlenül vállalták szent szolgálatukat. Az Újszövetségben, Máté evangéliuma szerint, amikor a tanítványok a házasság kérdését firtatták Krisztusnál, ő megjegyezte: „Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról.” Szintén Máté evangéliumában a tanítványok nőtlenségére is konkrét utalást találhatunk, amikor Péter felvetésére Krisztus kijelentette: „Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővé­reit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” A nőtlenség mégsem volt mindig elvárás, az első keresztények időszakában megbecsülték ugyan azt, aki önmegtartóztató életet élt, ez azonban nem volt kötelező. A III. században azonban már az egyháztanítók úgy vélték, a papi szolgálat megfelelő gyakorlásához mindenképp szűzi életmódra van szükség. Az 1059-es I. Lateráni zsinat már kimondta, hogy a hívek nem vehetnek részt a nős papok által celebrált szentmisén, a II. Lateráni zsinat (1139) pedig úgy fogalmazott, hogy a főpapság számára a házasság tilos. Ugyanakkor már a XV. században a Konstanzi, majd a Bázeli zsinaton is voltak kezdeményezések a cölibátus eltörlésére, a Tridenti zsinaton (1545–1563) pedig felmerült, hogy egyes papok – megszegve az előírásokat – továbbra is nőkkel élnek együtt. Őket elrettentésképpen súlyos büntetéssel sújtották, akadtak, akiktől éves járandóságukat is elvették. Jón Arasonról, aki Izland utolsó katolikus püspöke volt 1524–1550 között, pél­dául közismert tény volt, hogy felesége és három fia van. A reformáció idején mind erősebbé vált az a vélekedés, amely szerint a cölibátus nem keresztény életforma, az ellenreformációban azonban a papi nőtlenséget komoly erényként állították be. Az 1900-as évek elején ismét vita alakult ki a cölibátusról, ám a reform­katolikusok nem voltak egységesek abban, szükséges-e a papi szolgálat teljesítéséhez a nőtlenség. A II. Vatikáni zsinat (1962–1965) Presbyterorum Ordinis kezdetű dekrétuma boncolja a kérdést. Mint a dokumentum fogalmaz, „a cölibátus sok szempontból nagyon megfelel a papságnak”. „A mennyek országáért vállalt szüzesség, illetve cölibátus által a papok új és sajátos értelemben szentelődnek Krisztusnak, könnyebben ragaszkodnak hozzá osztatlan szívvel” – hangzik a zsinati irat.  
Ferenc pápa üdvözli Benedeket 2018-ban
Fotó: Vatican Media / AFP

A tradíciók súlya

A jelenlegi pápa még Buenos Aires érsekeként is beszélt a papi nőtlenség kérdéséről. A „Ferenc pápa: Beszélgetések Jorge Bergoglióval” című interjúkötetben nem beszélt elutasítóan a cölibátus esetleges eltörléséről. Diszciplináris, s nem hitbéli kérdésnek nevezte, amely „ezért változhat” […] „Ha az egyház megfontolás tárgyává tenné a kérdést, akkor azt nem a papok száma miatt tenné… Jelenleg a papi nőtlenség fenntartása mellett vagyok, minden előnyével és hátrányával együtt. A tíz évszázad tapasztalata ugyanis inkább pozitív, mint negatív. A tradícióknak komoly súlya van.” Szerinte az a nyugati katolicizmusban tapasztalható törekvés, amely szerint vitát kell kezdeményezni a cölibátus eltörléséről, „pragmatikus, kulturális okokra vezethető vissza”. Ugyanakkor úgy véli, hogy a szabályok még minden papra vonatkoznak, így aki nem tud engedelmeskedni, „fel kell hagynia a szolgálattal”. Kifejtette azt is, nincs meggyőződve arról, hogy amennyiben a lelkipásztorok számára lehetővé tennék a nősülést, sokkal több fiatalt vonzana a papi hivatás. Mikor merült fel annak a lehetősége, hogy az amazóniai régióban nős férfiakat szentelhessenek pappá? Az ötlet valójában nem Ferenctől származik, s már a 2005-ös püspöki szinóduson is felvetődött a lehetősége, tehát abban az évben, amikor XVI. Benedek II. János Pált követte a pápai trónon. Ferenc pápa azonban már nem sokkal 2013-as megválasztása után felvetette annak a lehetőségét, hogy pappá szentelhessék azokat a házas férfiakat, akiknek erkölcsösségéhez nem férhet kétség, szakszóval őket nevezik „viri probatinak”. Ezt a megoldást támogatta a tavaly októberi pánamazóniai szinódus is. Igaz, nem kötelező érvényű döntésről van szó és a végső szót a katolikus egyházfőnek kell kimondania, aki ezzel kapcsolatos dekrétumát várhatóan néhány hónap múlva teszi közzé. Jól látható, már óvatos nyitása is mekkora ellenállásba ütközik a konzervatív bíborosok részéről. Az azonban új szintet képvisel a Ferenccel szembeni támadások körében, hogy az őskonzervatívok XVI. Benedeket használják fel a jelenlegi pápa ellen. Pedig Ferenc valójában sosem beszélt a papi nőtlenség teljes eltörléséről, 2016-ban például úgy foglalt állást, „a papi cölibátus megmarad olyannak, amilyen. Az egyháznak jó alapjai vannak arra, hogy kitartson a cölibátus mellett.”

Ő lehet a pápa utóda

A napokban foglalta el új vatikáni hivatalát Luis Antonio Tagle fülöp-szigeteki bíboros, akit december 8-án nevezett ki Ferenc pápa a Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusának. A Szentszéknek ez a részlege felel a világban zajló missziós tevékenység koordinálásáért. Ferenc pápa azonban további feladatkörökkel is felruházza a részleget, ezért „szuperdikasztériumnak” is nevezik majd. Egy ízben már állt ázsiai főpap a kongregáció élén: 2006-tól 2011-ig az indiai Ivan Dias irányította a munkát.  Az, hogy a befolyásos vatikáni hivatal élére a fülöp-szigeteki főpapot nevezte ki Ferenc, rögtön elindította a találgatásokat, amelyek szerint őt látná szívesen utódának. Ezek a feltételezések pedig talán nem is nélkülöznek minden alapot. Tagle makulátlan személyiség, s Ferenchez hasonlóan a „világ végéről” érkezett a Vatikánba. Az egyházfőhöz hasonlóan fontosnak tartja a társadalom peremére szorultak felkarolását, e törekvését aktívan gyakorolhatja a Caritas International elnökeként. Mindemellett hazájában számos karitatív, a szegényeket megsegítő kezdeményezés élére állt. Sokan „ázsiai Ferencnek” is nevezik, mivel az egyház progresszívebb szárnyához sorolják, korábban bírálta azokat az egyházi személyiségeket, akik éles szavakkal keltek ki a melegekkel, illetve az elvált és újraházasodott katolikusokkal szemben. Ferenc pápához hasonlóan úgy véli, hogy utóbbiak számára ki kell szolgáltatni a szentségeket. Egy 2015-ben adott interjúban kifejtette, az egyháznak új nyelvezetet kell alkalmaznia velük, a szigor semmihez sem vezet, a béke hangján kell megszólítaniuk őket. Hazájában a klímavédelem elkötelezett aktivistájaként is ismerik, ami Ferenc pápa egyik fontos programja. Tagle neve már évekkel ezelőtt felmerült Ferenc lehetséges utódai között. Sőt, már a 2013-as pápaválasztáskor is megemlítették a nevét. A Vatikán ügyeit jól ismerő amerikai újságíró, John Allen pedig 2015-ben sorolta fel a legesélyesebb utódjelöltek, a „papabilék” között. A fülöp-szigeteki főpap mellett szól viszonylag fiatal kora is: 1957 júniusában született. Apja a helyi tagalog nemzetiséghez tartozik, anyja pedig kínai származású. 2012-ben, még XVI. Benedek pápasága idején kreálták bíborossá. Akkor ő volt a pápaválasztó testület, a Bíborosi Kollégium második legfiatalabb tagja.

A hívők is eltörölnék

Léteznek bizonyos vatikáni előírások azon papok számára, akik tisztasági fogadalmuk ellenére gyermeket nemzettek – ismerte el tavaly februárban a Szentszék szóvivője. Előtte a New York Timesnak nyilatkozott erről Vincent Doyle ír pszichoterapeuta, aki maga is egy katolikus pap gyermeke. Mint mondta, a saját szemével látta ezt a dokumentumot, ezek után a Vatikán is kénytelen volt elismerni a létezését. Ebben azt javasolják a gyermeket nemző papoknak, hagyjanak fel az egyházi szolgálattal és szülői kötelezettségüknek szenteljék életüket. Ugyanakkor, mint a Szentszék szóvivője elmondta, ez pusztán ajánlás, és nem kőbe vésett parancs. Természetesen nem tudni, hány papnak lehet gyermeke, de azt igen, hogy bizonyos országokban a lelkipásztorok körében sem túlzottan népszerű a papi nőtlenség tradíciója. Egy az osztrák közszolgálati tévé, az ORF megbízásából 2010-ben készített felmérés szerint az ország papjainak döntő többsége, 79 százaléka nyilatkozott úgy, hogy támogatná a cölibátus megszüntetését. A német katolikus hívők többsége sem ért egyet a papi nőtlenség kötelezővé tételével – egy tavaly készített felmérés szerint a katolikusok kétharmada kívánja ennek eltörlését.