Repülőn utazó halálos vírusok

Publikálás dátuma
2020.01.25. 18:00

Fotó: STR / AFP
Az emberiségre nézve az egyik legveszélyesebb világjárványt a madárinfluenza vírusa okozhatja, vannak ugyanis olyan típusai Kínában, melyek szinte 100 százalékos halálozást eredményeznek. A vírusok terjedésének kedvez, hogy az utóbbi 20 évben már Kelet-Ázsiából is egyre többen indulnak el hosszabb külföldi utakra, ennek köszönhető, hogy néhány nap alatt Ausztráliába és Amerikába is eljutott a Kínából indult, tüdőgyulladás-járványt okozó új koronavírus. Egyelőre nem tudni, lesz-e világjárvány, de a betegség hazánkba is eljuthat. Erre már most készülnek a virológusok.
Európa, Ázsia, Amerika és Ausztrália is feszülten figyel – egyelőre nem tudni, lesz-e súlyos világjárvány a nemrégiben Kínában felbukkant és elképesztő gyorsasággal terjedő új koronavírusból. A cseppfertőzéssel, emberről emberre is terjedő járvány eddig 41 halálos áldozatot és több mint 1400 megerősített megbetegedést okozott. A betegség jelei között szerepelnek a légzési nehézségek, láz, köhögés, légszomj, súlyos esetben a szervek leállása. Többen már fertőzötten szálltak repülőre a kínai Vuhanban, emiatt a betegséget diagnosztizálták már Tajvanon, Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Dél-Koreában, Japánban és Thaiföldön is. A mostani a hetedik ismert koronavírus, egy családba tartozik a 2002-ben Dél-Kínában indult távol-keleti koronavírussal, a SARS-szal, mely több mint 8000 embert betegített meg, és a WHO szerint 774 halálos áldozata volt. Akkor denevérek fertőztek meg kisállatokat, majd mutálódott a vírus és az emlős állatokról emberre is terjedni kezdett. De ugyanebbe a családba tartozik a 2012-ben megjelent közel-keleti koronavírus is, amit MERS-ként ismerünk. Ez is igen súlyos, 30 százalékos halálozási rátával bíró megbetegedés és tevék terjesztették emberre. Jelenleg is 2500 megbetegedésről tudunk. Emellett léteznek enyhébb, megfázásos tüneteket okozó kevésbé veszélyes koronavírusok is, ezek közül több hazánkban is jelen van.

Hozzánk is eljuthat

Már Magyarországon is folyik annak a tesztnek a beállítása, amely ki tudja mutatni az új, tüdőgyulladás-járványt okozó koronavírust, folyamatosan kapcsolatban vagyunk az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtal (ECDC) és más nemzetközi szervezetekkel” – mondja Kis Zoltán virológus, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársa. Szerinte nincs kizárva, hogy a vírus hozzánk is eljut, de ennek jelenleg kicsi az esélye. „Amennyiben szükséges, mi is vizsgálni fogjuk az új vírust, ugyanúgy, ahogy azt pár éve az Ebola esetében is megtettük” – szögezi le. „A holdújév miatt 1,4 milliárd ember indul útnak hamarosan Ázsiában, sokan külföldre mennek, ezért kérdés, akkor hogy alakul majd a vírus terjedése. A lappangási idő 2–7 nap, így utazáskor még nincsenek feltétlen tünetei. Ez nem egy influenza, nem terjed olyan iramban, mégis, mindenki megijedt. Ezt mutatja, hogy az ausztrálok karantént vezettek be, az USA-ban pedig mérik a testhőmérsékletet a reptereken a Vuhanból érkezőknél” – magyarázza Szlávik János, a Dél-pesti Centrum Kórház infektológus főorvosa. Szerinte az utóbbi 20 évben már Ázsiából is egyre többen utaznak akár Európába is, ami veszélyt jelenthet egy ott kialakult járvány terjedése szempontjából. Emiatt a mostani fertőzésekből nagyobb baj lehet, mint amit majdnem 20 éve a SARS okozott. A SARS 2003 óta ugyan eltűnt, de a szakemberek sem tudják, ennek mi az oka és mikor bukkan fel újra a betegség. „Semmiképpen nem javaslom, hogy most bárki Vuhanba utazzon, de más nagyvárosok egyelőre nem veszélyesek” – tájékoztat Szlávik János. Mikor megjelenik egy új vírus, a járvány visszaszorítása érdekében nagyon fontos, hogy kiderítsék, ki volt a forrás, honnan indult a fertőzés, enélkül lehetetlen feltérképezni, kik betegedhettek meg. Ez egy igen komoly oknyomozás a járványügy számára, hiszen időrendben kell visszakövetni a vírus megjelenését az első betegig. Ez esetben a kínai források szerint az új koronavírus Vuhan egyik halpiacáról indult és nagyon gyorsan terjed, hiszen Kínában egyetlen hétvége alatt megháromszorozódott a betegek száma. A WHO hétfőn rendkívüli szakértői bizottsági ülést is összehívott az ügyben, ahol azt tárgyalták, az új koronavírus terjedése nemzetközi járványügyi vészhelyzetet jelent-e, de ez a döntés lapzártánkig nem került nyilvánosságra. Szerdán a WHO nemzetközi, élőben közvetített sajtókonferenciáján hangzott el: egyelőre nincs is hivatalos neve a vírusnak, mivel azokat általában a kiindulásuk helyéről szokták elnevezni – lásd közel-keleti koronavírus –, de az ezzel kapcsolatos nyomozás még folyik. Arra a kérdésre, hogy miképpen lehet megkülönböztetni a vírust az Európában jelenleg éppen terjedő influenzától, nem érkezett egyértelmű válasz. Egyelőre annyi biztos, hogy az új vírusnak lehetnek egészen enyhe tünetei, de egyes betegeknél súlyossá, akár halálossá is válhat a fertőzés. A lehetséges fertőzötteket éppen ezért folyamatosan vizsgálni kell, és az elkülönítés is elengedhetetlen. A helyzet valószínűleg a Vuhanban élők számára a legsokkolóbb, őket ugyanis teljesen elvágták a világtól. A BBC arról ír: a városban ideiglenesen leállították a tömegközlekedést, hogy ezzel is megakadályozzák a vírus terjedését. A repülőterek és a vasútállomások zárva tartanak a várost elhagyni kívánó utasok számára, sőt a busz-, metró-, komp- és távolsági közlekedési hálózatok és leálltak január 23-án. A lakosoknak kerülni kell a tömeget és minimalizálni a nyilvános összejöveteleket.

Évek múlva lehet csak oltás

Más vírusokhoz hasonlóan a koronavírus esetében sem használnak az antibiotikumok, hiszen azt csak bakteriális fertőzéseknél lehet alkalmazni, és egyéb gyógyszeres kezelés sem érhető el a fájdalom- és lázcsillapításon túl. Az orvosok a légzés könnyítésével segítik a betegeket, de a munka nagy részét az immunrendszer végzi. Egy vakcina megakadályozhatná a járvány terjedését, de ennek kifejlesztése évekbe telhet. „A mostani koronavírus nagyon hasonlít a 15 évvel ezelőtt megjelenő SARS-vírusra, ami súlyos akut légúti tünetegyüttest okozott. Arra már vannak kísérleti vakcinák, de még így is hónapokba-évekbe telhet, míg ennek az új koronavírusnak megfelelő oltást kidolgozzák. Gondoljunk csak az Ebolára: mikor kitört a nyugat-afrikai járvány, már folytak bizonyos szintű kísérletek, de csak most sikerült törzskönyvezni a vakcinát, amit Kongóban már használ a WHO” – részletezi Kis Zoltán virológus. Azt egyelőre nem tudni, hogy a mostani vírus mennyire terjed el, de a visszaszorításában kulcsszerepe van a megfelelő higiéniai szabályok betartásának, a kézmosás és a maszk viselése is elengedhetetlen a betegek közelében. Lapunknak a héten Falus Ferenc egykori tiszti főorvos arról beszélt: ha korábbi pozíciójában lenne, megelőző lépésként utánajárna, van-e elég laborkapacitása az országnak egy esetleges járvány idején szükséges vizsgálatok elvégzéséhez. Valamint arra kérné a repülőtéri egészségügyi szolgálatot, hogy fokozottan figyeljenek a Kínából, illetve a távol-keleti országokból vagy azokon keresztül érkező lázas vagy egyéb panaszokkal jelentkező utasokra. 

A legveszélyesebbek

A szakembereket arról is megkérdeztük, hogy mennyire veszélyezteti a világot a vírusok terjedése, megtizedelheti-e egy új járvány az emberiséget, vagy ez csak a filmek népszerű apokaliptikus jóslata? Kis Zoltán virológus szerint a vírusoknak nem célja az emberiség kiirtása és nem valószínű, hogy kialakul egy olyan fertőzés, ami az emberiség nagy részét elpusztítaná. Ennek oka nemcsak a vírusok természetéből adódik, hanem a hi­giénia, a járványügy és a mikrobiológia is sokat fejlődött az elmúlt 100 évben, illetve hatékony védőoltásokat is elő tudunk állítani. Ezek emberek százmillióit, hosszú távon milliárdjait védhetik meg. „Valószínűleg nem egy vírus okozza majd a pusztulásunkat, de azért a természet próbálkozik” – fűzi hozzá Szlávik János. Mint mondja, évente-kétévente jelennek meg újabb vírusok a világtörténelemben, agyvelő- és agyhártyagyulladást okozó vagy szúnyogok által terjesztett fertőzések. A leggyakrabban állatról emberre terjedő betegségeket találnak, kezdetben az új koronavírus is ilyen módon fertőzött, mára egymásnak is átadhatják az emberek. „Az állatok egyébként is sok betegséget terjeszthetnek, különösen a denevér, ami okozhat még meglepetést az emberiségnek. Vannak ugyanis vírusok, amiket még nem is ismerünk. Az Ebola is a denevérektől indult, mielőtt emberről emberre terjedő vírussá vált” – fejti ki az in­fektológus. Arra a kérdésre, hogy melyik lehet az emberek számára a legveszélyesebb világjárvány, az infektológus úgy válaszolt: a madárinfluenza mindenképp jelentős fenyegetést jelent az emberiségre nézve. A Távol-Keleten, Kínában vannak ugyanis olyan fajtái, amik rendkívül súlyosak, kizárólag madarakról terjednek emberekre, de szinte 100 százalékos a halálozási rátájuk. Néhány nap alatt könnyedén elpusztítanak egy több százezres csirkefarmot és megbetegíthetik, megölhetik az ott dolgozókat is. Ez egyelőre nem terjed emberről emberre, de kérdés, hogy ha egyszer mutálódik, akkor mihez kezdünk. A vakcina fejlesztése ez esetben is 3–6 hónap lehet, ez idő alatt pedig tömegek halhatnak bele a fertőzésbe. A vírus Európában egyelőre nem jelent meg. A madárinfluenza mellett a kanyarót és a gyermekbénulást is említi Szlávik, utóbbit már rég ki kellett volna pusztítani, de Pakisztán és Afganisztán egyes részein a vallási közösségek nem engedik, hogy a gyerekek megkapják a vakcinát, ezért a mai napig jelen van a betegség. A kanyaró hosszú ideig eltűnőben volt, de az utóbbi években újra több tízezer megbetegedést regisztrálnak Európában és Amerikában is. Ennek szintén az az oka, hogy vagy nem akarják oltatni a gyereket, vagy nincs rendelkezésre álló oltóanyag. Magyarországon szerencsére jó az átoltottság, de nem minden betegséggel szemben van aktív védelmünk. A kullancsok által terjesztett krími-kongói vérzéses láz már megjelent Ukrajnában, Romániában, ezért hozzánk is átjuthat, a nyugat-nílusi láz pedig már többször is előfordult, évente körülbelül 20 ­esetet diagnosztizálnak. A magas lázzal és bőrkiütéssel járó, szúnyogok által terjesztett dengue-lázat is hozták már be az országba kint nyaraló turisták.

A 2007-ben megnyílt Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban többek között olyan betegségek kórokozóit tárolják és végeznek velük vizsgálatokat, mint a Krími-kongói vérzéses láz vírusa, a pestis és a lépfene (anthrax) baktériuma. De itt analizálják azokat a mediterrán, szubtrópusi vagy trópusi területeken előforduló kórokozókat is, amelyeket ezekről a területekről hurcolnak be vagy a felmelegedés hatására már Magyarországon is megjelentek. Olyan kórokozókkal is foglalkoznak itt, melyek talán nem tűnnek olyan félelmetesnek, mint az Ebola, de sok problémát okozhatnak. Ilyen a kanyaró- és az influenzavírus, melyek tömeges megbetegedéseket tudnak okozni. Várhatóan itt vizsgálják majd az új koronavírust, ha szükséges.

A madárinfluenza vírusa itthon is megjelent, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal H5N8-vírus előfordulását mutatta ki 2020. január 12-én a Komárom-Esztergom megyei Ács település külterületén egy hí­zó­puly­­ka-állományban, illetve egy hajdú-­bihari kacsatelepen is, ám ez a vírus emberre nem veszélyes. A madarakra viszont nagyon is, Ácson 53 ezer pulykát öltek le miatta. A H5N8-vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel.

Szerző
Frissítve: 2020.01.25. 22:27

Tanítani a világ végén is

Publikálás dátuma
2020.01.19. 13:13

Négy huszonéves fiatal a ’60-as évek Budapestjén gondolt egyet, és egy isten háta mögötti faluban munkára jelentkezett. Médiaszenzáció lett belőlük, pedig semmi mást nem akartak, mint tanítani. Igaz, azt mindenáron.
Mielőtt belefognánk a történetbe, tartozom egy vallomással. Az egész azzal kezdődött, hogy a szekrényből előkerült néhány megfakult fénykép és újságcikk. Ekkor jöttem rá, hogy Cserépváralja hatvan éve része a családi legendá­riumnak, de alig tudok róla valamit. Egyszer talán jártunk is ott, sok évvel ezelőtt, de szinte semmire sem emlékszem. „Ha nem ott kezdek tanítani, sokkal kevesebbet tudnék az életről” – mondja az anyám, és mesélni kezd. Horváth Vilmos (barátainak Vili) Újpesten lakott, és minden reggel az 55-ös villamoson zötykölődött be a városba. A Kiss János altábornagy utcáig – itt működött a két évvel korábban indult Felsőfokú Tanítóképző – mindig bőven volt ideje kiolvasni a Népszabadságot. Azon a szeptemberi csütörtökön is már átrágta magát a második Kádár-kormány megalakulásáról és az ennek meg­fe­le­lően egyre szebb jövőről szóló cikkeken, amikor megakadt a szeme egy tízsoros közleményen. A cserépváraljai szülők kétségbeesett „kiáltványa” volt, amelyben azt írták, hogy tanító híján nem tudják megkezdeni a tanévet a helyi iskolában. Horváth Vilinek fogalma sem volt, hol a fenében lehet az a Cserépváralja, de amikor szokás szerint a Moszkva téren találkozott a barátaival, azonnal szóba hozta a különös cikket. Mire beértek a főiskolára, már kész volt a terv: jelentkeznek az állásra, és életük első munkahelye Cserépváralja lesz. (De vajon hol a pokolban lehet az a falu?) Amikor ma a rendszer óriási bűnének tartjuk a pedagógushiányt (mint ahogy az is), nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a ’60-as években sem volt más a helyzet. Akkoriban a demográfia volt a mumus: a Ratkó-korszak hajnalán egyre több gyerek született, és a háborús generáció már nem volt képes elegendő szakembert – jelen esetben tanítót – biztosítani számukra.  

Vasaló mindenképpen kell

Az öt jó barát: Haraszti Kati, Frank Jutka, Földi Jancsi, Horváth Vili és Vágó Bandi – ahogy a korabeli újságok kötelező jelleggel megemlítették, mindannyian KISZ-tagok – az újjászervezett felsőfokú tanítóképzés kiválóságai voltak. Tele tettvággyal és elhivatottsággal. Egy óra múlva már mindannyian az akkori főigazgató, Békési László szobájában ültek, és egymás szavába vágva magyarázták, miért akarnak mindenáron segíteni a cserépváraljaiaknak. „Aki a Kádár-rendszer bürokráciáját szidja, annak szíves figyelmébe ajánlom, hogy egy órával később már a minisztérium is áldását adta a partizánakciónkra” – meséli Katalin, aki idén 80 éves és egész életében tanító volt. (Nem mellesleg a szerző édesanyja, ahogy már biztosan kitalálták.) Majd’ hatvan évvel az események után is úgy gondolja, élete meghatározó fél évét töltötte a borsodi faluban. „Az egy pillanatig nem volt kérdés, hogy menni akarunk. Az viszont kiderült, hogy ötünk közül csak négyet tud fogadni a falu. Sorsot húztunk. Frank Jutka még évtizedekkel később is mesélte, mennyire bánta, hogy ő lett az, aki kimaradt.” Két nap múlva már Cserépváralján voltak. Az akkor 1800 lakosú borsodi község alig 20 kilométerre van Mezőkövesdtől. Igaz, ez a 20 kilométer több mint háromnegyed órás buszos zötykölődést jelent. „Amikor sietve összeszedtük a cuccainkat, abban megállapodtunk, hogy egy­valamire feltétlenül szükségünk lesz, és az egy vasaló. Az utolsó pillanatban sikerült is szereznem egyet: vadonatúj, szovjet elektromos szerkezet volt… Amit aztán soha többet elő nem vettünk. Tudniillik kiderült, hogy Cserépváralján nincs villany.” Mint ahogy más se nagyon. Egy templom, egy kocsma, kisbolt, az iskola és egy kultúrszoba. Nagyjából ezeket a „közszolgáltatásokat” kínálta akkoriban a település. És egyetlen pedagógust – az iskola igazgatóját – a 130 gyerekre.  

Orgiák és más gyanús dolgok

Az igazgató – finoman szólva – tartózkodva fogadta a pesti különítményt. Talán jobban örült volna, ha a gyerekek a közeli tardi iskolában kezdik meg az évet, azzal kevesebb lett volna a macera (Cserépváraljának ma már tényleg nincs saját iskolája, a gyerekek Tardra járnak). Az igazgatónál csak a plébános volt óvatosabb. Ki tudja, miért, talán a pártállam meghosszabbított karját látta a négy lelkes huszonévesben, de mindenesetre óva intette a híveket a gyanús pestiektől. „Azt rögtön átláttuk, hogy itt az ember az olvasáson és a beszélgetésen kívül semmit nem tud csinálni esténként, úgyhogy sürgősen beszereztünk egy kurblis lemezjátszót meg egy pár lemezt Mezőkövesden. Zenét hallgattunk és nagyokat röhögtünk esténként – meséli Katalin. – A plébánosnak az volt a fixa ideája, hogy orgiákat tartunk. Egyébként is gyanús volt, mit keresünk mi ott? Cserépváralján dolgozni büntetésnek számított, azt találgatták, mit követhettünk el, hogy itt végeztük?” Hogy ez mennyire igaz volt: az utánuk jövő fiatal tanítónőt azért „száműzték” ide, mert összeszűrte a levet valami fő pártfunkcioná­riussal, és el kellett távolítani a közeli vá­rosból. Ettől eltekintve a község örömmel látta a pesti „tanár urakat és a kis hölgyet” – emlékszik vissza Földi János. „Nekünk minden furcsa volt: az áram és komfort nélküli élet, a lavórban mosdás, az udvari budi, a szegényesen felszerelt iskola, és hogy Katit mennyire nem vették emberszámba. Náluk csak a férfi számított. Mentünk az utcán négyen, jöttek a férfiak, kezet ráztak velünk, és az egyetlen lány mintha ott se lett volna. A helyiek gyanakvását egyébként más is táplálta. A négy „hős fiatal tanító” pillanatok alatt az akkori média kedvence lett. Kezdve attól, hogy a Népszabadság – azonnal sztorit szimatolva az ügyben – saját újságírójával és autójával vitette le a gyerekeket Cserépváraljára, jött a többi is. Az akkori legnépszerűbb hetilap, a Nők Lapja és az Ország Világ, sőt a tévéhíradó is nagy riportban számolt be róluk. Az adást a szomszédos Cserépfaluban nézték meg, visszafojtott lélegzettel, az egész falu jelenlétében, tudniillik csak ott volt tévé és áram. Amúgy igazán úri módon bántak velük. Meghívót kaptak minden disznóvágásra és lagziba, volt, hogy fejenként húsz kiló „disznóságot” kellett hazavinniük, mert nem tudták megenni. A mindenre kiképzett pesti tanítók az első nap rájöttek, hogy amire itt szükség lesz, azt sosem tanulták. Tudniillik a cserépváraljai iskola úgynevezett részben osztott osztályokkal működött. A két alsós tanító két tanteremben foglalkozott a gyerekekkel, egyikük az 1. és 3., a másik a 2. és 4. osztállyal. A felsősökre egyetlen terem maradt, viszont három tanár. „Amikor a következő félévben visszajöttünk Pestre, azonnal írtunk a főigazgatónak, hogy a következő évfolyamokat komolyan fel kell készíteni ezekre a helyzetekre, különben baj lesz. Ha jól tudom, ez azóta benne is van a tanítóképző tantervében” – emlékszik vissza Haraszti Katalin, aki azért hozzáteszi, hogy nem hagyták őket teljesen magukra. Bár egy sor dologra egyedül kellett rájönniük, időnként kaptak szakmai továbbképzést pesti tanáraik­tól. Olyasmire azonban ők sem készíthették fel őket, mint az erős helyi tájszólás. „Legalább egy hónap volt, mire mindent megértettünk, amit mondtak nekünk. A palóc tájnyelv sokszor szinte megfejthetetlen volt. Egyszer például Vili kétségbeesve rohan be a terembe, hogy a kis Tóni azt hajtogatja, ugyozhatnám, de ő nem érti. Mire átmentünk a szomszéd osztályba, szegény gyerek kétségbeesetten állt a terem közepén, alatta egy jókora tócsa. Pisilni akart kimenni, de ki értette azt?” Volt aztán olyan is, amit a helybeliek nem értettek. „Volt a falu határában egy domb, télen onnan szánkóztunk le a gyerekekkel. Amikor először felmentünk, láttuk, hogy a szülők mind összegyűlnek a domb alján, és gyanakodva méregetnek minket. Nem értettük, mi a baj, de aztán kiderült, hogy itt még soha senki nem látott rendes faszánkót – mondja nevetve Földi János. Barlanglakást viszont a pestiek nem láttak korábban. Pedig sok cserépváraljai még akkoriban is a száz­éves, riolittufába vájta barlangokban élt. Sőt a busz éjszakai „garázsa” is egy barlang volt.

Teniszpálya – majdnem

A képesítés nélküli tanítók fizetése a ’60-as évek elején 800 forint körül volt, amiből fényesen semmiképpen sem lehetett megélni. De egy Cserépváralja méretű településen, főleg, hogy a szolgálati lakást a falu adta, és a tanítókat szinte minden szükséges dologgal ellátták – vaságyat a helvéciai tsz-ből hoztak, a szalmazsákokat a helyiek töltötték meg nekik –, ennyiből sem nélkülöztek. Igaz, költeni sem nagyon volt mire. „A kisboltban alig lehetett kapni valamit: lisztet, néha kenyeret, konzervet, cukrot, ilyesmit. Viszont ott árulták a lámpákban használt petróleumot is, amitől mindennek petróleumszaga volt. A mai napig érzem az orromban” – meséli Katalin. És ha már szó esett a helyiek segítőkészségéről. A fiúkat rendszeresen hívták focizni a cserépváraljai csapatba. János testnevelőtanár is volt, és Bandi is hajlandó volt beállni, de Vili – hogy is fogalmazzunk? – nem volt sportos alkat. Néhányszor őt is próbálták beszervezni, és nehezen emésztették meg a visszautasítást. Akkor találták ki a többiek, hogy „Vili nagy teniszjátékos, de focizni sajnos nem szeret”. Sebaj – mondták –, akkor építünk a tanító úrnak egy teniszpályát. Ha tovább maradnak, biztosan kiderül a turpisság, de szerencsére februárban letelt a fél év, és a kis különítmény visszatért a főiskolára. „Életünk egyik legszebb időszaka volt, én a mai napig élek az ottani élményekből és tapasztalatokból – mondja Földi János. – Aki nem tanít ilyen helyen, az talán sosem tudja meg, mit jelent »A Tanítóúr«-nak ­lenni.” 1961 áprilisában az amerikai csapatok megpróbáltak partra szállni Kubában. A disznó-öbölbeli fiaskó (és az azt követő rakétaválság) után a világ hirtelen egy világháború küszöbén találta magát. A cserépváraljaiak talán az átlagosnál kevésbé féltek Kennedy elnök és Fidel Castro háborújától, de az újságolvasó, időnként hazalátogató pesti fiatalok annál inkább. „Azt mondogattuk állandóan, istenem, csak érjük meg, hogy egyszer saját osztályunk legyen Budapesten!” – mondja Katalin, és becsukja a megsárgult fotókkal teli albumot. Mindannyian megérték.
Szerző

Szippantás a történelemből

Publikálás dátuma
2020.01.19. 11:30

Fotó: LUDOVIC MARIN / AFP
Szagokat a szellemi kulturális örökségbe! – követelik egyre hangosabban a University College Londonban (UCL) működő Fenntartható Örökség Intézetének kutatói. Cecilia Bembibre, a Smell of Heritage („Az örökség illata”) program egyik vezetője évek óta próbálja kémiai vegyületekből rekonstruálni és archívumba gyűjteni az európai kultúra még éppen létező illatait: a régi, bőrkötéses könyvtári lexikonok porral fűszerezett, áporodott papírillatát, a londoni kocsmák sör- és ecetestojás-szagát vagy a Szent Pál-székesegyház miseillatát.
Bár az UNESCO a Világörökség-­egyezmény kiterjesztéseként már 2003-ban elfogadta a szellemi kulturális örökség megőrzéséért létrejött megállapodást (Magyarország 2006-ban, 39.-ként ratifikálta), illat egészen 2018-ig nem került fel a listára – akkor a Pays de Grasse-i parfümhöz kötődő tudást, azaz a parfümnövények termesztését, a nyersanyagok ismeretét, feldolgozását, illetve a parfümkészítés művészetét vették jegyzékbe. Pedig – állítja Cecilia Bembibre egy nemrégiben megjelent BBC-tanulmányban – az elmúlt közel 20 évben a tudomány is megerősítette és számtalan ország felismerte, mennyire alapvetően határozzák meg az illatok egy-egy kultúra aktuá­lis arculatát. Japánban például már a 2000-es évek elején rangsorolták az ország 100 legfinomabb illatú helyét; 2016-ban pedig a Koçi Egyetem Anatóliai Civilizációk Kutatóközpontja igyekezett nagyszabású, Illatok és a város című kiállításával szagokon keresztül bemutatni egy 4000 éves civilizációt. A kutatónő szerint a kultúrtörténeti vizsgálódások szempontjából nélkülözhetetlen fontosságú egy afféle illatbank létrehozása és világörökségi rangra emelése, hiszen egyfelől folyamatosan változnak, alakulnak át a hétköznapi életünk háttérillatai, másfelől pedig a szaglás mint legősibb érzék olyan szoros kapcsolatban áll agyunk limbikus rendszerével, hogy a lehető legkönnyebben hívhatók elő emlékek általa, akár a tudatalattiból is. Sőt eleve fel sem dolgozódnak illatok, ha nem haladnak át az agy olyan részein, melyek az emlékezeti hatásokkal kapcsolatosak. Ezt a folyamatot egyébként a pszichológusok az író Marcel Proust nyomán Proust-je­lenségnek nevezik – ő írt először Az eltűnt idő nyomában lapjain az imént tárgyalt összefüggésről, azaz, hogy hogyan élte át a főhős egy teába mártott sütemény illata által a gyermekkori emlékeit.  

Pótkávé- és császárzsemleszagú Budapest

Hogy a körülöttünk lévő világ az orrunkba is beleírja magát, arról nem egy költő és író értekezett már-már szagolható érzékletességgel. Kosztolányi Dezső 1930 körül pél­dául azt írja, hogy „Minden nagyvárosnak megvan a maga jellegzetes szaga. Budapestnek pótkávészaga van, Bécsnek sütemény-, Berlinnek füst-, Varsónak égettcukorka-, Madridnak csokoládé-, Brüsszelnek vanília-, Londonnak faggyú-, Párizsnak olvasztottvaj-szaga.” Krúdy a századforduló tájékán császárzsemle, frissen „csapolt ser- és virstliszagúnak” érzi a fővárost, ugyanakkor azt is megfigyelte, hogy Bécs, ahol több sört és virslit mérnek, mint Pesten, gyümölcs- és régiségbolt-illatú. Bár ­Krúdy orra valamiért leginkább a pia- és piacszagra élesedett, érezte azért ő a leheletnyi árnyalatokat is. „A belváros selyem- és bőrkereskedésbeli szagait elnyomta a mellékutcák sörházainak párája. A Kerepesi úti bazár-, gyaluforgács- és kanavászszagot parírozta a vendégfogadók atmoszférája, amelyeknek udvarába még nemrégen kocsival fordultak be a pasasérok. A Józsefvárosnak friss szafaládé- és friss káposztaodőrje volt; míg a Ferencváros egy nagy borospince volt, ahol sillerborszínű arcuk volt az öreg polgároknak, dalol­tak a korcsmák udvarain, és muskátli pirult az ablakokban. Budának télidőben régitemplom-szaga volt, mint litánia után. Nyáron pedig hagymás halászlé viaskodott a kucséberkosár mandulás és cukros ízeivel.” Az ország Orra, Zólyomi Zsolt biológus-parfümőr szerint ma már nemigen lehetne ennyire plasztikusan körülírni egy-egy ország vagy város saját illatát. Úgy véli, hogy a mai metropoliszok nem jellegzetes illatúak, s hogy a legtöbb, legalábbis európai nagyváros belvárosában McDonald’s-, Starbucks- és szmogszag terjeng. Az Orr szerint a repülőgéppel összekötött multinacionális világfalunak jellegtelen az illata, s bár létezik számtalan kezdeményezés, mely térképre rajzolva vagy itatva mutatná meg a világ szagatlaszát, Zólyomi szerint ezek maximum csak hangulatfestő, bájos kísérletek, melyek adnak némi élményt, de nem azonosak a tapasztalati valósággal. Magyarországon sem érezni a kolbász- és unikumillat terjengését, pedig amikor megkeresték, hogy alkossa meg az ország illatát, ilyen és efféle ötletek megvalósítását kérték (volna) tőle. 

A szagtérképektől a rosa centifoliáig

Nem légből kapott idea a szagtérképjelenség: leleményes New York-i utazásszervezők és idegenvezetők, igaz, nem szagolhatóan, csak körülírva, adnak effélét tematikus szagos túráikhoz, melyben részletekbe menően ismertetik az egyes negyedek illatát. A városlátogató turisták azt is megtudhatják, hogy az éppen érzett szag mi mindenből keveredik össze. Az ismertető szerint az utazóknak azt is számításba kell venniük, hogy az adott városrészben melyik napon szállítják el a komposztnak való háztartási hulladékot, és azt is, hogy milyen vágott virágnak van éppen szezonja. Harlemnek például szinte tömbönként változik a szaga. Míg keletre cheddar sajtos popcornt érezni, a spanyol Harlemben a közmosodák, a kifőzdék és műkörömszalonok szaga keveredik sörrel és egy kevéske emberi vizelet szagával. Astoriában mindenütt piruló bagelillat terjeng, Greenich Village-ben barna cukrot és etióp pörkölt kávét érezni, a Central Parknál pedig a vágott fű illata keveredik a lovak és lócitromok szagával. A turisták szerint a szagtérkép egyfajta városjellemrajz, az illatokon keresztül megismerhető az adott negyed életmódja és a benne élők szokásai is. Zólyomi Zsolt ezt nevezi hangulatfestésnek, s bár egyet tud érteni vele, hogy egy-egy ilyen plusz izgalmasabbá és egyedibbé tud tenni például egy egyszerű városnézést, az illatok valódi jelentőségét nem ebben látja. Szerinte sokkal fontosabb, és a kulturális örökségvédelembe vevés szempontjából is meghatározóbb érv, az illatok múlt- és emlékidéző képessége. „Igaz, hogy a szagélmények hoz­­zákötődnek a tudathoz, s hogy nagyon mély és ösztönös kapcsolatban vannak a tudatalatti mély rétegeivel – mondja –, azzal, hogy a modern városlakó ember egyre kevésbé természet közeli életet él és nem használja az orrát, egyre inkább gyengül maga a szaglásképesség is. Régebben, a reneszánszban például, egy-egy illat felidézése még a látványon is túlhatott. Botticelli Vénusz születése című képén, a habokból születő, a tenger felől kagylón érkező nőalak körül, a levegőben egy speciális rózsafaj, a Rosa centifolia szirmai kavarognak. Mivel a tenger közepén nem nő ez a növény, szerepeltetésének egyetlen oka, hogy a kor embere, meglátván ezeket a szirmokat, egyből a csodás és jól ismert rózsaillatra asszociált, ekképpen a nőt egy luxusparfüm-gerjedelem közepette érzékelte.” 

Feléledő 100 éves emlékek

Ha azokat az illatokat, amelyeket már nem vagy csak alkalmanként, külön odafigyeléssel érez az ember, rekonstruálják a kutatók, azzal megőrizhetők, sőt élővé tehetők egykor volt vagy kikopóban lévő kulturális hivatkozások, állítja az örökségvédelemért lobbizó Cecilia Bembibre. A magyar Orr szerint is minden létező illat kikeverhető kémiailag, annyi megjegyzéssel, hogy akkor és amennyiben, ha a szakember legalább egyszer már szagolta azt. Lehet dolgozni visszaemlékezésekből és írásos dokumentumokból is, de Zólyomi Zsolt szerint az emberi nyelv nem képes az illatok kifinomultságának a szintjén kifejező lenni. Bármit le lehet írni apró érzékletességgel, de szinte lehetetlen, hogy a másik ember, aki hallgatja az élménybeszámolót, ugyanazt érezze, mint az, aki felidézni próbálja az adott illatot. Ezzel együtt ő maga is számtalan esetben idézte már meg a régmúlt történelmét szagokkal: a Várkert Bazár I. világháborús kiállításán például korabeli lövészárkok és hadikórházak hangulatát igyekezett illatvarázslással autentikussá tenni. Egyik teremből a másikba lépve a kapca és a lövészárkokba szorult katonák dohánnyal átitatott, hetek óta le nem vett, férfiizzadságtól átizzadt, sáros ruhájának a szaga keveredett a félelemmel megspékelt korabeli vegy- és fertőtlenítőszerek orrfacsaró illatával. „Ami azonban a puszta múltidézésnél is sokkal fontosabb erénye az illatokkal való »manipulálásnak«, az az emlékek előhívásának a lehetősége – meséli az Orr. – Egy alkalommal Versailles-ban, egy öregek otthonában tartottam illatbemutatót. Olyan szagmintákkal készültem, amiket az idős, majd’ 100 éves emberek érezhettek, amikor fiatalok voltak. Megdöbbentő volt látni, hogy amikor egy kumarin nevű molekulát – mely kicsit olyan, mintha az ember a lóistállóban lévő szalmát szagolná – odadugtam egy 104 éves, tolókocsiban ülő, szociálisan teljesen bezárt, demens bácsi orra alá, ő pillanatokon belül megnyílt és mesélni kezdett. Már-már filmszerű részletességgel írta le, miként fejték a tejet a nagyapjával az Ardennekben lévő birtokuk istállójában, milyen volt a sajtárba surrogó tej hangja. Érezni vélte a szalma, a tehénlepény és a zsíros, meleg tej illatát, és egy ponton arra is emlékezni kezdett, hogy ülve a nagyapja csizmaszáráig sem ért fel. Három-négy éves kori emléke idéződött fel 100 évvel később egyetlen szippantás által.” Zólyomi Zsolt szerint szép lassan az illatszakma kikerülhetetlenné válik, akár kultúráról, akár régészetről, bűnjelek utáni kutatásról vagy gyógyászatról legyen is szó. Egy jó Orr vagy orr a legapróbb illatmaradvány után is képes kiszagolni az összefüggéseket: Marie-Antoinette kesztyűjének bőrdarabkájából újraalkotni a francia királyné egykori parfümjét; vagy hermetikusan lezárt, szent olajokat tartalmazó márványtégelyekben rekedt illatfoszlányok alapján rekonstruálni az egyiptomi kultúra jellegzetes ájerét. „Egyre több tudományos kísérlet bizonyítja azt is – zárja Zólyomi Zsolt –, hogy az illatok az orvoslás területén is egyre nagyobb szerepet kell, hogy kapjanak. Például hosszú, kórházi kezelésre kényszerült gyerekek gyógyulását bizonyítottan gyorsítja és a kezelések hatékonyságát mérhetően javítja, ha a gyerekek a kórteremben otthoni szagú környezetben lábadozhatnak; és az időszakos memóriazavarok vagy a részleges amnézia egyik leghatásosabb stimulátorai is az érzelmekre és az emlékekre ható ismert illatok.

Az UNESCO szellemi kulturális örökség jegyzékében összesen 35 magyar tétel szerepel – legutóbb a verbunk, a csárdás, a tojásírás, a népi vonós zenekari formáció hagyománya, a nagykunsági gyapjúhímzés és a népi kézműves szakmai tudás átörökítésének modellje került fel a listára többek között a busójárás, a solymászat, a kékfestés és a kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya mellé.

Katrics Krisztina, az Örökség Műhely alapító vezetője és Bálint Csaba parfümőr már elkészítették Magyarország illatát. A Terra Hungária parfümkollekció a Kárpát-medencében termő növények és a magyar anyaföld illatát idézik. A parfümnek van After rain (eső utáni) és Sun embrace (nap ölelte) verziója is.

Szerző