ellenzék;kirekesztés;

Nem fontos

Miért nem szervez tüntetést egyik ellenzéki párt sem amiatt, hogy a kormány nem akar fizetni kártérítési pert nyerő gyöngyöspatai romáknak és a méltatlan körülmények között tartott elítélteknek? Ezzel a kérdéssel hívott fel egyik olvasónk. Azt feleltem neki, hogy vélhetően azért nem, mert a pártok sikerre játszanak, és egy ilyen tüntetés nem lehet sikeres. Hiába lesznek ott többezren, ha nem erősítik a szervezők szavazótáborát. 

A választók többsége ugyanis nem szimpatizál a nívós tanulásból kirekesztett roma fiatalokkal, amiképp a bűnözőkkel sem. Egy széles réteg Orbán Viktor azon véleményével ért egyet, háborogva, hogy a szegregált romák munka nélkül jutnának pénzhez, egy még szélesebb réteg meg úgy gondolja: a bűnözők nem azért lettek lecsukva, hogy jól érezzék magukat, és nem jár nekik pénz azért, mert a megfelelő börtönökről nem gondoskodó állam kicsit „turbózta” szenvedéseiket. 

Az Orbán szövegére rábólintó tömeg nem gondol arra, hogy a szegregált roma fiatalok örökre elveszíthetik perspektívájukat, s hogy a büntetésvégrehajtásnak nemcsak a nevében szereplő szó a feladata, hanem az is, hogy elítéltekben alakuljon ki az igény az erkölcsös magatartásra - márpedig az embertelen börtönkörülmények ehhez aligha adnak ösztönzést.

Az igazság megcsúfolására a Fidesz kampányt épített. Orbán és mamelukjai pontosan tudják: a sorosozós szappanoperából egy szó sem igaz. Azt is tudják, hogy a gyöngyöspatai kirekesztetteknek és a pert nyerő elítélteknek jár a kártérítés, és nincs esély a jogerős verdiktek megmásítására, elszabotálására. Egyébként meg: az elítéltek pénze elmegy a bűncselekmények elszenvedőinek kárenyhítésére és a bűnügyi költségekre. A kormány ezzel is tisztában van, a két ügyből mégis butító kampánytémát kovácsol.

Megszoktuk már. Azt viszont még szoknunk kell, hogy az igazság az ellenzéknek sem annyira fontos, hogy utcára vonuljon érte. A jelek szerint az ellenzéki pártok úgy érzik, néha az igazság margóra szorítása is kell táboruk izmosításához, és a hazugsággyár lerombolásához.