Tudomány;múmia;hang;

2020-01-24 11:57:44

Kísérteties hangon szólalt meg egy háromezer éves múmia

Kutatók a történelmi örökség többdimenzióssá tételén dolgoznak.

Kutatóknak sikerült életre kelteni egy háromezer éves egyiptomi múmia hangját: háromdimenziós nyomtatással, képalkotó eljárással és egy elektronikus gégefővel újraalkották a múmia hangképző szervének nagy részét. A Scientific Reports című tudományos folyóiratban csütörtökön bemutatott tanulmány szerzői szerint ez a módszer lehetővé tette egyetlen - az "e" és az "a" magánhangzó közötti - hang megszólaltatását.

A kísérteties hang valószínűleg nem pontosan tükrözi Nesziámon egyiptomi pap beszédét, akinek múmiáját a Leedsi Városi Múzeumban őrzik, és amellyel a kutatók dolgoztak. A pap XI. Rámszesz fáraó uralkodása idején élt i.e. 1099 és 1069 kötött. Théba papjaként valószínűleg erős hangja volt a rituálékhoz. "Hangképző szervei jelen állásában egy hiteles hangot alkottunk, nem számítottunk pontos beszédegyezésre nyelvének állapota alapján" - mondta David M. Howard, a londoni Royal Holloway College kutatója, a tanulmány társszerzője.

A létrehozott modell egyedül kevés teljes szavak vagy mondatok szintetizálásához - közölték a kutatók. Ehhez szükség lenne a hangképző szervek hangteljesítményének ismeretére. "Ezen dolgozunk, egy nap ez is megvalósulhat" - tette hozzá Howard. John Schofield, a Yorki Egyetem régésze, a tanulmány társszerzője kiemelte: ez a technika felhasználható arra, hogy segítse az embereket a történelmi örökség interpretálásában. "Amikor a látogatók a múlttal találkoznak, az egy vizuális találkozás. Egy ilyen hanggal ezt megváltoztathatjuk, és a találkozást többdimenzióssá tehetjük" - magyarázta. "Semmi sem személyesebb, mint valakinek a hangja, ezért azt gondoljuk, hogy egy ilyen régi hangot hallani, feledhetetlen tapasztalat, életre kelnek az olyan történelmi helyek, mint a karnaki Nesziámon-templom" - tette hozzá.