„A férjem megpróbált hídember lenni” – Harmath Artemisz a Térey-ösztöndíj körüli vitáról

Publikálás dátuma
2020.01.27. 15:55
Harmath Artemisz, Térey János felesége az író emlékére rendezett virrasztáson a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban
Fotó: Mónus Márton / MTI
Térey János egész életében azért küzdött, hogy ne sorolják be jobbra vagy balra; már csak ezért is méltatlan a nevét viselő díj kapcsán kialakult üzengetés – véli a költő-drámaíró özvegye.
Az irodalmi élet újabb botránya, hogy napokon belül két, Térey-ösztöndíjra javasolt szerző, Bartók Imre és Csehy Zoltán is nyilvánosan utasította vissza a Petőfi Irodalmi Múzeum elismerését. Bartók a díjat életre hívó PIM-főigazgató, a bevallottan Orbán-rajongó Demeter Szilárd személyével magyarázta döntését, de szempont volt az is, hogy nem akar egy névsorban szerepelni a szintén kormányközeli Orbán János Dénessel; Csehy pedig irodalmi élősködőkre és érdem nélkül jutalmazott dilettánsokra hivatkozott.  Hogy mindennek milyen hatása lehet a kulturális életre, magára a díjra, arról Harmath Artemisz irodalomtörténész, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke, Térey János özvegye nyilatkozott a Népszavának.
Mit gondol arról, hogy Csehy és Bartók sem kér a díjból – és mi a véleménye a felhozott érvekről? Sajnálom, de egy díjat szabad nem elfogadni. Ez botrány? Erről szól a díj? Nem. Számomra arról szól, hogy valakiknek, számos, általam is nagyra tartott kitűnő alkotónak, Garaczi Lászlónak, Kemény Istvánnak, Márton Lászlónak, stb. hosszútávon, kiszámíthatóan lehetősége van a hivatásával foglalkozni. Örülök és gratulálok nekik. Nekem nagyon fontos, hogy ez az ösztöndíj a férjem nevét viseli, mert számomra azt képviseli, hogy a minőséget, a szellemi alkotómunkát meg kell becsülni. Az képviseli, hogy az írók eddig nem látott számban a saját munkájukhoz méltó módon élhetnek. A nyilvánosságban tett negatív gesztusokat azért nem értékelem, mert furcsa lenne a sajtón keresztül üzengetni a saját ismerőseimnek. János neve azt ígéri, hogy lehet pártatlanul, oldaliság nélkül olvasni. Ez szerepelt a kiírásban is, tudom, nem mindenkinek sikerül. Értem a gyanakvást is. János nyitott volt. Egész életében küzdött az ellen, hogy bárhová besorolják, szerintem sikerrel. Vagyis kapott jobbról-balról egyaránt. De tagja volt a szintén állami József Attila-díj zsűrijének, hogy „pár jó nevet bevigyen”, ahogy a naplójában írja. Jó ismerőse volt Prőhle Gergely, a PIM korábbi főigazgatója, aki járt János felolvasóestjeire, és (Térey János - a szerk.) együtt dolgozott Demeter Szilárddal ennek az ösztöndíjnak a koncepcióján is. Bízott benne, és az ügyet nézte. 
Politikai szempont közrejátszott, játszhatott az ösztöndíjak kiosztásakor? Péterfy Gergely író szerint a 45 kiválasztottat elnézve, „a díj 50 százaléknál nagyobb arányban politikai kifizetőhely.”  Péterfy egyébként követi a szerzőket a szavazófülkébe? Számon is tartja a pártállásukat, ha ő zsűriz? Biztosan állíthatom, hogy az ösztöndíj célja a minőség, és nem politikai hűség elismerése. A titkos szavazás elején Demeter Szilárddal azt kértük a tagságtól, hogy mindenki olyan nevet jelöljön, akit nagyon erősnek tart, tehát minőségi szerzőket igyekezzünk díjazni. Hogy a kérést a szavazás során ki mennyire szívlelte meg, az már mindenkinek a saját felelőssége, illetve a szervezetének számol el vele, amelyik őt delegálta – nekem ugyanúgy egy szavazatom volt, mint a 19 fős kuratórium többi tagjának. Az eredményt nézve el tudtam volna képzelni még több olyan nevet, akiket a férjem is elismert. Olyan is van köztük, akivel ő egy ideig nem fogott kezet. Aztán meg mégis. A cél itt a minél demokratikusabb és konszenzusosabb elbírálás volt, és ennek a szavazás menete megfelelt. A díjazottaktól pedig senki nem vár el semmilyen elköteleződést – csak azt, hogy alkossanak.
Ennél több elvárást is rögzít a díjazottakkal kötött szerződés: így a munkaterv leadását, és azt, hogy a szerzők részt vegyenek a Petőfi Irodalmi múzeumban vagy a PIM által szervezett felolvasóestek, irodalmi fesztiválok valamelyikén. Hány ilyen rendezvényen kell fellépjenek? Nem akadályozza ez az írás folyamatát?  Mint ön is mondta, a rendezvények valamelyikén kell részt vegyenek – nem az összesen. Évente egy ilyen „kötelező" program lesz, de ezek olyan események, amire a költők, írók amúgy is eljárnak. Például, a népszerű Margó Feszt is ilyen alkalom, aminek a múzeum ad otthont. 
Az viszont nem a nyugodt alkotómunkát segíti, hogy – mint Bartók Imre többek között megjegyezte – a díjazottak közül két év múlva öt embert kiszór majd egy zsűri, aminek tagjai nem ültek a kuratóriumban.  Nem voltam ott az erről szóló döntésnél. Ha a másik oldalról nézzük, akkor viszont senkinek nem kell izgulnia a két év múlva esedékes döntés miatt. Hiszen ugyanazt teszi, amit egyébként: folytatja az írást. Körülbelül ez a kritérium.
A kialakult vita a Facebook népét sem hagyta hidegen – olvastam olyan kommentet, ami szerint méltatlan, hogy Térey János neve ilyen kontextusban merüljön fel.  Én az ilyen fészbúk-üzengetéseket tartom Jánoshoz méltatlannak. Nagyon sok módon lehet ártani egy ügynek, és egy névnek – például úgy, ha valaki megkérdőjelezi a kezdeményezés mögötti jó szándékot. Talán nem tudják, hogy a férjem maga ült le beszélgetni Demeter Szilárddal arról, hogyan nézne ki egy állami elismerés, amit a középgeneráció számára alapítanának – halála után pedig szép gesztusként, az ő nevét viselheti ez az ösztöndíj. A férjem ugyanakkor részt vett Kukorelly Endrével a civil Baumgarten-díjról folytatott eszmecserében is. Mindegyik díjnak nagyon örült volna, ha megkapja. 
János ugyanis egész életében nem részesült sem tartamában, sem összegében olyan nagyívű támogatásban, amiért pedig mások érdekében is tárgyalt – és amit most a Térey-ösztöndíjasok megkapnak. Nekem semmilyen érdekem nem fűződött ehhez a díjazáshoz, legfeljebb a szándék, hogy jöjjön létre már valami jó dolog az íróknak. Ez nekem mégis egy kis elégtétel, hiszen valami értelmes történik az értelmetlenen keresztül – itt a férjem halálára gondolok. Nyugodtan el lehet hinni, hogy valaki jutalmazni akarja a jó szerzőket, politikai és világnézettől függetlenül.

A Térey-ösztöndíj és a körülötte kialakuló vita hogyan hathat majd a magyar irodalmi életre? Hidat jelent a jobbos-balos (ha jobban tetszik, népies-urbánus) szekértáborok között vagy inkább mélyíti a meglévő árkot?  Az árok mély. Ahol pénz és hatalom van, ott jobban látszik. A férjem utolsó drámája (Lót, Szodomában kövérebb a fű) arról is szól, hogy hogyan, miért nem sikerülhet az adott közegben hídembernek lenni. Ő megpróbált hídemberré válni, és én nagyon tiszteltem ezért. Helyette is tovább próbálkozom.  
Szerző
Frissítve: 2020.01.29. 13:57

A tinilány és a rosszfiú – Kiosztották a Grammy-díjakat

Publikálás dátuma
2020.01.27. 13:41
Producer testvérével összesen hét díjat söpörtek be, közte Az év albuma és Az év dala kategóriákat is
Fotó: FREDERIC J. BROWN / AFP
Az „általános csúcs” az este egyértelműen a nemrég tizennyolc éves Billie Eilish volt, aki testvérével összesen hat szobrot (plusz a bátyja lett az év producere) vihetett haza.
Az immár 62-dik alkalommal kiosztott Grammy-díjak a legfontosabb popzenei elismerésnek számít, akkor is, ha mind a ceremónia, mind annak megítélésére az ódivatú jelzőt szokás alkalmazni. Ez persze nem von le semmit az értékéből, hasonlóan, mint a filmiparban, a zenei szakmai körökben is rengeteg volt a változás az ezredforduló óta, de ami megrendíthetetlen, hogy a Grammy-gála keretében nyolcvannégy(!) zenei kategóriában ismernek el előadókat az altenatívoktól a komolyzenén keresztül a polkáig – nyilván a média figyelme nem az utóbbira koncentrál, hiszen a nagygálán a tíz legfontosabbnak tartott szekciót értékelik, a többieket korábbi időpontokban hirdették ki. Ezen belül is az úgynevezett General Field a leg-leg-leg, még akkor is, ha magyarul talán általános szekciónak lehetne nevezni. Szóval az „általános csúcs” az este egyértelműen a nemrég tizennyolc éves Billie Eilish volt, aki testvérével összesen hat szobrot (plusz a bátyja lett az év producere) vihetett haza: köztük az év dalát a Bad Guy címűért, és azt ezt tartalmazó, Where Do We Go? korong lett az éve lemeze. Ez azért is gigantikus teljesítmény, mert olyanokat utasított maga mögé Eilish, mint Beyoncé, Ed Sheeran, Ariana Grande vagy Taylor Swift. További nagy ellenfél volt a nyolc kategóriában jelölt Lizzo, aki végül csak három díjat, a tavalyi év abszolút slágerét (Old Town Road) író Lil Nas X pedig csak kettő Grammy-t vihetett haza. Kijelenthetjük, hogy ők ketten voltak a pop mezőny nagy nyertesei.
A legjobb tíz kategória jelöltjeivel és díjazottjaival kapcsolatban erősen el- és megoszlanak a vélemények. A rockban Gary Clark Jr. This Land című, komótos és elektronikával terhelt blues beütésű nótája lett a befutó. Szuper érdekes, hogy a TOOL 7empest című nótája lett a legjobb metál teljesítmény, amelyre nekem az experimentális, progresszív és alternatív vonal a sokkal inkább jellemző és ráillő jelző – de legalább mertek elismerni egy 15 perces dalt!
Ízlések és pofonok, én kifejezetten nem kedvelem a gálákon fellépő alkotók különleges előadásait, Camila Cabello és Ariana Grande, fogalmazzunk úgy, hogy csak jelen volt, Billie Eilish is egy unalmas balladát adott elő. Pedig mennyivel jobb lett volna a bearanyozódott Bad Guy, ami laza talpalávalóként sem utolsó szerzemény. Ám, hogy az említett előadóknak tulajdonképpen mennyire hálásnak kell mégiscsak lenniük, azt az Aerosmith a Run DMC-vel közös fellépése tett egyértelművé, mert az elnyűhetetlen Walk This Way-t sikerült rettenetesen nagypapásan és hamisan előadni – nagyon remélem, hogy Steven Tyler azért jobb formában lesz július 24-i Budapesti koncertjén.

Elképzelve a száz évvel későbbi közönséget

A klasszikus zenei területeken taroltak az amerikaiak, a kortárs szerzők és a női előadók, zeneszerzők. A legjobb zenekari előadás kategóriában az 1979-ben született Los Angeles-i Andrew Norman Sustain (kb. Fennmaradás) című kompozícióját rögzítő lemez nyert. A Los Angeles-i Filharmonikusokat a venezuelai sztárkarmester Gustavo Dudamel vezényli. A szerző azt írja 2018-ban írt, a legmodernebb nagyzenekari hangzásokkal operáló művéről honlapján, hogy  a zenekartól kapott megbízást, és komponálásakor a Disney Hallban a művet száz év múlva hallgató közönséget képzelte el. Milyen gondolatok fogják őket foglalkoztatni? -kérdezi. A legjobb operafelvétel címét Tobias Picker A fantasztikus Mr. Fox című műve vitte el, amely 1998-ban íródott és Roald Dahl azonos című, gyermekeknek szóló regényén alapul. A zeneszerző 1954-ben született New York-ban, ez a második operája. Gil Rose vezényli a Bostoni Modern Zenekar Projektet és a Bostoni Gyermekkórust, közreműködnek a karmester által 2013-ban alapított bostoni Odyssey Opera énekesei. Ebben a kategóriában nevezték egyébként George Benjamin A szerelemi és az erőszak leckéi című művét is, amelyben a kanadai-magyar Szabó Krisztina és Orendt Gyula is énekel. A legjobb kórusfelvételek között a Durflé összes kórusműveit felvonultató lemez nyert, a Houstoni Kamarakórust Ken Cowan vezényli. Caroline Shaw 1982-ben született amerikai hegedűs, énekes zeneszerző. A kamarazene kategóriában nyertes Orange című lemezén az Attacca Vonósnégyes az ő hat darabját játssza. A legjobb énekes szólista Joyce DiDonato lett Songplay (Dal-játék) című lemezével, amelyen sajátos dzsesszes feldolgozásban operaáriákat, klasszikus és könnyedebb dalokat énekel. Wynton Marsalis Hegedűversenyét és Hegedű táncszvitjét Nicola Benedetti játssza azon a lemezen, amely a legjobb klasszikus szóló kategóriában nyert. Jennifer Higdon 2018-ban komponált Hárfaversenye Yolanda Kondonassis előadásában pedig a kortárs klasszikus lemezek között lett a legjobb. A legjobb összeállítás címet az ukrán zongorista, Nadja Spacsenko A helyek költészete című felvétele kapta, amelyen tíz új, kortárs darabot játszik.   

Témák
Grammy-díj
Frissítve: 2020.01.27. 13:45

Kimonótól Semmelweisig Nagy-Britanniában

Publikálás dátuma
2020.01.27. 11:00

Fotó: Adrien Didierjean / Grand Palais
A Brexit évében sincs okuk a szégyenkezésre a szigetország kulturális intézményeinek.
A nagy-britanniai vezető múzeumok rendszerint csúcsra járatással kezdik az évet, és nincs ez idén sem másképp. 2020 első művészeti érdekességére a Royal Academy of Arts fényűző termeiben kerül sor január 25-től április 13-ig. A kizárólag saját forrásaira támaszkodó rangos intézmény a megbízhatóan közönségcsalogató Picasso 300 papírra vetett munkáját mutatja be a spanyol alkotó nyolcvan évi tevékenységének valamennyi korszakába belekóstolva. A választék bámulatosnak ígérkezik, hiszen Picasso messze nem csak rajzolt a papírra, hanem tépdeste, szakította, sőt égette is, gyakran háromdimenziós hatást elérve. A show keretében kiállított darabok mérete legalább ennyire különféle, a Guernicához készült vázlatoktól egészen egy 4,8 méter szélességű kollázsig terjednek. Az idős koráig fáradhatatlan művész a papírt egyszerre használta ötletek, gondolatok kipróbálására és kezelte azt a korlátlan lehetőségek tárházaként. Szenvedélyesen rajzolt minden egyes fecnire, vagy kísérletezett nyomdatechnakai módszerekkel. Anyaga egyaránt lehetett az olyan messzi tájakról, mint Japánból származó drága antik ritkaság, egyszerű újságkivágás, szalvéta és dekoratív célokat szolgáló tapéta.  Az év modern művészeti szenzációjának minden kétség nélkül Andy Warhol nagyszabású retrospektívje ígérkezik a Tate Modernben. Az elővételi információk hallatán biztosra kell menni és előre megrendelni a várakozásnak megfelelően felsrófolt, felnőtteknek 22 fontos (8550 forint) belépőjegyet. A március 12. és szeptember 6. között látogatható esemény a kurátorok előzetes tájékoztatása szerint "új fénybe helyezi a Szlovákiából származó amerikai ikont, aki annak ellenére vált New York társasági életének motorjává, hogy alapvetően félszeg volt, művészi ambíciói közepette elkötelezte magát a fogyasztói kultúra és a celeb életforma mellett, és mindeközben megváltoztatta a modern művészetet". Nem mintha a londoni múzeumlátogatók ki lettek volna éheztetve Warhol-remekekből, de ez az elmúlt húsz év első átfogó visszatekintése, amely a britek elől eddig rejtve maradt munkákat és olyan könnyen azonosítható alkotásokat egyaránt tartalmaz, mint a Marilyn Monroe ábrázolások, a Coca-Cola és a Campbell dobozok. Harminc év óta először kerül a nyilvánosság elé a Ladies and Gentlemen sorozat huszonöt, fekete és latin-amerikai cross-dressereket ábrázoló darabja.  A világ legjelentősebb iparművészeti múzeuma, a V&A divattörténi kiállításai kimerítik a legendás fogalmát. A február 29-én nyitó Kimonó: Kiotótól a kifutóig címet viselő show végre elrugaszkodik a nyugati világ öltözködési stílusától. Az intézmény hatalmas saját gyűjteményéből kiindulva a tárlat a gyönyörködtetés mellett be akarja bizonyítani, hogy a kimonó nem pusztán hagyományos, változatlan öltözködési mód, hanem mindig is igyekezett a kor divatjának megfelelni. Christian Dior és Alexander McQueen csak kettő a befolyásos divatházak közül, melyek sokat tettek a japán viselet népszerűsítéséért.  Ami az előadóművészetet illeti, idén is több hollywoodi sztár próbálja ki magát a londoni színpadokon. Tennessee Williams önéletrajzi ihletésű és színészi jutalomjátékokat kínáló drámájában, az Üvegfigurákban Ivo van Hove rendezésében Isabelle Huppert játssza Amanda Wingfield, a fáradt déli szépség szerepét. A Barbican Színházban június 5-e és 11-e között műsorra tűzött darabot franciául adják elő angol felirattal. Az élet fájában és A segítségben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölt Jessica Chastain Ibsen Nórájának címszerepében mutatkozik be a West Enden, a Playhous színházban június 10-e és szeptember 5-e között. A rendező, Jamie Lloyd, mint oly sokan mások "a mestermű merész újraértelmezését" célozza meg. Igyekezniük kell mindazoknak, akik a Savoy színházban személyesen akarják látni Jake Gyllenhaalt, aki Stephen Sondheim és James Lapine Pulitzer-díjas musicaljében, a Vasárnap a parkban George-zsal című előadásban George Seurat-t alakítja. Az egyik legkiválóbb brit színész és rendező, Mark Rylance az ötletgazdája, direktora és főszereplője az "anyák megmentőjéről" írt, Semmelweis című új Stephen Brown darabnak, melyet ugyan a bristoli Old Vic színház tűz műsorára június 13-a és július 25- e között, de a produkció nagy eséllyel hódíthatja meg később Londont is. A zenei kínálat idén is minden műfajban gazdag. A popzene ikonikus figurái közül már január végén láthatjuk Madonnát, akinek Madame X címet viselő turnéja alaposan megosztotta a kritikusokat. Az örökifjú sztár január 27-e és február 16-a között a London Palladiumban lép fel, ahol a legdrágább jegyek szédítő 1200 fontot (466 ezer 300 forint) kóstálnak. A nagy öregek sorából kiemelésre kínálkozik a The Who, Diana Ross és Sir Elton John turnéja, míg a fiatalabb nemzedékből Taylor Swift Hyde Park-i fellépése és Stormzy koncertsorozata érdemel feltétlenül említést. Az opera műfajában is találni magyar vonatkozást. A Walesi Nemzeti Opera nyári szezonjának kiemelkedő rendezvénye lesz Sztravinszkij Fülemüle és Bartók Béla Kékszakállú herceg várának kettőse. Kékszakállú szerepében nem mást, mint a Budapesten decemberben koncertet adott helyi bariton-kedvencet, Bryn Terfelt láthatja a cardiffi közönség a Millenniumi Központban június 9-e és 13-a között, majd a Covent Garden Királyi Operaházban július 21-22-én. Az év egyik legvonzóbb operaelőadásában, Puccini Toscájában július első két hetében ugyancsak Bryn Terfel lép fel Scarpiaként, a Londonban viszonylag ritkán látható Anna Netrebko és Brian Jagde társaságában.