„A férjem megpróbált hídember lenni” – Harmath Artemisz a Térey-ösztöndíj körüli vitáról

Térey János egész életében azért küzdött, hogy ne sorolják be jobbra vagy balra; már csak ezért is méltatlan a nevét viselő díj kapcsán kialakult üzengetés – véli a költő-drámaíró özvegye.

Az irodalmi élet újabb botránya, hogy napokon belül két, Térey-ösztöndíjra javasolt szerző, Bartók Imre és Csehy Zoltán is nyilvánosan utasította vissza a Petőfi Irodalmi Múzeum elismerését. Bartók a díjat életre hívó PIM-főigazgató, a bevallottan Orbán-rajongó Demeter Szilárd személyével magyarázta döntését, de szempont volt az is, hogy nem akar egy névsorban szerepelni a szintén kormányközeli Orbán János Dénessel; Csehy pedig irodalmi élősködőkre és érdem nélkül jutalmazott dilettánsokra hivatkozott.

Hogy mindennek milyen hatása lehet a kulturális életre, magára a díjra, arról Harmath Artemisz irodalomtörténész, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke, Térey János özvegye nyilatkozott a Népszavának.

Mit gondol arról, hogy Csehy és Bartók sem kér a díjból – és mi a véleménye a felhozott érvekről?

Sajnálom, de egy díjat szabad nem elfogadni. Ez botrány? Erről szól a díj? Nem. Számomra arról szól, hogy valakiknek, számos, általam is nagyra tartott kitűnő alkotónak, Garaczi Lászlónak, Kemény Istvánnak, Márton Lászlónak, stb. hosszútávon, kiszámíthatóan lehetősége van a hivatásával foglalkozni. Örülök és gratulálok nekik. Nekem nagyon fontos, hogy ez az ösztöndíj a férjem nevét viseli, mert számomra azt képviseli, hogy a minőséget, a szellemi alkotómunkát meg kell becsülni. Az képviseli, hogy az írók eddig nem látott számban a saját munkájukhoz méltó módon élhetnek.

A nyilvánosságban tett negatív gesztusokat azért nem értékelem, mert furcsa lenne a sajtón keresztül üzengetni a saját ismerőseimnek. János neve azt ígéri, hogy lehet pártatlanul, oldaliság nélkül olvasni. Ez szerepelt a kiírásban is, tudom, nem mindenkinek sikerül. Értem a gyanakvást is. János nyitott volt. Egész életében küzdött az ellen, hogy bárhová besorolják, szerintem sikerrel. Vagyis kapott jobbról-balról egyaránt. De tagja volt a szintén állami József Attila-díj zsűrijének, hogy „pár jó nevet bevigyen”, ahogy a naplójában írja. Jó ismerőse volt Prőhle Gergely, a PIM korábbi főigazgatója, aki járt János felolvasóestjeire, és (Térey János - a szerk.) együtt dolgozott Demeter Szilárddal ennek az ösztöndíjnak a koncepcióján is. Bízott benne, és az ügyet nézte.

Politikai szempont közrejátszott, játszhatott az ösztöndíjak kiosztásakor? Péterfy Gergely író szerint a 45 kiválasztottat elnézve, „a díj 50 százaléknál nagyobb arányban politikai kifizetőhely.”

Péterfy egyébként követi a szerzőket a szavazófülkébe? Számon is tartja a pártállásukat, ha ő zsűriz? Biztosan állíthatom, hogy az ösztöndíj célja a minőség, és nem politikai hűség elismerése. A titkos szavazás elején Demeter Szilárddal azt kértük a tagságtól, hogy mindenki olyan nevet jelöljön, akit nagyon erősnek tart, tehát minőségi szerzőket igyekezzünk díjazni. Hogy a kérést a szavazás során ki mennyire szívlelte meg, az már mindenkinek a saját felelőssége, illetve a szervezetének számol el vele, amelyik őt delegálta – nekem ugyanúgy egy szavazatom volt, mint a 19 fős kuratórium többi tagjának. Az eredményt nézve el tudtam volna képzelni még több olyan nevet, akiket a férjem is elismert. Olyan is van köztük, akivel ő egy ideig nem fogott kezet. Aztán meg mégis. A cél itt a minél demokratikusabb és konszenzusosabb elbírálás volt, és ennek a szavazás menete megfelelt. A díjazottaktól pedig senki nem vár el semmilyen elköteleződést – csak azt, hogy alkossanak.

Ennél több elvárást is rögzít a díjazottakkal kötött szerződés: így a munkaterv leadását, és azt, hogy a szerzők részt vegyenek a Petőfi Irodalmi múzeumban vagy a PIM által szervezett felolvasóestek, irodalmi fesztiválok valamelyikén. Hány ilyen rendezvényen kell fellépjenek? Nem akadályozza ez az írás folyamatát?

Mint ön is mondta, a rendezvények valamelyikén kell részt vegyenek – nem az összesen. Évente egy ilyen „kötelező" program lesz, de ezek olyan események, amire a költők, írók amúgy is eljárnak. Például, a népszerű Margó Feszt is ilyen alkalom, aminek a múzeum ad otthont.

Az viszont nem a nyugodt alkotómunkát segíti, hogy – mint Bartók Imre többek között megjegyezte – a díjazottak közül két év múlva öt embert kiszór majd egy zsűri, aminek tagjai nem ültek a kuratóriumban.

Nem voltam ott az erről szóló döntésnél. Ha a másik oldalról nézzük, akkor viszont senkinek nem kell izgulnia a két év múlva esedékes döntés miatt. Hiszen ugyanazt teszi, amit egyébként: folytatja az írást. Körülbelül ez a kritérium.

A kialakult vita a Facebook népét sem hagyta hidegen – olvastam olyan kommentet, ami szerint méltatlan, hogy Térey János neve ilyen kontextusban merüljön fel.

Én az ilyen fészbúk-üzengetéseket tartom Jánoshoz méltatlannak. Nagyon sok módon lehet ártani egy ügynek, és egy névnek – például úgy, ha valaki megkérdőjelezi a kezdeményezés mögötti jó szándékot. Talán nem tudják, hogy a férjem maga ült le beszélgetni Demeter Szilárddal arról, hogyan nézne ki egy állami elismerés, amit a középgeneráció számára alapítanának – halála után pedig szép gesztusként, az ő nevét viselheti ez az ösztöndíj. A férjem ugyanakkor részt vett Kukorelly Endrével a civil Baumgarten-díjról folytatott eszmecserében is. Mindegyik díjnak nagyon örült volna, ha megkapja.

A Térey-ösztöndíj és a körülötte kialakuló vita hogyan hathat majd a magyar irodalmi életre? Hidat jelent a jobbos-balos (ha jobban tetszik, népies-urbánus) szekértáborok között vagy inkább mélyíti a meglévő árkot?

Az árok mély. Ahol pénz és hatalom van, ott jobban látszik. A férjem utolsó drámája (Lót, Szodomában kövérebb a fű) arról is szól, hogy hogyan, miért nem sikerülhet az adott közegben hídembernek lenni. Ő megpróbált hídemberré válni, és én nagyon tiszteltem ezért. Helyette is tovább próbálkozom.