Előfizetés

Győzelem, áldozatokkal - Szabó Magda drámája Vörösmarty Színházban

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2020.01.30. 12:00
Géza (Gáspár Sándor) áldozatokat hozva új utat akar és erre az útra rakja rá fiát, Vajkot (Kovács Tamás), aki már az újban hisz
Fotó: KISS LÁSZLÓ / VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ
„Az a szép, fényes nap”: a finomkodást elkerülő, erős kontúrokból építkező előadást rendezett Bagó Bertalan Székesfehérváron.
Szabó Magda drámájában időről időre gyilkolnak. Egykori barátot, tanítót, szövetségest tüntetnek el az útból. Miközben a hetvenes évek közepén született darab egy ünnepi eseményt dolgoz fel, Géza fejedelem fiának, Vajknak a keresztelése előestéjét. De a bűnök és a múlt nem eltörölhető, hiába a biztató jövő. Az a szép, fényes nap a mű címe, egy pogány dal első sorára utalva. Játszották már többször, Bagó Bertalan most épp a királyi emlékekben gazdag városunkban, Székesfehérváron rendezte meg. Szabó Magda tulajdonképpen egy királydrámát írt, modern nyelven, és főként azzal a szándékkal, hogy nézzünk szembe azzal is, amit szívesen eltakarnánk. Hát, nehezen vitatható, hogy ez a gondolat mennyire aktuális ma is. Bagó Bertalan a korábban színpadon nem elég élőnek bizonyult kamaradarabból több elemében izgalmas és élvezhető előadást vitt színre. A produkciót egy nyitott térben (Jelmez és díszlettervező: Vereckei Rita) játsszák, nincsenek, falak, ajtók, hanem állványzat és zsaluzott dobogók. Megszólal és megjelenik újra és újra egy pogány szertartást idéző játék. (A táncosok a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium növendékei, koreográfus Rovó Tamás.) A zene kreált, (zeneszerző: Kricsár Kamill), de nagyon is megkapó. Bagóék alapvetően nem nyúltak az eredeti szöveghez, viszont írtak bele néhány jelenetet (dramaturg: Tucsni András).

Egy tévériporter (Pálya Pompónia) jelenik meg többször is, élőben és kivetítőn is, hogy közvetítsen az eseményekről. Ezek az epizódok aztán igazán áthallásosak, például amikor a német-magyar kapcsolatokról tart közös sajtótájékoztatót Vajk és Nürnbergi Hermann. Ilyenkor kicsit a show irányába billen a játék, de a jóféle arányokat nem változtatja meg. A történelmi és az emberi dráma marad a hangsúlyos. Az is nagy erénye az előadásnak, hogy képes közeliket mutatni, Géza (Gáspár Sándor) és Vajk (Kovács Tamás) hosszas szócsatája egy apa-fiú konfliktus nagyon is élő és sok szempontból tanulságos ábrázolása.

Géza áldozatokat hozva új utat akar és erre az új útra a fiát „rakja rá”, aki már az újban hisz. Csakhogy az újnak nagyon nagy az ára. A több nemzedék megjelenése is izgalmas, a nagyapa, vagyis Géza apósa, Gyula (Kuna Károly) itt inkább egy groteszk szórakoztató figura, miközben megvan a saját drámája, nem beszélve a végén meggyilkolt barátjáról, Böngéről (Derzsi János), aki a végsőkig ragaszkodik a hagyományokhoz és ez lesz a veszte is. A fehérvári előadás szinte zavarba ejtő pontossággal tárja elénk azt a folyamatot, hogy milyen hatalmi technikákat, játszmákat, emberi kompromisszumokat, árulásokat követel az előrelépés. Sőt az egyszerű életben maradás is. Nem lehet alkut kötni, a győzelmi logika nem ismer tréfát. Bárki és bármi, bármikor beáldozható.

Néhány szót még a székesfehérvári társulatról. Úgy tűnik, hogy a többéves építkezés jól láthatóan kezd beérni, hiszen látványosan minőségi szinten ki lehetett osztani ezt a darabot. Gáspár Sándor, Kovács Tamás, Kuna Károly, Derzsi János, Egyed Attila, Kozáry Ferenc és a fiatalabbak Kovács Tamás, Lábodi Ádám és Pálya Pompónia, valamennyien képesek azonos színházi nyelven megszólalni, a mély emberi drámát vegyíteni tudják a nem olcsó groteszkkel.
Az előadás vége különösen megrendítő: miközben a keresztelés tart és Vajkból István lesz, a háttérben az állványzaton megjelenő figurák, a pogány múlt képviselői, sorra dőlnek le. A vérüket adják a kereszténységért. A dal, Az a szép, fényes nap pedig a tiltólistára kerül. Az ünnep hangtalanná válik. Marad a néma csend! Infó: Szabó Magda Az a szép, fényes nap Vörösmarty Színház, Székesfehérvár Rendezte: Bagó Bertalan

Eszenyi: Nem akarok politikai térbe belépni

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.01.30. 11:15

Fotó: Népszava
„A szakmai szolidaritásnak nem kell mindig nyilvánosnak lenni” – mondta a Vígszínház igazgatója.
„Nem akarok politikai térbe belépni” – ezt válaszolta Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a Magyar Narancs azzal kapcsolatos kérésére, miért nem ment el a december 9-ei tüntetésre a szabad színházakért. Korábban egyébként már megindokolta távolmaradását: azt mondta, „szakmai úton kell mindent elintézni, itt pedig politikai térbe került a diskurzus”. Eszenyi most hozzátette: aznap 1029 ember volt a Vígszínházban a Padlás jubileumi előadásán, ahol az 1 milliomodik nézőjüket köszöntötték, és együtt énekelték, hogy „itt van dolgunk és itt vannak álmaink”. „A szakmai szolidaritásnak nem kell mindig nyilvánosnak lenni. Szerintem én nagyon sokat teszek a szakmámért. Bárki megkeres, annak tehetségemhez, lehetőségemhez képest segítek. Amúgy meg nem is hívtak, de erről már nem is akarok beszélni” – jelentette ki. Az interjúban egyebek mellett szóba került, hogy a Forbes 2015/2016-ban őt választotta a legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában. Eszenyi azt mondta: örült ennek, mert ez azt jelentette és jelenti, hogy figyelnek rá és értékelik a munkáját. „Ráadásul ez nemcsak nekem, hanem a színháznak is visszajelzés, ami azt is jelenti, hogy a Vígszínház fontos tájékozódási pont” – fogalmazott. Kérdésre azt is elmondta: „Demszky alatt lettem igazgató, aztán jött Tarlós, most Karácsony Gergely. Valamennyi érán keresztülmentem. Én ezzel úgy vagyok, hogy állok egy folyóban, amivel szeretek sodródni, szenvedélyesen új utakat keresni, de hogy egyik vagy a másik partra kilépjek, olyan nincs. Soha senki a politikai szférából nem szólt ide telefonon, hogy nyomást gyakoroljon rám. A tervezett műsorral kapcsolatban a hatalomból senkivel nem kommunikálok.” „Ha nekem felülről valaki meg akarja mondani, hogy ezt vagy azt csináljak, vagyis abban a pillanatban, hogy nekem azt kell éreznem, hogy nem vagyok független, nem vezetem tovább ezt a színházat” – hangsúlyozta. Azzal kapcsolatban, hogy idén kell megpályázni az igazgatói széket, kiemelte: már írja a pályázatot. „Remélem, olyat tudok letenni az asztalra, hogy nem hagyok kétséget afelől, hogy továbbra is én vezethetem a színházat” – mondta Eszenyi Enikő.

„Auschwitz mindig ott ült velünk a konyhaasztalnál”

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.01.30. 10:00
Wind (mikrofonnal a kezében) a könyvbemutatón
Fotó: Béres Márton / Népszava
Az egyetlen teljes egészében a náci haláltáborban íródott memoár, az Auschwitz végállomás Eddy de Wind holland orvos tollából származik, most magyarul is megjelent.
Eddy de Wind zsidó származású orvos és pszichiáter volt, az utolsó, aki zsidóként orvosi diplomát kaphatott a hollandiai Leiden Egyetemen. Édesanyja deportálása után önként jelentkezett a Hollandi északkeleti részén fekvő westerborki gyűjtőtáborba. Itt ismerte meg a fiatal zsidó ápolónőt, Friedelt, akit a táborban feleségül is vett. 1943-ban mindkettejüket deportálták Auschwitzba. 1944 őszén az oroszok közeledtével a foglyokat, köztük Friedelt, gyalog indították el Németország felé a később halálmeneteknek nevezett transzportokban. Eddy elrejtőzött, és ott maradt Auschwitzban. Talált egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet, és írni kezdte a történetét.
A legelső Auschwitz-beszámolók között számon tartott mű jelenlegi ismereteink szerint az egyetlen memoár, amely teljes egészében a náci haláltáborban íródott. Először 1946-ban jelent meg, ám a hollandiai közhangulat miatt nem tett szert nagyobb ismertségre. A nyolcvanas évek során ismét megjelent, ám a kiadó megszűnése okán ismét feledésbe merült. A rendhagyó írás a tábor felszabadításának hetvenötödik évfordulójára jelent meg az idei évben, nem csupán hollandul, hanem számos további nyelven, a világ mintegy száz országában. Az Athenaeum Kiadó gondozásában, Alföldy Mari fordításában megjelenő kötetben az eredeti holland kiadás szószedettel, az Auschwitz I. (főtábor) térképével, és a leszármazottak, a fordító utószavával, valamint a család archívumából származó képanyaggal bővült.
A kötet bevezető részét Eddy de Wind egyes szám első személyben alkotta meg, ám rájött, így képtelen lesz az egész történetet megírni: ezért kitalálta Hans van Dam figuráját, ezzel megtartva a szükséges távolságot. Az Auschwitz, végállomás nem visszaemlékezés, vagy történelmi tudósítás, hanem Eddy története, amely megmutatja, hogy a legembertelenebb körülmények között is létezhet szeretet és támogatás, és érzékelteti: az intolerancia és a felsőbbrendűség érzése szélsőséges esetben a legelképzelhetetlenebb tettekhez vezethet. A lágerben íródott történetet nem befolyásolta az emlékek későbbi változása, és nem igazították hozzá később sem a felszabadulás után szerzett tudáshoz. Ezáltal ellentmondásos elemeket is találunk benne: Eddy egy alkalommal arra kéri a tábor orvosát, a Lagerarztot, hogy mentse meg felesége életét, és helyezze át más munkára. És bármennyire is tűnik ez abszurdnak egy haláltáborban, az orvos jóvá hagyja a kérést. Noha akkoriban a foglyoknak a név nem mondott sokat, és a szerző nem is tartotta fontosnak, alakja azonban nem elhanyagolható: ő volt a hírhedt Josef Mengele, a Halál Angyala.
A de Wind család utószavában így olvashatunk erről: „Nyugtalanító gondolat. Különösen azért, mert tudatosítja bennünk, hogy Auschwitz hóhérai nem voltak vadállatok, sem egy másik bolygóról jött űrlények, hanem hétköznapi emberek, akik képesek voltak emberi döntésekre is. Vajon ettől kevésbé lesz Mengele akkora gonosztevő, mint amilyennek ma tekintjük? A választ Eddy maga adja meg egy beszélgetésben, amelyet Friedellel folytat arról, hogy némelyik idősebb SS néha látszólag megmagyarázhatatlan módon emberséges döntéseket hoz. „– Nem gondolom, hogy ez mellettük szól – vélekedett Hans. – Épp ellenkezőleg. A fiatalokat a Blut und Boden (Vér és föld) szellemében nevelték, ők nem ismertek mást. Az idősebbek, mint ez a Lagerarzt, az ilyen kisebb tettekkel mutatják, hogy valami maradt bennük a neveltetésükből. Ők még mást tanultak, és emberek is maradhattak volna. Ezért nagyobb a bűnük, mint a fiatal nácicsordáé, amelyik sose látott mást.”
Auschwitz mindig ott ült velünk a konyhaasztalnál – idézte fel Melcher de Wind, a szerző fia édesanyja szavait a kötet szerdai bemutatóján. Balázsy Panna kérdésére válaszolva elmondta: fájdalmas volt a félelem árnyékában, és annak tudatában élni, min ment keresztül az édesapja. Ő és a testvérei már fiatalon megismerkedtek a történetével, ugyanis a később pszichiáterként is dolgozó édesapjuk úgy tartotta, el kell mondani nekik az igazságot, hiszen a gyerekek fantáziája sokkal szörnyűbb dolgokat is képes megalkotni. Melcher de Wind hangsúlyozta, ő nem szereti a második generáció megfogalmazást, sokkal inkább a túlélők gyerekei kifejezést tartja helyénvalónak. Úgy érzi, ez fejezi ki igazán, amit ő is érzett: mint elmondta, egészen apja haláláig őt is eltöltötte a félelem, nem tudta igazán meghatározni önmagát, később vált csak képessé arra, hogy a saját életét kialakítsa.
Annak kapcsán, hogy a legifjabb generációkkal hogyan lehet megértetni e történések súlyát, Melcher de Wind így nyilatkozott lapunknak: – Auschwitz előtt nem volt Auschwitz. A holokauszt előtt nem volt holokauszt. Korábban elképzelni sem tudtunk ilyen tragédiát. Miután ez megtörtént, mindannyiunknak felelősségünk megismerni és megpróbálni megérteni azt. Az iskolák, szülők, a média feladata elmondani a fiataloknak mindezeket. S azt hiszem, hetvenöt évvel később elég távolságunk van ahhoz, hogy humánusabb módon beszéljünk erről, és ne csupán a gyilkosságokról: tudniuk kell az embereknek ezekről is, de úgy vélem, az új generációk sokkal nyitottabbak azokra a történetekre, amelyek az egyes emberekkel történtek. – Melcher de Wind hangsúlyozta, az iskolák felelősségét abban látja, hogy megértessék a fiatalokkal, mit is jelent valakinek átélni ezeket a borzalmakat, akár egy velük egyidős fiatalnak.
– Auschwitz egyenlő a gyűlölettel, a félelemmel, és az emberek legsötétebb oldalát mutatja meg, de talán itt az ideje, hogy tanuljunk ebből, és tudatosítsuk magunkban: jelen van a remény, a szeretet, a szolidaritás, és ez segíthet túlélni – emelte ki a kötet egyik legfőbb céljaként, és hozzátette: hetvenöt éve mondjuk azt, hogy soha többé Auschwitz, ám még mindig sok borzalom történik a világban. – A politikai okokkal foglalkozunk, noha itt lenne az ideje, hogy meghallgassuk azok történeteit, akik ezt átélték, és elgondolkozzunk azon, hogy volt ez lehetséges. Meg kell próbálnunk megérteni, hogyan volt egyszerre jelen a gonosz és a jó Auschwitzban. Ez az egyetlen módja, hogy elkerüljük ennek megismétlődését.
Infó: Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás. Fordította Alföldy Mari, Athenaeum Kiadó, 2020.

A jelennel is szembe kell nézni

A sajtótájékoztatón beszédet mondott többek között Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke, Pécsi Tibor történész, valamint Szalay-Bobrovniczky Vince, a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki ismertette a magyarországi kormányok felelősségét a negyvenes évek történéseiben, és elmondta, sosem kendőzték el az eseményekkel kapcsolatos valóságot. Hozzátéve: megköveti az áldozatokat a magyar kormány nevében. Melcher de Wind erre reagálva megjegyezte, örül annak, hogy Magyarországon megtörtént a problémák felismerése, holott Hollandiában hetvenöt évig tartott, néhány nappal ezelőttig, hogy a miniszterelnök beismerje a hibákat. Ugyanakkor a könyvbemutató végén a közönség soraiból felszólalt többek között Gera Judit, az ELTE Néderlandisztika Tanszékének korábbi tanszékvezető egyetemi tanára is. Noha a helyettes államtitkár már távozott a helyszínről, megjegyezte, érdemes lenne kiegészíteni szavait: fontos, hogy ismerjük egymás társadalmi kontextusait napjainkban. – Magyarországon a helyzet, annak ellenére, amit az államtitkár úr elmondott, nem olyan, mint amilyennek ezt ön esetleg érzékelte – intézte szavait Melcher de Windhez. – Magyarországon olyan emlékművek állnak, amelyeken a gyilkosok és az áldozatok együtt szerepelnek: többek közt áll egy olyan emlékmű, amelyben Magyarország áldozatként van bemutatva. Magyarországon nyílt antiszemitizmus uralkodik, Soros György nevét felhasználva. Nagyon sok tennivalónk van, és szembe kell néznünk a jelen borzasztó tragédiáival is, hangsúlyozta. Melcher de Wind válaszában elmondta, fontosnak tartja, hogy ne csak a szörnyűségekre emlékezzünk, hanem legyünk büszkék mindazokra, akik a humanitást és a demokráciát akarják védelmezni. Úgy véli, e tekintetben Soros György egy hős.