párbeszéd;

2020-01-31 08:20:00

Mit akar a Párbeszédtől az összes ellenzéki párt?

Körüludvarolják a Párbeszédet az ellenzéki oldalon. Túl azon, hogy főpolgármestert ad, vajon mitől ilyen vonzó egy alig mérhető párt?

A ZRI Závecz Research Intézet január közepi felmérése szerint nem változott a helyzet, a Párbeszéd a teljes népességen belül és a biztos pártválasztók körében is maradt, ahol volt: 1 százalékon. Ennek ellenére nemhogy csökkent volna a párt politikai súlya az ellenzéki oldalon, a jelek szerint mind vonzóbbá vált a kormánykritikus közösségben. Először – még tavaly novemberben – Fekete-Győr András, a Momentum elnöke tett említést arról, hogy szorosabbra fonná a kapcsolatot: „A legtöbb kérdésről ugyanazt gondoljuk a párbeszédesekkel vagy az LMP-sekkel, akkor miért vagyunk különböző pártokban? Remélem, hamarosan eljön a közös munka ideje.” Az LMP is nyitott lenne az együttműködésre a Párbeszéddel, amelynek jelenlegi szövetségese a szocialista párt. Azt pedig, hogy az MSZP-ben nagyon is számítanak a további együttműködésre, Molnár Zsolt pártigazgatója tette világossá, amikor arra utalt: a tervezett társelnöki rendszerük nem független a Párbeszéd és a szocialisták esetleges fúziójától.

Elemzőket és politikusokat kérdeztünk arról, mi állhat az egy százalékos pár népszerűségének hátterében.

– Zöldértékek, szociális érzékenység és baloldaliság – sorolta Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. – Ezek mind hangsúlyosan szerepeltek a Párbeszédnél, elég csak Karácsony Gergely választási programját megnézni. Az LMP maga is zöldpárt, így ezen értékek mentén tudna elsősorban együttműködni a Párbeszéddel. Az MSZP-vel a baloldaliság köti össze a pártot, a Momentumnak pedig a zöldpolitika és a klímatudatosság mellett az is fontos és szimpatikus lehet, hogy a Párbeszéd fiatal, hiteles politikusokkal képviselteti a programját.

A stratégiai igazgató szerint a Párbeszéd egyik fő ereje, hogy tagjai közül többen is a legnépszerűbb ellenzéki politikusok közé tartoznak: Karácsony Gergely és Szabó Tímea mellett Jávor Benedek, Tordai Bence vagy éppen Kocsis-Cake Olivio is sokkal jobban kedvelt, mint az pártjuk támogatottsága alapján várható lenne.

– Kevesen vannak, de országosan ismertek – erősített rá Szentpéteri Nagy Richárd politikai elemző, s ez alapján szerinte nem meglepő, hogy más pártok is keresik az együttműködést a Párbeszéddel. Mint mondta, az LMP esetében más világos okok is indokolják a lépést: a párt a létezéséért küzd. Ráadásul – tette hozzá – a Párbeszéd és az LMP korábbi szakítási vitája is eldőlt mára. Bebizonyosodott, a Párbeszédnek volt igaza a más pártokkal való együttműködésekkel kapcsolatban, és abban is: olyannyira megfér egymás mellett a zöldpolitika meg a baloldali értékrend, hogy az Magyarországon egy oldalra került.

Virág Andrea szerint az sem meglepő, hogy az ellenzéki pártok mindegyike partnert vagy lehetséges együttműködő felet lát a Párbeszédben, az ugyanis olyan programot képvisel, amelyben mindegyik formáció megtalálja a számára vonzó elemet. Persze nem tudni, akkor is ilyen kapós volna-e a párt, ha nem lennének ilyen népszerű politikusai. Felvetésünkre, hogy mennyiben befolyásolhatják a jelenlegi MSZP-Párbeszéd együttműködést az új megkeresések, az elemző úgy vélekedett: egyáltalán nem alapvetés, hogy például egy esetleges LMP-Párbeszéd kapcsolat együtt járjon a szakítással a szocialistákkal.

– Egy párt akár több szövetségessel is dolgozhat együtt. Sőt, a Párbeszéd akár kohéziós szerepet is betölthet az ellenzéki oldalon, ráadásul bizonyos szempontból már eddig is így tett. A 2022-es szoros ellenzéki együttműködéshez, amelyre a sikerhez feltétlenül szükség lesz, jól jöhet a Párbeszéd közvetítő szerepe – jelentette ki Virág Andrea. Szerinte ráadásul az LMP-nek és az MSZP-nek is érdeke az együttműködés, hiszen mindkét párt lejtmenetben van 2018 óta, ezért nemcsak változásra, de innovációra is szükségük van, amit a Párbeszéd jelenthet, főleg, hogy a kezdetektől mindig nyitott volt az együttműködésre.

Szentpéteri Nagy Richárd szerint az MSZP-nek éppen úgy van szüksége a Párbeszédre, mint a Fidesznek a KDNP-re. 

– A logika azt diktálná, hogy a Párbeszéd a Momentummal működjön együtt – állította Szentpéteri Nagy Richárd. – Az önkormányzati választások viszont igazolták, a Párbeszéd és az MSZP jól kiegészíti egymást. A szocialisták hozták a szervezeti hátteret, a Párbeszéd pedig a hiteles, baloldali politikusokat. Ettől függetlenül nem elképzelhetetlen, hogy a Párbeszéd más pártok felé is hasonlóan nyit, bár árnyalja a képet, hogy árukapcsolással egyelőre az MSZP-t is viszi magával. Igaz, a 2022-es országgyűlés választások szempontjából ez elvileg mindegy, hiszen ha az ellenzék célja a Fidesz-KDNP leváltása, akkor csak a teljes integráció lehet a megoldás.