tenisz;Magyar Tenisz Szövetség;WTA-torna;

2020-02-02 18:47:18

Botrányba fulladt tenisztorna: menekülnek az érintettek a felelősség elől

A szövetség bejelentette, hogy elmarad a február 17. és 23. között Magyarországra tervezett keménypályás női tenisztorna, az ügyben érintettek mossák kezeiket.

Véget ért a huzavona a február 17. és 23. között Magyarországra tervezett keménypályás női tenisztorna körül, ugyanis a magyar szövetség (MTSZ) szombaton bejelentette, a rendezvény elmarad. Az indoklás szerint ellehetetlenültek a Budapestre, majd Debrecenbe meghirdetett verseny körülményei. Az MTSZ szerint a huzavona még tavaly tavasszal kezdődött, ekkor vezette meg Márky Jenő, a Hungarian Grand Prix torna jogtulajdonosa a kormányt, mert úgy tett vállalást a versenyének Bukarestből Budapestre hozataláról, hogy arra előzetes jóváhagyása nem volt. Így állhatott elő az a helyzet, hogy miközben tavaly támogató kormányhatározat született arról, hogy 2019 és 2023 között a Hungarian Grand Prix versenyt Magyarországon rendezzék meg – és erre a kormány 2020-tól évente nagyjából 250 millió forintot biztosítana – a WTA 2019 után 2020-ban sem engedélyezte a verseny Bukarestből Budapestre történő költöztetését. A WTA döntése egyben azt is jelentette, hogy Magyarországon a februári Hungarian Ladies Open tornát lehetne csak megrendezni.

Márky Jenő egészen máshogy látja helyzetet, lapunkhoz is eljuttatott közleményében Richter Attilát, az MTSZ főtitkárát nevezte meg felelősként. „A februári versenyszervezőnek egy év állt rendelkezésre a verseny feltételeinek előteremtésére, hogy a versenyzők jogai a WTA szabályai szerint ne sérüljenek. Nem a verseny előtt két héttel kell a helyszínt és pénzügyi garanciát előteremteni, úgy, hogy az amerikai tulajdonos is tisztában volt a magyar kormány 2019. február 18-i rendeletével. Azt senki nem róhatja fel nekem, hogy mindent megteszek a Hungarian Grand Prix eredeti helyszínére való visszakerülése érdekében, erre kötelez a magyar állammal kötött szerződésem is” – fogalmazott Márky, aki szerint Richter tudatosan, előre megtervezve arra számított, hogy a helyzet komolysága és az idő rövidsége folytán az államot rá tudja kényszeríteni a 1043/2019 (II.18) számú kormányhatározat visszavonására és a támogatási összeg átcsoportosítására a februári esemény megrendezésére.

„Ennek eléréséhez a hazugságok terjesztésén kívül hamis dokumentumok benyújtását is bevállalta, amely alapján utasította el az áthelyezési kérvényemet, január 14-én kelt levelében a WTA, amely elutasítás természetesen nem fogadható el, mivel valótlan állításra és dokumentumokra alapozva született meg. Ebben a hazug, minden szempontból törvénytelen játszmában a játékosok jogai példátlan módon sérültek, melynek súlyos következményei lehetnek még” – folytatta Márky, aki úgy véli, Richter a teljes felelőse a kialakult helyzetnek. „Hazárdjátékot játszott és elbukott” – fogalmazott.

„Az, hogy a nevezés elkezdődhetett és lezárulhatott a játékosok jogait biztosító adatlap és rendelkezésre álló helyszín nélkül, az csak úgy fordulhatott elő, hogy hamis dokumentumokat nyújtott be a WTA-nak a helyszínre vonatkozóan, amiért súlyos felelősség terheli. Ezek után a felelősséget akár rám, akár a magyar kormányra hárítani felháborító” – zárta szavait Márky.

Telefonon kerestük Richter Attilát, hogy reagáljon Márky állításaira, ám a főtitkárt nem értük el.