Előfizetés

Tízmilliárddal tartoznak, húsz hiányzik, összesen meg lesz legalább 62 milliárd az állatkerti Biodóm

Szalai Anna
Publikálás dátuma
2020.02.04. 06:00

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A kormány egyelőre azt se fizette ki, amit korábban ígért a Biodómra. A főváros elrendelte a projekt felülvizsgálatát.
A kormány Fürjes Balázs államtitkáron keresztül újfent megüzente: nem ad több pénzt az állatkerti Biodómra. Legyen elég, amit eddig adott. Az eredetileg 15,7 milliárd forintra tervezett projekt, 2017-re már 55 milliárd forintra hízott,  Fürjes Balázs szerint pedig - legalábbis a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozata alapján - már 62,8 milliárdon állhat a költségszámláló.
A kormány a 2015. és 2016. években biztosított forrásokon felül 37,5 milliárd forint támogatást biztosított a projektnek, mindösszesen 43,7 milliárd forint értékben. A kormányhatározatban rögzített ütemezés szerint a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) 2018-ban 18,57 milliárd, 2019-ben 15,87 milliárd, míg az idén 3,14 milliárd támogatást kap. A 2020-ra ígért pénz még nem érkezett meg a főváros számlájára, de még a tavalyiból is hibádzik 7,5 milliárd. Korábban az is felmerült, hogy a kormány visszakéri a támogatás összegét, ha a beruházást nem sikerül a kormányhatározatban meghatározott határidőig, azaz 2020 december végéig átadni. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint viszont nincs ilyen kockázat. A támogatási szerződésben ugyanis csupán az szerepel a támogatás feltételeként, hogy 2021 szeptemberéig meg kell valósulnia a „háromosztatú biodómnak”, egyetlen szó sincs arról, hogy mi legyen benne. Márpedig ha más nem is, de a kupola kész lesz. A kérdés az, hogy mi kerül bele.
A kupola kivitelezése 33,5 milliárdba kerül. Ez a Pannon Park projekt 70 százaléka. Az ehhez kapcsolódó egyéb költségek után közel 6 milliárd marad az állami támogatásból, feltéve persze, hogy megkapja a főváros a pénzt – teszi hozzá Kiss Ambrus.
A Market Zrt. 2020 tavaszára ígérte az épület átadását. Ezután kezdődhetne meg a Pannon Park fejlesztés II. üteme, vagyis a dekorációs és belsőépítészeti munkák a bemutatókban és a közönségterekénél, a növényültetés és a parképítés, az öntöző rendszer telepítése, a kiállítási tartalomfejlesztés, a jegy- és beléptető rendszer beüzemelése, a rendezvények, valamint a vendéglátás tárgyi feltételeinek beszerzése, az állat- és növénygondozás, továbbá a műszaki fenntartás gépeinek és eszközeinek, valamint a kerti bútoroknak a megrendelése és elhelyezése. Közben meg kellene vásárolni a szárazföldi és a tengeri állatokat. Ezek mindegyike külön közbeszerzés tárgya lesz, amelyeket azonban még el sem indítottak, holott évekig is eltarthat a lebonyolításuk. Persányi Miklós, a FÁNK főigazgatója az új városvezetést arról tájékoztatta, hogy a kívánt látogatóélmény kialakításához még 20 milliárd forintra lenne szükség, de Kiss Ambrus lapunknak az mondta, hogy ehhez semmiféle alátámasztó pénzügyi terv nem készült és a feltételes közbeszerzési eljárásokat se bonyolították le. (A FÁNK a Népszava részleteket firtató kérdéseire nem válaszolt.)
Városházi forrásaink szerint hasonló lazaság jellemzi az eddigi projektvezetést is. Ahogy Fürjes megjegyezte: „Persányi Miklós szabadon tervezett, szabadon bonyolította le a közbeszerzéseket és irányította a munkát”. Lassan az új városvezetés számára is kirajzolódik, hogy mennyire nagy szabadság volt ez. Persányi Miklós gyakorlatilag senkivel nem egyeztetve döntött az állami támogatás felhasználásáról, a fővárosi önkormányzaton csak átfolytak a milliárdok. A rendszerbe egyetlen ellenőrző pont volt beépítve: a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Enviroduna Kft. projektmenedzsment cég, amelynek azonban csak az utóellenőrzésre nyílt lehetősége, azt is csupán a nekik átadott dokumentumok alapján. Az új városvezetés a túlzónak tartott 20 milliárdos befejezési költség okán a projekt teljes körű állapotfelmérésével bízta meg az Enviroduna Kft.-t, amelynek eredményeként szeretnének tiszta képet kapni a beruházás pénzügyi helyzetéről, a kivitelezés üteméről, illetve arról, hogy milyen befejezési változatok lehetségesek, mennyi pénz és idő szükséges még a megnyitáshoz – mondta Kiss Ambrus a Népszavának. Az Enviroduna 4-6 hónapot kért a beruházás megnyugtató lezárásához szükséges stratégia kialakítására.
A Karácsony-kabinet mindemellett úgy véli, hogy a FÁNK alapműködése sincs rendben. Persányi Miklós mellé január elsejétől egy gazdasági igazgatót neveztek ki Mézes Rózsa személyében. Az új gazdasági igazgató hivatalba lépése után azonnal kezdeményezte a FÁNK 2019-es költségvetésének módosítását, mivel saját beruházásra (a Biodómon felüli munkákra) egyetlen fillért sem tervezett be az állatkert vezetése, miközben elég sokat költöttek ezen a címen. A Fővárosi Közgyűlés januári ülésén a kérésnek megfelelően 208 millió forintot csoportosított át. A fideszes városatyák ellenezték a dolgot, ami csupán azért meglepő, mivel korábban egyetlen zokszó nélkül engedték át a milliárdokat a FÁNK vezetésének.
Fürjes Balázs azt is felvetette, hogy a 700 férőhelyes Hermina garázs 6 milliárdos költségkerete a Biodómra is elkölthető, ha közösen arra jut a főváros és a kormány, hogy az egyébként autómentessé alakítandó ligetben nincs szükség parkolóházra. Az ötlet valóban felmerült a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának előző ülésén – ismerte el a főpolgármester-helyettes, de úgy véli, hogy a döntés előtt fel kell mérni a környék parkoló igényeit, különös tekintettel az új létesítményekre. Ez a munka már folyik, a kérdésre az FKT februári ülésen visszatérnek.
A parkolóház kivitelezése egyébként még nem kezdődött meg. Az előzetes környezeti vizsgálati határozatát a bíróság a civilek által beadott kereset nyomán megsemmisítette, de a projektről hatályos közgyűlési és kormányhatározat van. Ráadásul az építésügyi jogszabályok is kötelezővé teszik a közintézmények mellett megfelelő számú parkolóhely létesítését. A FÁNK az Mfor gazdasági portálnak korábban azt mondta, hogy a beruházás törlése esetén a városvezetésnek alternatív parkolási megoldást kell biztosítania, mert ez jelentős hatással van a látogatók számára, az ebből származó bevételeikre, az ennek hiányában kért közpénz-támogatásukra. Karácsony Gergelyt tehát burkoltan azzal „fenyegette” az állatkert, hogyha nem lesz Hermina, akkor több támogatást kérnek. Az új létesítményhez előzetesen nem készült mindenre kiterjedő megtérülési kalkuláció, nincs becslés sem a várható árbevételről, sem a kiadásokról - jegyzi meg Kiss Ambrus. A Fővárosi Közgyűlés 2014-es döntését megalapozó előterjesztésben az állatkert még azt ígérte, hogy a létesítmény „jelentősebb fenntartói támogatások nélkül” is képes lesz önfenntartóan üzemelni. A 2019 januárjában már csak azt állították, hogy megpróbálják optimalizálni az üzemeltetés költségeit. A bér-, energia- és vízköltségek mindenesetre milliárdos kiadásnövekedést okoznak. Ez pedig csak drasztikus jegyáremeléssel vagy jelentős fővárosi támogatásnöveléssel hozható ki nullszaldóra.

Lázas kínai utast szűrt ki a hőkamera Ferihegyen, a Szent László Kórházban vizsgálják

MTI
Publikálás dátuma
2020.02.03. 21:25
Kzfertőtlenítő a ferihegyi repülőtéren
Fotó: Béres Márton / Népszava
39 fokos lázzal szállt le a gépről.
 Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast hétfőn a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A tájékoztatás szerint a repülőtéren elkülönítettek egy Kínából érkező kínai állampolgárt. A utasnál a repülőtéren felállított hőkamera és a manuális lázmérő is kimutatta a 39 fokos lázat. Az utast az egészségügyi szakmai protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették a Nemzeti Népegészségügyi Központ repülőtéri vizsgálójában - ismertették. Hozzátették: az eddigi információk szerint a magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező kínai nő a repülőn lett rosszul, előtte nem volt panasza. Január 12-én hagyta el Magyarországot, és most jött vissza, Vuhanban sem ő, sem családtagjai nem jártak. Az eljárásrendnek megfelelően az erre a célra kijelölt Szent László Kórházba szállították, ahol soron kívüli orvosi vizsgálatnak vetik alá. A repülőtéren a protokollnak megfelelően azonnal megkezdték a fertőtlenítést, mind a gépen, mind azokban a helyiségekben, ahol áthaladt vagy tartózkodott az utas - áll a tájékoztatásban.

Méregdrága "baráti beszélgetések" finom kormányzati zsarolással

Danó Anna
Publikálás dátuma
2020.02.03. 20:42

Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
Február közepéig befejeződhetnek a legnagyobb kórházi beszállítók és a kormány közötti egyeztetések – értesült a Népszava. Karácsony előtt egy nappal hozták nyilvánosságra azt a kormányrendeletet, amely arról szólt, hogy a lejárt kórházi tartozások kiegyenlítését a kormány központosított adósságrendezési eljárással intézné. A portfolio.hu szerint a hét elején meg is kezdődtek az egyeztetések a legnagyobb, 300 millió forint feletti összeget hitelezőkkel. A Pénzügyminisztérium javaslata az volt, hogy a cégek tegyenek „gesztust” a kormány felé, és engedjék el a lejárt követelések 20 százalékát. A találkozókról jegyzőkönyv nem készült, mert a tárca szerint ezek csak „baráti beszélgetések.” Ezeken a „beszélgetéseken” forrásaink szerint jelzik azt is, hogy a cégek gesztusát figyelembe veszik a későbbi központosított beszerzéseknél. A beszállítók felvetették, nehéz lenne 20 százalékot utólag eltüntetni egy 2018-ban vagy 2019-ben kiállított számlából, mire stornózást javasoltak nekik. Ezt azonban többen aggályosnak tartják, mert így megsértenék a közbeszerzési- és a versenytörvényt, továbbá az adójogi előírásokat.