egészségügy;

2020-02-03 20:42:38

Méregdrága "baráti beszélgetések" finom kormányzati zsarolással

Február közepéig befejeződhetnek a legnagyobb kórházi beszállítók és a kormány közötti egyeztetések – értesült a Népszava. Karácsony előtt egy nappal hozták nyilvánosságra azt a kormányrendeletet, amely arról szólt, hogy a lejárt kórházi tartozások kiegyenlítését a kormány központosított adósságrendezési eljárással intézné. A portfolio.hu szerint a hét elején meg is kezdődtek az egyeztetések a legnagyobb, 300 millió forint feletti összeget hitelezőkkel.

A Pénzügyminisztérium javaslata az volt, hogy a cégek tegyenek „gesztust” a kormány felé, és engedjék el a lejárt követelések 20 százalékát. A találkozókról jegyzőkönyv nem készült, mert a tárca szerint ezek csak „baráti beszélgetések.”

Ezeken a „beszélgetéseken” forrásaink szerint jelzik azt is, hogy a cégek gesztusát figyelembe veszik a későbbi központosított beszerzéseknél. A beszállítók felvetették, nehéz lenne 20 százalékot utólag eltüntetni egy 2018-ban vagy 2019-ben kiállított számlából, mire stornózást javasoltak nekik. Ezt azonban többen aggályosnak tartják, mert így megsértenék a közbeszerzési- és a versenytörvényt, továbbá az adójogi előírásokat.