A gazdasági sikerességet nevezte a konzervatív politika előfeltételének Orbán Viktor miniszterelnök kedden Rómában, az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti konzervativizmus című konferenciáján rendezett pódiumbeszélgetésen. A kormányfő azt mondta, a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők "túléljenek". Ha ugyanis ez nem sikerül,
- fogalmazott. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban alá is húzta, hogy Magyarország pusztán a számokat nézve jól áll: a gazdaság évi 4-5 százalékkal bővül, a munkanélküliségi ráta 3 százalékra mérséklődött, és szerinte az államadósság is csökken. (Az államadósság valójában folyamatosan növekszik, mértéke kizárólag GDP-arányosan látszik csökkenni.)
A miniszterelnök arra is kitért: a magyar "konzervatív vezetés" abban különbözik sok más európai társától, hogy egyrészt a magyarországi kormánypártokon - hála a kétharmadnak - nincs nyomás, hogy alkossanak koalíciót más pártokkal. Másrészt a médiavilág nem olyan, mint Nyugat-Európában, ahol - állítása szerint - a média 90 százaléka a "progresszív liberálisoké". Magyarországon "nagyobb az egyensúly" - jelentette ki, úgy fogalmazva, hogy mindennek köszönhetően ő az a szerencsés az európai konzervatív politikusok között, aki azt mondhatja, amit gondol. Ezután valóban így is tett Orbán, azt a nehezen értelmezhető állítást téve, hogy
Az MTI közleményéből nem derül ki, mire gondolhatott. A közmédiás összefoglaló szerint ezután a nyugat-európai keresztények arányának csökkenéséről fogalmazott meg egy megalapozatlan állítást Orbán, kijelentette, hogy a liberálisok nem szeretik a keresztény társadalmat, majd az "identitás" témáját vette elő, de ezt már az EPP-hez kötve. Arról is beszélt, hogy Európában új kihívásokra és energiával teli új mozgalmakra van szükség, különben a kontinens nem lesz versenyképes. A Fidesz uniós pártcsaládjáról, az Európai Néppártról (EPP) pedig azt mondta - nem először -, hogy baloldali, liberális irányba mozog. Ezért a sajtót és az egyetemeket tette felelőssé Orbán.

