kilakoltatás;Völner Pál;MBVK;

2020-02-05 17:33:25

Tavaly háromezer kilakoltatás történt Magyarországon

Az esetek kétharmadában ingatlanárverés után tettek utcára lakókat és családokat, májusban pörögtek fel igazán a végrehajtások.

Hány kilakoltatást hajtottak végre Magyarországon 2019-ben, megyei, Budapest esetében pedig kerületi szinten? Ezt a viszonylag egyszerű kérdést tette fel Pintér Sándor belügyminiszternek Oláh Lajos, a DK képviselője – hogy aztán ne kapjon rá kormányzati választ.

Pintér helyett ugyanis Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára reagált jelezve, hogy a kérdés kapcsán „az Igazságügyi Minisztérium információval, adatokkal nem rendelkezik”.

Nagy kérdés, hogy akkor egyáltalán miért ők válaszolnak, hiszen ha rossz a címzett, a minisztériumok eleve az illetékesnek továbbítják a képviselői megkereséseket. Ráadásul 2018-ban éppen Völner küldött adatokat Oláh kilakoltatásra vonatkozó kérdéseire.

Az államtitkár ezúttal szerencsére megemlítette, hogy a a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján elérhetőek bizonyos adatok; innen tájékozódott a Népszava is, az oldalon megtaláltuk a MBVK 2019. november 15-én publikált összesítését.

A végrehajtások kétharmadában, 2005 esetben a lakások sikeres árverése után költöztették ki a korábbi tulajdonosokat, és adták át az ingatlant – a Nemzeti Eszközkezelő kérésére 281 nem fizető bérlőt lakoltattak ki, lakásügyi határozat végrehajtásával pedig 535 család vagy lakó veszítette el otthonát.

Hogy az eljárások hány személyt, köztük hány gyereket és idős embert  érintettek, arra az összesítés nem tér ki. Völner szerint erre vonatkozó adatot sem az Igazságügyi Minisztérium, sem az MBVK és maguk a végrehajtók sem gyűjtenek, talán nem véletlenül.

Az összesítés alapján alkalmanként a kilakoltatási moratórium idején is történtek végrehajtások: 2019 elejétől április végéig 168 ilyen esetet jegyzett fel a bírói kar; zömében árverés után tettek az utcára korábbi tulajdonosokat, de kipenderítettek 26 önkényes lakásfoglalót is.

Későbbi adatok nem ismertek – a téli moratórium kezdetéig még két hét telt el az összesítés lezárása után – a számok alakulására azonban kihathatott az is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester október 18-án leállíttatta az összes, főváros által kezdeményezett kilakoltatást, ehhez pedig kerületi szinten csatlakozott Józsefváros is.