tűzoltók;viharkárok;OKF;

2020-02-05 20:10:31

Közel háromszáz épületet rongált meg szerdán a viharos erejű szél

Tizenkét megyében kimaradt az áramszolgáltatás, a kidőlt fák autóutakat, síneket torlaszoltak el.

Országszerte csaknem háromszáz épületben, köztük 37 közintézményben okozott kárt a viharos szél szerdán - jelentette be szerda este Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese.

Dóka az MTI-nek elmondta, továbbra is több mint kétszáz helyen dolgoznak a tűzoltók. A legtöbb esetük Budapesten, Pest, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Győr-Moson-Sopron, és Veszprém megyében volt. A leszakadt vezetékek miatt 12 megye egy-egy területén szünetelt átmenetileg az áramszolgáltatás, a kidőlt fák, leszakadt faágak pedig több helyen a közúti és a vasúti közlekedést is akadályozták.  

A széllökések erejét jelzi, hogy a távirati iroda beszámolója alapján

A helyettes szóvivő kitért arra is, hogy a fővárosban is sokszor riasztották a tűzoltókat, főleg fakidőlések, leszakadt faágak miatt. Budapesten több mint harminc épületben keletkezett kár.

Az OKF kéri a lakosságot, figyeljék az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzéseit. Az OMSZ előrejelzése szerinta késő esti órákig az ország nagy részén várhatók viharos széllökések. Csütörtökre némileg mérséklődik a szél, de az ország nagy részére továbbra is figyelmeztetés lesz érvényben.