interjú;

2020-02-07 08:40:00

"Zavarom a rendszert" - Szél Bernadett összefogásról, a Fidesz leváltásáról, az ellene folyó támadásokról

A klíma- és zöldügyekre adott politikai válaszok határozhatják meg, meddig tarthat a Fidesz rémuralma Magyarországon – állítja Szél Bernadett független országgyűlési képviselő.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy korábbi interjúban azt mondta, szívesen látja önt és Hadházy Ákost a pártban. Belépnek?

A Momentum régi szövetségesünk, de én frakcióba sem léptem be és helyesnek érzem, ha 2022-ig független képviselő maradok.

Felmerült az is, hogy az LMP és a Párbeszéd újra egyesül.

Mindenképpen több értelme van egy erős zöld térnek, mint két rivalizáló kis zöld pártnak. A felvetés támogatható.

Mi változott Magyarországon az októberi helyhatósági választások óta?

Nyilván egyértelművé vált, hogy a Momentum és a Demokratikus Koalíció lesz az ellenzék vezető pártjai. Az is kiderült, hogy sikeres az ellenzéki együttműködés. Sikerült hatásosan olyan ügyeket vinni, ami az emberek igazságérzetét régóta bántja. Október óta pedig az ellenzéki vezetésű településeken naponta hullanak ki a fideszes csontvázak a szekrényekből. Lehet látni, hogy az ellenzék dolgozik, ha megkapja a felhatalmazást. Ha ez a munka folytatódik – és miért ne folytatódna – akkor az meggyőzheti az embereket, hogy érdemes lesz országosan is az ellenzékre szavazni 2022-ben.

Mi más kell még a Fidesz leváltásához?

Együttműködés. A lehető legerősebb jelöltek kiválasztása a választókerületekben, amit  semmiképpen nem lehet az utolsó pillanatra hagyni. Emellett kell egy vízió is, amit szembe lehet állítani a Fidesz nacionalista-populista országképével. Egy vízió, aminek része a társadalmi igazságosság, az emberi jogok tisztelete, a zöld gondolat.

Kell közös lista és közös miniszterelnök-jelölt?

2020 februárjában korai még listákról beszélni, előbb a közös egyéni jelöltekről kell beszélni, őket kell megtalálni, hogy felépíthessék magukat – az összes párt támogatásával.

Szeretne Pest megyében közös ellenzéki jelölt lenni?

Pest megye 2. számú választókerülete az otthonom, nyitott vagyok rá, hogy beszéljünk erről.

Hadházy Ákos szokta hangoztatni, hogy nincs már értelme a parlamenti politizálásnak, „ ki kell jönni” az ellenzéknek az utcára. Egyetért vele?

Ez nem fekete-fehér. A parlament elveszítette korábbi súlyát, mert a Fidesz a saját kedvére változtatja a játékszabályokat. De az ellenzéki együttműködés például a rabszolgatörvény elleni éjszakai parlamenti akcióval indult. Okosan kell használni a parlamentet, írásbeli kérdésekkel például még mindig lehet információkhoz jutni, bár egyre kevésbé.

Nem érzi szélmalomharcnak, amit csinál?

Ha az lenne, nem foganatosítanának abszurditásba hajló biztonsági intézkedéseket azokban az intézményekben, amiket meglátogatok. Ráadásul a kormányzáshoz tanulásra, tapasztalatra van szükség, én ezt is teszem.

Legtöbbször szociális ügyekkel, gyermekvédelemmel foglalkozik. Miért?

Egyrészt ez a terület áll közel hozzám, másrészt a Fidesz Magyarországán itt a legnagyobb a baj. A gyermekvédelem eltűnt a kormány térképéről, mielőtt mi visszatettük volna.

Egyik legnagyobb ügye is ehhez a területhez kötődik: régóta kitartóan harcol a Fóti gyermekváros megvédéséért.

A kedvencem, amikor a humántárca államtitkára azt mondja, hogy „nincs fóti ügy”, miközben a propagandamédia tele van azzal, hogy megpróbálják megmagyarázni. A kormány állandóan családbarátnak mondja magát, miközben itt a legsérülékenyebb, legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő gyerekekről beszélünk. Ehhez képest Rétvári Bence államtitkár képes azt a szemembe mondani az irodájában, hogy miért pattogok annyit, „csak hatvan gyerekről van szó”. Hogy lehet az emberi erőforrások minisztériumában államtitkár az, aki ilyet mond?

Ön szerint mi állhat a fóti ügy hátterében?

A Fidesz egyértelműen egy szűk gazdasági elit érdekeit képviseli. A korrupciós gépezetnek pedig működnie kell, ahogy telnek az évek, mindenért lehajolnak, mert már odaígérték valakinek. A fóti ügy kapcsán egy Budapesthez közeli, hatalmas, értékes ősparkról és egy kastélyról van szó, amit a saját köreiken belül akarnak hasznosítani. Az ő rendszerükben annyira nincs már fék, hogy most lényegében beteg gyerekeket rabolnak ki.

Ugyanakkor mintha az emberek ingerküszöbét nem lépnék át ezek az ügyek.

Minden egyes nap azon dolgozom, hogy változzon a társadalmi attitűd és felébredjenek az emberek a közönyből. Egyáltalán az, hogy feltárjuk ennek a rendszernek a disznóságait, már jelentős hatással bír. A nagy társadalmi változásokhoz viszont nemcsak politikusokra, hanem a civilekre, a választópolgárokra is szükség van.

Egyre erőteljesebben áll ki a klímavédelem ügyében is. Mi a cél?

A klíma- és zöldügyet eddig és ezután is kiemelten kezelem. Tavaly a klímavétó után sikerült is zavarba hozni a kormányt egy bizottsági ülésen, és a zavar azóta is tart. Az, hogy politikai téren mi fog történni ezen a fronton Magyarországon, meg fogja határozni, hogy mikor lesz vége a Fidesz rémuralmának. Globálisan két erő feszül szembe egymással: a nacionalista populizmus és azok, akik a saját bőrükön érzik ennek a globális problémának a súlyát. Meggyőződésem, hogy a mostani tekintélyelvű politikusok nem fognak tudni valódi válaszokat adni a kihívásokra. Én azon leszek, hogy a zöld kérdések folyamatosan napirenden legyenek.

Sokszor személyében támadja önt a kormány, vagy a médiája. Ezt hogy éli meg?

Úgy, hogy nevetek. Például akkor, amikor azzal van tele a kormánysajtó, hogy mennyire jelentéktelen vagyok. Zavarom a rendszert, és képviselőként ez is a célom.

Az országot járva hogyan fogadják önt, mint ellenzéki politikust?

A leköpéstől kezdve a nagy ölelésekig mindenben volt már részem. Minden politikus, aki nem ma kezdte, megosztó személyiség. Ezzel együtt kell tudni élni. Hadd mondjak egy példát: ellátogattam egy szociális intézménybe, melynek vezetője saját maga vallotta be, hogy fideszes párttag, mégis alig várta, hogy jöjjek, mert bármennyire is szereti a saját pártját, nem tudja elérni, hogy jobban támogassák a szociális ügyeket. Én mentem, nekem öntötte ki a szívét. Egyébként a kormánypárti politikusokat is stimulálom: előfordult, hogy meglátogattam egy gyermekotthont, ahol nem sokkal később az államtitkár és a helyi országgyűlési képviselő is látogatást tett.