színház;Molnár Piroska;Hatszín Teátrum;

Dermesztő szembesülés

Molnár Piroska egyedül van a színpadon a Hatszín Teátrumban. Goebbels egyik titkárnőjének, Brunhilde Pomselnek a vallomását osztja meg a nézőkkel és teremti meg egymaga az évad egyik legfontosabb színházi estéjét.

Azt a sok hazugságot ma már nem lehetne eladni – mondja Molnár Piroska kissé tagoltan az Egy német sors című monodráma végén, a közönség nagy része felhördül. A mai mindennapi cinkosságunkat buktatja le ez az egyszerű, mégis nagyon fájó mondat. Szembesítésre késztet. Mint ahogy az egész előadás. Chirstopher Hampton az egykori náci propagandaminiszter, Goebbels titkárnőjének, Brunhilde Pomselnek az élete és tanúvallomása alapján írt darabot. Felhasználta azt a 2013-ban készült dokumentumfilmet, amelyben a titkárnő 103 évesen törte meg a hét évtizedes hallgatását. Az anyagból könyv is készült, amely tavaly jelent meg az Európa Kiadónál magyarul. (Friss Róbert a Népszava Szép Szó mellékletében írt róla tavaly novemberben Hogyan leszünk nácik címmel.) Chirstopher Hampton monodrámáját Londonban Maggie Smith játszotta, nálunk a Hatszín Teátrumban Máté Gábor rendezésében Molnár Piroska, aki végig kerekesszékben ül, előtte betolják őt a színpadra, a végén pedig kitolják. Az asztalnál Cziegler Balázs hatalmas olvasólámpája uralja a teret. Szinte ránehezedik a kitárulkozó egykori titkárnőre. Most már nincs mit tennie, ennél az óriási lámpánál kell elmesélnie, miként is élte meg a náci időket.

„Én semmit sem tettem, semmiféle bűnt nem követtem el. Ahogy sok más ember sem, akikről azt állítják, hogy nácik voltak. Fogalmam sem volt, hogy mi történik körülöttem. Vagy csak nagyon kevés. Nem több, mint másoknak. A koncentrációs táborok létezéséről tudtam, de hogy ott embereket gázosítottak és égettek el – arról soha nem hallottam. Végül is én semmi mást nem csináltam, csak gépeltem Goebbelsnek.” Ezekkel a mondatokkal kezdődik Brunhilde Pomsel vallomása. Az átlag német családból származó nő aztán emellett az érvelés mellett végig kitart. Ott ült ugyan Goebbels előszobájában éveken át, de állítása szerint nem tehet semmiről.

A Hatszín Teátrumban elhangzó szöveg azért egészen megrendítő, mert a folyamatot mutatja. A gyerekkortól, a karriert építő jól kereső fiatal nőig, azon át, hogy elveszti legjobb barátnőjét, aki történetesen zsidó. Igaz nem fog gyanút, nem kérdez rá sehol, csak akkor, amikor már késő. Akkor szembesül azzal, mi is történt valójában. A propagandaminisztert is látja, ahogy egy gyűlésen kiabál és felhergeli magát, de azzal se foglalkozik. Semmivel, csak szorgalmasan gyors- és gépír. Molnár Piroska pedig óriási erővel, elképesztő empátiával osztja meg a nézőkkel ezt a vallomást. Mivel végig ül, csak deréktól fölfelé tudja használni a testét a színpadon. A gesztusait, az arcát figyeljük, ezekkel mindent megmutat. Amit csak lehet. Az előadás egyik csúcsa, amikor arról mesél, hogy Goebbels felesége a háború végén miként ölte meg a saját gyerekeit és neki miért nem lett gyereke. A színésznő könnyei valódiak. A fájdalma belülről fakad, hiteles és megkérdőjelezhetetlen.

„Az ostobák mindig is követni fogják a hamis vezéreket – aztán keservesen megfizetnek érte, velünk együtt” – hangzik a kíméletlen megállapítás. Igen, sokszor hiába mentegetjük magunkat, naponta asszisztálunk vállalhatatlan dolgokhoz, ügyekhez. Nem lázadunk, részt veszünk a csalással, kirekesztéssel teli mindennapokban. De megnyugtatjuk magunkat, a bűnt nem mi követtük el, mi csak dolgozunk rendesen reggeltől estig. Chirstopher Hampton monodrámája Molnár Piroska utánozhatatlan, nagy erejű alakításában kegyetlenül pofon csap. Kérdés, mit teszünk a pillanatokig tartó dermesztő fájdalom után?

Infó:

Christopher Hampton: Egy német sors

Molnár Piroska előadásában

Rendező: Máté Gábor

Hatszín Teátrum