"Az alaptanterv bevezetése óriási visszalépés az irodalomtanításban" - felháborodott egyetemi oktatók tiltakozása

Publikálás dátuma
2020.02.07. 10:19
Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára (b), Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (k) és Hajnal Gabriella, a Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztos (j) sajtótájékoztatót tar
Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Röviden összefoglalva Kosztolányi meghatározása igaz a Nat szakmai részére: az írástudatlanok árulása.
Több tucat egyetemi oktató tette közzé véleményét a Nemzeti Alaptanterv irodalomoktatásra vonatkozó részéről. Alapunknak elküldött nyilatkozatot szó szerint közöljük:
Az irodalom és a társművészetek egyetemi oktatóiként megütközésünket, sőt felháborodásunkat fejezzük ki a napokban megjelent Nemzeti Alaptanterv irodalomtanításra, illetve irodalomtanulásra vonatkozó részleteivel kapcsolatban. Úgy gondoljuk, felelős egyetemi dolgozókként nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne adjunk hangot a felsőoktatás bemeneti oldalán, a középiskolai képzésben várható változásokat illető súlyos aggályainknak, amelyeknek most nem pedagógiai, hanem szakmai elemeit hangsúlyozzuk. Az előbbit megtették olyan szakemberek, akik középiskolákban tanítanak irodalmat. Bár ez a kérdés mindenkire tartozik, akinek gyereke van, vagy akinek fontos, hogy egyáltalán vannak gyerekek – az oktatás világában. Az alaptanterv bevezetése óriási visszalépést jelentene az irodalomtanításban egy olyan korábbi oktatási szerkezet felé, amelytől 1990 után mindenképpen el kellett mozdulni, sőt a 21. században egészen magunk mögött kellene hagyni. A most közzé tett NAT (ha valóban a jó szöveg jelent meg a Magyar Közlönyben) nem segít abban, hogy megszerettesse a középiskolás korú gyerekekkel az olvasást. A tervezet azzal párhuzamosan, illetve annak következtében, hogy bántóan ideologikus szándékkal, külső nézőpontból és nagyon leegyszerűsítő módon közelít az irodalmi művekhez, életművekhez és folyamatokhoz (ezt a látásmódot nevezte Kosztolányi Dezső 1929-ben, vagyis az ideologikus Ady-értés fénykorában „az írástudatlanok árulásának”), alaposan át is kívánja rendezni a komoly irodalomtudományos teljesítmények és értelmezői viták nyomán kialakult irodalomtörténeti kánont – amely persze folyamatosan változik, de mindig belső, szakemberek által kialakított szempontok szerint. Nem lehet szó nélkül hagyni azt sem, hogy a szerzői alapú irodalomszemlélet – amely egy focicsapathoz hasonlítja a magyar irodalom szerzőit, akiket szabadon lehet cserélgetni aktuális érdekek szerint – olyan kétszáz évvel ezelőtt is elavultnak számító hagyomány, amelyet át kellene alakítani a folyamatokra, összefüggésekre összpontosító megértési és tanulási módra, és a NAT kvantitatív részét ezekből lenne szükséges kialakítani. Az alábbiakban viszont mégiscsak említenénk néhány beszédes példát a huszadik századi magyar irodalomra vonatkozó kvantitatív előírásokból, amelyek részekként utalnak az egészre, az egész tervezet céltalanságára. Nincs jelen a középiskolai kötelező olvasmányok között például Ottlik Géza Iskola a határon című (nem mellesleg iskolai környezetben játszódó) regénye, ámde megtalálhatjuk ott Szabó Magdától Az ajtót (noha Abigél című regényével már szerepel, mégpedig teljes joggal, az általános iskola 5–8. évfolyamaiban kötelező olvasmányok között, valamint feltűnik a neve, jóval kevésbé érthető módon, A színház- és drámatörténet nagy alkotói és alkotásai című egységben, Örkény István mellett egyedüli huszadik századi magyar szerzőként). Mint ahogyan Füst Milán és Németh László regényei helyett is Herczeg Ferenc és Wass Albert műveire bukkanunk. Egyébként az utóbb említett írók közül Herczeget nevezte az irodalomértés és a középiskolai irodalomtanítás 1980-as évekbeli szemléletváltását meghatározó irodalomtudós, Németh G. Béla „a lektűr magyar mesterének”. A bölcsészkari irodalomoktatás szempontjából – és most csak erre szorítkozunk – beláthatatlan léptékű torzulásokhoz vezetne, ha a középiskolai diákok (bármily igényes) lektűrszerzők művein keresztül kapnának (következésképpen) hamis képet a huszadik századi magyar irodalomról. És bár fontos, hogy a diákok kialakítsák értelmezői viszonyukat az epika lektűrváltozatához, ám nem ekkora aránytévesztés keretei között (a tíz részletesen tárgyalt életmű közé emelt Herczeg-életmű megtanulásával). Továbbá sokkal nagyobb problémára utal, hogy a közelmúlt magyar irodalma szinte teljességgel kikerül a NAT ajánlatából, és ezért a diákok éppen azokkal a művekkel nem találkoznának az iskolapadban, amelyek művészi formában saját világukról fogalmaznak meg fontos gondolatokat. Irodalomtörténeti-esztétikai szempontból megkérdőjelezhetetlen, hogy Kányádi Sándor helyet kapott a Portrék című egységben, Nagy Gáspár kizárólagos jelenléte a Szemelvények közelmúltbeli szerzői között azonban teljességgel indokolatlan és indokolhatatlan (miközben szó sem esik például Tandori Dezsőről, vagy akár az immár szintén nem élő Térey Jánosról). Kevéssé érthető továbbá Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes, vagy Márai Sándor és Mándy Iván háttérbe kerülése, illetve elmaradása. A példákat még sorolhatnánk… Amennyiben a jelenlegi tervezet hatásai megjelennének a középiskolából kikerülő fiatal felnőttek olvasáskultúrájában vagy egyenesen nemolvasás-kultúrájában, akkor a bölcsészkarokon kellene megtanítanunk őket olvasni – már ha egyáltalán jelentkezne valaki közülük bölcsészkarra. Már ha egyáltalán érdeklődve olvasna valaki közülük magyar irodalmat. Sajnos az is valószínűnek tetszik, hogy a NAT-ban lefektetett keretekből csak egy kevéssé érvényes és hiteles irodalomképet kapnak a fiatalok, de semmiképpen sem olyat, amelyet érdemben tudnának saját hasznukra fordítani a 21. század elején. Az aláírók:  Bazsányi Sándor – PPKE BTK Esztétika Tanszék Thimár Attila – PPKE BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszék Angyalosi Gergely – DE BTK Esztétika és Etika Tanszék Áfra János – DE BTK Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Bacsó Béla – ELTE BTK Esztétika Tanszék Boldizsár Ildikó – EKE BMK Irodalomtudományi Tanszék Czigányik Zsolt – ELTE BTK, Anglisztika Tanszék Csobó Péter – NYE TFI Filozófia Intézeti Tanszék Darab Ágnes – ME BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszék Darida Veronika – ELTE BTK Esztétika Tanszék Dánél Mónika – ELTE BTK Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék Fűzfa Balázs – ELTE Szombathely BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszék Gács Anna – ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék Gálosi Adrien – PTE BTK Esztétika Tanszék Gárdos Bálint – ELTE, Anglisztika Tanszék Görföl Balázs – PTE BTK Esztétika Tanszék Györffy Miklós – ELTE BTK Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék Hermann Veronika – ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék Horváth Csaba – KRE BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszék Kappanyos András – ME BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszék Kardeván Lapis Gergely – PPKE BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszék Kertész Noémi – ME BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszék Király Edit – ELTE BTK Német Nyelvek Irodalma Tanszék Kiss Noémi – ME BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszék Kőrizs Imre – ME BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszék Krupp József – ELTE BTK Latin Tanszék Ladányi István – PE MFTK Irodalom- és Kultúratudományi Intézeti Tanszék Müller Péter – PTE BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék Nemes Z. Márió – ELTE BTK Esztétika Tanszék Onder Csaba – EKE BMK Irodalomtudományi Tanszék Pataki Elvira – PPKE BTK Klasszika-filológiai Tanszék Pintér Tibor – ELTE BTK Esztétika Tanszék Radnóti Sándor – ELTE BTK Esztétika Tanszék Sajó Sándor – ELTE BTK Esztétika Tanszék Seláf Levente – ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék Seregi Tamás – ELTE BTK Esztétika Tanszék Somlyó Bálint – ELTE BTK Esztétika Tanszék Somogyvári Lajos – PE MFTK Tanárképző Központ Szajbély Mihály – SZTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék Szentesi Zsolt – EKE BMK Irodalomtudományi Tanszék Szilasi László SZT BTK Magyar Irodalmi Tanszék Tamás Ábel – ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék Teller Katalin – ELTE BTK Esztétika Tanszék Timár Andrea – ELTE BTK Anglisztika Tanszék Vajdainé Horváth Zsuzsa – PPKE BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszék Valastyán Tamás – DE BTK Esztétika és Etika Tanszék Vörös István – PPKE BTK Esztétika Tanszék
Szerző
Témák
Nat

Közpénzből ment wellness-hotelbe a szombathelyi médiacég vezetője, soron kívüli vizsgálatot rendelt el Nemény

Publikálás dátuma
2020.02.07. 10:17
A Szombathelyi Médiaközpont bejárata
Fotó: Google Street View
Állítólag "informális konferencián" járt a cégvezető, aki egy budapesti tartózkodást is céges kártyával fizetett.
Temetést és "informális" konferencia-utat is fizetett céges bankkártyájával a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. önkormányzati cég ügyvezetője - számol be a hatalmat ellenőrző szerepben szárnyait bontogató új Magyar Nemzet. Azt írják, a felügyelőbizottság vizsgálata emellett azt is feltárta, hogy Halmágyi Miklós a város pénzéből fizetett ki egy budapesti tartózkodást is. Halmágyit azután nevezték ki, hogy a Fidesz-KDNP elbukta Szombathelyet is a tavalyi önkormányzati választáson.
Nemény András polgármester csütörtökön soron kívüli belső vizsgálatot rendelt el a Szombathelyi Médiaközpontnál lefolytatott felügyelőbizottsági vizsgálatban feltárt esetek miatt.

Kegyeleti szolgáltatásokért az ügyvezető október 17-én fizetett ki 276 ezer forintot. A Vaol.hu úgy tudja, hogy Halmágyi az édesanyja temetését intézte ezen a napon, ám csak a médiaközpont bankkártyája volt nála. Pár nappal később, október 22-én visszafizette a pénzt az önkormányzati cég pénztárába.
A médiaközpont bankkártyája legközelebb egy siófoki wellness-szállodában került elő október végén, ahol egy 88 ezer forintos számlát egyenlített ki vele a cégvezető. Ugyancsak a Vaol-ra hivatkozva olvasható a cikkben, hogy a cégvezető arról számolt be a vizsgálat során, hogy egyedül időzött a szállodában, míg az idegenforgalmi adó összege arról árulkodik, hogy két személy kétnapi siófoki tartózkodását egyenlítette ki közpénzen. Azzal magyarázta tartózkodását, hogy ekkor egy olyan háromnapos konferenciára érkezett, amelyen kormányfüggetlen országos online szerkesztőségek és vidéki önkormányzati médiumok képviselői vitatták meg az önkormányzati választások eredményeit, illetve beszéltek a választás utáni helyzetről. A konferenciának nem lelte fel nyomát sem a Vas megyei, KESMÁ-s hírportál, sem a hivatalos vizsgálatot végzők. Halmágyi ezt azzal magyarázta, hogy ez egy "informális konferencia" volt.
Halmágyi aztán november 30-án, egy budapesti hotelben fizetett ki egy 58 ezer forintos számlát. Az ügyvezető egy Ottlik Géza életművével kapcsolatos konferenciára érkezett, az író vasi kötődése miatt érezte szükségét, hogy részt vegyen azon, a rendezvényt a médiaközpont kreatív igazgatónőjének társaságában élvezte.
Szerző

Velodromot mindenkinek! - Olyan ajándékot kap Nagykanizsa a kormánytól, hogy győzze kiheverni

Publikálás dátuma
2020.02.07. 10:00

Fotó: Röhrig Dániel / Nepszava
Aggódik a nagykanizsai közgyűlésben többségbe került ellenzék, hogy nagyon sokba kerülhet városnak a kormány „ajándék” kerékpárpályája.
Értékes „ajándék” a kormánytól vagy a város költségvetését fölöslegesen megterhelő propagandaberuházás? – ez a kérdés okoz heves vitákat Nagykanizsán, ahol az őszi választáson újra fideszes polgármestert választottak, ám a testületben változtak az erőviszonyok, és többséget szerzett az ellenzéki pártokat tömörítő Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE). A tét nem kicsi: nyolcmilliárdos kerékpáros csarnokot kapna a város, ám az ellenzék szerint nagy a kockázat, kétséges, hogy lenne-e egyáltalán, aki használná, bérelné, vagyis bevételt teremtene a tetemes fenntartási költségekhez. A kormány 2017-ben döntött három hazai velodrom, azaz pályakerékpár-csarnok építéséről: egyet Budapestre, egyet-egyet pedig a keleti és a nyugati országrészbe terveztek. A fővárosiban 250 méteres, a két vidékiben 200 méteres pálya kapna helyet. A budapesti akár világbajnokság vagy olimpiai futam megrendezésére is megfelelő lehetne, a vidékiek kisebb versenyekre, de főleg edzésekre lennének alkalmasak. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos 2018 nyarán jelentette be, hogy Keleten Debrecenben, Nyugaton Nagykanizsán épülhet velodrom. Az akkori, kormánypárti többségű nagykanizsai városvezetés óriási sikerként propagálta ezt, és azt hangoztatta: az remekül kapcsolódik a város egyéb sportlétesítmény-fejlesztéseihez. A Modern Városok Program keretében ugyanis 15 milliárd forintból sport- és rendezvénycsarnok, valamint uszoda építését jelentették be 2018 tavaszán. A velodromot a sportcsarnok mellé tervezték, a két létesítményt folyosó kapcsolja majd össze. Legalábbis akkor, ha a már ellenzéki többségű testület rábólint a beruházásra. A legutóbbi, januári közgyűlésen ugyanis arra a döntésre jutott a testület, hogy még egy üzleti és kivitelezési tervet kell készíteni.
– Korábban készült ugyan egy 180 oldalas anyag, ám jószerével konkrétumok nélkül – magyarázta Fodor Csaba, az ellenzékiek frakcióvezetője. – Pedig jó lenne tudni, hogy kik fogják használni a csarnokot, hiszen amatőr biciklisek nem is tudnak a pályán körözni. Azt írták az előterjesztésben, majd a kosárlabdázók és a kézilabdázók edzenek a középső részen. És akkor mi lesz a sportcsarnokban? Aztán az előterjesztés szerint nagyjából 20 millió forint lesz az éves veszteség, de hogy ez miként jött ki, nem tudni. Kíváncsiak voltunk, miért pályázott Nagykanizsa a velodromra, amikor a városban működő kerékpáros egyesületeknek nincs pályakerékpáros szakága. Ráadásul egy tavalyi rendezett pályakerékpáros országos bajnokságon alig három tucat versenyző indult, és közülük mindössze öten képviseltek vidéki egyesületet. A város fideszes polgármestere, Balogh László nem válaszolt kérdéseinkre. Helyette kabinetfőnöke, Lehota János magyarázta, miért pályáztak: – Elhelyezkedése, kerékpáros infrastruktúrája és a tervezett létesítményfejlesztések miatt Nagykanizsa a legalkalmasabb helyszín a Dunántúlon. Ráadásul a velodrom nem csak a pályakerékpárnak adna otthont, a sportcsarnoknak edző- vagy bemelegítő terme lenne, a középső tér pedig iskolai, sport és szabadidős tevékenységekre hasznosítható. A kabinetfőnök szerint edzőtáborokat, felkészülési versenyeket szerveznének, és egy kerékpáros akadémiai központot is kialakítanának. Ugyanakkor konkrét számokat, de még csak becsléseket sem közölt arról, hogy milyen kihasználtsággal működhetne a csarnok, és mennyi bevétellel, kiadással számolhat a város.
Révész Máriusz lapunknak azt mondta, hogy a kerékpáros szövetség véleményét kikérve döntött a kormány Nagykanizsa mellett, és a szervezet tanulmányterve alapján állapították meg az építési költségeket is. A kormánybiztos a város kerékpáros élete mellett a jó megközelíthetőséget emelte ki, s úgy vélte, Szlovénia és Horvátország közelsége is Kanizsa mellett szólt, hiszen nincs velodrom a közelben. A miniszteri biztos sem közölt számokat a létesítmény fenntarthatóságáról. Ráadásul – bár nagy nemzetközi versenyekre alkalmas pálya valóban csak Bécsben található – arról nem tett említést: edzőpálya, még ha csak sátoros is, a Kanizsától kétszáz kilométerre lévő szlovéniai Novo Mestóban már működik egy. – Az elmúlt évek eredményei bizonyították, a magyar pályakerékpár fel tudja venni a versenyt a világ élmezőnyével. Mindent megteszünk, hogy a hazai felkészülést biztosítani tudjuk versenyzőink számára – érvelt lapunknak a pályaépítés szükségessége mellett a kerékpáros szövetség főtitkára, Vízer Barnabás. Ő szintén nem közölt számokat a várható fenntartási költségekről, kihasználtságról.
További bizonytalanságot okoz az: forrásaink szerint könnyen lehet, hogy Debrecenben mégis 250 méteres pálya épül, miközben a budapesti velodrom jövője kérdésessé vált. Így az is előfordulhat, hogy csak a két vidéki csarnok készül el. Ebben az esetben viszont nem valószínű, hogy a fővárosi pályakerékpárosok a kisebb, kanizsai pályát választják majd, ha már úgyis utazniuk kell, akkor a jobb, debrecenit használják. Vagyis még kétségesebbé válik a gazdaságos üzemeltetés a zalai városban . – Egy felelős városvezetés konkrét számok-adatok alapján dönt és évekre előre gondolkodik – jelentette ki Fodor Csaba, aki a beruházás egy másik veszélyes következményére is felhívta a figyelmet: – A város az egyesületi támogatásokkal együtt eddig kevesebb, mint százmillió forintot költött sportcélú feladatokra. A sportcsarnok, az uszoda és a velodrom fenntartása viszont akár több százmilliós tétel is lehet. Honnan lesz erre forrás? Elvonjuk más fejlesztési területekről? – A működtetés nem Budapestről oldjuk meg – mondta Révész Máriusz. – A legoptimálisabb esetben 2023-ra megépülő kerékpáros csarnok bizonyos szempontból valóban feladatot jelent, de lehetőséget is. Ha pedig Nagykanizsa úgy dönt, mégsem kell neki a velodrom, akkor máshol épül meg. Az elmúlt hetek kanizsai bizonytalankodása után amúgy már akadt is jelentkező. Fodor Csaba viszont úgy vélte, az ellenzéki többségre mutogatás helyett komoly számításokra és tervekre lenne szükség, nem ígéretekre, „bemondásokra.” – Ami eddig történt a kerékpáros csarnok ügyében, az alapján ez egy politikai presztízsberuházás. Az állam nyolcmilliárdért épít egy velodromot, amiből vélhetően jó kis hasznot tud majd kivenni az építő cég, aztán odaadja a városnak, hogy működtesse, ahogy tudja. Olyan ez, mintha Orbán Viktor adna egy autót karácsonyra ajándékba, de a fa alá odatenné a havi törlesztőcsekkeket is.
Szerző