Előfizetés

Adornóval a boltban

Bándy Sándor
Publikálás dátuma
2020.02.09. 11:08

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
- Honnan veszik, hogy mégis megkapják a cigányok a milliókat? Már több helyen is olvastam. Orbán világosan megmondta, hogy egy fillért sem szabad adni ezeknek. Az ügyvédeik, meg a bíróság mehetnek a francba - mondta egy férfi az ismerősének.
- Tudsz erről valamit?
- Ez a jogvédőknek, a Soroséknak köszönhető. A haszonleső ügyvédeknek, na meg a bíráknak, akiket biztos lefizettek. Örülök hogy Orbán így döntött, most nagyon meg kell mutatnunk, hogy vele tartunk. Elvégre mi vagyunk az állam, egy jogállamnak a nép igazságérzetét kell tükrözni.
Duplán is nyerő lehet

Két férfi beszélgetett nyugodt hangnemben a boltban, nem használtak ocsmány jelzőket, de volt egy fojtott düh a hangjukban. Miféle sérelmek dúlnak honfitársainkban, melyeket a miniszterelnök kirohanása most szalonképessé tett. Mi lesz ha ez tömegessé válik? 
- Elnézést, de tudják, hogy a bírák a törvények alapján, amiket nem mellesleg 2010 után hozott a parlament, döntöttek? - kérdeztem, de már mentem is tovább, vigyázva vérnyomásomra. Azt még hallottam, hogy "Ez a zsidó mit szól bele?" Nem lepett meg. Ez Orbán bázisa. Vacak történelmünknek köszönhetően egyértelműen kijelenthető, hogy őseim között nincs zsidó, de van például örmény (továbbá német és magyar), ám az ilyenek szerint aki nem szereti Orbánt, az "nem a mi fajtánk". Így kívülállóként úgy látom, hogy Orbán kezét most köti az adott bírói ítélet és nem akarja, hogy Strasbourgig menjen az ügy. Nem lepne meg, ha később lennének törvénymódosítások a kártérítési ügyek terén. Az a benyomásom, hogy, fenyegetései ellenére, Orbán szeretne a Európai Néppárt frakciójában maradni. Ha kifizeti a kormány a megítélt kártérítést, nem lesz újabb ügy, ami muníciót ad azoknak, akik szerint nálunk sérült a jogállamiság. Így Orbán duplán is nyerő lehet. Tábora helyesli, hogy nem akar fizetni a cigányoknak és a fogvatartottaknak. Ez olyan, mint amikor kiállt a halálbüntetés mellett, pedig tudta, hogy az EU ezt nem hagyja szó nélkül. Brüsszelnek pedig azt mondja, hogy nem igaz, hogy itt sérült a jogállamiság, mert mondhat ő bármit, a bírósági döntés érvényben maradt. Ugyanakkor erősíti a hangulatot a "brüsszeli bürokraták" ellen, akik "diktálnak nekünk" és így tábora úgy érzi, hogy még szorosabban kell felzárkózni mögé. Már több hét eltelt a miniszterelnöknek a Hir TV kérdésére adott (ál)felháborodott válasza óta - kiadták a riporternek, mit kérdezzen? -, de "az emberek igazságérzete" maradt a téma. Furcsálltam is, ahogy beszéde elején békülékeny volt az ellenzék kapcsán, kiállt a demokrácia mellett, míg később a jogállamiságot durván sértő megjegyzéseket tett. A másnapi Népszava is rámutatott erre: "Egy show, két Orbán", írta a lap. Gondolkodó, tisztességes emberek nem akartak hinni fülüknek, elvégre Orbán jogot végzett. Nekem eszembe jutott, amit T. B. Bottomore tanárunk mondott a bűnbak szerepéről a politikában: a szegényeket megosztani, uszítani a még szegényebbek ellen, sok politikusnak bejött. 

Politikai haszonlesés

Gulyás Gergely szerint "azért kell a sok közvélemény-kutatás, hogy megismerjük a lakosság véleményét". Árulkodó mondat. Mi jön be a lakosság nagy részének? Mi nem? Vagyis politikai haszonlesés. A valódi helyzet nem érdekes. Egy kormánynak, pláne tíz év kormányzás után, ismernie kellene az ország problémáit. Egészségügy, oktatás, szegénység, regionális lemaradottság, stb. Ehhez szakemberek kellenek, nem a tudatlan lakosság ötletbörzéje. Viszont a tömegek manipulációjához nagyon is jól jön az állandó kapcsolattartás, és már önmagában az sem mellékes, hogy az embereknek jólesik, hogy valaki "ott fönt" kikéri véleményüket. Azt nem tudják, hogy az elmúlt néhány évben kb. 100 milliárdot költöttek el erre, persze közpénzből. És akkor sorolhatnám a Soros-plakátok, a konzultációk (melyek lényegtelen kérdésekről szólnak), a megjelentetett kormányzati propagandaoldalak költségét. (Javasolnám az ellenzéknek, amikor ilyen összegekről adnak hírt, tegyenek hozzá valami közérthető információt, például hogy 100 milliárdból hány bérlakást lehetne építeni.) Érdekes lenne egy országos közvélemény-kutatás tabutémákban. Tudjuk, hogy a lakosság többsége halálbüntetés-párti, de vajon hányan záratnák elkülönített gettókba a cigány lakosságot, és hányan támogatnák zsidó honfitársainkkal szemben minimum a numerus clausust? Ha az olvasó ez utóbbit felháborítónak véli, felidézném Kósa Lajos október végi beszédét a Fidelitas összejövetelén, ahol jelen voltak miniszterek, közméltóságok, KDNP és Fidesz politikusok is. Kósa az ellenzékre szavazó zsidó polgártársain "viccelődött". Kiderült, hogy a Fidesz alelnöke nem ismeri hazájának történelmét. Trendi akart lenni a Fidelitas-bulin, a fiatalok kacagása serkentően hatott, na, akkor csapjunk bele, rúgjunk egyet a zsidókba is. Közönsége vette, jó móka volt, és Kósa szemmel láthatóan úgy érezte, hogy ez bizony jól sült el. Utóbb derült ki, mivel Kósa csak két nap múlva adta ki magyarázkodó nyilatkozatát, hogy nem volt ott egyetlen ember sem, aki megszólalt volna, hogy "Ezt ne!" Ami nem meglepő, mivel ezek a fiatalok alig várják, hogy pozícióba jussanak, amihez a Fidelitas jó ugródeszka. Kósa fel se fogta a helyzetet, és elment Breuer Péter műsorába, ahol siralmasan viselkedett. A fair play megkívánja, hogy megemlítsem, hogy később bocsánatot kért a zsidóságtól. De miért csak tőlük? Minden tisztességes embert sért a rasszista, idegengyűlölő, antiszemita duma. És ha ezek így gondolkodnak, mit várhatunk a sok tudatlan, előítéletes embertől? Idősebb nyomdászok emlékezhetnek, mit jelentett a "camera-ready" kézirat. A leadott "fényképezésre kész" oldalakat csak lemezre kellett tenni és indulhatott a nyomdagép. Most 30 év után azt mondanám, hogy az ország lakossága nem volt "demokrácia ready" 1990-ben. A kommunista párt bukásától egy gyorsan bekövetkező osztrák szintű életszínvonalat várt a lakosság; nemigen hallottam beszélgetéseket a fékek és ellensúlyok szükségéről, míg arról inkább, hogy hol érdemes vásárolni Bécsben. Azon túl, hogy azonnali intézkedések kellettek, hogy ne omoljon össze a gazdaság, minden lehetőséget fel kellett volna használni a lakosság felvilágosítására, már az 1990-es választások előtti kampánnyal kezdődően. Ez nem történt meg. Viszont hamar jött a Horthy-nosztalgia és a zsidózás. És ma is itt tartunk. De legyünk hálásak az ilyen Kósa-percekért. Vezetőink néha kimondják, amit valóban gondolnak, és az önleleplezés bepillantást enged, hogy valójában milyen emberek markában vagyunk. Ilyen volt Lázár János "akinek semmije nincs, az annyit is ér" kijelentése is (amin későbbi magyarázkodása sem segített). 

Nem tanultunk semmit

November végén maga a miniszterelnök beszélt a keresztényüldözésről szóló nemzetközi konferencia megnyitóján. Szerinte Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához. Mondja ezt az az ember, aki mindent megtesz, hogy az egyik Magyarországon létező keresztény gyülekezetet, az Iványi Gábor vezette Evangéliumi Testvérközösséget tönkre tegye. Iványi "bűne", hogy keresztény hite alapján meri kritizálni az Orbán kormányt. Az "istenadta nép" meg olyan amilyen. Hallottam egy idős hölgyet beszélgetni a rendelőben aki teljesen odavolt az említett konferencián elhangzott Orbán beszédtől. A kormányfő Szent István intelmeiből olvasott fel: "Légy irgalmas mindenkihez, aki erőszakot szenved, lélekben soha ne feledkezz meg ama isteni intelemről, hogy irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Légy kíméletes mindenkivel szemben, ne csak a hatalmasokkal, hanem azokkal szemben is, akik híján vannak a hatalomnak." (Közben Röszkén menekülteket éheztetnek.) "Légy becsületes, hogy senkinek se keltsd szándékosan rossz hírét!" (Orbán sok százmillió közpénzt költ a Soros György elleni hazug kampányára.) A kormányfő így folytatta: "És most a kedvencünk, magyarok kedvenc idézete: »vésd az emlékezetedbe, hogy indulat, dölyf és gyűlölség nélkül, békességben, lélekben alázatosan és szelíden kell uralkodnod, mivel minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.« Ebből dolgozik ma is a magyar kormány." (Közben megy az urizálás, a szegények mellőzése, milliárdok gyűlöletkampányokra, és a népbutítás. Decemberben megvonták a fogyatékos 26 éves Nikolette anyjától a havi 90 ezer forint támogatást és megduplázták Áder János fizetését, aki most majd közel hárommilliót kap havonta. Csak nem félnek, hogy külföldön vállal melót?) Theodor Adornónak volt egy gondolata, ami leegyszerűsítve úgy szól, hogy "Auschwitz után már nem lehet verset írni". Szerencsére lehet, sőt, auschwitzi túlélők beszámoltak versekről, melyek ott születtek. De értem Adorno szándékát: legyen Auschwitz egy éles választóvonal, semmi sem folytatódhat úgy mint korábban. (Adorno 1949-es szövege szerint "barbár dolog verset írni Auschwitz után", de később ezt visszavonta.) Helyében azt mondanám, hogy Auschwitz után nem lehet rasszista kijelentéseket tenni. De látjuk: lehet. Nem tanultunk semmit. 1989-90-re emlékezik több színvonalas előadás mostanában. Mi történt? Mentek a kommunisták - legalábbis, akik annak mondták magukat - és jöttek Csurka és társai. És 2019-ben jön Kósa Lajos, aki zsidó embertársaink örök gyászán viccelődik. (Azért ez sem semmi: még holtan is jók bűnbaknak!) És persze nem csak Kósa; dorogi szurkolók kiabálták az MTK elleni meccsen a közelmúltban, hogy "Csak a kéményen át!" Fricz Tamás meg a "Rothschildék, Goldsmithék, Sorosék" terveiről hord össze butaságokat a Magyar Nemzetben. Már rég ideje lenne, hogy aki bármilyen rasszista szöveget nyom, minimum automatikusan kiírja magát a közéletből. Ez nem a szólásszabadság elleni merénylet, hanem ugyanaz jelenség, hogy tilos "Tűz van!"-t kiabálni egy teli színházban. Legyen ez újévi fogadalmunk: tanuljunk rémes történelmünkből!

Az álom kora

Papp Sándor Zsigmond
Publikálás dátuma
2020.02.09. 11:07

Fotó: Shutterstock
A gyerekkornak nincs nagyobb misztériuma az alvásnál. Ez a békés, meleg és puha valami, ami jön és megy a maga szabályai szerint, összefügg a sötéttel és a fénnyel, vagyis magával az univerzummal, tehát valami nagyon ősi dolog, amit megpróbálunk modern és csökevényes eszközökkel kordában tartani. Dusi például imád aludni. Reggel. Az, hogy most elvileg nem kell beérni időre sehova, nincs óvoda, nem áll senki csípőre tett kézzel az ajtóban, még édesdedebbé teszi a reggeli szunyókálást. Mert az álmot a szabadság érzete tudja csak igazán fűszerezni. Mi, a gonosz szülők, persze szeretnénk a magunk fűszereit is beleszórni ebbe az édes folyamatba. Például, hogy ez a finom alvás lehetőleg már este kilenckor elkezdődjön, vagy fél tízkor, de ha semmiképp sem megy, akkor legalább tízkor, de fél tizenegykor már isten-bizony, és nincs az a kifogás, hogy tizenegykor még nyitva legyen a szeme. Ezt a kéréssel, könyörgéssel, halk szavú fenyegetőzéssel, elfojtott káromkodással, számos taktikai és stratégiai fogással elegyített kacskaringós folyamatot nevezzük altatásnak. Részben szigorú szertartásrenddel bír, részben teljes és kétségbeesett improvizációból áll: ahogy haladunk előre az időben az előbbit úgy váltja fel az utóbbi. Ha tánc lenne, akkor úgy fogalmaznék, hogy klasszikus balettként indul, hogy végül diszkrét vonaglásban érjen véget, miközben mi egyre fáradtabbak, ő pedig egyre éberebbnek tűnik. Ha szerencsénk van, akkor a cumiban felszolgált kakaó, az esti mese és az összebújás megoldja a kérdést, maguktól elnehezednek a szempillák, az egész nap kérdéseket ontó száj bezárul, az izgő-mozgó kisgyerek pedig a természet segítségével alvó angyallá nemesedik. (Az én nagymamám még úgy mesélte, hogy ilyenkor esténként a Jóisten még vissza-visszakéri kölcsönbe a kis teremtményeit.) Ha nincs, akkor hosszas alkudozás kezdődik. Egy ötéves annyi leleményességgel vesz részt ebben, amennyi később már csak az adóelkerülésben és a köztéri parkolás kijátszásában köszön majd vissza. Hirtelen fájni kezd a hasa, amit csak egy mese gyógyíthat meg, kemény lesz az ágy, mindketten be kell mennünk hozzá, bocsánatot kérni, amiért ilyen gyorsan este lett, kinőtte a pizsamáját, és ha már semmi sem jut az eszébe, akkor jelenti ki, hogy kopog a szeme az éhségtől. Ennél jobb hívószó nem is kell. A nejem ugyanis mindent képes elviselni, csak az éhező gyerek gondolatát nem. Hiába menekülnénk akár egy kitörni készülő vulkán elől is, erre a mondatra szépen előkapná az abroszt, ott helyben megterítene, megvajazná a kenyeret, majd tündéri nyugalommal megtörténne az, amit mindhárman előre tudunk: két hangyányi harapás után a gyerek örömmel közli, hogy már jól is lakott. És ha látja, hogy kicsit túlhúzta a húrt, olyankor vigyorogva lep meg ilyesféle kérdésekkel: „Zsiga, ugye milyen nehéz egy kisgyerekre vigyázni?” És nekem erre azt kell felelnem, hogy: „Dehogy! Egy kicsit sem nehéz.” Így nem csoda, hogy hamarabb alszunk el mi az altatás során, holott mindketten az esti órákra pályáztunk, hogy akkor végre lehet egy kis felnőttidőnk, haladhatunk a dolgainkkal vagy csak egyszerűen bámulhatunk a semmibe, csendben és elhagyatva. Hallhatjuk végre a saját gondolatainkat. Az agy igen furcsa szerv, mert ilyenkor csupa bezzeg-példát vetít elő a régmúlt ködébe veszett gyermekkoromból, amikor szüleim első figyelmeztető szavára húzni kezdtem a lóbőrt, soha nem tettem fel keresztkérdéseket a mese során, vagyis igazi mintagyerekek voltam. Bezzeg ez a mai, pihenni képtelen generáció! A kis örökmozgók! Akik már mobilon és az internet segítségével nézik Pom-pom meséit, akkor és ahol csak akarják! És ha nem akarok teljesen elmerülni az önbecsapásban, akkor meg kell várnom a második hullámot, amikor már a valódi emlékek jönnek. Én egyszer annyira megorroltam Böske nénire (ő vigyázott rám, a szüleim ingáztak), mert nem maradt velem lámpaoltás után (tévét nézett odakint apámékkal), hogy dühömben összefirkáltam az ágyam alatti falat színes ceruzával. Jó vastagon. Igazából máig nem tudom, hogy miért nem kaptam példás büntetést. Pedig minden azt a célt szolgálta, hogy engedelmességre szorítsanak. Ahogy apámékat is engedelmességre szorította az odakinti rendszer, amely viszont velük bánt gyerekként. Talán ennyi cinkosságot mindenképpen meg akartak hagyni nekem, maguknak. Azt, hogy a négy falon belül ez a mi életünk, és itt igenis létezhet lázadás. Ha kicsi is, bosszantó is. Ha nagyobb rumlival is jár. Ha nem így lett volna, talán végképp a rendszer győz odakint is, idebent is. Így viszont esélye sem volt. Nem mondom, hogy ez minden alkalommal eszembe jut, amikor vesztésre állok altatásban, de igenis akadnak pillanatok, amikor el tudom nevetni magam Dusi igyekezetén, hogy extra időt birkózzon ki magának, hogy összekuszálja az általunk felállított rendszert. Hogy övé legyen az utolsó szó. Aztán úgyis elnyom az álom. Ahogy persze őt is pár perc múlva, csak épp a győztesek megkönnyebbülésével bújik oda a plüss pókemberhez. Egy kicsit ma is legyőztük apát. Egy kicsit ma is közelebb férkőztünk ahhoz az emberhez, aki majd a gyermekkor végén vár rá odakint. Szabadon, saját akarattal.

Egy jobbikos karrier vége

Bod Tamás
Publikálás dátuma
2020.02.09. 11:00

Fotó: Marabu
Tájékoztatni szeretnélek benneteket, hogy 12 év után a mai napon feloszlattuk a Jobbik Magyarországért Mozgalom békéscsabai alapszervezetét a jelenlévő tagok egyhangú szavazatával, mindannyian kiléptünk a pártból is. Ezt a döntést a tegnapi tisztújítás semmilyen módon nem befolyásolta, mert az elhatározás jóval előtte megszületett, viszont nem szerettük volna, hogy a feloszlatás híre bármilyen módon befolyásolja a tegnapi szavazások kimenetelét – ez olvasható abban a Facebook-bejegyzésben, amelyet január 26-án, egy nappal a Jobbik tisztújító kongresszusa után tett közzé Kocziha Tünde, immár a Jobbik volt békéscsabai elnöke. Ehhez hozzátette, „barátsággal válnak el”, egyben szívesen emlékeznek vissza a 2008 márciusa óta megtett útra. (Ekkor alakult meg a Viharsarok fővárosában a Jobbik szervezete.) Végül Kocziha reményét fejezte ki, hogy „a párt visszatalál arra az útra, amelyen egykor közösen elindultak”, s ehhez kíván „olyan bölcs vezetőket, akiknek a haza sorsa fontosabb saját karrierjüknél.” A bejegyzés talányos, de nem egészen váratlan. Talányos, mert kiolvasható belőle, hogy a korábban a Magyar Gárda egyenruháját szívesen felöltő Kocziha azt szeretné, ha a Jobbik visszatalálna régi, szélsőségesebb énjéhez. Egyben azt is jelentheti, nem ért egyet a néppártosodással, a középre (vagy legalábbis a közép felé) húzódással. Ehhez pedig „bölcs”, az országot a saját karrierje elé helyező vezetőt szeretne. Felmerül a kérdés, ha eddig ilyen vezető(k) volt/voltak, miért nem tiltakozott ellene/ellenük Kocziha? Miért most, Jakab Péternek, a Jobbik új elnökének címezte kételyeit? Nem tévesztett ezzel házszámot? A NER és a centrális erőtér leépítésén/legyőzésén dolgozó Jobbik sok keserves választási kudarc után jött rá, hogy a szélsőjobb nem pálya: sem politikai tartalom, sem szavazatmaximalizálás szempontjából. Így a 2019-es önkormányzati választáson sok helyütt eredményesen működött együtt a balközéppel és más ellenzéki pártokkal. Voltak olyan települések, ilyen volt Békéscsaba is, ahol ez az összedolgozás csak részlegesre sikeredett és egyben katasztrofális eredményre vezetett. * Emlékezzünk, a Vona Gábor vezette Jobbik volt az, amely a 2018-as országgyűlési választáson nem volt hajlandó együttműködni egyetlen ellenzéki párttal sem, és fennen hirdette, ők egyedül legyőzik a Fideszt. Az akkor a Simicska Lajos kezében lévő Magyar Nemzet a választás előtti napon másfél oldalas interjút közölt Vonával, aki itt mindezt utoljára harsogta bele a politikai térbe. Ehhez képest a 199 fős törvényhozásba csak 26 jobbikos jutott be, azaz nem egy hajszállal maradtak le a remélt kormányváltástól. Vona távozott is a párt éléről. Az akkor több mint 13 százalékos listás eredményüket 2019 májusára, a legutóbbi EP-választásra sikerült leküzdeni alig 6 százalékra. A kijózanító pofonokra szüksége volt a vezetési válsággal küzdő Jobbiknak, hogy felismerje, a NER-t csak az ellenzék többi tagjával közösen tudja megdönteni. Ez vezetett el több lépcsőn keresztül – rabszolgatörvény elleni fellépés, közös parlamenti tiltakozó akciók – a tavaly őszi önkormányzati választáson tapasztalható összedolgozáshoz. * Kocziha Tünde két cikluson keresztül volt a békéscsabai közgyűlés tagja. Aligha tekinthető sikertelen kezdetnek, hogy a helyi szervezet megalakulása után két és fél évvel, 2010 őszén már bejutott a helyi testületbe, amit 2014-ben meg tudott ismételni. Ám ez már csalódás volt, hiszen pártja nem jutott előbbre, újból csak egy képviselője jutott a közgyűlésbe. Pályája csúcsa egy vereséghez kötődik. A 2018. áprilisi parlamenti választáson a békéscsabai választókerületben önállóan indult a Jobbik jelöltjeként - ahogy a párt összes jelöltje minden más körzetben. Közel 6 ezer vokssal maradt el a győztes fideszes jelölttől, de csaknem 11 ezer szavazatot vert rá egy részben közös ellenzéki aspiránsra. Ám itt a második hely, bármilyen arányú különbség mellett is, vereség. Ekkor, 2018 tavaszán, veresége ellenére, messze Kocziha Tünde volt a legerősebb ellenzéki szereplő Békéscsabán – de nem lépett semmit az ellenzéki együttműködés irányába. Ezért is kezdett erős lejtmenetbe Békéscsabán a Jobbik. A 2019-es európai parlamenti választáson a 6,3 százalékos eredménnyel már csak ötödik lett a Fidesz, a DK, a Momentum és a borzasztóan szereplő MSZP-P mögött. Innen egyenes út vezetett a tavaly őszi helyhatósági választási bukásig. Ekkor a Jobbik a DK alig ismert polgármester-jelöltjét támogatta, listán pedig a Gyurcsány vezette párttal és a Párbeszéddel közösen szerepelt. Békéscsabán a személyi ellentétek miatt együttműködésre képtelen ellenzék másik csoportosulásaként az MSZP az LMP-vel indult közösen, a Mi Hazánk Mozgalom pedig önállóan. Óriási kudarc lett a vége. A Fidesz és a kormánypárthoz közelálló „civil” szervezet - a Hajrá Békéscsaba - kényelmes kétharmadhoz jutott a közgyűlésben, ahova alig került be ellenzéki képviselő. Nem tartozott közéjük a Jobbik és Kocziha Tünde sem. Kijózanító pofon volt. Közben felmorzsolódott a Jobbik békéscsabai alapszervezete, ami az utóbbi időben, kis túlzással, inkább csak papíron ténykedett. Létezett még néhány tagja, de akcióképesnek már nem volt nevezhető a csoportosulás, amelynek néha, pár hiányzó miatt, az alapszervezeti ülést sem sikerült megtartani. Elfogytak a tagok, motiválatlan és fáradt volt a vezető, ami teljes eredménytelenséghez vezetett. Ebben többen Kocziha vezetői képességeinek a hiányát épp úgy látják, mint azt, hogy nem találta a hangot és az együttműködés formáit pártja vezetőivel. Az alapszervezet feloszlatásáról szóló bejegyzésből akár az is kiolvasható volna: az elnök és néhány tag a Mi Hazánk Mozgalomban folytatja. Ám ezt a Toroczkai László vezette párt helyi vezetése cáfolja. Egy nem tehetséges helyi politikus pályájának végéről van szó, ami önmagában nem érdektelen, ám nem is tanulság nélküli. * „Tiltakozom a cionista és magyarellenes Faludy György verse ellen, amellyel az október 6-i városi ünnepségen megbecstelenítették az aradi vértanúk emlékét. Egyben azt ajánlom, hogy ilyen esetek elkerülése érdekében egy-egy városi ünnepség forgatókönyvét előre bekérje a polgármesteri hivatal” – zúdította dühét a városháza dísztermében a 2009-i, októberi közmeghallgatáson az akkor frissen alakult helyi Jobbik-szervezet elnöke, Kocziha Tünde a polgármesterre és a csabai képviselőkre. A súlyosan kirekesztő és megbélyegző szavakra az ülést és a közmeghallgatást vezető Vantara Gyula, fideszes polgármester nem reagált semmit. Így tettek az alpolgármesterek, a többségben lévő Fidesz frakcióvezetője és a kulturális ügyekért felelős tanácsnok is, aki éppen akkor kapott közművelődési munkájáért Bessenyei-díjat. Az egykori kitüntetett ma Békéscsaba egyéni országgyűlési képviselője, egyben a Fidesz Békés megyei választmányának elnöke, Herczeg Tamás. Aki sokáig igazgatott egy helyi művelődési központot és szociológusként oktatott a békéscsabai főiskolán. A kicsit hosszúra nyúlt és kínos csöndet akkor Vámos József (SZDSZ) képviselő törte meg, aki egyértelművé tette, hogy a Jobbik városi elnöke zsidózott a közmeghallgatáson. Mindezt kirekesztésnek nevezte, és tiltakozott, hogy bárki: ember és ember, költő és költő között származás alapján különbséget tegyen. Egyben megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy cenzúra bevezetését javasolta a jobbikos vezető. Kifogásolta, hogy a súlyosan kirekesztő szavakat a testület, élén a polgármesterrel, nem utasította vissza. Ehhez hozzátette, a megtámadott Faludy életművét Kossuth-díjjal ismerte el a nemzet.
A közgyűlésen a helyi és a Békés megyei médiumok jelen voltak és tudósítottak. Ám e tudósítások nem terjedtek ki arra, hogy beszámoljanak erről a közjátékról. Nem tudni, azért, mert „nem vették észre”, vagy, mert nem gondolták eléggé fajsúlyosnak. És melyik a rosszabb? A rendkívüli esetről két nappal később a Népszabadság adott hírt, amely megkérdezte Kocziha Tündét is, aki kitartott amellett, hogy ő nem zsidózott, csak azt mondta Faludyra, hogy „cionista és magyarellenes”. Azt pedig nem tartaná cenzúrának, ha a helyi ünnepségek forgatókönyveit a városvezetés előre bekérné. Arra nem tudott válaszolni, miben is állna Faludy „magyarellenessége.” De kiderült, azt sem tudta megmondani, melyik Faludy-vers volt az, amelyet kifogásolt a békéscsabai ünnepség kapcsán. A Népszabadság 2009 őszén talált egy felvételt, amelyen Kocziha Tünde a beszédét papírról olvassa föl. Itt ezt mondta: „A hatalom célja önfeladásra kényszeríteni a magyar nemzetet, hogy aztán ellenállás nélkül adja át az országot a hódítóknak, a mi valódi ellenségeinknek.” Az egykori Népszabadság tudósító, e sorok írója, megkereste Vantara Gyula polgármestert is, hogy miért nem reagált ezekre a kirekesztő és rasszista kijelentésekre. A polgármester nem válaszolt. Később az eseményekről beszámoló sajtómunkás kikérte és elolvasta az ominózus közgyűlés jegyzőkönyvét, de abban egyetlen szó utalás sem volt a később országos hírré vált kijelentésekről. Ezt az akkori békéscsabai jegyző azzal indokolta, hogy a „jegyzőkönyvbe csak a fontos dolgok kerülnek bele.” * Mennyi sunyi hallgatás, mennyi szellemi restség, mennyi gondolati kényelmesség, mennyi hazug érv, mennyi politikai érdektől vezérelt lapítás és mennyi butaság kellett ahhoz, hogy Magyarország ott tartson, ahol ma tart. A történetünk keretes: egy, a Magyar Gárda felől a Jobbikba érkező helyi politikus politikai pályájának elhíresült és hangos, 2009-es belépőjétől kevés szánalmat kiváltó végéig, 2020 januárjáig datálódik. Vidéki táj, szürke ecsetvonásokkal, ahol „Vak ügetését hallani / Eltévedt, hajdani lovasnak…”