Szentendre;kertmozi;Fővárosi Negyed;

2020-02-09 13:56:31

Mozi és összművészet Szentendrén

A magyarországi művész-filmszínházak közül talán a legszimpatikusabb (siker)történet a szentendrei P’Art Mozié. Az intézményt 2005-ben alapították civil kezdeményezésként. Joggal tették fel a szakmabeliek a kérdést: miközben a budapesti hálózat egyre csökken, patinás vetítőhelyek húzták le a rolót – dicsőséges történelmi múlt, ide vagy oda –, hogyan fog egy újonnan alapított art-mozi nemhogy felfutni, hanem egyáltalán életben maradni? Ma már tudjuk, a P’Art Mozi az egyik legeredményesebb tagja nem kommersz műveket kínáló vetítőhelyek hálójának. A siker titka pedig a mozivezető személyében és szakmai koncepciójában keresendő: amióta Klötz Ildikó átvette az intézményt, a nézőszám és a bevétel folyamatosan emelkedik, kihasználtságban pazar eredményeket hoz az egykori pártházban működő kulturális központ. A mozit a szentendreiek imádják, Klötz Ildikó szerint nincs olyan nap, hogy ne lenne a helyiknek hozzá jó szavuk.

„Az art mozik helyzete mindig speciális volt a film- és moziszakmán belül. Egy olyan zöld oázis az elüzletisedett és tartalmilag elsilányult plázamozik „sivatagában”, amely felfrissülést és szellemi táplálékot nyújt az arra vágyóknak. Szentendre pedig olyan város, amely büszkén hangoztatja, hogy igen, nekünk szükségünk van mozira, és leginkább művész mozira.” – írta Klöz Ildikó a mozi honlapján. A P'Art deklarált célja, hogy a fiatalok óvodás kortól kezdve elsajátítsák a filmnézési szokásokat, és megismerjék az igazi moziélményt, moziban nézzenek értékes művészi alkotásokat. Ebben pedig igen sikeresek Szentendrén.

Na, de kérem, mi itt a titok? Mert az nyilvánvaló, hogy nem marketinggel érték el az eredményeket főszereplők, azaz Klötz, és a mozi főgépészi funkciói mellett a programszervezői feladatokat is ellátó, grafikusként korábban számos magyar moziplakátot jegyző Paraszkay György. Klötz Ildikó szerint az a legfontosabb, hogy mozivezetőként folyamatosan jelen van, és párbeszédben áll a közönséggel. Ha úgy tetszik, megvitatják, hogy milyen új filmeket vetítsenek, vagy akár olyan régebbi címeket is visszahozzanak a nagy vászonra, amelyekre megfogalmazódott a konkrét nézői igény. Emiatt alakulhatott úgy, hogy a P’Art mozi nem a fővárosi vetítőhelyek árnyékában működik, hanem Szentendre mellett a kistérségből is gyűjti a visszatérő nézőit - a törzsközönség tekintélyes része érkezik Csillaghegyről, Leányfaluról, Tahiból, Pomázról, Budakalászról vagy Csobánkáról. „Annál hatékonyabb reklám nem kell, mint beszélgetni a filmszerető vendégeinkkel” – húzza alá Klötz Ildikó, hozzátéve: az alapkoncepció mindig is egy klubmozi létrehozása volt, mivel önmagában egy mozi ma már kevés, inkább összművészeti funkciókat is ellátó kulturális tér legyen.

Amit a P’Art mozi pluszként fölvállalt: kéthavi rendszerességgel új kiállítások nyílnak a mozi területén, vannak beszélgetős estek, várostörténeti sorozatok, a Szentendrén élő művészeket, a város kiemelkedő arcait bemutató programok, könyvbemutatók, irodalmi és kamarazenei estek, pódiumszínházi előadások. Ha úgy tetszik, minden művészeti ágból csipegetnek picit - érdemes böngészni a programkínálatot.