– kezdi Tóth Miklós egyetemi tanár, belgyógyász endokrinológus, a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság elnöke. Fontos hangsúlyozni, hogy nem csak a nők, de a férfiak termékenysége is csökkent az utóbbi évtizedekben. Az esetek 40-50 százalékában náluk találnak problémákat az orvosok. „Nagyrészt ez is civilizációs ártalom, a környezetünk szennyezése, a táplálékunkba kerülő toxikus anyagok (úgynevezett endokrin diszruptorok) mind hozzájárulnak a termékenység csökkenéséhez. Ma már tudjuk, vagy legalábbis gyanítjuk, hogy a környezetünkben előforduló műanyagszármazékok, amik például a PET-palackokból is kioldódnak, csökkenthetik a férfiak nemzőképességét. De a hormonkezelések is lehetnek ártalmasak, ha ugyanis valakinek tesztoszteront adnak, mert alacsony ennek a hormonnak a szintje a szervezetében, akkor ezzel párhuzamosan károsodik a nemzőképesség” – részletezi Tóth professzor.
Bár az esetek felében a férfiak részéről van probléma a termékenységben, mégis ők azok, akik nehezebben jutnak el a megfelelő vizsgálatokig. Ha egy párnak hosszú ideig nem sikerül gyermeket nemzeni, általában a nők mennek orvoshoz, ők kérnek kivizsgálást, pedig a férfiak esetében jóval egyszerűbb, fájdalommentes és gyors a termékenységi vizsgálat. „A meddőségi kivizsgálást minden esetben a férfiakkal kellene kezdeni, de ez sokszor nem vagy csak egy későbbi fázisban történik meg, pedig ez egy egyszerű spermavizsgálat volna. Az erre specializálódott andrológus szakorvos azonban inkább csak a magánellátás keretein belül érhető el, nagyon kevés állami szakrendelés van az országban” – tudjuk meg Tóth Miklóstól, aki úgy véli, a jó ellátás ott kezdődik, hogy az orvos leül a beteggel és megfelelő időt szán a meddő pár kórtörténetének felvételére. Erre azonban a túlterheltség miatt az állami ellátásban gyakran nincs mód.
Csak a vetélések után
„Gyakran találkozom olyan történetekkel, amelyek arról szólnak, hogy nem küldték el a nőket és a férfiakat sem a megfelelő vizsgálatokra a családtervezés kezdetén, így nem derül ki az inzulinrezisztencia vagy a pajzsmirigy-alulműködés, esetleg a trombózishajlam, csak akkor, mikor már több vetélés is történt” – mondja Sevcsik M. Anna, a Babagenetika mozgalom elindítója. Szerinte senkinek nem lenne szabad elveszítenie egy babát ezeknek a kivizsgálásoknak a hiánya miatt, időben el kellene végezni az összes szükséges tesztet. Egyes helyeken pedig nemcsak a vizsgálatok sorrendjén, hanem a hozzáálláson is változtatni kellene. „Tudok olyan párról, akiket fél év után lombikra küldtek pusztán a koruk miatt. Más esetekben úgy kezdik a beültetéseket, hogy alapdolgokat sem vizsgáltak. A test mellett pedig a lélekkel is foglalkozni kellene, mert egy ilyen folyamat lelkileg is megterhelő a pár mindkét tagjának” – érvel Sevcsik M. Anna. Szerinte ígéretesek a most induló állami központok, ahol a tervek szerint nagyon jó körülmények között, magas színvonalon látják el az érintetteket.
Arra, hogy milyen sok fájdalom lehet a következménye annak, ha valaki nem a megfelelő orvosokhoz fordul és nem kap tájékoztatást a szükséges vizsgálatokról, Viktória esete a legkiválóbb példa. Az ő harcuk a babáért 2016 szeptemberében kezdődött. „Tudatosan gondolkodtunk, elmentem a nőgyógyászomhoz, hogy átbeszéljünk mindent és hogy nézze meg, minden rendben van-e. A citológiaeredményem sajnos rossz lett, 2017 februárjában 26 évesen meg is kellett műteni. Mire itt minden jól alakult, már 2017 májusában járunk, akkor kezdtünk próbálkozni. Decemberben azonban begyulladt a mellem és tályogos lett, műteni kellett. Mire ebből is rendbe jöttem, már 2018 áprilisa volt. Újra próbálkozni kezdtünk, sikertelenül. Kértem cikluslaborra beutalót és időpontot egy meddőségi intézetbe is. 2018 szeptemberében kezdtük meg az intézetben a kivizsgálásokat. Kiderült: 27 évesen korai petefészek-kimerülésem van. A lombik volt az egyetlen út, aminek 2018 decemberében kezdtünk neki, önköltségen, mivel nem tudtuk, mennyi ideje van a petefészkeimnek. Sajnos nem sikerült az első beültetés. Februárban ismét belevágtunk, akkor az első stimulációból megmaradt fagyasztott embriónkat kaptam vissza, de akkor sem maradt velünk a baba. Az orvos azt mondta, minden rendben, a következőnek sikerülnie kell! Júniusra volt tb-s időpontunk lombikra, így ismét belevágtunk, de mint az előzőek, a júliusi beültetés sem járt sikerrel. Végül a sorstársak tanácsaira mentem el immunológiára, ahol egy vizsgálat feltárt egy véralvadási zavart. Ezt előtte egyetlen orvos sem javasolta. A lombikok hatására a pajzsmirigyhormonom is magas lett a babához, így keresnem kellett egy endokrinológust. Most minden rendeződni látszik, újra belevágunk egy fagyasztottembrió-transzferbe, bízunk benne, hogy végre sikerül” – meséli Viktória.
Orvosok nélkül nehéz
A meddőséget okozó betegségek nagy csoportja endokrinológiai eredetű – a pajzsmirigy vagy az agyalapi mirigy betegségei, a mellékvesekéreg alul- vagy túlműködése, de akár a diabétesz vagy az inzulinrezisztencia is ide sorolható. Ezek kezelését pedig kifejezetten megnehezíti a szakemberhiány. „Az utóbbi 5-8 évben nagyon sok endokrinológus hagyta el az állami ellátás rendszerét és inkább a magánellátás felé fordult, így a betegeknek még nehezebben hozzáférhető a térítésmentes ellátás, hónapokat, de akár fél évet is várhatnak egy vizsgálatra az endokrinológiai szakrendelésen. Vidéken pedig még a budapestinél is kevesebb az endokrinológus” – mondja Tóth Miklós professzor.
Budapesten még nagyjából megfelelő a szakemberek létszáma, de a betegellátás ott is súlyosan alulfinanszírozott. A teljesítmény-volumenkorlát (TVK), vagyis az a felső összeghatár, amit a társadalombiztosítás egy hónapban finanszíroz a vizsgálatokért a kórházaknak, nagyon alacsony. Ezért sok intézmény igyekszik úgy alakítani a fekvő- és járóbeteg-portfólióját, hogy a számára kifizetődőbb megbetegedések kerüljenek „előtérbe”. Részben ezzel magyarázható, hogy a nőgyógyász-endokrinológiai szakrendelések egy része bizonyos hormonvizsgálatokat nem végez el, mert vagy hiányzik a megfelelő laborháttér, vagy az intézmények ezzel is spórolni akarnak, hiszen szűk a keret. Gyakran arra kérik a betegeket, hogy ezeket a vizsgálatokat máshol csináltassák meg és már a kész leletekkel érkezzenek.
Ugyan az intézmények többsége küzd az endokrinológushiánnyal, a hivatalos tájékoztatás szerint ez nem számít hiányszakmának az országban, ahogy az immunológus sem. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzétett tájékoztatójából ugyanakkor megtudtuk: Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében is hiányszakmának minősül a szülészet-nőgyógyászat.
Türelemjáték
„Csak Magyarországon százezreket érinthet a meddőség, annak kiderítése azonban, hogy miért nem sikerül természetes úton a teherbe esés, a legjobb és leggyorsabb esetben is egy-másfél év lehet, hiszen számtalan különféle diagnosztikai vizsgálatot kell elvégezni, és kezelni az esetleges tünetmentes fertőzéseket” – szögezi le Gidai János szülész-nőgyógyász, a fővárosi Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum orvosa. Ez hosszú idő, de mint mondja, ebben az esetben ezzel számolnia kell a pároknak. Érthető okokból azonban nehéz türelmesnek lenni, ha valaki évek óta próbálkozik. „Az anyai életkor egyre inkább kitolódik, drasztikusan megnőtt az utóbbi időben a 35 év felett gyermeket tervezők száma, sokan 42-43 évesen keresnek fel engem is. Ilyenkor pedig már számos olyan tényező van, ami csökkenti a teherbe esés lehetőségét” – mutat rá a szülész-nőgyógyász.
Nemrégiben nemzetstratégiai érdekből több meddőségi központot államosított a kormány, a budapesti székhelyű Forgács Intézetet, a budapesti és szegedi Kaáli Intézet, a tapolcai Pannon Intézet, a budapesti Várandós Egészségügyi Szolgáltató Kft. és a Sterilitas Egészségügyi Ellátó Kft. sincs már magántulajdonban. A vásárlás részleteiről szinte semmit sem tudni, a cégek volt tulajdonosai nem nyilatkoznak. Az állami kommunikáció szerint a cél, hogy hatékonyabbak legyenek a lombikkezelések, több gyermek születhessen. Ugyanakkor eddig sem csak a volumenkorlát szabott határt a meddőségi intézetek eredményességének, hanem például az orvoshiány, de embriológusokból is kevés van az országban. A nőket (és ritkábban férfiakat) tömörítő közösségi csoportokban az intézeteket leggyakrabban éppen az a kritika éri, hogy sokszor futószalagszerűen végzik az inszeminációkat és lombikbeavatkozásokat, a háttérben húzódó valódi okok feltárása nélkül. Egy-egy probléma kapcsán rendre ugyanannak a 3-4 szakembernek (például andrológusnak vagy immunológusnak) a neve vetődik fel, hozzájuk sokszor több hónap a várakozási idő, jellemzően a magánrendelésükre. Az egyelőre egyáltalán nem látszik, hogy mindezt a jelenlegi intézkedéscsomag megoldja-e.
