Hozzon mindenki akusztikus zajkeltő eszközöket! Ne hallják a saját hangjukat se! – írta felhívásában az Autonómia csoport, a Városmajorba meghirdetett egyik antifasiszta tüntetés szervezője. „Zajkeltő eszközökre” azért is szükség volt, mert a rendőrség jó alaposan elkülönítette az antifákat és az úgynevezett becsület napjára érkező szélsőjobboldaliakat: utóbbiak a park másik oldalán, a katolikus templom környékén gyülekeztek. Az antifasiszták végül átvonultak egy másik bejelentett helyszínre, a Városmajor és a Szamos utca találkozásához, ami közelebb esik a szélsőjobb rendezvényéhez. A rendőrök azonban ott is gondosan elválasztották a két csoportot, gyakorlatilag az egész Városmajor le volt zárva. Az ellentüntetők a rendőrök nem hivatalos becslése szerint 400-500-an voltak, nagyjából ugyanannyian, mint a "becsület napját" ünneplők.
Az antifasiszták többek között Le a nácizmussal!, Becstelen múlt!, Gyalázat!, A fasiszták nem törnek át! feliratú táblákkal, illetve magyar, uniós, roma, antifasiszta vörös és szivárványos zászlókkal gyülekeztek. Érkeztek külföldről is tiltakozók dobokkal felszerelkezve, hogy elnyomják a neonáci ünneplés hangját. Ezt "mocskos nácik" skandálással is erősítették.
Egy ponton a rendőrség majdnem feloszlatta a tüntetést. Felszólították az antifákat, hogy térjenek vissza a rendezvényük bejelentett helyszínére. Mivel némi tanakodás után ezt megtették, az oszlatás elmaradt.
A feketében és terepszínű ruhákban lévő szélsőjobbosok a városmajori szabadtéri színpadnál gyülekeztek. Feltűnt közöttük egy orosz zászlót lengető orosz csoport is. Később alakzatban átvonultak a parkban található első világháborús „tábori vadászok” emlékműhöz, ahol megkoszorúzták az az alkalomra felállított ideiglenes emlékművet, egy keresztre helyezett rohamsisakot.
Egy magyar és egy német ünneplő mondott beszédet az emlékműnél, utóbbi zsidózott is egy kicsit. A szónokok hősökként emlékeztek a végsőkig küzdő a német és magyar katonákra, és magukat nevezték a normalitás képviselőinek. Közben az ellentüntetők elszántan doboltak és zengett a "nácik, nyilasok, takarodjatok!". A szélsőjobbosok a hangszórókból harsogó katonai indulókkal próbálták elnyomni a zajt, de a beszédek alatt erősen beszűrődött az ellentüntetők zaja.
A neonáci kirándulás
Szellemiségében a „becsület napjához” kötődik egy mások által szervezett, más jellegű esemény: a Kitörés emléktúra. Ez a teljesítménytúrának álcázott rendvény a várból kitörő és nyugat felé, a budai hegyeken át menekülő német és magyar katonák útvonalát járja végig. Az I. kerületi önkormányzat kiállítással, emlékrendezvényekkel – szimbolikus és praktikus értelemben is – lefoglalta a Kapisztrán teret, ahonnan az eredeti kiírás szerint a túra indult volna.
A foglalástól nem nagyon zavartatva magukat több száz "kiránduló" érkezettk kisebb-nagyobb csoportokban a Várba. Sokan terepszínű ruhát viseltek, néhányan korabeli(nek tűnő) egyenruhában (vagy másolatában), rohamsisakban voltak, magyar, német, angol és orosz szó is hallatszott. A Tóth Árpád sétányon, a Hadtörténeti Múzeum közelében gyülekeztek több százan, és indultak a túra útvonalán.
A Bécsi kapunál maroknyi ellentüntető egy szétzúzott horogkeresztet ábrázoló molinóval fogadta őket, de a tiltakozókkal nem nagyon foglalkoztk.
A kitörés
A rendőrség korábban betiltotta ugyan a városmajori – náci és hungarista szervezeteket is felvonultató – rendezvényt, a Fővárosi Törvényszék azonban hatályon kívüli helyezte a tiltást. Mivel a bíróság nem hozta nyilvánosságra az ítéletet, nem lehet tudni, hogy a törvényszék pontosan milyen érvek alapján tette lehetővé a demonstráció megtartását.
2017 és 2019 után harmadszor volt a Városmajor a helyszín. A szélsőjobboldal ilyenkor arra emlékezik, hogy 1945. február 11-én a budai Várba szorított német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből.
Nem lehet eleget idézni a téma szakértője, Ungváry Krisztián történész megállapításait, aki könyvet írt Budapest hónapokig elhúzódó, véres ostromáról. Egyedül Adolf Hitler ragaszkodott az általa „erőddé" nyilvánított magyar főváros védelméhez. Parancsba adta, hogy Budapestet háztól házig vívott harccal kell védeni, függetlenül a veszteségek mértékétől. Veesenmayer német nagykövet és különleges megbízott kijelentette, hogy „nem törődünk vele, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha ezzel Bécset védeni tudjuk".
Ungváry szerint az elesettek nem hősök, hanem áldozatok voltak, nem Budapestet vagy Európát védték, hanem meghosszabbították a náci Németország agóniáját.
A I. világháborús „tábori vadászok” emlékműve
Prohászka László: Szoborsorsok című könyvéből kiderül, hogy – bár a talapzaton lévő felirat nem utal rá – az emlékműnek a II. világháborúhoz is köze van. Kisfaludi Strobl Zsigmond (a negyvenes évek elején felavatott) kétalakos szobrán egy öreg, I. világháborús tábori vadász üdvözli II. világháborús egyenruhában lévő, rohamsisakos katonatársát.
1945 után gondot okozott, hogy a tábori vadász tollas kalapja túlságosan emlékeztetett a csendőrök viseletére. Világviszonylatban is egyedülálló megoldás született: a kalapot nem lehetett eltávolítani, ezért nemes egyszerűséggel lefűrészelték az öreg katona fejét. Kisfaludi Strobl aztán új, honvédsapkás fejet készített. Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián egyik könyve szerint amúgy az eltávolított fejhez annak idején a fehérterror különítményes parancsnoka, Prónay Pál állt modellt.
