Videó;elfogás;Óbuda;díler;

Sorban álltak a vevők az óbudai dílernél, aztán beköszöntek a rendőrök is (videó)

Az utcán érték tetten a nyomozók a kereskedőt, akinél több millió forintot és közel két kiló drogot találtak.

Megvárták az átadást, majd „beköszöntek” a rendőrök hétfőn kora este a Budapest III., Keve utcában, ahol egy feltételezett drogdílerre. B. Zsoltra és vásárlóira csaptak le. Az alkalmilag összeverbuválódott csapattagok javarészt egy közeli településről érkeztek, és szinte sorban álltak a gyanúsított autója előtt, „azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megvásárolják a következő adag szerüket” - írja a police.hu. 

A Pest megyei nyomozók az eladón kívül begyűjtöttek négy vásárlót is, majd kábítószerkereső kutya segítségével fedték fel a B. Zsolt járművében tárolt, 13 darab fóliába és reklámpapírba csomagolt, 204 grammnyi illegális szert rejtő paketteket. Később bérelt garázsában is kutatást tartottak, mérlegre és porciózásra szánt fóliára bukkantak, a hűtőből pedig több kiszerelésben további 1706 gramm kábítószergyanús anyag került elő. A rendőrségi felvételek alapján a férfinél marihuánát találtak – bár a közlemény megfogalmazása alapján ennél keményebb drogokra és függő fogyasztókra gondolhatnánk.

A gyanúsítottól 2,5 millió forintot, 3600 eurót foglaltak le a rendőrök, de elvették autóját is. A nála talált, immár bűnjelnek számító fűmennyiség feketepiaci értéke megközelíti a 4,7 millió forintot.

A helyszínen elfogott, kábítószer-birtoklással gyanúsított vevők szabadlábon védekezhetnek, B. Zsolt viszont őrizetbe is került, ellene kábítószer- kereskedelem miatt indult eljárás.