közvélemény-kutatás;MTVA;

2020-02-12 12:12:47

Közel százmillióért kutatja médiafogyasztási szokásainkat az MTVA

Szükségük lehet a pontos adatokra, hiszen legnézettebb műsoruk, a Dal is sok nézőt veszített.

Mostantól bárkit felhívhatnak a határon innen és túl, hogy az állami média tartalmairól faggassák. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) ugyanis épp most zárt le egy olyan közbeszerzést, amivel „közszolgálati médiaszolgáltatók tartalomszolgáltatását támogató médiafogyasztás-kutatásokat” rendelt meg kevés híján 94 millió forintért – írja a G7

A tendert még tavaly augusztusban hirdették meg, és már az akkor közzétett dokumentumból látszott, hogy az MTVA elég sok mindenre kiterjedő kutatássorozatban gondolkodik. A kiírás szerint a nyertesnek végeznie kell:   

• nagymintás országos kérdőíves kutatást több ezer emberen, hogy megismerjék a népesség informálódási és médiahasználati szokásait,

• telefonos adatfelvétellel lebonyolított közvélemény-kutatást, legalább ezerfős, országos reprezentatív mintán,

• határon túli médiafogyasztási szokásokra vonatkozó kutatást,

• lakossági online médiahasználati szokásokra vonatkozó kutatást,

• fókuszcsoportos kutatást a műsorokkal kapcsolatos összetett nézői/hallgatói vélemények megismerése érdekében,

• zenei ízléstesztet legalább 300 embert megkérdezve,

• telefonos adatfelvételen alapuló zenei tesztet és a

• rádiók imázsát felmérő kutatást is.

Mindezt egy éven belül, a keretmegállapodás ugyanis 12 hónapra szól. A költségeket egyébként eredetileg 90 millió forintra becsülték az MTVA-nál, de végül némileg magasabb lett az összeg.

A munkát egyedüli jelentkezőként Társadalomkutató Kft. nyerte el, amelynek a neve onnan lehet ismerős, hogy előkerült a tavalyi botrányos, közvélemény-kutatásnak álcázott propaganda-telefonhívások során is, amihez egyébként semmi közük nem volt.

A Társadalomkutató Kft. nem egyedül végzi el a megnyert munkát: alvállalkozókat is bevonnak, mivel nélkülük sem a szakmai, sem a pénzügyi elvárásokat nem tudták volna teljesíteni. A partnerek közül az egyik a médiafogyasztási kutatásokra vonatkozó referenciát szállító Observer, míg a másik az eszközöket és berendezéseket is biztosító Kutatópont Kft. Utóbbi a Nézőpont-csoporthoz tartozik, amely annak fényében nem meglepő, hogy a Társadalomkutató vezetője, Fekete-Somodi Ágnes is a kormányközeli kutatócsoportnak dolgozott korábban, sőt mostani cége egy időben a Kutatópont leányvállalata volt.

Rájuk fér a felvilágosítás

Az MTVA-nak egyébként valószínűleg szüksége is van arra, hogy kicsit tájékozódjon a nézői igényekről, az elmúlt években ugyanis elég látványosan nem sikerült ráérezniük arra, mit néznek szívesen az emberek - jegyzi meg a G7: a 30 legnézettebb műsor közé mostanában jobb esetben is csak öt-hat adással tudnak bekerülni, ezzel is csak a teljes népesség körében. A kereskedelmileg fontosabb korosztályban a Brandtrend adatai szerint az idén az első öt hétben összesen három műsoruk tűnt fel, miközben a sokkal szűkebb kört elérő, előfizetéses Film+ vagy Mozi+ rendre három-négy, de esetenként ennél is jóval több adással képviselteti magát a listán.

Szombaton pedig az Index írt arról, hogy a Dal című tehetségkutató a kutyát nem érdekli: miközben hat éve a teljes népességen belül még a 800 ezres nézettséget is sikerült felülmúlni az ötödik héten, ami akkor top 10-es eredmény volt, most alig lépték át ennek a negyedét. Más kérdés, hogy 2014-ben még az esti híradó is a legkedveltebb műsorok között volt. Jelenleg a közmédián ez egyébként a lottósorsolás, ha csak nem jön be valamilyen megvásárolt sportközvetítés.