Jobbik-Konzervatívok;

2020-02-12 15:04:33

Gödörből nagyot ugrani: a rendszerváltás árváira hajt a Jobbik

Pénz, médiaháttér, politikusok és program – egyikben sem áll túl jól a Jobbik. Most befogadó néppárti ideológia épül az ellenzéki együttműködés hívószava alatt.

Jakab Péter, a Jobbik új elnöke nehéz örökséget vett át. Róna Dániel politológus, a Corvinus Egyetem oktatója szerint nehéz pszichológiai helyzetben van a Jobbik: úgy kellene új lendületet adni a pártnak, hogy az utóbbi két évben szavazói több mint felét elvesztette – derül ki az Új Egyenlőség legfrissebb podcastjából.

A Jobbik identitása az utóbbi időben nem volt elég tiszta a választók számára, az ÁSZ büntetései miatt komoly anyagi problémákkal küzd, vezetői válság is jellemezte Vona Gábor távozása óta, és a párt médiaháttere is gyenge lábakon áll. Pénz, média, politikus és program kell a sikeres politikához – és Róna szerint egyik téren sem áll jól a Jobbik.

A néppártosodási stratégia egy ideig sikeres volt: 2015 tavaszán, a tapolcai győzelem idején volt a csúcson a párt, a migrációs válság törte meg a Jobbik lendületét. A 2018-as 20 % körüli eredmény is csak a Jobbik előzetes várakozásaihoz képest volt kudarc, a párt mélyebb válsága ezután kezdődött. Amíg a Jobbik néppártosodása igazán sikeres volt, a párt karakteresen jobboldali politika mellett mérséklődött („Isten, haza, család”). Ezt követően a Jobbik már baloldali szavazókra is hajtott, egyre inkább eltűntek azok az elemek, amelyek megkülönböztették a Jobbikot az ellenzék többi pártjától, a zavar alapvetően emiatt keletkezett a párt táborában. A zavar ugyanakkor a párt 2018-as stratégiáját is jellemezte: úgy próbált baloldali szavazókra hajtani, hogy közben a jelöltek kölcsönös visszaléptetéséről hallani sem akart.

A Jobbik zsugorodásával tompultak a szavazótábor összetételének jellegzetességei. Továbbra is a férfiak, a fiatalok, a vidéki kisvárosok lakói és a szakmunkások között a legnépszerűbb, de már közel sem annyira kiugró mértékben, mint néhány évvel ezelőtt. Az átalakulást jelzi, hogy az életkori csoportok közül a Jobbik ma a 30-40 év közöttiek körében a legnépszerűbb, ami jelentős változás ahhoz az időszakhoz képest, amikor az volt igaz, hogy minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy jobbikos. Az aktivisták száma is csökkent, sokan kiléptek, sokan a Mi Hazánkhoz távoztak, de a Jobbik összességében vidéken az ellenzéken belül továbbra is meghatározó erő.

A Jobbik új stratégiája a rendszerváltás veszteseit célozza, illetve elkötelezett az ellenzéki együttműködés mellett. Az ugyanakkor, hogy Jakab Péter élesen kritizálja Gyurcsány Ferencet, belső igényt elégít ki és szolgálhat egyfajta megkülönböztető jelként az ellenzéki pártok között. A Jobbik és a Momentum tud ma olyan szavazókat behozni, akiket a többi ellenzéki párt nem tudna. A Jobbik csatlakozása a választási együttműködéshez az önkormányzati választáson a siker kulcsa volt, a vidéki városok nagy részében nélkülük biztosan nem ért volna el sikert az ellenzék. Jakab Péter a vidéki szavazókat elsősorban jóléti üzenetekkel igyekszik megszólítani, a kérdés az, hogy tud-e olyan alternatívát kidolgozni, olyan cselekvéseket bemutatni, amelyek mindezt láthatóvá és hitelessé teszik a választók szemében.

A Jobbik elnöke 2022-ben két listán indítaná az ellenzéki pártokat. Ha azt feltételezzük, hogy az átszavazási hajlandóság ma már igen magas az ellenzéki pártok között, akkor Róna Dániel szerint választásmatematikailag kevés különbség van az egy vagy két listás megoldás között. A fő különbség a kampányolás dinamikájában jöhet ki: ha két lista van, elkerülhetetlenül front nyílik a különböző listák között, ami ahhoz vezethet, hogy kevesebb figyelem jut a bizonytalan szavazókra, és erőt mutatni is nehezebb. Az egy lista veszélye ugyanakkor, hogy amennyiben valamelyik szereplőt botrány éri, akkor együtt érheti csapás a közös hajót. Az egyéni választókerületi szintű együttműködés viszont mára mindenki számára, így a Jobbik új vezetésének is alap.

Olvasóinkat kérdeztük arról, vajon komolyan gondolja-e a Jobbik a részvételt az ellenzéki együttműködésben. A szavazás eredményét itt nézheti meg.